Új Dunántúl, 1945. december (2. évfolyam, 267-289. szám)
1945-12-01 / 267. szám
APOLL dec. 1-3-3. Stan és Pan kacagtató, legjobb vigjátéka : FRA DIÄVOL© Kedd-vaida, dec. 4-5. Ez a villa eladó Kabos, Verebes, Uózon, Turay, Csikós Rózsi, Pethes, Bíftom. Francia művészfilm: A nagy ábránd Jean Gabin, Dita Pario, Erica ▼, Strohein. Kedd-szerdai dec. 4-5. Stan és Pan kacagtató, legjobb vígjátéka : FRA DIMVOLO Előadások 3, 5, 7 órakor. Előadások 3, 5, 7 órakor eredményeképpen szinte az ölünkbe demokrata párt nevében mondott rövid, hiret. Nagyobb lehetne örömünk, ha magunk harcoltuk volna ki szabadságunkat, most azonban annál súlyosabb kötelesség hárul ránk, hogy ezt az ajándékba kapott szabadságot meg tudjuk védeni különösen a két munkáspártra hárul súlyos feladat ezen a téren, de össze kell fognunk a demokratikus értelmsi panaszszövetséggel is, hogy a mozgolódó reakcióval szemben annál sikeresebben vehessük fel a harcot és egyesült erővel építhessük fel a minden dolgozó részére boldogabb Magyarországot. Lakatos Ferenc elvtárs, a bányász szakszervezet titkára mondott azután lelkes beszédet, majd azt indítványozta, hogy az ünnepi gyűlés intézzen üdvözlő táviratot Voroailov marsallhoz és az ő közvetítésével Sztálin generalisszimuszhoz, amelyben kérjük őt, hogy a magyar munkásságot továbbra is támogassa a reakció elleni küzdelmében Schneider János elvtárs a szociálde lelkeshangú beszédet, amelyben különösen az ifjúsághoz szólt, megemlékezvén a Szálasi-féle országrontó uralomnak éppen az ifjúság soraiban végzett szörnyű pusztításáról Hogy ehhez hasonló csapás töbé érhesse a munkásságot, ezért egységre kell törekedni, úgy a fizikai, mint a szellemi dolgozóknak. A pécsújhegyi zenekar most az Internacionálét játszotta el, majd Vas elvtárs zárószavai után a mintegy kétezer főnyi tömeg ismét menetté sorakozva, megindult lassú gyászmenetben. a szó- Miért tartózkodik a Vörös Hadsereg Magyarországon? Abelovszky Antónia vasárnap előadási tarr a színházban Sokan vannak, akik értetlenül, tájékozatlanul állnak azzal a kérdéssel szemben, vájjon miért tartózkodik a Vörös Hadsereg még ma is egy teljes esztendővel Pécs, és több, mint háromnegyed évvel Magyarország felszabadítása után még mindig magyar területen. Lapunk hasábjain, mint olvasóink tudják cikksorozatot indítottunk ennek a kérdésnek megvilágítására, ezt a cikksorozatot holnai számunkban folytatjuk. Azonban az újságközlemények terjedelme természeténél fogva korlátozott, nem adhat kielégítő választ minden felmerülő kérdésre, azonkívül mindenkinek meg lehetnek az egyéni szempontjai és problémái egy ilyen közérdeklődésre számot tartó kérdésben. Hogy mindezekre a kérdésekre és problémákra mindenki választ kaphasson. Abelovszky Antónia elvtársnőnk vasárnap délelőtt tizenegy órai kezdettel előadást tart a Pécsi Nemzeti Színházban erről a témáról. Az előadás vita követi Minden érdeklődőt szívesen lát a rendezőség. A belépés díjtalan. TINCESTÉLY1 ma este és holnap vasárnap 6—10 óráig is volt Memseti Kaszinóban Központi ütés ! Ragyogó parkett B fi f í e ti I t a ! ° k 1 Mindenkit szeretetel vár a rendezőség. ii . a u a ~Sxos*ito.v«..l»étfe 1 U KARIM dec. 1-2-3. « a vn*a eiaoo Kabos, Verebes, Gózon, Turay, Csikós , Rózsi, Pethes, Bilicsi. Kedd.zeroe: dec. 4-5. 14 nagy ábránd Jean Gabin, Dita Paro, Erich v. Stroheim. Előadások: 3, 3, 7 órakor Felemelték a munkások családi pótlékát Budapestről jelenti a MTI. A kormány a munkásak családi pótlékának összegét minden gyermek, valamint a feleség után október 1-től visszamenően havi 2400 pengőre melte fel Nagyarányú létszámcsökkentés a pécsi és baranyai rendőrségen Nem pártszempontok, hanem politikai megbízhatóság számít a kinevezéseknél A rendőrség újjászervezésének kérdése már régóta húzódik országszerte. Már az ideiglenes kormány tervbe vette és hozzá is fogott annak keresztülviteléhez. Pár nappal ezelőtt aztán megérkeztek Pécsbe is a rendőrségi kinevezések, úgy bolcsi zenekar gyászindóinak hangjai városi, ujjai vármegyei viszonylatban és mellett a sportpálya mögötti orosz hősia kinevezések