Dunántúl, 1943. június (33. évfolyam, 123-144. szám)
1943-06-01 / 123. szám
2 "toMakr Megmentik Pécs régi emlékeit A város megbízást adott Gosztonyi Gyulának a várostörténeti emlékek megóvása érdekében készítendő részlettervek elkészítésére Pécs, máj. 31. — A város vezetősége már évek óta lelkes munkával azon fáradozik, hogy várostörténeti emlékeit és a városképvédelmi szempontból szükséges épületeket megóvja. Ezt a múltat a korábbi évtizedek városvezetése nem becsülte meg kellőképpen, mert különösen törökkori emlékeink javarésze a csákányok áldozata lett. Csak az újabb időben indult meg a törekvés, hogy legalább ami még megmaradt, átmentsük a jövőre. A legutóbb tartott városi közgyűlés most intézményesen kívánja kiegészíteni ebből a szempontból az 1939-ben jóváhagyott városrendezési terveket. Elhatározta, megbízást ad dr. Gosztonyi Gyula építésznek, hogy a várostörténeti emlékek és városképvédelmi szempontból szükséges épületek megóvása érdekében készítse el a régi emlékekről szóló részletes terveket. Gosztonyi Gyula, aki már hosszú idő óta foglalkozik a várostörténeti emlékekkel, ezt a feladatot a legtökéletesebben megoldja. Dr. Gosztonyi Gyula megbízatása kiterjed: 1. Várbástyakiszabadítás városrendezési program szerint. 2. Ókeresztény temető feltárásával kapcsolatban konzerválás, berendezés. 3. Káptalan-köz megnyitása várbástya kiszabadítással 4. Várfalkiszabadítás a káptalani telkeknél. 5. Káptalan utca beépítési terve. 6. Egyetemi könyvtár kiszabadítása, térképezéssel, Szepesy és Incédy utcák rendezése. 7. Plébánia köz és Megye u. rendezése (Herádhing ház stb.) 8. Széchenyi tér és Kardos Kálmán utca északi utcavonalának rendezése. A Széchenyi tér homlokzatainak összeegyeztetése (városház, takarék stb. 10. Apáca utca sétatéri szakaszának beépítése (Littke-telek stb.). 1. Jókai tér rendezése és beépítése. 12. referenciek utcáiénak beépítése. 13. Ferenevek tervnek rendezése. 14. Kórháztár felső részének rendezése, Magyar Korona. 15. Kórház tér alsó részének rendezése. Kórház kápolna, Ferences telek. 17. Zsolnay-szobor környékének rendezése. 17. Postapalota terének rendezése (középkori templomromok). 18. Emericanum kiszabadítása, beépítése. 19. Hal-tér rendezése. 20. Király utcai török dzsámi kiszabadítása, feltárása. 21. Lyceum-köz megnyitása. 22. Dunántúl nyomda volt épületének (pálos major) rendezése, kiszabadítása. 23. Flórián-tér rendezése, beépítése. 24. Papnöveldei várfalak, fatornyok kiszabadítása. 25. Ágoston-tér rendezése és beépítése. 26. Mindenszentek környékének rendezése. 27. Tettye-utca déli szakaszának rendezése. 28. Kálvária-utcai várfalak kiszabadítása. 29. Vármegyeház környékének rendezése, vármegyeház bővítése ügyészséggel. 30. Király-utcai régi épületeinek megóvása. 31. Rókus domb és környékének rendezése, beépítési tervezet. 32. Havihegy környékének rendezése, beépítési tervezet. 33. Tettyekörnyék rendezése, beépítési tervezet. 34. A Baross-tér rendezése és beépítése. 35. A Siklósi út és az Árpádi út elágazásánál kialakított tér rendezése. 36. A Zsolnay Vilmos utcának a Rákóczi útba torkolási keresztezésének rendezése. 37. A Kálvária- és Petrezselyem-utcák keresztezésének kialakítása, valamint a Kálváriatető rendezése. 38. A város belterületén kisebb zöld felületek kialakítására tervezet. 