Új Dunántúl, 1947. december (4. évfolyam, 274-298. szám)

1947-12-02 / 274. szám

Le kell törni a uzsorát Baranyában Népbíróság elé kerül a legvéresebb kezű baranyai keretlegény Megalakult a Zalka Máté T­anoncotthon ■ A­ MA­GYAR KOMMUNISTA PÁRT DÉLOUNÁNTUSi LAPJA IV. ÉVFOLYAM, 214. SZÁM Ara 40 fillér PÉCS, 1947 DECEMBER 2 KEDD ­Tito marsall bejelentette: Jugoszlávia és Magyarország barátsági és segélynyújtási szerződést köt A belgrádi rádió jelentése szerint Tito tábornagy Bulgáriából való visszatérése során külön, vonaton fogadta a sajtó képviselőit. Nyilatkozatában kijelentette, hogy a jugoszláv—bolgár barátsági és kölcsönös segélynyújtási egyezménynek világraszóló jelentősége van, mert az az egyezmény meg­­­akadályozza, hogy a Balkán újból a háború tűzfészkévé váljék. Az egyik újságíró kérdésére, vájjon biztosítva van-e a Balkán és ezzel egyidejűleg Közép- Európa békéje is, Tito tábornagy a következőkben válaszolt: „Pontosan így van. Az imperialisták a­­ Balkánt Újabb háború színterévé akarnák tenni, a Balkán békéjének biztosításával azonban Európa békéje biztosítva van. A Bulgáriával kötött egyezményhez hasonló szerződésünk van Albániával és szándékunkban áll ugyanilyen egyezményt kötni Magyarországgal és Romániával is". Tito tábornagy végül kijelentette: nem hisz a háborúban. Kihívások ugyan előfordulhatnak — mondotta —, de meg lehet találni a módját annak, hogy ezeket a kihívásokat elhárítsuk. A Marshall-terv keleti és nyugati táborra osztotta a szocialistákat az antwerpeni kongresszuson Az antwerpeni nemzetközi szo­­­­eratista értekezleten komoly véle­ménykülönbségek merültek fel a Marsh­all-tervvel kapcsolatban. A keleti és az olasz szocialisták a terv­bien foglaltak állást, míg a nyugati szociáldemokrata pártok kiküldöttei ellenkező álláspontra helyezkedtek. Az antwerpeni nemzetközi szo­cialista értekezlet 14 szavazattal és négy állam (Lengyelország, Olaszország, Magyarország és Hol­landia) távolmaradásával határo­zati javaslatot fogadott el, amely elítéli Németország kettészakítá­­sát. A javaslat Ausztria szuveré­­nitásának helyreállítását kívánja és­ az amerikai segélyprogram m­inelmét­ foglalt állást azzal a kikö­téssel, hogy ezt ne kössük semmi­féle politikai, vagy szociális ren­delkezéshez. A határozat sajnálat­tal veszi tudomásul az egymással ellenséges tömbök megalakítását és kijelenti, hogy az Egyesült Nemzetek chartája marad a nem­zetközi béke egyedüli eszköze. A határozati javaslat ellenez bármi­féle külföldi beavatkozást, viszont he­lyesli a keleti államok gazdasági együttműködésének fejlődését és szocializált európai közgazdasági szervezetet kíván. Zár alá vett vagyonából több marsa búzát eladott Párízs (Kasah) Adém villénykövesdi ki­­telepítésre kötelezett lakos. A Nyomozás során megállapítást nyert az is, hogy Parázs a kitele­­piés elől megszökött, napokig a m negye különböző b­­­­voibari haj­­lák­ Az eljárás megindult ellene. Tovább folyik a vizsgálat a pécsi katonai panamák és feketézések ügyében Ideiglenesen Halász Tibor alezredes vette át a kerületi parancsnokság vezetését A pécsi katonai panamák és feketézések ügyében a vizsgálat még folyik. A hétfői nap folya­mán a Virágh László vezérőrnagy által utódul kinevezett Téry Gyu­la ezredes is beadta lemondását új honvédelmi miniszternek „megroml­­ott egészségi állapotára" való hi­vatkozásai­­. Pillanatnyilag a leg­­­idősebb tiszt, Halász Tibor alez­redes vette át ideiglenesen a ke­rületi parancsnokság vezetését. Az eseményekkel kapcsolatban az ille­tékes szervek hivatalos jelentést nem adtak ki, így minden egyéb, tág fantáziájú emberek szülemé­nye. A Moratón Györgyt Ne keresse senki a harmadik utat Minden szocialista célja: a munkásosztály egysége . Összevont pártnapot tartott va­sárnap délelőtt a Szociáldemokrata Párt tatabányai szervezete. A gyű­lésen, amelyen nagy tömegek vet­tek részt, Marosán György elvtárs, országgyűlési képviselő tartott bel- és külpolitikai beszá­­molót. Beszéde elején kifejtette milyen fontos, hogy ezekben a történelmi időkben, amikor Ma­gyarországon éppenúgy, mint az egész világon, kiélesedett a hely­zet nem csupán az osztályharc vo­nalán, hanem a demokráciáért való küzdelemben is, a tiszte szo­cialista álláspont kifejezésre jus­son. — Az állandóan napirenden le­vő kérdések között — mondotta — két olyan probléma van, me­­lyek körül legviharosabbak a vi­ták. Az első: a világbéke kérdése: a Socializmus Ügye. illetve a munkásosztály felszabadítása. A világbéke ügyét szocialista mun­kásság élén a Szovjetunió kép­viseli. Még­pedig úgy képviseli, hogy ez­zel egyúttal a világ dolgozóinak, az egész nemzetközi proletariátus­nak kimondhatatlanul nagy és lelk­i becsülhetetlen szolgálatokat tesz. Ha így látjuk a helyzetet — és csak így láthatjuk —, helyünk kétségtelenül a Szov­­jetúnió mellett van. Csak két út van. Az egyik út: a kapitalizmus egyeduralmának helyreállítása,, az imperializmus és újfasizmus restaurálása. A má­sodik út: a nemzetközi m­oletariá­­tus útja, amely a szocialista tár­sadalomhoz vezet. Ebben a döntő és mindenkép életkérdésben a semlegesség hangoztatása és a zűrzavaros, kompromittáló, tév­­utakra alkalmat adó „harmadik út” skeresése feltétlenül szeren­csétlenség lenne s katasztrófát je­lentene a munkásosztály számára. A második kérdés a munkás­­osztály felszabadítása. Ebben a kérdésben benne van az egy mun­kásosztály két pártjának ügye is. Nem lehet olyan politikát csi­nálni, hogy a kommunistákat, vagy kommunista pártokat el­­lenségnek tekintjük és ellenség­ként kezeljük, ahogy Európa egyes helyein teszik. Hivatkozva a román példára, felvette a kérdést: — Mi a tanul­ság számunkra? Ne keresse senki a harmadik utat! A Szociáldemokrata Pártot ideológiájában politikájában és magatartásában olyanná kell tennünk és olyanná is tesszük, hogy töretlen osztálypolitikáv­al — félreérthetetlenül és eredmé­nyesen — szolgálja a világbéke ügyét, a munkásmozgalmat és szocializmust. Aki azt mondja hogy fúzió soha", vagy nem lesz­ fúzió, az nem szocialista, az Marx egész politikáját és szellemét megtagad­ja. Minden szocialista célja: a mun­kásosztály egysége. Svéd-magyar kereskedelmi egyezmény Stockholmban pénteken létrejött a magyar—svéd kereskedelmi szer­ződés meghosszabbításáról szóló egyezmény,, amelynek értelmében kivitelünk Svédországba 18 millió, a Svédországból való behozatalunk 17 millió korona 1987 A népjóléti miniszter az állástalan pedagógusokért A népjóléti miniszter karácsony­kor segíteni akar az önhibájukon kívül állás és jövedelem nélküli pedagógusokon. Ezért a Pedagó­gus Szakszervezet felkéri az állás­talan kartársakat, hogy jegyzékbe foglalásuk végett a járási titkár­ságokon jelentkezzenek december 4-ig. 25 ezer téglát vásárolt későbbi elszállításra Bor Jánostól, a Kriszt féle téglagyár bérlőjétől Vudi Géza mecseksza­­bolcsi lakos. Bor azonban a tég­lagyár területéről elköltözött és a tégla önzetlenül maradt. Vudi m­egállapítása szerin- a­ SO0 darab cég»« eltűnt a felvásárol, árubó­­­ nyomozás lö­vik. A francia dolgozók újabb sztrájkkal felelnek a kormány munkásellenes javaslataira Hétfőn dél óta a fővárosban a három villamossági központ dol­gozóinak sztrájkja miatt minden forgalom szünetel. A központi sztrájkbizottság el­fogadhatatlannak minősítette a kormány javaslatait és­ közölte, hogy betartja mind a* korábbi sztrájkintézkedését és folytatja • harcot. A nyilatkozat elitél! • kor­mány reakciós politikáját. Centennáriumi verseny diákok és középiskolások részére A magyar diákok nemzeti szö­vetsége vasárnap meghirdette a magyar középiskolák centenná­­riumai versenyét. A tanulmányi előmeneteli versenyben 200 diák, 60 osztály és 20 iskola részesül jutalomban Ugyancsak 200 diák, 50 osztály és 20 olyan iskola ré­szesül jutalomban, amelynek diák­jai legtöbbet tettek az iskola helyreállítására. Versenyt hirdet­nek az önképzőkörök számára és sportversenyek is lesznek. Újabb hadifogolycsoport érkezik Debrecenbe December 3-án, szerdán újabb hadifogolycsoport érkezik Debre­cenbe. A 379 főt számláló csoport tagjai közül 79 olyan hadifogoly van, aki betegsége miatt már rég­óta Boksárdban tartózkodott és várja a hazaszállítást. Értekezleten vitatták meg kommunista funkcionár­usaink a szakszervezeti és üzemi munka kérdéseit Vasárnap délelőtt a Munkáska­­szina nagytermében gyűltek össze a kommunista szakszervezeti ve­zetők, üzemi bizottsági elnökök és üzemi párttitkárok, hogy megvi­tassák a szakszervezeti és üzemi munka kérdéseit. Az értekezleten résztvett Kö­böl József elvtárs a nagy-buda­pesti pártszervezet helyettes főtit­kára is. Ubu Pál elvtárs beveze­tője után Köböl elvtárs ítészélt a helyes üzemi és szakszervezeti mun­kamódszerről. Hangsúlyozta, hogy a két munkáspárt vezetőinek a legteljesebb együttműködésben­­ kell dolgozniuk a munkások ér­dekében. A munkásosztály har­cának eredményét kisebbíti a fölösleges vita, amelyből leg­többször a tőkés húz hasznot. Köböl elvtárs néhány nagy­ buda­pesti üzem példáját ismertette, ahol a két párt szoros együttmö­­dése komoly eredményeket hozott a termelés és a szervezeti élet te­rén Beszéde végén Köböl elvtárs lelkes munkára buzdította a meg­jelent szakszervezeti és üzemi ve­­zetőket.

Next