Dunántúli Napló, 1951. július (8. évfolyam, 151-176. szám)

1951-07-01 / 151. szám

1351 JUUUS 1 NAPLÓ Grószéknek és megbízóiknak azzal válaszolunk, hogy vasárnap is teljes erővel dolgozunk! 160 hold kukoricát ekekapásnak meg vasárnap a kölkedi Új Elet tsz-ben (Mohácsi járási tudósítónktól). A kölkedi Új Élet tsz tagjai már hajnalban háromórakor szaporán készítik a kötelet a búza aratásához. Csömör elvtárs, az elnök, Saros elvtárssal, a párttitkárral versenyez, hogy ki cárinál több kötelet. Aki később jött, mérgelődik. „Holnap korábban jövünk“ — ígérik valaamenynyien. Hét óra felé mennek a kocsik teli kötéllel és aratókkal. Mindegyik más dűlőbe (a tavasszal bevitt föld nincs tagosítva), két kasza megy csak együtt, hogy a verseny jobban kibontakozhasson. — Fele kötés te elég lesz — kiáltja egyik kocsiról valaki az elnöknek. — Mit akarsz annyi kötéllel? — Ez ma mind megtelik — válaszol az elnök mosolyogva —, nyugodj meg. A kocsisok egymást figyelik, ki ér hamarabb a földre és egyre nógatják lovaikat. A határban itt is, ott is, felzeng az ének, vidáman aratnak a brigádok, örömmel nézegetik a gyönyörű búzát. 18 mázsás átlagtermést várnak. A kettes számú brigádból Mecseki Jakabné munkacsapata dolgozik az egyik dűlőn. A növényápolásnál a kettes számú brigád nyerte el a vándorzászlót. — Ember legyen a talpán, aki elviszi tőlünk a zászlót — mondja Mecsekiné. — Olyan nincs, — feleli Palásti elvtárs, a kaszás. —Az árpából’s 160 százalékot teljesítettem. Most sem engedem magamat. Egyik rend után a másikba áll, még szusszantani sem áll meg. A Tito-határ felé lövés hajlik. — Halljátok, ugat Tito kutyája — mondja Palásti és még szélesebb rendet vág, mint eddig. Palásti elvtárs át-átnéz a szomszédos dűlőbe, a másik aratóbrigádhoz. „Vájjon hol tartanak?“ Ha azt látja, hogy ott a férfiak rágyújtottak, mosolyog egyet: „Ennyivel is előbbre leszünk — mi nem gyújtunk rá délig, az szentegy igaz. Nem hagyjuk magunkat az elsőségtől.“ Brigádját rohamcsapatnak nevezte el és hát a rohamcsapat nem álldogálhat. Az aszszonyok sarlóval kezükben szaporán ölelik magukhoz a drága kincset, az aranysárga búzáit szaporodnak a búzakévék. A másik dűlőben az elnök és a párttitkár a kaszás. Két és félholdas táblába kezdtek. — Egy kalász sem áll itt estére a lábán — biztatják marokszedőiket. — De nem ám, még csak nem is pihenünk délben — felelik vidáman az asszonyok. Valóban, estére learatták a búzatáblát, csak néhány kéve maradt széjjel, mert hirtelen jött az eső. A szövetkezet tagjai sietnek megvacsorázni és mennek a közgyűlésre. Megbeszélik, hogy melyek, a legközelebbi feladataik. Az elnök ismerteti, hogy az őszi árpaaratást befejezték és 21 hold búzát is learattak. — A harcot még nagyobb lendülettel kell folytatnunk — mondotta, — mert az átkozott Grósz-banda leleplezése után a sarokba szorított ellenség, a kulák még veszettebbül próbál majd ártani nekünk. A teremben nagy a zúgás, alig hallani az elnök szavait. Gröszről és banditatársairól beszélnek a dolgozók. Innen is, onnan is hallani: „Gyilkos, áruló banda, papi köntösbe bújtak, hogy megtévesszenek bennünket!