Dunántúl, 1928. augusztus (18. évfolyam, 173-197. szám)
1928-08-01 / 173. szám
Szerda, 1928. augusztus 1. DUNANTOC aiBBBSiSfiSHBSSBSBB] Szsda, augusztus 1. JANET GAYNOR legnagyobb filmje! Közkívánatra! Repriz! Uj példány!.. Uj példány! Sudermann Hermann novellájának film változata, Filmköltemény 12 fejezetben RENDEZTE: F. W. MURNAU. Szereplők: A férj ..... George O'Brien Feleség. .... Janet Gaynor A démon. . . . Margaret Livingston JHBiBBBSaBIDBSBaHBBBIHBí Előadások: 6, */* 8 és ‘/a 10 órakor. A két utolsó előadás teljes zenekarkisérettel. Kedvező időben az esti előadások a kertben. A terem jéggel van hűtve! Apollo: Szünet. Ankét a jövedékrendelet ügyében Budapest, júl. 31. (MTI.) Vass József dr. helyettes miniszterelnök elnökletével ma délelőtt az érdekeltségek bevonásával értekezlet volt a népjóléti minisztériumban a jövedékrendelet ügyében. Az értekezlet során különösen a törvényesség, valamint A rendelet benyújtási kényszerére vonatkozó kérdések nyertek teljes megvilágítást. A különböző érdekeltségek képviselői részéről elhangzott és még várható nehézségek és kifogások további tárgyalása ügyében a helyettes miniszterelnök úgy intézkedett, hogy az érdekeltségek képviselői által 8 napon belül a kormányhoz benyújtandó konkrét előterjesztéseket további 8 napon belül az érdekelt minisztériumok megvizsgálják, válaszukat írásban megadják és Szent István napja után következő valamelyik napon az értekezlet ezen az alapon újra összeül. Jegypiciket Halinál veszek, akkor Donkloi biztos Dobrog lelek. - HELL-ékszerész PÉCS, Király u. 20. Nagy választék órák és ékszerekben. 3. oldal. Amikor majd egy újabb háború fenyeget A gazdasági háború Pécs, júl. 31. — Régi igazság, hogy katonailag minden új háború nagyjában ott folytatódik, ahol a legutóbbi háború megszakadt. Le kell tehát szögeznünk a szerzett tapasztalatokon alapuló tanulságokat, hogy a jövőben helyes alapon megindulva cselekedhessünk. A világháború legnagyobb meglepetése kétségkívül annak hoszszú időtartama volt. Mindenki rövid háborút várt és természetesnek látszott II. Vilmos császár szállóigévé vált kijelentése, hogy őszre, ha a levelek a fákról lehullanak, befejeződik a háború. Amikor azonban a kezdet hullámzó harcai a katonai döntést nem hozták meg, nyilvánvalóvá vált, hogy annak kivívása újabb és újabb mérkőzéseket és erőfeszítéseket igényel ehhez azonban, friss erőkre és új erőforrásokra volt szükség, amelyeket a harc folytatása érdekében kíméletlenül ki kellett aknázni. Ez az erőlködés a háborút meghosszabbította, a népektől példátlan áldozatkészséget kívánt, amit a központi hatalmaknál a blokád következtében beállott nehéz élelmezési helyzet különösen súlyossá tett. Ezeket a viszonyokat használta ki az ántant, amikor jól szervezett propagandájával a sok nélkülözés folytán erkölcsileg kevésbbé ellentálló nép lelkét megmérgezte és forradalommal, felfordulással fejeztette be a végnélkülinek látszó küzdelmet. A holt anyag háború esetére való biztosításának fontosságára, tehát a világháború eléggé rámutatott azzal a tényével, hogy az ententest elsősorban gazdasági fölénye juttatta győzelemhez. Bár a központi hatalmaknak a közgazdaság terén való erőkifejtése az első pillanatra csodálatot keltő, mégis a behatóbb tanulmányozás azt a kérdést veti fel, hogy célszerű intézkedések mellett nem lehetett volna-e a frontnak ellentállóképességét legalább addig fenntartani, amíg a fegyveres döntés, vagy egy igazságos béke megkötése bekövetkezhetett volna. Egy német katona tollából származó tanulmányban csodálkozva olvashatjuk azt a mindenesetre kritikus, őszinte sajnálkozással lefektetett meglepő megállapítást, miszerint csekély tartalékkészlet felhalmozásától eltekintve, semmiféle más gazdasági előkészület nem történt. Érdekes azonban, hogy a világháború elején egyik állam sem helyezett erre valami különös súlyt. 1914-ben a hadviselő felek, bár mindjárt tömeghadseregekkel léptek fel, távolról sem fejtették ki azt az energiát, amelyre országuk belső ereje képesítette volna őket. Ennek oka abban keresendő, hogy egyik állam sem ismerte belső erőinek legmagasabb határait. Ezek csak akkor bontakoztak ki, amikor a katonai döntés nélkül folyó, hullámzó harcok mind újabb erőforrások feltárását és kiaknázását tették szükségessé. Mindinkább nyert tehát jelentőségében és mindinkább fontos szerepet töltött be ez élet-halálharcban a hátország lakossága, vagyis a működő hadseregnek szerves és kiegészítő részévé vált. A világháború folyamán mindegyik hadviselő fél felismerte ezt, azonban hallgatólagos megegyezéssel nem léptek fel offenzív módon az ellenséges hátország lakossága ellen, csupán a propaganda eszközeivel igyekeztek célt érni. E cikk elején leszögeztük, hogy minden új háború az előzőnek folytatása. De