Új Dunántúl, 1946. március (3. évfolyam, 51-74. szám)

1946-03-13 / 60. szám

t­örök magyarság — mai kér­dések két utolsó előadása (márci­us 14-én és 21-én) nem a Belvárosi Népiskolában, , hanem az állami gróf Széchenyi István gimnázium­­.Mária*utca 4.) földszinti osztály­termében lesz. — Rádió vevőberendezések fe­lülvizsgálását és ellenőrzését a Pécs 1. sz. postahivatal március hó 14-én megkezdi. Az ezen teendők­kel mebizott szakértő postaalkal­­mazottak a közönség kívánságait és panaszait meghallgatják és amennyiben módjukban áll,­ úgy már a helyszínen intézkednek. A szakértők megfelelő igazolvány­ával vannak ellátva és igazolvá­nyukat felszólítás nélkül tartoz­nak felmutatni. — Az evangélikus egyház kö­réből. — Március 15-én, nemzeti ünnepünk alkalmával d. e. 9 óra­kor lesz istentisztelet az evangéli­kus templomban. A d. u. 5 órai bűnbánati istentiszteletet is meg­tartjuk. — Kérjük még azokat, az evangélikus szülőket, árvák eseté­ben nevelőket, akik a már hirde­tett, 18 éven aluli ínséges városi gyermekek külföldi nyaraltat­ási akcióját igénybe akarják venni, szerdán estig jelentsék a lelkész­ hivatalban.. Kapi Béla dunántúli evangélikus püspök a VKM által szervezett és engedélyezett II. önálló evang. hit-i oktatói állására dr. theol. és dr.­ phil. Nagy Gyula lelkészt küldet­­­te ki, aki állását elfoglalta. — Kifosztották a méhesét. J­u­­h­á­s­z Lajos vókányi MÁV álló- i­másfőnök feljelentést tett a várme­­­­gyei rendőrségen ismeretlen tette- i sek ellen, akik a napokban feltör­ték a méhesést, annak berendezését összetörték, ezenkívül az ott tárolt 10—12 kiló mézet ellopták mára több mint 20 millió pengő. A vár­megyei rendőrség megindította a­­nyomozást. — Borra szomjaztak a tolvajok. Raszter Jánosné, Szőlő-utcai lakosnak a Kismélyvölgyben lévő présházát ismeretlen tettesek fel­törték és onnan egy 42 literes és egy 26 literes hordót tele borral, azonkívül két másik hordóból még 50 liter bort, többféle szerszámot és edényfélét elloptak. A kár kb. 50 millió ernyő. A rendőrség nyo­mozza a tolvajokat. — Elveszett szombaton a Jakab­­hegyi úton egy kulcskarika, ame­lyen két kulcs volt. A megtaláló adja le a vármegyei portán. — Visszaéltek a rendőri hata­lommal. A pécsi törvényszék egyesbírája most vonta felelősség­re Takács András 19 éves szeder­kényi lakost és még nyolc társát Tak­ács, valamint Nagy Nándor 13 és Vogl Béla 19 éves szederkényi földművesek megbízatást kaptak a községi rendőri teendők ellátására. Tavaly júniusban, amikor a sér­­tett Spengler István, aki elmene­kült, visszajött falujába, Tukács és társai felkerestél, és lefoglalták in­góságait. Részt vett még ebben a manipulációban Mucsák János földműves és felesége, valamint Schweininger István 29 éves szin­tén volt vármegyei rendőr egy fi­atalkorú rendőrtársával együtt. A lefoglalt holmit aztán elvitték. A bíróság a kilenc közül öt vádlott bűnösségét látta beigazolva a lo­pás bűntetté­­en és ezért Takácsot öt és fél hónapi, Nagy Nándort egy hónapi, Vogl Bélát fél hónapi, Mikcsákot szintén fél hónapi, vé­gül Schweiningert egy hónapi fog­házra ítélte. Nagy kivételével a vádlottak megnyugodtak az