“ Szovjet katonákat gyilkoltak ezek a báránybőrbe bújt farkasok. Az egyik pap sajátkezűleg is megölt egy szovjet katonát. Azokat az embereket gyilkolták le, ezek a véreskezű népnyúzók, akik levették a nyakunkról a szögesjármot! — Rozsdás vasvillát szereltettek a halastóba — veszi át a szót Cser bácsi. — Mikor egy cselédgyerek meghalt a rozsdás vasvilla által, semmibe sem vették, hisz nekik egy cselédgyerek halála még annyit sem jelentett, mint mikor egy kutya megdöglik. — Negyven pengőt űzettek egész évi fáradtszágos munkáért egy cselédnek — mondja valaki a hátsó sorokból. — Ugyanakkor, a mi keserves filléreinkből, amit a perselybe adtunk, havonta tudott adni ezreket a szeretőjének az az álszent pap. Még a Titot akarták nyakunkra hozni — ugrik fel az öreg Cser bácsi, — hogy bennünket is a Jugoszláviában élő testvéreink sorsára juttassanak. Tavaly még kaptam levelet odaátról, — mutat a határ felé — és állandóan panaszkodtak, hogy menynyit nélkülöznek, szenvednek, még egy tűt sem lehet venni és én borítékban küzdtem nelik. Többet aztán még levelet sem kaptam, még panaszkodni sem tudnak már! — Csoda ez? — felelik rá a másik sarokból, — hisz Titoéknál a kulákok az atyaistenek. Az olyan kulákok, mint nálunk például Babos Lajos, aki vasárnap ellopta a szövetkezet disznóól ajtaját! — Grószéknek azzal válaszolunk — kiáltja el magát valaki a sarokból,— hogy vasárnap is teljes erővel dolgozunk! — Úgy van! — helyeslik valamennyien. — Szombaton learatjuk azt a búzát, ami viaszérésben van, hétfőn lehet csak folytatni tovább — mondja az elnök. — De a kukoricába pár nap múlva nem lehet belemenni, olyan nagy lett. Háromszor, sőt egyes helyeken négyszer kapáltunk, de még meg kell lekapálnunk, mert őszig nagyon megnő benne a gaz. Negyven ekekapával hozzáfogunk vasárnap és a 160 höd még meg sem tart estig. — Helyes — mondják valamennyien —, megyünk vasárnap dolgozni! Még az öreg Cser bácsi, az állatgondozó is jelentkezik, hogy vasárnap megy a mezőre. Ary Róza Az óramutató alig hagyta el a hajnali öt órát, de máris mintegy 50 főnyi ember áll sorban a Kossuth Lajos utcai 32-es számú húsáruda előtt. Az üzletet öt órakor nyitották, azóta megállás nélkül dolgoznak a kiszolgálók. Amikor negyed hatot mutat az óra, bekanyarodik a sor végére egy druipkabátos, jól ápolt nő. Utána néhány perc múlva egy lódenkabátos áll a sor végére. A sorbanállók 60 százalékán látszik, hogy nem sokat dolgoztak életük során. A drapkabátos, ahogy odakanyarodik a sor végére, megszólal: „Ugye itt sertéshúst mérnek? Akkor jól hallottam". Hogy honnan tudta előre, milyen húst mérnek, azt nem lehet tudni. Hat óra felé a Kossuth Lajos utcai 30.as húsáruda előtt már mintegy 140 főnyi embersor áll. Várjon miért áll sort ennyi ember, amikor valamennyinek biztosítva van a húsfejadagja — még szombat este is megkaphatja? Bálint Árpád, az áruda vezetője, régóta figyeli már az eseményeket és így tisztában van a sorbanállás elindulásával. „A sorbanállást minden szombaton egy és ugyanazon emberek nyitják meg“ — mondja. Maga is csodálkozik rajta. „Amikor bevezették a húsjegyet két hétig sorbanállás nem volt, utána kezdődött újra." A Rákóczi út sarkán lévő 35-ös áruda előtt negyed hétkor legalább már 160 ember nyújtózik a hosszú sorban. Tétován várnak az emberek. A Doktor Sándor utcában lévő 29-es árudánál Egyed Kálmán az áruda vezetője reggel