39. A Diós út és a Felsővámházutca, valamint a Zsolnay Vilmos utca találkozásánál kialakított tér rendezési terve. A tervező elkészíteni tartozik a levéltár vizsgálatainak, műemléki és régészeti feltárásainak, beépítési tervek, műemlékek felvételeinek, stb. alapján alaprajzokat 1:100, illetve 1:200 léptékű vázlattervek formájában, homlokzatokat, esetleg ezek műleírását, a szükség szerinti perspektívák készítését. Bajmok, máj. 31. — Az Egyesült Női Tábor tagozatának meghívására vitéz Keresztes Fischer Ferencné, a belügyminiszter felesége, vasárnap Hajmokra is ellátogatott. A község lakossága lelkes fogadtatásban részeltette. A községháza nagytermében Nagy Aladár főjegyző, majd Hegedűs Lénárt pápai kamarás, esperes plébános üdvözölte a belügyminiszter feleségét. A belügyminiszter felesége megköszönte a szíves fogadtatást és elismeréssel szólt a Nőitábor emberbaráti munkásságáról és további eredményes munkára buzdította hallgatóságát. A községházán lezajlott ünnepség után a társadalmi egyesületek tagjai díszfelvonulást rendeztek. A belügyminiszter felesége és esti órákban visszatért Szabadkára és onnan hétfőn a fővárosba utazott. A nemzeti teniszbajnokság Budapest, máj. 31. — A nemzeti teniszbajnokság férfi egyes küzdelmei hétfőn délután nagy közönség előtt, a BEAC pályán befejeződtek. A bajnokságot Asbóth József, a BBTE versenyzője nyerte, aki ismét bebizonyította tudását, mert három ellenfelével szemben összesen csak egy játszmát veszített. Új női magasugrási világrekord Amszterdam, máj. 31. — A holland női atlétikai edzőküzdelmek során Blankers Koen magasugrásban 171 cm teljesítményével világrekordot állított fel. A bolygók együttállása június első napjaiban Pécs, máj. 29. — Az utóbbi évek csillagászati jelenségei igen szép tüneményekkel gyönyörködtetik a megfigyelőt, a hivatalos csillagászat épp úgy, mint a sokszor hozzá keveset értő, de a természetet szerető szemlélet. Ez idén a bolygók ismét olyan közelbe jutnak látszólag egymáshoz, valamint a köztük járó lobiunkhoz, hogy szinte csoportban, látjuk őket. Aki figyelte a csillagos eget május hónapban, láthatta, hogy a nyugati égen két szép fényes csillag ragyogott. E kettő látszólag mindinkább közeledett egymáshoz. Június 1-én egész közelbe került két bolygó, a Vénusz és a Jupiter, mintegy 2 foknyira egymástól. E napon a Nap irányában járós 2-án újuló Hold együttállásba kerül a Merkúrral, mely teljesen a Nap közelében kering, ezért megfigyelni vajmi nehéz. Június 2- án újul a Hold, ugyanekkor együttáll, vagyis egy délkörön helyezkedik el az Uranussal. E jelenség is nehezen figyelhető meg. Ugyanúgy a Nap fénye miatt szabad szemmel nem igen lesz megfigyelhető a Hold együttállása a Saturnusszal Szebb és igen könnyen megfigyelhető jelenség lesz 6-án a Hold és a Jupiter bolygó együttállása. E napon a Saturnus is együttállásban, lesz a Nappal, de ez természetesen megint csak nem látható ok. iam ywni'H)»91 BUDAPEST. A kormány rendeletet adott ki, amellyel az Országos Magyar Sajtókamara választott önkormányzati szerveinek, továbbá az Országos Sajtótanács elnökének, elnökhelyetteseinek és tagjainak megbízatását az Országos Magyar Sajtókamara szervezetének törvényhozási úton való szabályozásáig, de legkésőbb 1943. december 31-ig hosszabbítja. SZÓFIA: Júnis 2-ra várják Szófiában egy magyar jogügyi küldöttség érkezését, amely