Új Dunántúl, 1946. május (3. évfolyam, 98-121. szám)
1946-05-03 / 98. szám
fim letárja.. . ÚJ DUNÁNTÚL Rendezték az elbocsájtott baloldali munkások nyugdíját — Linder Ernőt letartóztatták •— Megcáfolták az adópengőről terjesztett rémhíreket in. Évfolyam, 98. szám ARA: 1,000*000) PENGŐ Pécs, 1946 május 3. péntek Május elseje a munkásegység diadalmenete volt Pécsett Határtalanul lelkes hangulatban, Pécsett még nem látott tömegekben vonultak fel a dolgozók, hogy részt vegyenek a munka és a nemzetközi szolidaritás ünnepén Cvetkov tábornok is beszédet mondott a nagygyűlésen Szerdán reggel hét órakor több zenekar járta be Pécs utcáit, zenés ébresztővel emlékeztetve a lakos,siget arra,ahogy ünnepnapra ébredt. És valóban, az ünnepi hangulat már reggel teljes mértékben érezhető volt az utcákon. A zászlókkal, feliratokkal, fényképekkel/ virágokkal feldíszített házak között mindenfelé munkások tömegei gyülekeztek, hogy résztvegyenek a felvonulásban, egy olyan felvonulásban, amelyhez hasonlókat Pécs városa még nem látott. A gyönyörűen feldíszített, Tildy köztársasági elnök, Rákosi és Szakasits elvtársai, képeivel ékesített, Széchenyi-téren csak fél tízkor kezdődött meg a zárt alakulatok felvonuló*,, de Glanc '‘.eke: a járdákat már megszállta az érdeklődők tömege és a rendezőségnek a beállított hang„.,éj.,kon keresztül többször is fel kellett szólítania a közönséget a tér elhagyására, mert az a helyzet fenyegetett, hogy a szervezett felvonulókat nem lehet elhelyezni kellőképpen, mert a közönség már előre megtölti a számukra fenntartott helyet. Csakhamar megkezdődött a felvonulásis. Elől a munkáspártok, szakszervezetek és kerületek zászlóerdeje haladt és a ragyogó napsütésben színpolitpás háttérként helyezkedett el az emelvény mögött. Majd a szakszervezetek és munkáspártok, a közhivatalok, a katonaság, rendőrség vezetői foglalták el helyüket, de igen szép számban jelentek meg a felszabadító Vörös Hadsereg képviselői is. A felvonulás alatt két orosz repülőgép keringett a tér felett, vakmerő légiakrobatikával szórakoztatva a nézőket. Ezalatt pedig szakadatlan, végetérni nem akaró sorokban vonult a térre a munkásság. Többszáz jelszavakkal és fényképekkel díszített tábla és transzparens emelkedett a fejek fölé. A felvonulók zenekarok ütemére és munkásdalokat éneklő együttesek ritmusára vonultak, a két munkáspárt rendezőgárdája pedig kitűnően gondoskodott arról, hogy minden felvonuló csoport azonnal és minden zavar nélkül megfelelő helyre juthasson. Több mint egy óra hosszat tartott az impozáns felvonulás. A helyüket már elfoglalt elvtársak a gyűlés megkezdéséig énekeltek és jelszavakat kiáltoztak, a hangulat percről-percre emelkedettebb lett, mintha csak most ébredtek volna igazán rá a tömegek, hogy végre teljesen szabadon és boldogan örülhetnek és vehetnek részt a munkásság nagy nemzetközi ünnepében. Közben állandóan újabb és újabb felvonuló csapatok érkeztek, újabb és újabb tábláikat hozva, amelyeken testvéri közelségben helyezkedett el a csillagos vörös lobogó és a vöröskalapácsos ember, Rákosi és Szakasits elvtársak arcképe, a munkásegység megszilárdítását követelő jelszavak. Már zsúfolásig megtelt a Széchenyi-tér, talpalattnyi férőhely sem volt az Iralmasok temploma előtti területen sem, tömött