háromnegyed hétkor kiszól az ajtón: „Elfogyott a hús, kicsit később hoznak, jöjjenek vissza félóra múlva." Senki nem mozdul. Egyed Kálmán viszont hívja a vágóhidat, sürgeti az újabb hússzállítópányt, s a válasz az: „Küldjük rövidesen, de mi sem győzzük a munkát." A négy üzletnél három probléma, 1 Marbanállás „indító oka" merült fel. Egyik, hogy milyen húst osztanak, a másik, miért állnak sorban, amikor mindenkimegkapja a húsmennyisé- get, a harmadik, miért fogy ki átmenetileg a hús az árudában. Kezdjük az első kettővel, mert ez tartozik legszorosabban össze. „Ugye itt sertéshúst mérnek"? — kérdezte a drapkabátos a 32-es áruda előtt. Csodálatos, de nagyon jó hírszolgálatuk van a „hivatásos sorbanállóknak", akik aztán „toboroznak" másokat. Pénteken este, hogyan — hogyan sem — végigszaladt a városon a hír és a beavatottak áruda és időmegjelölésneltözlik, hogy milyen húst osztanak: sertést, borjút, vagy marhát. Ha pénteken nyitva van a legközelebbi áruda és ott mondjuk marhahúst osztanak, és az illető megtudja, hogy a Doktor Sándor utcai árudában szombaton sertéshús lesz, megvárja a szombat hajnalt és mielőtt még felkelne a nap, elmegy sorbanállni. Hogy a budai városrészen lakik? — ez igazán nem tesz semmit. És nem egy tesz így. A vásárlók létszáma emelkedik az áruda előtt, a kiszolgálók nem győzik a munkát, a hús elfogy, a másik helyen pedig (mivel, ha egyik árudába visznek sertéshúst, akkor visznek a másikba is) megmarad. Ilyenkor aztán nem lehet mást tenni, mint azt, hogy a Hús- és Tejkiskereskedelmi Vállalat üzembehelyezi az autókat, s a már egyszer eladásra elszállított árut elviszi abba az árudába, ahova éppen megszervezte az ellenség, a ráérő, dologtalan, „hivatásos sorbanállók" kis csoportja a sorbanállást. Kétszeres, sőt háromszoros az autók üzemköltsége. A sor pedig nem fogy. A „hivatásos sorbanállók" kielégítik igényeiket, azok a dolgozók pedig, akiknek eszük ágában sincs sorbanállni, kénytelenek sorban állni, mert a „hivatásosok" így akarják, így van ez a valóságban. Meg lehet figyelni: azok, akik elsőnek mennek oda és kezdik a sort, általában nem húsz, de még azt sem érdemelnek meg, hogy rájuk süssön a nap. Egy csomó kétes elem van közöttük, olyanok, akikre ránéz az ember és csak egyet tud gondolni: „Hogy a múltban miből élhetett, az rá van írva az arcára, de hogy most miből él, mit csinál, ez rejtély." Az ilyen „húsválogatással" kezdődött a jegy kiosztása után mintegy két hétre a sorbanállás. Ha múlt héten sertéshúst evett, a következő héten borjúhúsra fáj a foga és toborozza a többit: „Gyere Emmikém oda az Irányi Dániel-téri húsboltba, ott borjúhúst adnak, elvégre együnk egy kis borjúhúst is" — mint ahogy ezt a Zetkin Klára utcában közölte egy kifestett nő barátnőjével, így kezdődött a sorbanállás ... A folytatás aztán az, ami a 29-es árudánál történt, hogy átmenetileg kifogyott a hús. A vágóhídon a Tenyészállatforgalmi Vállalatot okozzák, hogy későn szállították a borjút és nem tudták feldolgozni, a Tenyészállatforgalmi Vállalat és a megyei tanács pedig a belkereskedelmi minisztériumot, hogy későn adják meg a kontingest és azon hónap közben változtatnak, ami zavart okoz a munkában. Lényegében ez történt ezen a héten is. A Tenyészállatforgalmi