Új Dunántúl, 1945. június (2. évfolyam, 122-145. szám)

1945-06-02 / 122. szám

— A tanítónőképző intézet búcsúzó növendék­ei június hó 2-án délelőtt i­s 11 órakor ballagnak. A növendékek kérik ismerőseiket, hogy a virág helyett „bal­lagási virágmegváltás'’ címen adomá­nyaikat jótékony célra a díszterem előtt álló gyűjtőkhöz leadni szíveskedjenek. — A Magyar Nők Demokratikus Szö­vetsége szombaton, június 2-án délután 6 órakor gyűlést tart a volt­ Nemzeti Kaszinó helyiségében, melyre a tagokat meghívja és az érdeklődőket szívesen látja. — Be kell jelenteni a beszálláson orosz vagy bolgár katonákat. A rendőr­kapitányság felhívja Pécs város közön­ségét, hogy akinek lakásában orosz, vagy bolgár katonák vannak beszállásolva, azt a rendőrkapitányságon az I. emelet 43. számú szobában 48 órán belül je­lentsék be. Akiknek lakásába pedig a jövőben szállásolják be magukat orosz vagy bolgár katonák, ezt a rendőrkapi­tányságon azonnal jelentsék. Távolle­vők lakásába történt beszállásolásról a háztulajdonosok tartoznak jelentést tenni — Orvosi hír. Dr. Albert Ármin gyermekorvos ismét rendel Anna­ u. 18 sz. alatti lakásán de. 9—10-ig és d. u. 3—4-ig. Telefon: 11­78. — ÚJBÓL MŰKÖDIK NAGYENYE­­DI.­ A BETHLEN KOLLÉGIUM ÉS GYULAFEHÉRVÁRON A MA.JI.ATH KOLLÉGIUM. A Kolozsváron megjelenő Igazság című lap írja, ho­gy a román fa­siszta kormányok által betiltott magyar és román iskolák egy remicsra megnyit­­nak Nagyenyeden sokévi szünet után ismét működik a­ Bethlen-kollégium és visszanyerte működési jogát Gyulafehér­váron a Majláth-kollégium is. Temesvá­ron és Aradon sorra megnyílnak az An­­tonescu-diktatúra alatt betiltott magyar iskolák. Ezenkívül biztosította a kormány a romániai magyarság önálló magyar eg­ylemének fenntartását is. Anyakönyvi hírek. Házasság­­kö­tés­ek : Todor Conev Stojanov bol­gár hadseregbeli hadnagy és Szandtner­­Erzsébet, Dénes László ht. őrmester és Tóth Ilona, Árvai Antal pincér és Sze­keres Anna, Garamvári Béla MÁV tiszt és Kocsy Györgyi MÁV tisztv. Simon Sándor detektív és Schmidt Anna,­­Pálosi János villamoskocsivezető és Mihályka Teréz, Sipos István villanyszerelősegéd és Kulesevics Jolán, Medvés János rendőr és Simon Mária kereskedősegéd, Nagy Györő MÁV fékező és Szántói Emília, Somogyi Jenő géplakatossegéd és Kustyák­ Gizella. — Kisúrnaj) a belvárosban. A p®ce­hei városi plébániatemplomban a Kis- Úrnapi körmenet vasárnap, június hó 3-án délelőtt a 9 órai szentmisével kez­dődik. Szombaton, június 2-án reggel 8 órakor a szentmise Kaszap István bol­­doggá avatásáért lesz felajánlva, este fél órakor pedig rózsafüzér-ájtatosság lesz. Pá­RTMOZGALOM A Szociáldemokrata Párt­ ifjúsági cso­portja szombaton délután hat órakor a Nőegyletben­ értekezletet tart. A tagok számára a megjelenés kötelező. Szakszervezeti hírek A Munkás