Dunántúl, 1919. november (9. évfolyam, 221-254. szám)
1919-11-01 / 221. szám (229. szám)
Szombat, 1919. november 1. DUNÁNTÚL Állásnélküli főiskolai hallgatók konzorcionális kabarét alakítottak Pécs, okt. 31. A zűrzavaros politikai és gazdasági helyzet kétségkívül fájdal-masabban sújtott áldozata a főiskolai ifjúság. Az egyetemek kapui bezárultak. A központ akban az élelmezési és lakásviszonyok borzasztóak. Nagyon kevés rá a remény, hogy ez a tűrhetetlen állapot a tavaszig megjavuljon, hogy a kibontakozás és a talpraállás záloga, az egyetemi ifjúság a legsivárabb jövőnek néz elébe. Ha még ehez hozzávesszük, hogy a túlnyomókig lateiner családok tagjaiból kikerülő főiskolai hallgatók anyagilag sem képesek elviselni a mindig rettenetesebbé váló árakat, méltán foghatja el kétségbeesés a kishitűeket. Itt Pécsett történt az első kísérlet, hogy az állás nélkül maradt főiskolások ideiglenes egzisztenciát teremtsenek maguknak. Néhány, életrevaló egyetemi hallgató vidéki turnéra kabaré társulatot szervezett, a főiskolai hallgatók konzorcionális kabaréját, s mivel úgy a fizikai mint a szellemi munka terén rengeteg az állásnélküliek száma, ez után próbál jövedelemhez jutni, amelyből aztán az egyetemek megnyíltával tanulmányi költségeiket fedezik. Több pécsi színművésznő, kik nincsenek a színházhoz lekötve, a legnagyobb megértéssel a nemes cél iránt, készséggel bocsátották művészi képességeiket a társulat rendelkezésére, s így sikerült rövid két hét alatt oly nívós műsort összeállítani, mely bármely fővárosi kabaré színpadán megállnák a helyét, amit már a művészi vezető, Kom-ós Vilmos is garantál. Fontos annak hangsúlyozása, hogy a társulat vidéki turnékra alakult, tehát semmiféle helybeli érdeket nem sért. De mivel a kritika lehetősége és ezáltal a vidék érdeklődésének felkeltése céljából rendkívül fontos, hogy a bemutatóelőadások egy sajtóközpontban történjenek, azért rendezi minden új műsor, tehát egy-egy vidéki turné bemutató előadását Pécsett. A helybeli sajtó és a város egész közönsége a legnagyobb érdeklődéssel és szimpátiával várja a főiskolai hallgatók szereplését, akik a tovp héten 4 napon egymás után november 5., 6., 7. és 9-én mutatkoznak be kabarétársulatukkal a nőegyletben. A főiskolai hallgatók kabarétársulatának kérelmére ma délelőtti ülésén foglalkozott a város tanácsa és megadta részükre a játszási engedélyt. Jegyeket már csak korlátolt számban a Domján-féle könyvkereskedésben és a Vámos-féle drogériában lehet előre váltani. ■ ■■■■■.■■■■■un ■■■■■prl Vilmos császár pere egy moziszínész ellen — A. Dunánás értesülése — bérli a. okt. 31. Vilipos császár meghatalmazta berlini ügyvédjét, hogy Bonn Ferdinánd morolszinéselben indítson pert becsületsértésért és arcképének gúnyos alkalmazása miatt. Követeli továbbá a film betiltását, melyet eddig csak Berlinben tiltottak be. Vastúti szerencsétlenség Felső- Sziléziában — A Dunámál értesülése — Berlin, okt. 31. A legutóbbi jelentések szerint a felsősziléziai vasúti szerencsétlenség sokkal nagyobb, mint gondolták. Mostanáig 50 halottat, 50 súlyos és 100 könnyen sebsültet találtak az összetört vasúti kocsik romjai között. A stockházból rendőrlaktanya lesz A szigeti külvárosi rendőrlaktanya áthelyezése Pécs, október 31. (A Dunántúl tudósítóidtól.) A Ferenc József laktanyának az alsó részét, a Szigeti-országútra néző úgynevezett stockházat a háború alatt arra használták, hogy a város szolgálatában álló orosz hadifoglyokat helyezték el benne. A Ferenc József laktanya és a stock - ház is most felszabadult és üresen áll. A stockházat, a városnak ezt a a jellegzetes építkezésű helyiségét most rendőrlaktanyának rendezték be. A szigeti-külvárosi rendőrlaktanya eddig a Szigeti-országút és a Kiskirály utca sarkán volt nagyon szegényes és, meg nem felelő helyiségben. A rendőrlaktanyát már régebben áthelyezték volna, ha lett volna megfelelőbb helyiség. Most kapóra jött a szocioház és elhatározták, hogy a laktanyát oda helyezik. Az átköltözést már tegnap reggel