Vállalat csak a múlt szombaton tudta meg, hogy mennyi állatot kell felvásárolni. Ekkor útnak indulnak a felvásárlók és mire összevásárolják, Pécsre szállítják a borjút természetes, hogy csütörtök, péntek lesz és a vágóhíd nem tudja időre levágni, eladásra előkészíteni az állatot. A kiutalt borjúkat péntek délután szállították be Pécsre és többek között ezért fogyott ki átmenetileg a hús a 29-es árudában. Rákfenékje Pécsnek a sorbanállás. Egyrészt szervezi az ellenség, másrészt még a kiutalások körül lévő zökkenők is segítik ezt. Ezen sürgősen változtatni kell. Egyikkel, a hús után való vándorlással úgy kell leszámolni — mint ahogy azt megtették a tejnél, hogy üzlethez kötni a környék lakóit. A másik az, hogy a felvásárlás körüli nehézségeket el kell tüntetni, megbeszélve ezt a belkereskedelmi minisztériummal. Azokkal pedig, akik szervezik a sorbanállást, eljárni, leleplezni őket. " A mai napon sokszorozzuk meg a tojás- és baromfibegyűjtés lendületét! A befutó jelentések azt mutatják, hogy járási és községi tanácsaink magukévá tették a megyei operatív bizottság felhívását és nagy erővel fogtak hozzá, hogy július 1-ig befejezzék a baromfi- és tojásbegyűjtés ütemét. Ennek nem egy bizonyságát látjuk községeinkben. Turonyban például, ahol a baromfibegyűjtést nagyon elhanyagolták, egy nap alatt, a község ütemtervének 50 százalékát teljesítették. Erősen megindult a baromfibegyűjtésért folyó harc a siklósi járásban. A siklósi járási tanács egész elnöksége, apparátusa a délutáni órákat a begyűjtés főfrontján, a falvakban dolgozza le és a befutó jelentések azt mutatják, hogy ennek meg is lesz az eredménye. A sásti járásban is erőteljessé vált a munka. A Barnevál kocsijai a szokottnál 50 százalékkal többet hoznak be a sásdi járásból. Oroszlón máris teljesítették a 10 százalékos ütemtervet. Tormás község, amely igen erősen lemaradt, a tegnapi napig teljesítette 10 százalékos ütemtervét. Ellenben Felsőmindszent még mindig 2 százaléknál áll. Helyehelyen a baromfibegyűjtés 20 százalékra emelkedett, Okorvölgy is elérte az évi kötelezettség 30 százalékát. Ellenben Kán amely ugyanezen község mellett fekszik, mindezideig semmit sem adott be. Különösen feltűnő, hogy a járási székhelyeken nehezen akar beindulni a munka, így Virányban még nem tudták elérni az ütemterv 10 százalékát. A tanácselnök elvtárs kissé tétován áll a kérdések előtt, holott egyszerű volna a teendője . A tömegszervezetek, MNDSZ, DÉFOSZ, a földművesszövetkezet dolgozóinak segítségével, az állandó begyűjtési bizottságok tagjaival, aktív közreműködésével kell megszervezni, hogy minden beadásra kötelezett gazdát látogassanak meg és győzzék meg őket beadási kötelezettségük teljesítéséről. A villányi járásban Magyarbólyban indult be nehezen a munka. Míg Sándor János és Heiig János középparasztok teljesítették beadásukat, addig Sipos Károly, Takács Péter, Hódy Gyula, Angyal Sándor középparasztok még mindig nem találták meg a módját, hogy hogyan tegyenek eleget tojás, és baromfibeadási kötelezettségüknek. Pedig a község dolgozó parasztsága őket nézi és ha ők megkezdenék erőteljesen a beadást, követnék őket a falu dolgozó parasztjai. A vasárnapi napot valamennyi községi tanácsunknak igen alaposan ki