Általános Fogyasztási Szö­vetkezet 1945 június hó 3. napján, pont , 10 órakor tartja alakuló közgyűlését, melyre a tagokat tisztelettel meghívják. A Munkás Általános Fogyasztási Szö­v­etkezet 1 igazgatói, 1 főkönyvelői, 1 evásárlói, 1 árudavezetői állásra pályá­zatot hirdet. A pályázatokat folyó hó 6-án déli 12 óráig kell a Szakszervezeti ttkárságnál írásban beadni. m­mmmmmmmmmmmmmmmmummmmmmtmmm SZÍNHÁZ ............... ' m II .' A SZÍNHÁZI IRODA KÖZLEMÉNYEI: „Mégis szép az élet" című vidám ope­rett vidítja fel szombaton, vasárnap és hétfőn este a közönséget, az operett­gárda legjobbjainak felléptével. Deák Rózsi, Gyenes Magda, Csonka Endre és Kovács Gyula már eleve biztosítják a közönség szórakoztatását. Azonkívül a népes szereplőgárda, a fülbemászó ének­es zeneszámok szintén a cél szolgálatá­ban állanak. Vasárnap délután ismét színre kerül az „Útépítők", munkáselőadásban. Kedden a közönség kívánságára ,, A szent láng" kerül színre a­ nagy színház­ban. Előkészületben van Marcel A­chard: „A kalóz" című darabja, amely dr. Győry János fordításában kerül színre. Heti műsor: Szombat este órakor: Mégis szép az élet. . ., Vasárnap d. n. 144 órakor: Útépítők Vasárnap este '47 órakor: Mégis szép az élet. Hétfő este '17 órakor: Mégis szép a mz élet. Kedden este 14.7­ órakor: A­ szent láng witmtW*­wiwiiutjiurmTWTrTmt MIT HOZ A LABDARÚGÁS VASÁRNAP? A Pécs-bajnokság során az utolsó előtti fordulót bonyolítják le vasárnap A négy találkozóból, kettő jut Pécsnek, míg a­ másik kettőt Mecsekszabolcson illetőleg Pécsbányatelepen rendezik meg. Pécsett, a PEAC nem sok reménnyel a győzelemre áll ki a DVSC ellen, de a BTC favoritként indul a Postás SE talál­kozó elé. Mecsekszabolcson az MSF­ ven­dége a ZsSE csapata lesz, míg a PVSK- nak a mindig kemny diót jelentő Péccs­­bányatelepi MSE ellenében kell megáll­nia a helyét, ami papíron lehetséges­ is, de a valóságban számolni kell döntet­lennel, illetőleg a PMSE győzelmével is A mérkőzések elé érdeklődéssel tekint a­ város szurkolótábora. .. . Toborzó atlétikai verseny. K­á­r­d Ber­talan testnevelési tanár vezetése­ mellett toborzó atlétikai verseny rendez a PfiAC és a PAC a Tüzér­ utcai sportelepen. A versenyen részt vehet minden pécsi ifjú, annál is inkább, mert ,a közeljövőben rendezik meg Pécs bajnokságát és KISOK bajnokságát­. A versenyektől,, tá­voli maradt MaDISz versenyzőket­­is , szí­vesen látják. A verseny napja és idő­pontja szombat délután 5 óra Jelentkezz atlétának! A Pécsi Atlétikai Club szeretettel vár minden ifjút. Az­­ edzések időpontja kedd, péntek 5—3 óráig a Tüzér­ utcai sporttelepen Tag­felvétel ugyanott. Közellátási tájékoztató ZSÍR­ELLÁTÁS. A város közellátási ügyosztálya értesíti a közönséget, hogy a hentesiparosok a 21—22-es számú zsír­­jegyekre 5—5 dkg zsírt szolgáltatnak ki. A zsírt a hentesek kg-ként 12.