sorokban foglalták el elvtársaink a Kossuth Lajos- és Perczei-utcák torkolatát is és még mindig újabb felvonulók áradtait mindenfelől. De nemcsak a felvonult tömegek száma volt olyan, amilyenre Pécsett még nem volt példa, a tüntetők hangulata és fegyelmezettsége is példát mutató volt. A kommunista és szociáldemokrata elvtársak testvéri egyetértésben, egymás jelszavait átvéve tüntettek a munkásegységmellett, éltették a szakszervezeteket, a két munkáspártot és annak vezetőit, Rákosi és Szakasits elvtársakat és csal, akkor terült csend a térre, amikor felhangzott az egyesített munkásdalárda Marseillaise, jelezve a nagygyűlés kezdetét. De az emelkedett hangulat, a tömegeknek az ünnepségen való aktív részvétele ezután sem csökkent. Amikor Hajdú elv-társ az emelvényre lépett, percekig nem tudta elkezdeni ünnepi beszédét az éljenzéstől és úgy az f.r. múlt. a, többi ..sjáénokok békéjét is mindtuntalan megszaldtota a tömeg helyeslése, éljenzése és a lelkes közbekiáltások. Aki részt, vett ezen a május elsejei tüntetésen, minden érvelésnél, vagy propagandaszólamnál meggyőzőbb világosággal láthatta meg, mennyire vérévé vált a dolgozóknak a munkásegység gondolata, mennyire megértették a munkáspártokba tömörült elvtársak azt az igazságot, hogy Magyarországon lehet két minkásárt, de munkásosztály csak egy van és éppen ezért a két munkáspárt, akcióinak is elválaszthatatlan egységbe kell forrnia. De megláthatta és megérthette azt is mindenki — akár mellettünk, akár ellenünk van! —, hogy hiába is kísérli meg bárki ennek az egységnek a szétrobbantását, minden ilyen kísérlet hiábavaló. Az idei május elseje Pécsett is a munkásegység gondolatának nagy győzelme volt Azzá avatta a résztvevő tömegek számbeli nagysága és lelkes hangulata. Az ifjúság fáklyás felvonulása Kedden este két csoport vonult végiig a városon zenével, dallal, lobogó fáklyákkal. Az ifjúság köszöntötte május 1-t. A MaJDISz, a SzIM, a MKP központi pártiskolája és a két hetes bányász pártiskola hallgatói a pécsújhegyi és a postászenekarral fáklyákalatt vonultak végig a főútvonalakon. A Széchenyi-téren az orosz parancsnokság előtt megállt a menet, a zenekar a magyar és orosz himnuszt játszotta, a kíváncsiak egyre jobban szaporodó tömege pedig csatlakozott a felvonuló fiatalsághoz. A Szakiszervezettsi székház és a Szociáldemokrata Párt helyiségéhez való felvonulás után a menet a MKP székházához kanyarodott, ahol a Marseillesse és az Internacionálé eléneklése után szétoszlottak. munkásság májusi ünnepének'' történetét, amikor is 1889-ben,, a szocialista munkásinternacionálé párizsi kongresszusán Lavigne francia kiküldött javasolta, hogy a munkásságnak a 8 órás munkaidőért vívott küzdelem emlékére minden évben egy bizonyos napon, május 1-én a világ összes munkássága vonuljon fel és tüntessen. Azóta ünnepe a május 1-e a világ proletariátusának. A magyar munkásság kétszer ünnepelhette eddig szabadon a május ? -ét. 1919-ben, amikor az ellenforradalom fetiporta a munkásosztály 133 napos hősies szabadságküzdelmét és 1943-ben, most egy esztendeje, közvetlenül a fasizmus végső veresége előtt. A közbeeső 25 esztendőben a magyar munkásság csak titokban, bujkálva gyűlhetett össze. Mégis ünnepeltek, mert tudták, hogy a reménytelennek látszó helyzetben, is