kezdték meg, de csak ma délelőtt fejezték be. Mától kezdve tehát a szigeti külvárosi rendőrlaktanya a stockházban van. Akinek tehát ügyes-bajos dolga ákád, forduljon oda. A rendőrlaktanya teefonszáma marad a régi: 43. sz. A rendőrlaktanya áthelyezése kapcsán arról értesülünk magánúton, hogy a laktanya létszámát a központból szaporítani fogják, vagyis több rendőrt vezényelnek oda. Erre vonatkozólag később történik intézkedés. Az új laktanya közrendészeti szempontból is megfelelőbb helyen van, mint volt a Szigeti-országút és a Kiskirály utca sarkán. Különösen ha a létszámot szaporítani fogják a laktanyán, nagyobb hatással lesz a szigeti városrész közbiztonságára. De gazdasági szempontból is előnyösebb a városra. A régi laktanya helyiségeiért ugyanis elég magas bért fizetett a város, míg a stockház városi tulajdon lévén, az nem kerül pénzébe a városnak. A laktanya vezetője továbbra is Kovács József rendőrtizedes. Harcok Albániában — A Dunántúl értesülése Belgrád, okt. 31. A Frajtika jelenti Elbasszánból. Tegnapelőtt a mirditák megtámadták az olaszok táborát Oroszban. A harc három óra hosszat tartott. Az olaszok is támadók ellen kénytelenek voltk ágyúikat is használni. Másnap a harc még nagyobb erővel újult ki és egész másnap reggelig tartott. Mindkét részről nagy a veszteség. A németek panaszjegyzéke — A Dunántúl értesülése — Nauen, okt. 31. A német fegyverszüneti bizottság fölvette egy panaszjegyzékbe a belgák eljárását Malmedyben és Eupenben, ahol minden németet, aki Németország fennmaradását hangoztatja, letartóztatják. Németország és Hollandia — A Dunántúl értesülése — Nauen, okt. 31. A Berliner Tageblatt állást foglal a legújabb antantjegyzék ellen, amely hivatkozással a békeszerződésre, elrendeli a Hamburgban levő és a Hollandénak eladott hajók azonnali elszállítását. A lap hozzáteszi, hogy az antant követelése jogos, de Németország ennek mégsem tehet eleget, mert eddig Hollandiával még egyáltalában nem tárgyalt erről. A békeszerződés, amelyet a legyőzött Németországgal kötöttek, semmiben sem tartozik Hollandiára. Teljesen Hollandia magatartásától függ, hogy szabad-e Németországnak a hajókat kiadni, vagy sem. Az erkölcsrendészet javítása Előterjesztés a pincérnők kötelező orvosi megvizsgálására Péc, október 31. (A Dunántúl tudósítóidtól.) Mai számunkban beszámoltunk arról a szomorú és ijesztő eredménnyel végződő erkölcsrendészeti razziáról, amelyet a rendőrség három napon keresztül tartott. Az eredmény szerint 18 pincérnő közül 15-öt veszélyes betegnek találtak és kórházba küldtek. A razzia elől megszökött pincérnők közül ma délelőtt sikerült egyet feltalálni, akit természetesen betegnek találtak. Kórházba küldték. Az ijesztő eredménnyel végződött razzia eredményeként, de a közegészségügyre való tekintettel is, a rendőrkapitányság elhatározta, hogy segít a dolgon. Előterjesztést tesz a közeli napokban a polgármesternek, járuljon hozzá, hogy a pincérnőket ezentúl kéthetenkint orvosilag megvizsgálják és hogy ez az orvosi vizsgálat kötelező legyen. Évekkel ezelőtt erre vonatkozólag már történt intézkedés, de akkor felebbezés révén nem lett az ügyből semmi. Az erkölcsrendészet szempontjából feltétlenül szükség van arra, hogy az említett két hetes orvosi vizsgálatot kötelezővé tegyék. A szomorú adatok kötelességévé teszik a város hatóságának, hogy minden érzékenykedésre való tekintet nélkül, erélyesen közbelépjen. A hatóságok is tisztában vannak azzal, hogy a kötelező orvosi vizsgálat egyik-másikra sérelmes lesz. A veszély azonban olyan nagy, hogy mindezekre nem lehet figyelemmel lenni. Ha a kórházak és az orvosok statisztikája a pincérnők egy része által terjesztett veszedelmes betegségekről napvilágra kerülne, a közönség, de maga a hatóság is megdöbbenne. Itt az ideje, hogy a népegészségügy terén erős kézzel intézkedjék a hatóság. Ha már ezt a szükséges rosszat kiirtani nem lehet, legalább javítsunk rajta és csökkentsük az abból származó bajt és veszélyt. A Károlyi Mihály ellen emelt vádak A