Dunántúli Napló, 1950. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1950-01-01 / 1. szám

VII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM - - ARA 50 FILLÉR Ojördög áfén­et kwármtk­épres és pamnga dölgöző népének ! VASÄRNAP, 1950 JANUÁR 1 Eiöre ax ötéves terv avöxetméértS 5­­950 január 1. nagy ünnepe dol­­gzó népünknek. Ma nemcsak egy rcokban is eredményekben gaz­­,g esztendő mérlegét készítjük el, nem egyben a magyar történelem tán nem ismert mértékű és ütemp­olitikai és gazda­sági feladat vég­­hajtásához lá­unk hozzá: megin­tjük az 5 éves népgazdasági tér­­t. Gerő Jotáns a következőkben ulalta esze a Terv feladatait: az ötéves népgazdasági terv fe­ladat az, hogy lerakjuk a szo­­ilizmu­s alapjait egész népgaz­­daságunkon, nemcsak a városban, mem han is, hogy lényegében­­ • 'főzetnie vigyük a szocializmus i­íf ’r/ az egész magyar népgazda­­.?­ bhan."A cél érdekében biztosíta­nunk kel az ország iparosításának eggyorítását, mindenekelőtt a diszipa, ezen belül a gépgyártás igyazágú fejlesztését, ennek apján a könnyűipar, a köztéké­pp, ha­ink honvédelmének kifej­tését és korszerűsítését. Az i ?r fejhztése nyomán fel kell­­fi­molnak a mezőgazdaság elmo­­rdottsáát, mindenekelőtt annak ipesítésvel, így hazánkat „ag­­íripari országból ipari-agrár or­­sággá változtatjuk, vagyis olyan iszág, melyben az ipar súlya a önte, •’ amelynek fejlett korszer­i mezgazdasága van." Mindezek védmékeként megváltozik, szo­­lialista jellegűvé válik az egész jó igazság és mélyreható társa­­dalmi hazások jönnek létre; je­­lntésé emelkedik a dolgozók nyagi, kulturális színvonala. Ezeknek a feladatoknak meg fele­sen ajulnak az 5 éves terv be­­uházó előirányzatai. Az 50.9 milliár forintot kitevő össze­ó­­iányztól 21.3 milliárd jut az parrazen belül, 18.3 milliárd a phézira. A mezőgazdaságra 8 milliár a közlekedésre 7.5, fa­­lásépd egészségvédelmi és kul­­uráli célokra 7.4 milliárd. Emel­ett kb egymilliárd forintos beru­­h JT.'zás:sz a kereskedelem terüle­te­­, 1­8 milliárdot pedig tartalék­­it­k , a következő terv előkészíté-­­ vel kapcsolatos kiadásokra bizto­­t'unl­­ k érv során a népgazdaság ter­­lése 1954-ben az 1949. évi tér­sés 186,4%-át éri el, a nemzeti v­é­­delem pedig ennek alapján az­­ évi 163%-ára emelkedik. Ezek a n­őirányzato­k lehetővé teszik, : á-i i. a tervidőszak alatt az élet- V- .1­ orvai jelentősen emelkedjék. ö- számítva azt, hogy a kultur­­á­l­is-­ fonal, a közlekedés, a lakásvi­­i­­k­­ek megjavulása, a dolgozók A- és százezreinek különböző fo­­g való szakképzése már magában felszínvonalemelkedést jelent, lelntve a terv során 35%-ban r­­estedik, ami azt jelenti, hogy b­írik az utolsó békeév élő szín­­ro­mának 185%-át. Ez a terv­köz­­ion célkitűzése: dolgozó nénü­nk ilefznvonalának tovább emelése. A terv végrehajtása során azon tendemcsak a gazdaságban, ha­nem társadalmunkban is lényeges változások jönnek létre. Az ipari munkásság számszerű növekedése, az ipar túl­súlyraju­ása a termelés­ben, a munkásosztály politikai színvonalának további emelkedése erősíti a proletárdiktatúrát, a mun­kásosztály vezető szerepét. Ugyan­ekkor pedig a mezőgazdaság évszá­zados elmarad­t­ságána­k felszámo­­lása felemeli a falu népét, a dol­gozó parasztságot. A néphez hű értelmiségi dolgozók mellett a gaz­dasági tervvel párhuzamos nevelési programm során, a különböző fokú iskolák és egyetemek kiterjesztése útján, a dolgozók fiaiból új értel­miség nevelkedik fel, akik együtt segítik a szocializmus építését Így egész dolgozó népünk egysége, az 5 éves tervért, a szocialista Ma­gyarországért folytatott közös harcban még jobban megszilárdul. A terv végrehajtása során