helyt kell állniok a nemzetközi szocialista front magyarországi szakaszán. Most harmadszor ünnepli Magyarország szabadon a dolgozók harcos ünnepét. Együtt ünnepelünk a Szovjetunió, Anglia,Amerika és minden ország dolgozóival és minden magyar dolgozó tudja, hogy nincs egyedül. Ebben a testvéri szellemben köszöntöm a szovjet harcos munkástestvéreket és a Szovjetunió itt megjelent képviselőit. A nagygyűlést megnyitó beszéd után a Magyar Kommunista Párt részéről dr. Hajdú Gyula nemzetgyűlési képviselő elvtárs emelkedett szólásra. Megnyitó beszéd A Marseillaisse tagjai után, amelyet a munkáspártok egyesített dalárdája adott elő, Vidolovits Nándor elvtárs, a Szakszervezetek elnöke nyitotta meg a nagygyűlést. Tömörítette a Hajdu emvtars a cet elétesenek három akadálya?át Leszérfe elején dr. Hajdú elvtárs visszapillantást vetett a.. el.. múlt május elsejékre, amikor az■íők • mélyén jött «*sze a munkásság,’ hogy ünnepeljen és a ’paá-.r utcákon mard lapozássei verték szét az összegyűlt ünneplő tömeget. A kaszárnyákban vészjelzéssel állították készenlétbe a katonáikat, a rendőrök felsorakoztak beavatkozásra készen, mert úgy tartották, hogy május 1-e a zendülés napja és készek voltak minden pillanatban velünk, mint zendülőkkel elbánni. Megtehették ezt, mert Magyarországon csak az számított, aki szavazó volt, a munkásságnak pedig nem volt választójoga. A munkásság nem volt ember, hanem hazátlan bitang, kitaszított jognélküli pária. A világ azóta megváltozott. A rendőrség, a katonaság ma is itt van, de azért, hogy velünk együtt isnnépeljen. Azt jelenti ez, hogy elértük azt, amiért kardlapozás, börtön és nem egyszer akasztófa várt az elvtársakra? Elértük a célt? Nem, még távol vagyunk, nagyon távol a céltól. Azt kérdezzük, mik az akadályai, a nehézségei annak, hogy a célnál érezzük érezzük magunkat? Az első akadálya ennek az ország közállapotai. A demokrácia útján megindult a magyar nép, de ebben az országban ínség van, nyomor van, munka nélkül állanáll a dolgozni akaró kezek tízes százezrei. Ebben az országban nincs kellősképpen kielégítve a dolgozó és nincs üldözve a dologtalan. Korrupció van, az emberek portékának tartják a hatalmat, amit az ország kezükbe adott és visszaélnek ezze. Ez a korrupció gyökerénél rágja az országot. Azt kérdezzük, nincs itt kiút? Igenis van, de ezt az utat nem megkeresni, hanem megcsinálni kell. Az első akadálya a közállapotok, de a második akadály mi vagyunk marjunk. Az eredményt, a célt nem lehet másként elérni, scsak akkor, ha a proletárok, a dolgozók szömege egységes, egy táborban van. Amíg ez be nem következik, a célhoz közeledni nem tudunk. Néhány nappal ezelőtt Rákosi MátyásZOktasn, Árpád elvtársai, a kommunista és szociáldemokrata vanulások jelenlétében közös gyűlésen határoztak a munkásegység érdekében. Ezen a gyűlésen elhangzott, hogy a kérdés, amely annak idején elválasztotta a két munkáspártot, tulajdonképpen már nem is kérdés. Ez a kérdés pedig az volt: Weimar, vagy Moszkva? A kérdés az volt, hogy azt az utat, amit az orosz elvtársak a szocializmus megvalósítása, a munkásosztály felemelése érdekében választottak, helyes-e vagy nem. Ez a kérdés a háború folyamán eldőlt. Ma nem kérdezheti senki, hogy az orosz elvtársak jó úton jártak-e, mert az eredmény