néhány napon át megbeszéléseket folytat egy bolgár bizottsággal jogsegélynyújtási kedvezmény megkötéséről. mmimh* — A PVSK—PETC június 6-ra kisorsolt NB III. bajnoki mérkőzését előrehozták, június 3-án játszák le a felajánlási körmenetre való tekintettel DUNÁNTÚL Kedd, 1943 június 1. A 10 éves német nyelviskola záróünnepsége Pécs, máj. 31. — Az egyetem auláját utolsó helyig megtöltő közönség előtt tartotta a Német Tudományos Intézet péntek délután ünnepi ülését a nyelvtanfolyamok 10 éves fennállásának alkalmából. Az intézet vezetője, dr. Röhl Gerhard, egyetemi német lektor, évi jelentésében áttekintést adott a tanfolyamok keletkezéséről és állandó előmeneteléről. A kurzusok a lakosság minden rétegénél nagy kedveltségnek örvendenek, és a Deák utcai helyiség már kicsinynek bizonyult. Az elmúlt évet különösen gazdag munkaterv jellemzi. Sok nyelvtanfolyam mellett két előadássorozat is szerepelt, melyen magyar tudósok és művészek is közreműködtek. ‘A nyelviskola munkáját — mondotta a német lektor, — mindig a magyar- német barátság eszméje vezérelte és a következő évtizedben is ez lesz a cél vezérmotívuma A kulturális együttműködés jelképe legyen az a barátság, melyet a magyar és német katonák kötöttek a keleti fronton.Miután a Német Akadémia képviselője nem érkezhetett idejére Pécsre, a szorgalmas tanulók megjutalmazását dr. Röhl Gerhard egyetemi lektor ás dr. Antal László állami gimn. tanár vették meg át. A tanítók részére tartott továbbképző tanfolyamon való részvétel céljából ösztöndíjban részesült és a Német Akadémia által meghívást kapott: dr. Kamarás Béla áll. gimn. tanár, Schrancz Béla polg. isi tanár és Lehel Erzsébet tanítónő. A müncheni, berlini és heidelbergi nyári egyetemeken való részvételre ösztöndíjat nyertek a nyelviskola vezetőségének előterjesztésére: Takács Erzsébet, Schmidt András, Báthory László, és Őry Ferencné. Könyvjutalommal a következőket tüntették ki: Gőbel Erzsébet, Kiss Klára, Sótonyi Valéria, Tillay Ernő, Do Mária, Cséffalvay Tibor, Tumann Márta, Csukor Kornélia, Hamvas Antal, Szirtes Lőrinc, Pirkány Aurélné, Tóth Gyula, Örs Félix, Ádám Erzsébet, Bach Erzsébet, Reisner Jenő, Petrovics Ilonka, Czeh Gertrud, Welczenbach Katalin, Moór Margit, dr. Csalogovits Istvánné, Gebauer Ingeborg, Novotarsky Miklós, Hergerth Gizella, Gärtner Olga, Lontagh Katalin, Hazay Ilona, Vargha Márion, Balázs Ilona, Herrfuhrt Sebestyén Pál, Dombay Margit és dr. Kollár Dezső.zek után dr. H. Frahne, budapesti" követségi titkár, a Német Követség, Detrich Sagon és a müncheni Német Akadémia üdvözletét és jókívánságait tolmácsolta. Frahne Mozartról tartott előadásában szemléltető képet nyújtott a nagy művész pályafutásáról és méltatta zenei műveit, amelyek minden műveit európai ember számára közkincset jelentenek. A Mozart-zene mély átérzésáthatott előadása a hallgatóságnál nagy tetszést aratott. Az ünnepséget az „Istenek kedvence" című Mozart-film előadása fejezte be, mely a jelenlevőknek felejthetetlen élmény maradt. Halasles ver©! Marosvásárhely, máj. 31. — A Marosvásárhely közelében levő Megygyesfalván, a göztéglagyár kantinjában összeszórakozott Fülöp Antal 30 éves maroskereszturi lakos Miklé István 34 éves raktárnokkal, a Hangya Szövetkezet alkalmazottjával, akit a veszekedés hevében egy késsel úgy megszúrt, hogy azonnal meghalt. Miután