ítélet­ben. — Rendőrségi hírek. Péterffy Sándor Máv tiszt Szent Imre utca .1 szám alatti lakásának, előszobá­jából ismeretlen tettes elkopott egy középszürke lengyelszabású, prémgalléros télikabátot, egy zöld férfikalapot és egy pár fekete bőr­­kesztűt. Kára :50 millió. — Görge­­skircsev Iván bolgárkertész, Piusz utca 28 szám alatti lakos. Duma­­gyártmányú Z 82.788 győri számú kerékpárját ismeretlen tettes la­kása udvaráról ellopta. Kára 30 millió pengő. — Pál,János kocsis, Visnya Ernő­ utca 6 szám alatti lakos udvarában levő sertésalja­­bról ismeretlen tettes folyó hé­li­re virradó éjjel egy darab egy éves mangalica sertést ellopott. — Kis-Gadó Mátyás gyári munkás. Szent Vince utca 31 sz. alatti la­kos éléskamráját ismeretlen tettes ál kulccsal felnyitotta és onnan burgonyát és több ruhaneműt el­lopott. Kára 5 millió pengés. Az eljárás megindult. — A pedagógiai szeminárium mai (szerda) előadásai: Időszerű kérdések (sajtó- és könyvszemle, tanügyi jogi tájékoztató) és v. Szérey Pál: A hullámok világa. Az előadások kezdete 5-én 6 óra, — színhely Kardos K.­­utca 5 sz. — Ellopták a motorkerékpárját. Kolári Ferenc elvtárs, a KIÉP mecsekszabolcsi körzeti titkára fel­­jelentést tett ismeretlen tettes el­len, aki a napokban Villányban tartózkodásakor, amíg egyik ház­ban beszélgetett, a ház előtt az­ ut­cán hagyott 100-as, Mart­ha-gy­árt­­mányú segédmotoros kerékpárját ellopták. A vármegyei rendőrség a vakmerő tolvaj kézrekerítésére megindította a nyomozást. SZERKESZTŐSÉGI ÜGYBEN SZÍVESKEDJÉK TÁRCSÁZNI A 20. 49 TEL­­EFONSZÁMOT! mari wtruay.va intrAMUMm m­smm A húsipari szakosztály folyó hó 13-án délután 4 órakor taggyűlést tart, melyre pontos megjelenést kér az Elnökség. Az ácsipari szakcsoport folyó hó 13-án délután 4 órakor taggyűlést tart, imelyre pontos megjelenést kér az Elnökség A fuvarozási szorzószám * 1946. évi március hó 11-től kezdődően visszavonásig 210.000 (Kettőszáz­tízezer.) PHISKESOKK Lisztjegyek beváltása. A Keres­kedők Testülete a közönség tájé­koztatására közli, hogy a fínom­­liszt-jegyek még a következő ke­reskedőknél válthatók be: Poha Henrik Király-utca 4., Somogyi Györgyné Fiume-u. 51. Szuhátiszky Jánosné Csillag-utca 17/2. Fűszerszakosztályi ülés. A Ke­reskedők Testülete közli a fűszer­­kereskedőkkel, hogy a pénteki nemzeti ünnepre való tekintettel ezen a héten a szakosztályi ülés a Testületben van, szerdán délután 114 órakor,lesz megtartva. SPORT A SZOLNOK VERESÉGE MEGŐRIZTE A PVSK-NAK A NEGYEDIK N­BI­YET A csapatok kezdenek belemele­gedni az országos bajnokság küz­delmeibe. Az elmúlt vasárnap szá­mos meglepetése arra bizonyíték, hogy a tabella hátsó helyezettjei ellen sem lehet biztosra menni. A rangadó, a Ferencváros—MTK ta­lálkozó is meglepetésnek számít, a győzelem aránya miatt. Az Újpest tovább is megőrizte veretlenségét. A nyugati csoport az alábbi ered­ményeket é­rte el: Haladás—UMTK 0:0, Ferencváros—MTK 3:0 (3:0), BMTE--Szolnok 2:1 (1:1), K. Barát­­ság—Szac 4:3 (2:1). A Csepel— EMTK mérkőzés 2:0-as állásnál félbeszakadt, mert ismeretlen te­tősek mérkőzés közben kirabolták az erzsébetvárosiak öltözőjét, sőt a pálya vendéglőben lévő pénz is. A mérkőzést e miatt nem folytat­ták. A nyugati csoport hetedik mérkőzése, az ETO—Dózsa talál­kozó elmaradt, mert a Dózsa nem utazott el Győrb­e. Mivel a Szol­nok is kikapott, a PVSK vasárnapi veresége ellenére megmaradt a ne­gyedik helyen, húsz pontjával vi­szont már három pont választja el az MTK-tól és a második helyeze­tett, 24 pontos Csepeltől.