feleségét is perbe fogják . A Dunámál értesülése -Budapest, okt. 31. Károlyi Mihály ellen megkezdték a vizsgálatot. A főállamügyészség eddig 20 tanút hallgatott ki. Ezek valamennyien árulás, hűtlenség az állampénztár megrablása, gyilkosságra való felbujtás és az országnak a bolsevikiek kezére való átjátszása ügyében tanúskodtak. A vizsgálat még három hétig tart, amely után megkeresik a csehszlovák köztársaságot a kiadatás iránt. Ezzel egyidőben vizsgálat indult meg Károlyi társai, Jászai Oszkár és Szende Pál ellen is árulás címén. Az egyik tanú Károlyi Mihály felesége, Andrássy Katinka ellen is vádat emelt, akinek Károlyi politikájában nagy szerepe volt. Az államügyészség a vallomás alapján Károlyi felesége elen is vádat emelt. Károlyi Mihály bűnügyében Károlyi Imre gróf lesz a koronatanú. Az adriai kérdés — A Dunánál értesülése — Róma, okt. 31. N 11 miniszterelnök a legutóbbi minisztertanácson jelentést tett az Adria-kérdésre vonatkozó diplomáciai tárgyalások újabb fázisáról. Kijelentette, hogy a tárgyalások kedvezően fejlődnek és előrelátható, hogy a legközelebbi héten az eredményt közzé tehetik. Miniszterkörökben az a hír terjedt el, hogy a Fiume kérdést mg a választások előtt megoldják. Egy pécsi zenetanár tragédiája Leugrott a Phis gimnázium harmadik emeletéről Pécs, október 31. (A Dunántúl tudósítójától.) A Pius-gimnázum és internátus csendjét ma délután fél 6 óra tájban megdöbbentő tragédia zavarta meg. Az intézet öreg zenetanára levetette magát a harmadik emeletről és nyomban meghalt. Weinninger Kálmán, aki azelőtt Karancson igazgató kántortanító volt, pár évvel ezelőtt nyugalomba vonult és Pécsre költözött. Mint kitűnő zeneértő ember, csakhamar a székesegyházban nyert alkalmazást, taint koralista és zenei tudása révén bekerült a Pius-internátusba is rendes zenetanári alkalmazottnak. Az 57 éves zenetanár a Mór utcában lakott családjával és mindenki szorgalmas, derék embernek ismerte. Az utóbbi időben, mint környezete beszélt, megrendült az egészsége és üldözési mániában szenvedett, így egy nap bement a püspöki irodába és elpanaszkodott, hogy őt állandóan üldözik és kérte, hogy ha ellene feljelentés érkezik, ne adjanak neki hitelt, mert sok az ellensége. A püspöki irodában megnyugtatták és pár napra sikerült lebeszélni rögeszméjéről. A Pius-gimnázium tanárait is többször arra kérte, hogy védjék meg üldözői elöl. Ma délután Weinninger Kálmán, akit a Pius-internátusban szerettek, és bácsi néven becéztek; még elvégezte kötelességét a székesegyházban. Utána kiment a Plusinternállisba és ott is elvégezte a zeneórát. Körülbelül fél 6 óra tájban azután kirohant a harmadik emeleti folyosóra, öklével beverte az ablaktáblát, majd felrántva az ablakot, kiugrott az udvarra. Odalenn összezúzta magát és nyomban meghalt. A tragédiárólértesítették a rendőrséget, ahonnét Vörös Mihály rendőrfogalmazó és Schwarcz Vilmos dr. orvos jelentek meg a helyszínen. A boldogtalan ember az öngyilkosságot minden valószínűség szerint beszámíthatatlan pillanatában követte el. A tragédiáról nyomban értesítették, a családot is, amelyet valósággal lesújtott a váratlan csapás. ■a——ea— Az észtek alkotmánya — A Dunántúl értesülése — Páris, okt. 31. A lengyel külügyminiszter egy levélben értesítette az észt kormányt, hogy Lengyelország hajlandó Észtország ideiglenes alkotmányát eismerni, amíg a párisi békekonferencia egy jogszabályt ki nem dolgoz. A lengyel kormány reméli, hogy fenn tudja tartani a barátságos jó viszonyt Észtországgal. 3. okfél, Wilson az olaszok fiumei politikája ellen ■ — A Dinámál értesülése — Nauen, okt. 31. Wilson Tittoninak a Fiume kérdés szabályozására vonatkozó terveit elutasította. Egy francia hírrorszerint az ötös tanács elé D'Annunzio tervezetet küldött, amely az Egyesült Államok céljával teljes egészében ellentmond. A római Messagero ezeket írja: Washingtonban a Fiume kérdés fölötti viták kedvezően haladnak. Azt hiszik, hogy megegyezést tudnak létesíteni, mely Itáliát és Wil Isont is kielégíti.