meg­erősödik országunk úgy politikai, mint gazdasági és katonai értelem­ben. Az eddiginél is szilárdabb őrt­­állók leszünk a békefront ránk eső szakaszán s ezzel hazánk nemzet­közi tekintélye tovább növekszik. Leglényegesebb feladatait tekint­ve ezekben foglalható össze a közel­múltban törvényerőre emelt, egész jövőnket formáló, hatalmas nép­­gazdasági program, az 5 éves Terv. Csak szocialista vagy a szocializ­mus felé haladó országokban vég­hezvihető, nagy esemény egy­ nép életében, amikor 5 esztendőre pon­tos tervet készíthet jövőjéről Még hozzá ilyen tervet, amely a gaz­daság, az élő színvonal és kultúra kifejlesztésének kapitalista ország számára soha el nem érhető mérté­két és gyorsaságát tárja elénk. Csak azoknak a népeknek válhat ez az élet valósággá, akik leráz­zák magukról a kapitalista igát, akik a szocializmus útjára lépnek. Hogy mi ma ezen az úton járha­tunk azt mindenekelőtt a nagy Szovjetuniónak a Sztálin elvtárs vezetékével értünk is küzdő Szov­jet Hadseregnek köszönhetjük. Ahogy a tervtörvény bevezető ré­sze mondja:„A Szovjetunió dicső­séges hadserege felszabadította Magyar­országot a német imperia­listák uralma alól, összetörte a ma­­gyar nagytökések és nagybirtoko­sok népelnyomó államhatalmát és ezzel lehetővé tette, hogy a ma­gyar dolgozó nép hozzákezdjen a fasiszta háborúban rombadöntött magyar gazdaság újjáépítéséhez. Az évek száma szerint rövid, de a küzdelem keménységét és az elért eredményeket tekintve több évt­zednek beillő munka után láthattunk hozzá e nagy terv el­készítéséhez és vághatunk most neki megvalósításának. Az ország vezetéséből, a gazdasági és po­litikai életből fokozatosan kiszo­rítottuk a tőkés reakciós eleme­ket, megvalósítottuk a munkás­osztály hatalmát, a proletárdikta­túrát. A föld felosztásával, a nagy­üzemek, bankok, külkereskede­lem, a nagykereskedelem, leg­­utóbb pedig a külföldi vállalatok és 10 munkásnál többet foglalkoz­tató üzemek államosításával jó­részt már kihúztuk a tőkés e’e­­mek lába aló! a zsardo.sági t ’a't Szó vertük a különböző reakciós és imperialista ügynökségek egész sorát. Sikerrel, közel 8 hóna­pa­l határidő előtt végrehajt­juk hároméves tervünket. A vég h­av­is idejének megrövidíté- ■­ elené­­re a beruházás terü­letén feleeté­­keny mértékben, 18,4 százalékkal túlteljesítettük az előirányzatot. Dolgozó népünk életszínvonala a terv sikeres végrehajtása eredmé­nyeként messze az előirányzat fö­lött, 37 százalékkal növekedett a háború előttihez viszonyítva. A hároméves terv végrehajtása so­rán lényegében felszámoltuk a munkások életének legnagyobb rémét, — ami ma a kapitalist­a országokban 40 millió embert kí­sért — a munkanélküliséget. Az életszínvonal anyagi emelkedésén kívül kulturális téren is nagy az előrehaladás. Az alsófokú iskolák­ban 118.000-rel, középiskolákban 33000-rel, főiskolákon és egye­temeken több mint duplájára emelkedve, 16.000-rel több hall­gató jár, mint az 1937—38-as is­kolaévben. Ennek jelentőségét kü­lön aláhúzza az a tény, hogy az emelkedés mindenekelőtt — kü­lönösen az egyetemeken — nagy­üzemi munkásokból kerül ki. Emellett pedig a születési, ha­lálozási statisztika is mutatja, hogy a terv során biztoított egészségvédelmi intézkedések nyo­mán dolgozó népünk egészsége­sebb lett. A munkaviszonyok a dolgozók él­e­tszínvon­alának, gyógy­kezelésének megjavítása, üdülésük biztosítása terén tett nagy előre­haladás mutatja, hogy sikerrel va­lósítjuk meg Rákos­ elvtárs sza­vait: „A népi demokrácia számára legfőbb érték maga az eleven, a dolgozó ember." Köszönet illeti ezért a sok áldozat, a kemény harc vállalóit, az élenjárókat, akik a kezdeti nyomorúságban is tudták, hogy az