­­ A ke­leti csoportban szintén rangadó volt, az Újpest—Szeged összecsa­pás, amely fölényes 5:0 (3:0) ará­nyú újpesti győzelmet hozott. * Atlétika: Vasárnap a Vasas rendezésében rendezték a jól sike­­rült mezei évadnyitó versenyt, amelyet 5000 méteres távon Sze­gedi (Testvériség) 15.57 mp-es idő­vel nyert meg. Az ifjúsági számot 2800 méteren Jeszenszky UTE nyerte. Ideje 8:36.4 mp. * Alosztálybajnoki mérkőzések: Az őszről elmaradt mérkőzések egy csoportját vasárnap rendezték meg a pécsi alosztályban. Az alábbi eredményeket hozták a­ ta­lálkozók: BMTE—PSE 3:2 (2:1), Postás II.—­PSE 10:0 (7:0), a DVSC II.—Sásd másodosztályú mérkőzés elmaradt. * A PEAC vezetősége kéri ösz­­szes labdarúgó játékosát, hogy szerdán délután 3 órára a Tüzér, utcai sportpályán feltétlenül jelen­jenek meg. SZMNHÁ­Z A történelmi darabok mindig nagy feladat elé állítják egy-egy színház egész társulatát. 1946 már­cius 15-re, a magyar szabadság ünnepére szintén egy ilyen külön­leges hangulatú dráma előadására készül a színház Koós Károly: „Budai Nagy Antal" című hatal­mas ötfelvonásos drámája az első magyar parasztlázadás történetét, vetíti elénk. Az író azonban alkal­mat talál, hogy e népi forradalom­ban­­ egyéni sorsok tragikumát is megmutassa. Egy költői szerelem meséje is belefonódik a véres tör­ténésekbe. Jó bizonyság ez a drá­ma arra, hogy a magyar nép mi­lyen korán, már a 15. század ele­jén fogékony lelkű volt a sza­badság és emberi egyenlőség tanai iránt. -- Soós Lajossal, Horváth Jenővel az élen a színház teljes prózai társulata kiveszi részét a szép képekben gazdag produkció­ból. A lázadás színes képei előre­láthatólag mély hatást fognak kel­teni és csak fokozni fogják a már­ciusi ünnep hangulatát. Műsor: Szerdán este 6 órakor: Aki mer az nyer. Csütörtökön este 7 órakor: For­gószél. Pénteken délelőtt hali órakor: Budai Nagy Antal (Díszelőadás). Pénteken este 7 órakor: Budai Nagy Antal (Díszelőadás). Szombaton este 7 órakor: Budai Nagy Antal. Vasárnap délután 4 órakor: Pi­ros bugyelláris. Vasárnap este 7 órakor: Forgó­szél. Hétfőn este 7 órakor: Dolly. Kedden este 7 órakor: Revü Va­rieté. ­ A pécsi fodrász szakosztály értesíti Tagjait, hogy folyó hó 13-án, szerdán délután 5 órakor­­rendes szakosztályi ülést tart. A tárgy fontosságára való tekintet­tel pontos megjelenést kér az el­nökség. RÁDIÓMŰSOR MÁRCIUS 13. SZERDA. 6.30: Falurádió. 6.45: Hírek, mű­sorismertetés. 7.05: Reggeli zene. Hanglemezek. 8.00: Virágos ablak, virágos erkély, virágos Budapest. Simon Blanka előadása. 8.15: Ba­lett-zenék és intermezzók. Hang­lemezek. 9.00: Küllei Angéla zon­gorázik, Boros Jolán­né Nádas Tibor énekel, zongorán kísér Arató Pál. 10.00: Hírek. 10.30: Rá­­dióis­kola. 12.00: Déli harangszó, hírek. 12.15: A Melódia szalon­­együttes játszik. 