bizonyos pártkörökhalott sírjához, amelyen a pártok, a ken meglehetősen nagy konszervációt szakszervezet, a DGT igazgatóságai váltottak ki, mert ez az elintézés nem a vármegyei rendőrség, kegyeletük jeléül honorálta azokat a pártszempontokat, elhelyezték koszorúikat. A rendőrség , amelyeket a törvényhatósági jelölések díszszázada díszlövést adott a halott s felállítottak. Azokból a jelölésekből hős tiszteletére, majd az egész tömeg díszmenetben elvonult a hős sírja előtt és ezzel a szép ünnepség véget is ért. Ítélve, mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy a törvényhatósági jelöléseknél a fő szempont nem az volt, hogy az országnak egyetlen rendfenntartó szerve, a demokratikus rendőrség, politikai szempontból is megbízható emberek irányítása alatt maradjon, hanem a jobboldali pártirányzatok már akkor összefogtak a kommunista párt ellen és így a többségi elvre támaszkodva, egyes helyeken olyan jelöléseket eszközöltek, amelyeket ha a kormány is figyelembe vesz,úgy az ország egyetlen állambiztonsági szerve is nagy százalékban a demokrácia szempontjából nem megbízható emberek, sok helyen régi csendőrtisztek és a régi rendőrség volt tisztjeinek vezetése alá került volna. A most végrehajtott kinevezések ezt, a demokrácia érdeke szempontjából veszélyes intézési szándékot, halomra döntötték, mert a személyi kiválogatásnál nem a párt arányszám szempontjait, hanem a politikai megbízhatóságot vették irányadónak. É éppen ez is fontos ennél a kérdésnél. Hibáztathatónak mi is csak annyiban tartanánk a megtörtént elintézést, hogy egyúttal oly nagymérvű létszámcsökkenéssel is párosul hogy ez a körülmény, amennyiben hamarosan nem korrigálódik, megbénítja a rendőrség eredményes működését, ami nem kis veszélyt jelenthet a közrendre és biztonságra egyaránt. Mert a pécsi rendőrség vezetési és igazgatási személyzeti létszámát több mint felére csökkentették. Vörös László főkapitány elvtárs, amikor tegnap délben a kinevezéseket a rendőrségi személyzet előtt kihirdette, maga is annak a reményének adott kifejezést, hogy a létszámcsökkentésre vonatkozó része a kormányintézkedésnek nem lehet végleges, azt valami formában pótolni kell, mert a mai rendőrségi gépezet ennyire leredukált létszámmal aligha töltheti be rendesen hivatását. Hogy ez a remélt pótintézkedés mikor és milyen formában fog megtörténni, azt nem tudni most még. Egyelőre csak az a tény, hogy azokat a rendőrségi alkalmazottakat, akiknek a kinevezése ezúttal nem érkezett meg, tegnap mind elbocsijtották a szolgálatból, két tisztet pedig rendelkezési állományba helyezek. Eszerint pl. a városi rendőrségnél a vezető állásban többek között a következők madartak meg: Vörös László főkapitány, Körmendi Vladimir tanácsos, a politikai osztály vezetője, továbbá annak helyettese: Pál István százados. A bűnügyi osztály élén maradt dr Gaál László százados, a kihágási osztályon dr. Aczél László százados, megmaradtak még Tarcsafalvi Árpád, dr. Scheffer György, Pildh László, Kozma Endre, Máté Ferenc és dr. Vadas Lőrinc századosok, továbbá dr. Szirtes Arisztid, Horváth főhadnagyok és mások. Körülbelül uyanilyen formán fest a helyzet a vármegyei rendőrségen is, ahol ugyancsak alapos létszámcsökkentést hajtottak végre. A legérzékenyebben érinti a csökkentés a városi rendőrségnél a bűnügyi osztályt, amelynél a detektívtestület úgyszólván a harmadára apasztották. Ami a legénységi állományt illeti, ott a helyzet egyelőre változatlan. Hogy ott is hajtanak-e végre létszámcsökkentést, egyelőre nem tudni Egyébként, mint értesültünk, egyik vármegyei rendőrtiszt, aki éppen most Pesten tartózkodik, tegnap azt a telefon jelentést adta« Pécsre, hogy a minisztertanács tegnap foglalkozott a pécs-baranyai rendőrség ügyeivel és nincs kizárva, hogy ezen a minisztertanácson az egész kérdésre nézve döntő fontosságú határozatokat hoztak. «Std. (—rdf.) ki. A „most felfedezett” Gestapo-irattár ügyében a rendőrség már hetek óta nyomoz, most a népügyészség vette át a nyomozást Azokkal a szenzációsnak ható hírekkel kapcsolatban, amelyek az elmúlt