kell használniuk, hogy a baromfi- és tojásbegyűjtés eredményességét biztosítsák. Minden egyes községben meg kell szervezni, hogy az állandó begyűjtési bizottságok aktívái, a tanácstagok keressenek fel házkörzetekre beosztva minden egyes beadó gazdát, magyarázzák meg nekik, hogy a békért folytató!! harc cselekedeteket követel tőlük, kövessék az élenjáró dolgozó parasztok példáját, akik országunk felemelkedése érdekében elsőnek tesznek eleget beadásuknak. A szövetkezetek dolgozói az ütemterv teljesítését tekintsék harci feladatnak, ezért a vasárnapi pihenőjüket is félretéve, gondoskodjanak a begyűjtés zavartalan folytatásáról ütemének erősítéséről. Gyűjtsék öszsze, vegyék át a baromfit és tojást A baromfit szükségketrecekben tartva és takarmányozva várják be, míg a Barnevál autói megérkeznek és a baromfit és tojást átveszik. A vállalat darabonként 6 dkg kukoricát fog ilyen esetben a begyűjtőhelynél megtéríteni. A földművesszövetkezeti dolgozóink, felvásárlóink leleményessége kifogyhatatlan volt eddig is. Most is küzdjék le a nehézségeket és a községi tanácsokkal, valamint a tornavala szoros együttműködésben, teremtsék meg a vasárnapi zavartalan átvétel lehetőségét. Hasznosítsák a legutóbbi baromfi, és tojásbegyűjtési nap tapasztalatait és már kora reggel keressék fel a gazdákat, asszonyokat, hogy ezáltal már a kora reggeli órákban mindenütt jelenthessék, hogy tervüket teljesíthették. Vegyenek példát a károlyi dolgozó parasztoktól, akik élen járnak a beadásban és szívleljék meg A. ■ Nagy Sándor élenjáró gilvánfai dolgozó paraszt nyilatkozatát: „Tudjuk, hogy államunk csak úgy segíthet bennünket, ha hatalmas és erős. Mi, dolgozó parasztok a beadással államunkat erősítsük.“ MÁDER FERI KERÉKPÁRJA (Mohácsi, járási tudósítónk lól) Hajnalban fél négyet mutat az óra. Frissen ugrik ki az ágyból Máder Feri 13 éves úttörő pajtás. Minden reggel öt órakor indul a Táncsics tsz hatalmas kukoricatáblájába kapálni. Még soha nem aludt el, szüleinek még egyszer sem kellett szólniok, hogy felébredjen. Két lovat vezet Feri, any után három lókapát szereltek, így szaporán megy a munka. A két ló között még a szellő sem éri, forrón süt le rá a meleg, júniusi nap. Fütyörészve, üttörő-indulókat énekelve vezeti lovait nap mint nap. Miközben a lovakat pihentetik. Feri elszalad, megszámolja hány sort kapált meg eddig.. Kiszámítja, mennyi munkaegységet keresett már. Este s munkakönyvébe pontosan beírják, mennyit teljesített ma. Örömmel szalad édesanyjához és lihegve mondja: ..Ma egy egész munkaegységet teljesítettem". Másik este: ,,Ma nagyon gazosat kajáltunk 200 sort tudtunk megkapálni mert vigyázni kellett hogy nehogy kikapáljuk a szép kukoricát" Az elmúlt nyáron Ferit mindig az a gondolat foglalkoztatta, milyen jó lenne egy szép új bicikli, itt a faluban le és fel járni rajta, kimenni a sportpályára. De apja beteg volt, biciklire nem tellett. Vidám mosollyal mondja most szinte minden nap édesapjának: ,,Ne búsuljon édesapám, lesz nekem kerékpárom ősszel, keresek rávalót a nyáron a szövetkezetben". Papírt ceruzát fog és számolni kezd. Csak szerényen számítsunk 25 forintot egy munkaegységre ( de ennél több lesz) 10 munkaegység után már 250 forint jár. Tizennégy munkaegység 350 