— pen­gőért kötelesek kiadni. Felhívjuk a hentesiparosok figyelmét a pontos elszámolásra. MEGJELENT a Pécs-Baranyai m­unkabérrendező bizottságnak a Nemzeti Bizottság által jóváhagyott határozatai. A mu­nkabérpótlékra vonatkozó ha­tározat az ideiglenes Nemzeti Kor­mány 1 740 1945. M. E. számú ren­deletével megállapított kereseti és állami pótadó táblázat. A felmondások korlátozásáról szóló N. B. határozat stb. tartalmazó Munkabérhatározatok Ára IV pengő Kapható az Uj Dunántúl könyve*boltjában Kiraly-utca 10. szám. GYÖNYÖRŰ b és 14 szeméivel* abrosz elad'». Megtekinthető Apác'u­tca Y Mú/.fc-Iükt­előnél. BÉLYEGGYŰJTŐK! Magyar és kü­líeti bélye­gekben, sorozatokban óriási választék. Merkur Bélyeseszlet, brsellényi-tér 6. sz. KÜLÖN BEJA RATF bútorozott utcai szoba fürdőszobahasználattal azonnalra kiadó. Rá­­kóczi-út 59/c. II. cm­­ KEFEKÖTŐ szakmunkások és behuzónők jó, fizetéssel felvétetnek. Lószert, marhafarkot, disznósertét magas árban veszek Schubert, l't­reneiek-u 19. sz. KERESEK megvételre egypár 46-os bakancsot, vagy cipót, ezekhez, hozzávaló anyagot, esetleg egypár új 19-es női cipó eladó Cím: laskó-u. 14. szám. I­­GY NAGY perzsa ebédlőszőny­eg eladó. Meg­tekinthető d a. 2-4 óra között. ÍV rezei u. 32. II. cm. 6. ELADÓ 8 éves fiúnak 2 öltöny ruha és­­2 kis kabát, 46-os' Hó cipő, egy_ drapp ,gumik«­, bút,­­ női b­uvás/on kosztüm. 47-es női, új ko­ romcipő, barna. Rákóczi,út 15/b. NYÁRI női ruhák, sötétkék szört-i 'kosztüm.' kabát, blúzok short, női elek­ tornanadrág, tertin,ulrúgok eladók. Heim Pál-u. 2. sz. II cm. 5. BÉL. világos, kontóin laháló eladó. Rácváros 22. szám. MINDENES tűzönév ül) éves, felvétetik pus­­­tára 2 személyhez, kinek hoss/atty bi/unjjt ványai vannak. Kom­oly, munkabiró nők j­­­­lentkezzenek. Sz­érnél viel já­ sat, bizonyítvány másolatokkal, öreg-vajkai gazdaság. up.­l­dia. JÓKARBAK tért­ép»rt.pTei«eki'i*o*i «ré. Pmsz-n. 23. 57 ÉVES Önálló cipész-mester, házasság cél­jából. hozzávaló* aő ismeretséget . keresi- Leve­­­­leket: Párger Vince cipész-mester, Belvárd- Gyula, Baranya-m. ,1 NEM VICC. valóság, hogy eladó dolgaiért legmagasabb árat Frankfurter fizet. Hal-tér 5. Telefon: 24-70. Mindent veszek. MINDENES szobalányt, vagy bejárónőt ke­resünk azonnali belépésre, a Szcitovszky-tér­­ 13 KIFUTÓLÁNYT azonnali belépésre felvesz Kiss-virágüzlet, Szigeti­ út 29. FELSŐKERESKEDELMIBEN érettségizett fia­tal leány állást kéreg. A jálatot „Komoly 4705 - tel­igére a kiadóba kerek. JÓS- FŐZŐ mindenes állást keres helyben, vagy vidékre. Tiraár-utca 17. bal 1. ajtó. FAJTISZTA angóratenyészet, ketrecekkel egy ill.t. eladó.