áldozatok meg­hozzák majd gyümölcseiket, kö­szönet illeti a munkásosztályt. A magyar kommunistáknak, a Párt­nak, Rákosi elvtársnak elévülhe­tetlen érdeme, hogy a munkásosz­­ályt győzelemről-győzelemre ve­zetve, szervezte, irányította az egész dolgozó népet erre a nagy harcra. Ennek nyomán hatalmasak az eredményeink, de még nagyobbak az előttünk álló feladatok. Eddigi eredményeinket, tapasztalata­ikat felhasználva, összeszedve minden erőnket, feltárva tartalékainkat, kell nekiindulnunk hatalmas, új tennivalóink végrehajtására. Nagy hibát követnénk el, ha lebecsül­nénk a feladatot, ha nem látnánk, hogy csak minden eddiginél na­gyobb erőfeszítések árán válik valósággá a terv, ha elbíznánk magunkat. A terv sikeres végrehajtásának legfontosabb feltétele, hogy vilá­gosan lássuk: a­ megvalósítás harc kérdése. Ahogy minden eddigi eredményünket, a 3 éves terv vég­rehajtását, harcban kellett meg­szereznünk ugyanúgy, de még fo­kozottabb mé­rtékben, harc árán valósulhat cssak meg az ötéves terv is. Az ötéves terv végrehaj­tása a szocialista szektor növelése mellett a tőkés elemek fokozott kiszorításának programmja is. Sztálin elvtárs arra tanít ben­nünket, hogy a kapitalista elemek gyengülése ótáni az osztályharc elalvásához vezet, ellenkezőleg: minél remény­­telenebb a különbö­ző kapitaista elemek helyzete, annál inkább nyúlnak a legka­­landorabb, a legelvetemültebb esz­közhöz, annál élesebb az osztály­­harc. Ezt igazolták az elmúlt idők eseményei is. És hogy itt, a Ta­nyában is mozog a reakció, azt mutatja, hogy itt is termékeny ta­­lajra hullott a­ pénzsebély meséje,Ahogy a szántás-ve ' T.5 070 I ** kulák néhol nyílt támadásba ment át, hogy több helyről hangzik pa­nasz az iskolákban tapasztalt lel­kiismereti terrorról, el-el hangzik cÉY*egy prédikáció az általuk lá­tott , sötét felhőkről" és hason­lókról, erre vall a pécsi egyete­men nemrég leleplezett, nyílt de­­mokráciaellenes tüntetés és még több jelenség. Fokoznunk kell éber­ségünket, megfogadva Rákosi elv­társ tanítását: keressük meg­ a hi­bák mögött az ellenség kezét. Ne hagyjuk megtorlatlanul az ellen­­ség egyetlen kísérletét sem. És hogy eljuthassunk odáig, hogy az éberség, az ellenség lelep­lezésének kommunista képessége nemcsak vitaanyag és sokszor el­ismételt szó, hanem a való élet gyakorlata legyen, tanulnunk kell. Az ellenség azokat téveszti meg legkönnyebben, akik nem elég kép­zettek, vagy „képzettségük“ any­­nyiban áll, hogy egy sor jelszót betanulnak. Terjedjen ki jobban figyelmünk az ideológiai frontra. Most az ellenség egyik legerősebb állása éppen ez. Verjük vissza a hamis nézeteket a nacionalizmus és egyéb burzsoá ideológiák káros beforr­ását. Egy percre se feledjük, hogy az 5 éves terv megvalósítása harc az ellenség minden rendű és rangú ügynöke ellen, küzdelem a burzsoázia minden fajta behatolá­sa ellen, amit külön aláhúz az a tény, hogy ezek az erők kiszorítá­suk­ nyomán egyre elkeseredetteb­­ben dolgoznak a nép hatalma, a nép tulajdona ellen. A terv megvalósításának másik feltétele, hogy a Párt vezetése mellett a dolgozó tömegek mögöt­tünk álljanak, hogy feltárjuk a termelésben lévő rejtett tartaléko­kat és azokat építő munkánk szol­gálatába állítsuk. Elmondhatjuk- e, hogy a dol­gozó nép e hatalmas tervet támo­gatja, mögötünk áll? Igen, feltét­­lenül elmondhatjuk. Beszédesen bi­zonyítja ezt a választási eredmény, a tervkölcsönjegyzés sikere, minde­­nek­előtt pedig bizonyítja a mun­­kásosz­ály soraiban kifejlődött és mindinkább a széles dolgozó töme­gek mozgalmává váló munkaver­seny. Bizonyítja a szovjet sztahá­­novisták példája nyomán kibonta­kozó magyar Sztahánov-mozgalom. E mozgalmakban, mint