forint. Fele már megvan a kerékpár árának, mert körülbelül 700 forintért lehet venni egy szép férfikerékpárt. Pár nap alatt befejezzük ugyan a kukoricakapálást. de el van a békearatás. Ott is lehet kötelet teríteni és azután is mindig van olyan munka, amit játszva el tud végezni. Meglesz a kerékpár. Késő este fáradtan fekszik le puha ágyában és szeles mosoly húzódik ajkara. Éjjel, álmában már megvan c. szép fényes gép és amint vágtat rajta végig-végig az utcán, pajtásai kérdezik tőle: ,,Feri, most kaptad a biciklit?" Mire ő jogos büszkeséggel feleli: — A nyáron kerestem az árát, a szövetkezetben! . . ..... ------------ A- R. 3 Miért viselkednek szégyenteljesen az abaligeti gépállomás fiataljai? (Sásdi járási tudósítónktól). A gépállomások női dolgozóinak értekezletén maga Rákosi elvtárs figyelmeztetett bennünket arra, hogy nagy gondot fordítsunk a nőkbevonására a gépállomások munkásai közé. A minisztertanács pedig el is rendelte, hogy a gépállomásokra felvételre kerülő dolgozók 40 százaléka nő legyen. Rákosi elvtárs szavait akkor tudjuk végrehajtani gépállomásainkon, ha a vezetők, dolgozók egyaránt nagy szeretettel, megbecsüléssel fordulnak a nők felé, segítik őket a munkában, biztosítják számukra a megfelelő lakást, elhelyezést. De nem egyeden ezek a feltételek. A gépállomások férfi dolgozóinak magatartásáról is szó van. Múlt héten csütörtökön estefelé az abaligeti gépállomás épülete előtt a járdán üldögéltek a gépállomás fiatal,jai. Zsíros, olajos, maszatos ruhában, cipő nélkül, mint az ágrólszakadtak. Nem azért, mintha nem lenne rendes ruhájuk, hanem egyszerűen hanyagságból, mert lusták átöltözés előtt megmosakodni. És ez az abaligeti gépállomás dolgozói közül nem egynek a gyenge oldala. (Ezért tűrik meg egyes ágyakon a földszínűi lepedőket.) És nemcsak az történt, hogy olajos munkaruhájukban ültek a fiatalok a járdán. Más is. Furcsa „szórakozást", találtak ki maguknak Hoffer János, Sass Antal, Somogyi Lajos és még néhányan. Egymást állatnevekkel „becézték", s különböző megjegyzéseket tettek az arra járó dogozó parasztok, s különösek a leányok után, jó hangosan. S ilyen hangon beszéltek Gelencsér Ida és Pauli Eta traktoristalányokkal is, akik pedig nemhogy visszautasították volna ezt a hangot, hanem maguk is hasonlóan válaszoltak. Megengedhetetlen, szégyenletes dolgok ezek. Ki a felelős érte? Egy pillanatig sem vitás, mindenekelőtt a pártszervezet. Milyen nevelés folyhat ezen a gépállomáson, ha a fiatalok így viselkednek?! Hogyan foglalkoznak a kommunisták ezekkel az ifjúmunkásokká?! Tűrhetetlen, megengedhetetlen állapot ez Abaligeten. A gépállomások dolgozóinak meg kell érteniük. ők a munkásosztály képviselői a falvakban, nekik kell példát mutatni a dolgozó parasztot,jelölt, minden kérdésben, és így természetesen a tisztálkodás, rendes elvtársi beszéd kérdésében is A gépállomást rajtuk, a gépállomások dolgozóin keresztül ítélik meg a frFu dolgozói S vájjon milyen véleményük lehet ezek után az abaligeti gépállomásról? Vájjon a nők szívesen mennek-e ilyen környezetbe dolgozni? Helyes enne, ha az abaligeti gépállomás kommunistái megvitatnák a fiatalokkal ezt a kérdést és harcba vinnék őket a restség, a tunyaság, a megengedhetetlen viselkedés ellen. M. Gy.