13.00: Újjáépül a Ferenc József-híd. A közvetítést a budai­ hídfőtől vezeti Bán György. 13.15: Pethő Géza zon­gorázik. 13.45: Vajda Péter, Bi­­kácsi László előadása. 14.00: Hírek. 14.10: A nemzetközi Vöröskereszt közleményei. 14.20: Rádió­kereső, hírszolgálat. 15.15: Rádióiskola. 15.55: Műsorismertetés. 16.00: Hí­rek. 16.10: A Magyar Nők De­­mokratikus Szövetségének műsora. 16.25: Kárpát Zoltán magyar nótá­kat zongorázik. 16.40: Öltözködés. Nádor Vera előadása. 17.00: Év­ezredek mesemondója. Czimer Jó­zsef dr. előadása. 17.15: A rádió­zenekar játszik, vezényel Lukács Miklós. 18.00: Hírek. 18.05: A nem­zetközi Vöröskereszt közleményei. 18.15: Magyar szabadságharcosok. II. Magyarok Franciaországban. A francia felszabadítás magyar partizánharcosaival beszél a rádig munkatársa. 18.40: „Telefon" Vígjáték egy felvonásban. Idegen ötlet nyomán írta::Révay József. Rendező: Rácz György. 19.30: Szá­zadok tárnáiból. Képviselő szóno­kokról. Jusztusz Pál beszél a leg­híresebb szónoklatokról. 20.00: Hírek, sporthírek. 20.20: Új an­gol zeneművek bemutatója. Bö­szörményi Nagy Béla zongorázik. 20.50: Hírek­ és krónika orosz nyelven. 21.00: Műsorismertetés. 21.05: A nemzetközi Vöröskereszt közleményei. 21.15: Rácz Vali vi­dám chansonokat énekel, kíséri a Viski Illosvay jazzduo. 21.35: Robert Graham, a brit Missio sajtóattaséjáéval beszél Zoltán Pé­ter. 21.50: Hírek és krónika angol nyelven. 22.00:­ Hírek. Utána Hang­szerszólók. Hanglemezek. 22.50: Hírek és krónika francia nyelven. 23.00: Napi hírösszefoglaló 23.10: Rádió­kereső-hírszolgálat özv. Makay Istvánná szül. Gonda Margit, mint az el­haltnak mélyen sújtott fele­sége, Jánosi Lászlóné szül. Makay Margit, ifj. Makay Ist­ván gyermekei, özv. Makay Mártonná szül. Deák Katalin édesanyja, Jánosi László veje úgy a maguk, valamint a szé­leskörű rokonság nevében a váratlan csapástól megtörve­­ tudatják, hogy a felejthetet­­­­len jó férj, drága édesapa,­­ gyermek, após, illetve­­szere­tett rokon­­ Makay István­ kisbirtokos f. hó 9-én este 1­7 órakor áldásos életének 50-ik és bol­dog házasságának 27-ik évé­ben a haldoklók szentségé­vel megerősítve visszaadta lelkét Teremtőjének. Megboldogult drága halot­tunkat f. hó 14-én csütörtök d. u. b­4 órakor a központi temető Szent Mihály kápol­nájában történő beszentelés után fogjuk ideiglenes nyug­vóhelyére kísérni. Áldott lelke üdvéért az en­gesztelő szentmise f. hó 14-én csütörtök reggel V*8 órakor lesz az ágostontéri plébánia­­templomban a Mindenhatónak bemutatva. Pécs, 1946 március 11. Szerettünk míg éltél, siratunk míg élünk) Lakás: Ágoston-u. 38. sz. Tématest az ..Öra­gva!'' Te/r'/d­ícz/'1.i­­vállalat Pécs, k­.i­.vi Dániel-tér Vk­-nál-u. mmmmmmmumm Ümű­TÉSI TMSSZTSTI 40.000 PENGŐ A KENYÉR A közellátásügyi miniszter 90.381/ 1946. számú rendeletével a kenyér árát újból szabályozta. Ennek ér­telmében a kenyér fogyasztói ára 1946. évi március hó 13-tól kezdő­dően 40.000 P, azaz Negyvenezer pengő. Viszonteladó kereskedők és azok a gyári­ üzemek és intézmények, akik kenyérmennyiségüket a sütő­­iparosoktól nagyban veszik a köz­ellátási ügyosztály által kibocsá­tott 50 kg.-on felüli kenyérutalvá­­nyok­ra, azok viszonteladói áron kapják a kenyeret. Viszonteladói kenyérár kg.