­ FelsőBalokány-u 21. K­őrös Gyula. ARAD-Temesvárra ulitársakat keresek. Zsinkó István-u. 6. MODERN, új. vagy alig használt konyha­­­bútort veszek. Telefon: 28-36. --------------------------------------------------/ ELADÓ konyhabútor. Mária-u. 5. udvarban jobbra. ÖNÁLLÓAN dolgozó varrólányokat, magas Fizetéssel Felvennék­ Páva Júlia női divatszalon. Inczédy IroneS-ai. 3/1 HÁZASSÁG céljából megismerkedne, lakás­sal, keresettel rendelkező magányos nő »43 év körüli becsületes, komoly úrral. Választ ’ ..Ipa­rod ‘Vagyok 4737” jeligére a. kiadóba kérek. 2 DRB tü­körablak, egy ajtó, prímás állapot hun .’eladó. Ifane-'n.­ 19 H * /TIELV*. Kov­ács-telepen .2021 |­­*l 50.000. Pata­ksi országúton 1202­1-es 20.000 P. Nagy József ing. közvetítő. * Pécs, Nagy Flórián-u. 3 Telefon: 30-36. I­­RTESZTEM a köz és magán üzemeket*, vala­mint őt magánépítőket. Hogy üzememet újból megindítottam.­­utalok, ezentúl is földműn­knx -­ beton-, fal-, s­zik­lábon tée--t, mindennemű köve­zést, asphra­lmunkat, k­­­rt­i és udvari járdák­­ készítését, park k­ozárd. valamint kőkertek zakszerű létesítését. C im: Kaposi Ferenc tit­­építő , asz­falt vállalat, Pécs, Kis-Rókus-K­. 10. Telefon: 33-23. Hirdetmény. Közhírré teszem­, hogy a pécsi V. szá­mú Igazoló­ Bizottság az elményre­lt­­­ől eltávozott közalkalmazottak igazolása tárgyában 1945 június 18tól mindennap délelőtt 9 órai kezdettel tárgyalásokat tart és az igazolások kérdésében határo­zatokat hoz Ezen bizottság elé az ítélőtábla. Ügyészség,­ Törvényszék, Járásbíróság. Országos Társadalombiztosító Intézet. Dohánygyár, Bányakapitányság, Fővám­­hivatal. Álla­mlépít­észeti Hivatal, Föld­­­peresi Felügyelőség Kultúrmérnöki Hiva­tal, Ítözellátási Felügyelőség. Országos Szociális Felügyelőség, Erdőfelügyelőség , Gyerm­ekmen­hely Gazdasági Felügyelő­­ség, Mezőgazdasági és Vegykitésrlelt Ál­lomási Magyar Nem­­zeti Bank Pécsi Fiókja, Hosszúhetényi Kőbánya cs , Kő­zúzó­telep, Gabonaforgalmi Központ, valamint a pécsi ügyvédek igazolási ü­gyei tartoznak. Az igazolási eljárás alá vontak nevet­e­sek felsorolása egyidejűleg falragaszokon történik, am­elyek a Városház hirdető­­tábláján é­s a" város hirdető oszlopain, valam­int az itt felsorolt hivataloknál, vi­déken a jegyzői hivatalokban feltűnő he­lyen függesztőtnek ki. Ezeken a helye­ken a névsorok mindenki által megtekint­hetők. Ismételten és nyomatékosan hívom fel a lakosságot, hogy minden gátlást cs .ki­­csinyes szempontot félretéve, bátor és ön­érzetes helytállással írásban, vagy szóban jelentse be az­ igazolás alá kerülő köz­tisztviselők és ügyvédek népellenes po­litikai magatartására, és ténykedéseseire vonatkozó esetleges észleleteit és közölje a bizotsággal, hogy a felsoroltak közül valaki magatartásával és cselekedeteivel sértette-e, vagy sérti-e a magyar nép érdekeit. Az írásbeli bejelentés ajánlott levélben kell, hogy történjék, melyben a bizonyí­tékok (tanuk, okiratok, stb.) megjelölen­­dők. A bejelentő neve cs­ak bejelentő