a cselekmény az elsötétítés ideje alatt történt, valószínű, hogy statáriális bíróság tárgyalja az ügyet Gazdasági főtanácsos lett dr. Hámos László tornaijai földbirtokos. — Martinique kormányzója újból nyomatékosan kijelentette, hogy hű marad a vichyi kormányhoz. — Hősi halált halt Korányi László joghallgató. — Elhányta ki vitéz Gyöngyössy Géza páncélos alezredes Sápon, Illés Antalné Friesz Mária Bpesten, Várady József ny. igazgatótanító Debrecenben, dr. Szendrey Zsigmond népi rajzok gyűjtője Balatonfenyvesen, Csizy Márta Bpesten, Vecsernyés István állami számtanácsos Szombathelyen, dr. Zsindely Istvánná Ujvárossy Szírén Debrecenben, Bakonyváry György ny. postafőfelügyelő Sopronban, Bihari Lajosné Kiss Margit Debrecenben, Csorna Károly ny. tanító Váradvelencén, Sánta Györgyné Bognár Alojzia Nagykanizsán, Pandur József festőművész Győrött, özv. Csányi Jánosné Weisz Karolin Szegeden, Varjas László kocsigyártó mester Veszprémben, özv Gebhardt Józsefné Lipthay Gizella Sopronban, Horváth Vendel pénzügyi számv. tanácsos Kaposváron, Sztudika Olivérné Kelemen Sára Debrecenben, Hajós Jakab vendéglős Zomborban. — Halálra ítélte a szolnoki statáriális bíróság Lakatos Gyula rákócifalvi cigányt, elsötétítés alatt elkövetett betöréses lopásért. — A pénzügyminiszer a mezőgazdasági ingatlanok vagyonváltsága fejében fizetendő búza árát június havára métermázsánként 30 pengőben állapította meg. — Stillwell tábornok, a Kínában, Indiában és Burmában állomásozó amerikai csapatok főparancsnoka Angliába érkezett. A csorvai országúton napokkal ezelőtt meggyilkolva találták Varga Mihály 17 éves földműves legényt. A rendőrség elfogta a gyilkosság tetteseit egy fiatal kőművessegédet és ördögh Antal 45 éves csorvai gazdát. Bevallották, hogy áldozatukat doronggal és ásóval agyonverték, mert ellenségük volt. Május 23-án, esti 10 óra körül Magyarország részei felett egy rendkívüli meteor, úgynevezett tűzgömb volt látható. A budapesti csillagvizsgáló intézet kéri a megfigyelőket, hogy a tűzgömbbel kapcsolatos észleleteket a legnagyobb részletességgel közöljék a svábhegyi csillagvizsgáló intézettel. ■— Newyorkban ezentúl vasárnaponként teljesen szünetel a társasgépkocsi közlekedés. Az intézkedésnek oka az üzemanyaghiány. — Olaszországban cukorkagyártás kormányrendelet értelmében június 1-től kezdve megszűnik. — Letartóztatták Freund Rezső bpesti zsidó vegyészt, aki Pergolix néven hatástalan permetezőszert hozott forgalomba. — Nagyarányú fekete piacot leplezett le az udvardi csendőrség. Besenyő községben tíz darab sertést vágtak feketén és feldolgozásuk után zsírt, valamint szalonnát csempésztek a szomszédos községekbe és Szlovákiába. Az érsekújvári törvényszék főügyészétől lopott bort Szlovák Ferenc rab, akit az ügyészségre rendeltek ki takarítani. Szlovák Ferenc négy hónapi fogházbüntetését egy hónappal meghosszabbították. — A német gyárüzemekben háziasszom tanácsadó órákat vezettek be, hogy a dolgozó nők is tájékozva legyenek a korszerű főzés, varrás és háztartásvezetés titkairól. — Abból az alkalomból, hogy a pécsi színház művészeti igazgatását Németh Antalra bízta a város vezetősége, egy bpesti színész megjegyezte: „Ezek után megváltozik a régi közmondás és így fogjuk mondani — Magyarnak Bécs Némethnek Pécs?" Hőhullám va nőtt végig vasárnap Spanyolországig"