ugyancsak igazság az is, hogy még nem zajlott le küzdelem úgy, hogy az valami újat, váratlant nem hozott és fejlődést nem eredményezett volna. A jövőben tehát bizonyára egyik hadviselő fél sem fog megelégedni a propagandával, hanem az ellenséges állam erőforrásait igyekszik tönkretenni, hogy így az ellenséges hadsereg működését megbénítsa, vagy egyáltalán lehetetlenné tegye, vagyis a fronthadseregek küzdelmén kívül valóságos gazdasági háború fog megindulni. A gazdasági háború teljesen új fogalom, eszközeivel együtt csak a nemzetek szövetségének egyezségokmánya szankcionálta és szoros összefüggésben van a háborúnak az ellenséges állampolgárok jogviszonyaira tett hatásával. A gazdasági háború gondolatával azonban már azelőtt is foglalkoztak. A világháború előtt erre vonatkozólag általában két felfogás uralkodott. Az u. n. kontinentális felfogás azt az álláspontot vallotta, hogy a háború két állam közötti olyan jogviszony, amelynek az ellenséges államok erre hivatott szervei között folyik a polgári lakosság és a magántulajdon védelmének szem előtt tartásával. Az ú. n. anglo-amerika felfogás, ezzel szemben a renaissance felfogására támaszkodva, hogy az állam egyenlő állampolgárok összességével, kimondotta, hogy a harcot nemcsak az ellenséges állam hadserege ellen szabad viselni, hanem az ellenséges polgári lakosság (magántulajdon) ellen is abból a célból, hogy ennek gazdasági gyengítése által az ellenséges állam is gyengítessék és végeredményben tönkretétessék. Ezen felfogás szerint mindenki ellenség, aki az ellenséges állam területén bír lakóhellyel, ha nem is ellenséges állampolgár. Az 1907. évi második hágai konferencia a kontinentális felfogáshoz csatlakozott, midőn kimondotta, hogy az ellenséges állampolgárok jogainak és követeléseinek felfüggesztése, vagy ideiglenes érvénytelenítése tilos. A világháború alatt az angloamerika felfogás hódított teret azáltal, hogy Anglia európai szövetségesei is ezen felfogás szabályait fogadták el. A világháború után pedig a nemzetek szövetségének egyességokmányai 16. cikkében az anglo-amerika felfogás elfogadásával a gazdasági háborút eszközeivel együtt szankcionálta. Bármennyire is elítélik egyes szankcionált anglo-amerikai felfogást, az állatosok mai gazdasági szervezeténél és azoknál a hatalmas erőkifejtéseknél, melyeket egy háborúnál az összesség kifejt, önkéntelenül is felvetődik annak a gondolatnak helyessége, hogy az ellenségnek új erőforrásai az esetleges stratégiai és politikai sikereket leronthatják és így a háborút kitolhatják. Igazolva látjuk e véleményünket, ha például Franciaországnak a háború utáni szervező munkáját tekintjük. Franciaország nemzetgyűlése u. i. törvényerőre emelte, hogy az országban minden francia, nemre és korra való tekintet nélkül, személyével, valamint gyakorlati és szellemi munkájával, továbbá az állam összes termelési forrásai és magángazdasági berendezkedései is háború esetén a hadi céloknak korlátlanul alárendeltetnek. A hátország lakosságának a háborúba való ezen alaposan megszervezett, fokozottabb mértékű, aktív bekapcsolódásával egyidejűleg azonban számolni kell azzal, hogy a lakosság fokozottabb mértékben lesz kitéve a hadviselés eszközeinek. Ez tehát ismét újabb különbség, melyet egy elkövetkezendő háború a világháborúval szemben fel fog mutatni. K. F. Sikonda és a létesítendő üveggyár Pécs, júl. 31. — Tagadhatatlan, hogy a mai nehéz időkben a legtöbbet érő jó cselekedet az, ha minél több munkanélkülit kenyérkeresethez segítünk és a már dolgozókat tűrhető, jobb életkörülmények közé emeljük. Ezt tehetjük egyesek támogatásával, egyéni akció vagy intézményes együttműködés révén, avagy munkát teremtő ipari vagy mezőgazdasági létesítmények által. Ebből a szempontból üdvözölnünk kell Kantner János főbányatanácsos e lapok hasábjain megjelent cikkeit, melyekben egy új magyar üveggyár felállításának tervét pendíti meg és megírja ennek az új ipari üzemnek áldásos kihatásait. Ami engemet a cikkek olvasásánál leginkább meglepett ez a sikondai gyógyforráshoz fűzött alkalom, mely a cikkek megjelentetésénél ösztönzésül szolgált, holott egy üveggyártásnak létesítése a cikk természeténél fogva teljesen független lehet attól, hogy van-e és lesz-e közelében fürdő, vagy sem. Dehát ez mellékes. Fődolog az eszme, a gondolat és ami még ezeknél is fontosabb: a pénz, a gyümölcsöző, könnyeket felszárító, nyomort enyhítő vállalkozás. A többi már csak a tervező, végrehajtó és üzemben tartó tevékenység dolga. Hogy aztán e műveletek megvalósítása előtt szerepet igényel magának a geológia, a kalkuláció, az üzleti szemfülesség és éleslátás, az iparközi és államközi verseny és más egyéb is ez magától értetődő dolog. Minden dolognak azonban van fény- és L van sajnos sokszor: árny-