hi­vatalban is nyilvántartott lakcíme fel­tétlenül közlendő, mert ezen­ nélkül a be­jelentés eljárás alapját nem képezheti-Az írásbeli bejelentés hozzám, Város­ház, T. c. 38. cím­zendü, szóbeli bejelen­tés pedig hetenkipl (Szudán és csütörtö­kön d. u. 3—5 óra között irodámban. Pécs, Ferenciek­ utca 2. szám alatt tehető meg. . A­­tárgyaláson panaszának szóbeli elő­­adhatása végett bárki személyesen is megjelenni jogosult Az ellen, aki akár szóbeli, akár írásbeli feljelentést tesz, vagy panaszt ad elő, rá­galmazásért eljárás nem­ indítható. Pécs, 1945 május hó 28-án. Dr. Vámosi István a bizottág elnöke. ARANYAT. Mffl.msot • tegsMMfiM* rész, Hatswick aranym­oves. Munkácsy Mihály­utca 20. Telefon: 26-69. ÁLLANYGYUJTÓ, legjobb fajta, hogyha­­Szendy név áll rajta. Jótállással, rées, Kiniz»­­utca 3. ' * ^ K , RÉGI NYAKKENDŐK szakszerű tisztítását, javítását vállaljuk. Uj kendőket késeltünk. Jó anyagú, régi kendőket veszünk. Első Pécsi Nyakkendő szem, Líceum-u 3. EGY PÁR igás szerszám, egy kbin-igú igi* kocsi * és egy kétkerekű gig eladó. Jókai-tér 6. Szállítási iroda. DIÁK ÖSSZTÁNC a Belvárosi Kart. Közben június 2-tól, szombatonként d. u. 5-10 óráig. ARANYAT, brilliánsot, használt órát mag:»*» áron vesz Klein Andor órás és ékszerész, Ki­­rály-u 28.. sz. Telefon: 30-13. MEZŐGAZDÁK FIGYELMÉBE! Traktorok és egyéb mezőgazdasági gépek javítását ismét vál­la­ljuk. Mestrits Jenő Ipari és Ker. Rt. P­écs, Munkácsy Mihál­ u. 35. szám. ARANYAT, brilliánsat a legmagasabb napi árban veszek. Somogyi ékszerker­ekedő Anna­u­tea 9. HASZNÁLT papírt és folyóiratokat vásárol. Varga­ József könyv-, papírkereskedő, Rákóczi­út 37. sz. , s SOVÁNY György építési vállalkozó vállal mindennemű szakmába vágó, javítási, átalakí­tási, építkezési, csatornázási munkát Szigeti­ét 93. s/. . . HÁROM SZOBÁS, komfortos, új* adómentes családi ház eladó. Megy­éri kertváros, Erdély, utca. !É­rdeklődh': Szigeti­ út. 93. Építési iroda. HASZNr.\l,T csapokat és csöveket veszek, ^Tirho vízvez etéks/rrelo mester. Jókai-ter 11! FÚRÓS méhrajokat vásárolok. Ugyancsak .vé­rzők ..Hunor ' és ..Magor ' kifogástalan álla­potban Icac kantárakat, fertőzéstől menteset­­t Káldy, Da­m ja ni­eh-utca 11 ^7. Pécs. GliMIJA VITÓ-segéd szakmában^ ■'ars más­ai kai ma/, ást­­ keres. Szives megkeresést vitéz n. 18. sz. alá kér. ELLÁTÁST keres lakással­, vagy­ anélkül. Ajánlatok Rendőr 16?6‘ jeligére a kiadóba kér. BÉRBE keresek vízi, vagy motormalmot, vagy jó forgalmú darálót, esetleg társulnék. Cím: Jelencsik. l*d­an. Laskó­ utca 14. szám. ISTÁLLÓT bérbe k­ereve­­k egypár lóra. Aján­latokat: telefon: 38-06-ra kerek. Fg­xanitt egy gyalogos munkást elkalimi/.unk. ✓ T3J1.OSKAT, bolhát, leiüt, méh­­ es hangya! biztosan Írtél­. NF.