bizonyít. Nincs ám egyetlen munkás,akik ne tekintene büszkeséggel azokra ,az eredményekre, amelyek a Szovjetuniót felemelték. Miért kell akkor mégis munkásegységről beszélnünk, mikor látszólag megvan a munkásegység? Nézzünk magunkba, megtettünk-e mindent, a munkásegység érdekében. Ha önkritikával nézzük szavainkat, tetteinket, bevallhatják, a bűnösök vagyunk mi kommunisták, szociáldemokraták, mert a munkásegység érdekében nem tettük meg, amit meg kellett volna tenni. A „munkás érdeke, ugyanaz. A dolgozó nem tekinti és nem tekintheti ellenségének a másikat, mert egy másik, de testvér párthoz tartozik. Nem a dolgozókon múlik tehát a munkásegység, hanem múlik a betolakodottakon, akiknek a munkásérdekhez semmi közük sincsen. Akik oda menekültek egyik vagy másik párt árnyékába és azon keresztül akarják bőrüket menteni, régi reakciós politikájukat új lobogó alat folytatni. Múlik azokon, akik a párt tüzérnél akarják a magus, kis pecsenyéjüket megsütni. De a mi tűzünk nem erre való. Gondoskodjunk tehát arról, hogy távol tartsuk ezeket magunktól. Nézzük meg jól, hogy mit csinálunk. A nagy elhatározások idején hátrafelé tekintgetők nem a mi sorainkba valók. De nemcsak az bűnös, aki betolakszik, vagy karriert akar csinálni, de bűnösek azok is, akik pártolják ezt a tevékenységet azáltal, hogy idejekorán ki nem operálják a munkáspártok testéből. Egyforma munkásérdek, hogy kettős sorokban felzárkózva haladjunk a magunk zárt oszlopában és ügyeljünk arra, hogy oda a hozzánk nem tartozó, elemek betörni ne tudjanak. Ha ezt tesszük, akkor nem azéll kételkednünk abban a jövőben, amelynek képéből tisztán láthatjuk: vagy együtt győzünk, vagy egymás ellen küzdve mindketten elbukunk. Értsük meg a pillanat szavát és ezt megértve cselekedjünk annak értelmében. A kérdésben világosan és tisztán kell látni. Mi köztünk nem lehet intrika, csak munkásérdek. •Kövessük ezt a jelszót: szociáldemokraták balra arc, kommunisták lépést tarts! (Tomboló, percekig tartó taps.) Van egy harmadik nagy akadály a cél elérésében és ez a reakció mesterkedése. A letűnt rendszer emberei még nem adtál fel a reményt, hogy újra felüthetik fejüket. A dezorganizált közigazgatás, szétzüllött gazdálkodásunk még nagyobb lezüllesztése: ez az ő reményük, mert a reakciónak szövetségese a nyomor. Tehát, hogy ezt a reakciót leküzdhessük, végleg, lehetetlenné tehessük, meg kell szüntetnünk, meg kell oldanunk a nyomor és züllöttség kérdését A demokrácia ebben a percben éppen annak a programnak megvalósításán dolgozik, amellyel ezt leküzdeni, végrehajtani akarják. Most állítják össze az úgynevezett B-listákat. A dezorganizált közigazgatást hozzuk rendbe azzal, hogy kiüszöböljük a hivatalokból a demokrácia ellenségeit. Rendbehozzuk az ország pénzügyeit azzal, hogy nem fizetünk több tisztviselőt, mint akinek munkája az ország szempontjából feltétlenül szükséges. Nem lehet, hogy Magyaországon minden negyedik ember közterhekből éljen akkor, amikor az Egyesült Államokban csak minden 46. ember közhivatalnok. Itt rendet kell csinálni. De a nyomort is megszüntetni a gazdasági programm végrehajtásával. Nem lehet dolgozni, nem lehet építeni addig, amíg az országnak egészséges, becsületes pénze nincs. Végre kell tehát hajtani a legsürgősebben a gazdasági programot, ame-