ahogy azt a sztálini felajánlás és sztálini mű­szak eredményei mindenki számára mutatják, szinte kimer­­hetetlen lehetőségek vannak. Ezeknek fel­­színrehozása és továbbfejlesztése egyik legfontosabb feltétele a terv sikerének. Csak így tudjuk elérni, hogy a munka termelékenysége az iparban 5 esztendő alatt 50 száza­lékkal növekedjék, ahogy azt a terv előírja." A mi megyénkben különösen fon­­tos az új munkamódszerek és mun­kaszervezések alkalmazása, — a gépesítés mellett — a bánya­ipar­ban. Csak így tudjuk megvalósíta­ni, hogy a széntermelés a erv-idő­­szak végére 55%-al, évi 11­5 millió tonnáról, 18,5 millió tonnára emel­kedjék. Emelle­t pedig a dolgozók újítási és észszerűsítési mozgalmá­nak kifejlesztésével, a szigorú ta­karékosság rendszerének bevezeté­sével biztosítanunk kell az önkölt­ség nagymértékű, a tervben elő­irányzott 25 százalékos csökkenté­sét. Megválast­hatók-e ezek a fel­adatok? Kétségtelenül megvalósít­hatók. Erre biztosíték a Párt ve­hető, irányító munkája a kommun­­ista dolgozók példamutatása, de ez­t bizonyítja a munkaverseny, a munkaszervezés és újítások, az ön­költségcsökkentés terén eddig elért eredményeink sorozata is. Ötéves tervünk megvalósításának legfőbb biztosítéka a Szovjetunió támogatása és szövetségünk a népi demokratikus országokkal. A népi demokratikus országok, köztük a mi országunk is, a szocializmus építésében biztosan és szilárdan támaszkodhatnak a már megvaló­sult szocializmus országátsu­k a Szovjetuniónak baráti támogatásá­ra. Tervünk megvalósításához a Szovjetunió nemcsak a szocialista építés­ tapasztalatait adja nekünk, hanem konkrét politikai és gazda­sági segítséget is. Emellett a Köl­csönös Gazdasági Segítség Taná­csán keresztül tovább erősödik kapcsolatunk a többi népi demo­kráciákkal, így egymás kölcsönös megsegítése útján hatástalanítani tudjuk az imperialisták gazdasági blokádját, amellyel a szocialista és szocializmust építő országok fej­lődését akarják akadályozni. A felsorolt feltételek érvényesü­lésének, a terv megvalósításának egyi­k­ legfontosabb feltétele: a béke. Építő munkánkhoz „rendre, nyugalomra, és békére van szük­ség". Ezért szükséges, hogy a Tájé­koztató Iroda által megszabott iránynak megfelelően legfőbb fel­adatunk a tartós békéért való küz­delem legyen. Ennek érdekében kö­vetkezetesen kell harcolnunk az imperialisták ügynökei, a háborús uszítás és a rémhírterjesztés ellen. A dolgozók tömegeiben tudatosíta­ni kell a Szovjetunió vezette bé­ketábor társadalmi, gazdasági és katonai erőfölényét. A béke meg­védése nélkül nem lehet nyugodt építés. Ezért fejlesszük 5 éves Tervünk során Néphadseregünket, ezért erősítjük hazánk védelmét. Tovább kell javítani a sza­kszer­vezetek és a tömegszervezetek munkáját, hogy rajtuk keresztül minél több dolgozót kapcsoljunk be az imperialista-ellenes, az 5 éves tervért folytatott harcba. Ezekben foglalhatók össze a terv megvalósításának leglényegesebb feltételei. E feltételek azonban csak úgy válnak a terv mozgató­rugói­­vá, csak akkor lesznek valósággá, ha minden erőnket megfeszítve dol­gozunk. Ha harcolunk az imperia­listák mindenfajta befolyása ellen, ha új munkamódszerek bevezetésé­vel a munkaverseny kiszélesítésével megdöntjük a normákat és maga­sabb termelékenységet biztosítunk, ha politikai tömegmunkánk során tovább emeljük a dolgozók politi­kai színvonalát, ha elmélyítjük a Szovjetunió vezető szerepének fel­ismerését, ha számításba vesszük eredményeinket és erőinket, de nem becsüljük le a­ feladatot, hanem látva annak nagyságát, minden erőt mozgósítunk. így biztosan haladhatunk előre az 5 éves Terv, a szocializmus megvalósítása út­ionc­ isiv.(x

Next