­ jé­regirlőszer. HASZNÁLT papirkákot, lisztes- e» gaboná? jutazsák«»t m­inden m­ennyiségben vaséról. Schaff malom, Magyarszék. Telefon, 3. sz. GOIAD5R LAPÁGYAS, nagy Spediteur-kocsi gumik nélkül eladó. Szhaff-malom, Magyarszél. frlefiMi: 3.­RÁMOS-TETő 49 szám alatt, egy különbrjá­­ratu szoba, konyha, éléskamra kiadó, jo o«­­^OAinak. fslyardlájya is alkalmas. v _ ”■■■■ 11 EGYEÜÍ­L.41j,(k 44 éves asszony . (bombaká­ro­sult) gyakorlatilag (is) vezetné­­kényes izk­snek, ha/jtanná.-^É Gazdálkodom, malom, üzlet, kf­rtés/et ke-/.ölesét is szakértelemmel. L'gv.szui­­teh" l'e­jés, baromfi­­­t? sm­indennemű jósságokat (kocsizÚHU stb. nagy h­ozzáértéssel kezelek Varrást, kötést, groppolást, mosást, gyermeke­­ket i­s lelkiism­eretesen vállalom. l­eveleket Békés otthon 41­ 99“ jeligére a kiadóba kerek LJ .,RESHLTA B 9“ márkájú számológép Nagy Ferencnél, Pocm átadón eladó. ^ UJ VATTAPAPLAN két hímzett huzattal el­adó. Hadaprod.u. 2. JÓL FŐZŐ mindenes 3 tagú­­családhoz fel­vételik, június 15-re. Cime "József-utca 19. is­­MOLATLAN gyapjú eladó. Hajnal utca 16 GYERMEK SZERETŐ, megbízható m­indenet mágus- fizetéssel felvétetik. Király-u. -jö. sz GYAPJÚFONÁST vállalok. Siklósi-út *28. MAGÁNYOS özvegyasszon­y, teljes ellátás élj?­­nében háztartási alkalmazottnak ajánlkozik'­ jobb helyre, ahol családtagnak tekintik. Cíd­: Alsóhavi­ utca 4. PENG épít, javít, átalakít. Épités. . iroda 12-37 telefon. JÓKARB.VN lévő férfi, szürke öltöny eladó. Maria­ u. 13. Kapu alatt jobbra 1. a. TAK\\KIT.M SÉRT lakást és fizetést adok. Et­­reid L­ajos­ utca 15. szám VILLANY VASALÓKBA, rezsókba fűtőtestes szerelek és motortekeresdlést vállalok. Kucszra Béla: Kelsővámház-u. 18. OKLEVELES ápolónő hosszú bi/oh­iitvánnyal magánbetegek ápolását vállalja, úgy a kiírt kán, mint a lukason. Cím­Bn­breg Katalin. Pécs, József-u. II. II. em. 6. ajtó. KERESEK özvegy, hadiözvegy, vagy elvált magán­yos nőt hármaszeri állásra, aki takarító*' is vállalná. Fizetés megegyezést szerint. Ir­­deklődni lehet Anna-u. 25. VENNÉK komplett cipész-szerszám garnitúrái­­t.gyanött cipész-segéd ulklapinzást nyer Ke^z* ler. Apáca­ u. 13. ELADÓ 1­60 literes bográncs. 1400 literi kad, sport-gyermekkocsi, hangszerek, férfi fa­lapok,­­szalmazsákok, női koszitzu­m, rpk­a, ősig tavaszik,ibát női, borleeresztőkötél, kézifüré­­szek, kasza, kapa nyéllel, uioldószappan. 1 d rozs. 1 q szemestengeri.. 1 q napraforgó 2 w gyertyánfa. 2 pár munkás bakancs 43-as, pár munkás 43-as csizma. 1 pár 38-as női m­a­ga­ss­arú boksz. 1 pár 42-es f­é­rfi boksz, cipr.- 1 férfi zsebóra 1 női karóra. Rácváros számni villa. Szerkesztőbizottság:­­­EHR­­­I KI OR DR. BOROS ISTVÁN , TOZkCAV (iYLKA^ , f­üggetlen Kisgazda Párt / Mu­gyar Kommunis­ta Tárd Szociálden­okrata Pfk­ hf I EJ OS SZÍ R K F^ZTÖ: CSUK A /.Ol I K N KIADJA: ÚJ ULNÁNrCl­ KFT. PÉCS. — SZÍ RKESZ/IOSÉC. IS KIADÓHJ Y\T VI­­­TE,RCZFL*U. 2. 1

Next