-ként 36.000 P, azaz Harminchatezer pengő. A házikenyér (steer kenyér) sü­tési díját kg-ként 14.000 P-ben ál­lapította meg a közellátásügyi mi­niszter. SZAKSZERVEZETI HÍreK A Pécs-baranyai Szabad Szak­­szervezetek Vadásztársasága folyó hó 17-én, vasárnap délelőtt 10 óra­kor taggyűlést tart, melyre összes tagjait, így a vidékieket is felszó­lítja a teljes számú kötelező rész­vételre. A tárgysorozat döntő fontossága miatt az egyes tagok távolléte hátrányos helyzetbe hozhatja a meg nem jelenőt, mely miatt eset­leges reklamációk nem vehetők figyelembe. Tagnak csupán azok számítanak, akik a vadászbérlet, fizetéséhez hozzájárultak . Pártoló tagoknak szavazati joguk nincs. A tárgysorozatot a hét folyamán még hírlapokig közöljük. A legújabb Szakszervezeti Köz­löny ismerteti a szakszervezetek politikai állásfoglalását, a Szovjet­unió szakszervezeteit. Értékes köz­leményei foglalkoznak az ifjúság­gal és a kulturális kérdésekkel. Minden szakszervezeti tag olvassa ell Bőripari munkások szakszerveze­te folyó hó 13-án szerdán délután 5 órakor vezetőségi ülést­ tart.. Pon­tos megjelenést kér a vezetőség. ARANYAT legmagasabb •*-t vesz Hätschelt, Munkácsy-... Telefon: 26-69. EGYPÁR bakancs-anyag élet­ért, vagy pénzért eladó. Ci Katalin­ utca 9. szám. ARANYAT brilliánsot használt órát, magas áron v*d KLEIN ANDOR órás és ékszerész Király-aM* 28. szám. Telefon: 33-0 !Hes2esielgSPfi Hsralis n­írtipM, lehet asszony is. Nap*vkert* seti lehetőség. Nyujjdd»1 bányásznak íg:n elönyő*­Jelent­kezni: Tempó Hírlapíródé« Rákóczi-út 32. szám. EZÜSTÖT, szőnyeget és már­gyakat a legmagasabb árban vl Miklós József lakberendező, 8 hhenyi-tér 16. Keresünk hírlapárusítókat! Nagy kereseti lehetőség jelentkezni: Tempo Hírlapíród* R­á­k­ó­c­z­i-út 32 s /; á® SEZLONBÓL lakasmét­ré Fuchs-bútorüzem. Deák-utca Telefon: 17-25. ARANYAT, EZÜSTÖT, legk»­sabb árban veszek. Somod Anna-utca 9. szám. ELADÓ 3 + 4-es amatőr készülék. Erzsébet-telep, Best­ utca 4. szám. A SZENTLŐRINCT meze­sági középiskola konyhájára nali belépésre mindenest kere Kifutób­an azonnali be­épésre (elvesz­t­ől Dúnai­tai Honnues&a Pécs, Kossuth L­ utS-Cl­CH­I MINDENES bejárónőt kert Munkácsy M.-u. 25. iföldszinti EGY ÚJ KOCSIT cserélnék ért, kétévestől­­8 évesig. Sok nagyfalu, Orgyán Sándor,­­ ÉRTÉKTÁRGYÁT, brill!** aranyát és ezüstjét csak­­ megbízható szakembernél ért­sítse saját érdekében. STPJ HENRIK ékszerkereskedő, Rák’ út 73/a. II. em. Üzlet: Király, MINDENES szobalányt azonnali belépésre, Jelenti* Dr. Borbély, Szigeti­ út 10. BEFŐTTES-ÜVEGEK. p­ati háztartási parcellán eladó. Te­kinthető: Szőnyi­nél, Király' 14. szám. CUKROT vennék pénzért­, vagy gyermekruháért. Érte* 30-46. telefon számra. Előfizetési éra egy hónapra SW.®*® ilyes szán ára 2».«00 pen*e. S** táré*: Munkám) Mihály-atc* Sír Telifan: 29-49. Kiadóbivotal: MHinlyutro (0. aram. F«m*erla‘sv.to: Revc*r. Gy. jjlrf Felelossifrkesztö: &suc* Felelős kiadó és nyomón**' CzfDZEP ! ri I « ej(' „te SxahnilMíg Nyomón K. F. T- 1 Lakásadó kiszámítási jegyzői1 IJ1YMN­L HanVIEIBOUB* Pécs, Kossuth L.­út 10. sz.­­volt Király­ n.) Tel: 24-90.

Next