napokban napvilágot láttak, és amelyek szerint bizonyos magánnyomozások nagy horderejű felfedezésekre vezettek és a pécsi Gestapo egész irattárát a demokratikus hatóságok birtokába juttatták., alaposabb kivizsgálás után kiderült, hogy a nyomozó hatóságok számára a most felfedezett „szenzáció" nem hat újdonságként. A zsidó hitközség székházában lefedezett iratok nagy része már 6—8 héttel ezelőtt a vármegyei és városi rendőrség politikai osztályának birtokában volt. A rendőrség alaposan áttanulmányozta az anyagot és megállapította, hogy az abban foglalt fényképek és iratok alapjára új adatokat megállapítani alig lehet, mivel az ott szereplő voksbundista és SS egyének listája ezen a bizonyítékoktól eltekintve is már korábban a rendőrség rendelkezvére állt De éppe azért, mivel egy ilyen erjedekben anyag áttanulmányozása s vizsgálása időt vesz igénybe a rendőrség nem tartotta célszerűnek a felfedezés nyilvánosságra hozatalát mindaddig, amíg azt teljesen fel nem dolgozták, mivel megtörténhet, hogy néhány újabb volksbundista, vagy SS legényre bukkan a nyomozás és az adatok idő előtti nyilvánosságra hozatala ezek számára figyelmeztetésként hatott volna és így hátráltatta volna a nyomozás menetét. A nyomozással kapcsolatban dr. Fischer Gyula elvtársunk a népügyészség vezetője és dr. Hilfreich István elvtárs népügyész a következő felvilágosításokat adta: — Most, hogy a felfedezés nyilvánosságra került, szükség van a nyomozás iramának fokozására Ennek érdekében a népügyészség a mai napot átkérte a rendőrségtől az összes iratokat és meg is kezdte azok feldolgozását. De nemcsak a rendőrségtől, hanem Réti Lászlótól is bekértük a még birtokában lévő iratmaradványokat Tettük ezt annál is inkább, mivel mindenkinek kötelessége, hogy az ilyen iratokat haladéktalanul és azonnal a hatóságok birtokába juttassa, mert csak a hatóságok illetékesek ezek elbírálására és kinyomozására. Az ilyen iratok visszatartása az 1440/1945 M. E. se. XI. 1 6. pontja értelmében bűnpártolás és népügyészségi eljárást von maga után. A népügyészség éppen ezért ezúton is felszólít mindenkit, akinek birtokában népellenes bűnösökre terhelő adat van, hogy azonnal haladéktalanul szól Az áremelkedések rohanó áradatában szinte kimagasló helyre kívánkozik az a nagyarányú áremelkedés, amely mától kezdve a tejtermékeknél következett be, a fogyasztó közönség legnagyobb megdöbbenésére. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy a kötött tej árát mától kedve az eddigi 76 pengőről 380 pengőre emelték fel. Ebben az arányban emelkedtek természetesen a többi tejtermékek árai is, így a szabad tej ára 1140, a kötött vaj ára 5800, a szabad vajé vidéken 25.000, Pécsett 26.500, a tejföl kötött ára 1400, szabad ára 5500, a túró kötött ára 960, szabad ára 3940, a sajt szabad ára 17.400 pengő Itt említjük meg, hogy a mai napon hivatalos értesítés jött a pécsi városházára, mely szerint a közellátási miniszter a burgonya hivatalos árát kilónként 500 pengőben állapította meg. Beszélnek a kenyér árának a közeli nagáltassa be a népügyészségnek, mert el-1 pókban való nagyobb arányú felemelő- Len esetben súlyos következményeknek ígérői is, ebben a kérdésben azonban még teszi ki magát, döntés nem történt. Mától kezdve tetemesen felemelték az összes tejtermékek árát Jugoszlávia: köztársaság! Péter királyt és a Karagyorgye▼icseket megfosztották jogaiktól Az alkotmányozó nemzetgyűlés csütörtöki ülése alkalmával két határozatot hozott: 1. Jugoszlávia a jövőben szövetségi népköztársaság lesz, 2. a királyságot eltörlik és Péter királyt, valamint a Karagyorgyevics dinasztiát megfosztják a múltban leírt jogaitól. A nemzetgyűlés elnöke kijelentette, hogy a választások eredménye a köztársaság javára tett népszavazásnak tekinthető. A királyság nem tudta megvalósítani az egyenlőséget és a szociális szempontokat. Meggyőződtek arról hogy a királyság az új, demokratikus Jugoszlávia célkitűzéseinek útjában áll Ezért az alkotmányozó nemzetgyűlés elhatározta, hogy a nép akaratának megfelelően kikiáltja a szövetségi népköztársaságot. ÚJ DUNÁNTÚL.