Dunántúli Napló, 1952. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1952-03-01 / 51. szám

l r» ­ DUNÁNTÚLI NAPLÓ VILÁG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! A MAI SZÁMBAN» A Német Demokratikus Köztársaság kormánya köszönetet mond a szovjet ko­rmánynak. (2. o.) — Az Omágos Bé­­ketanács tiltakozó távirata a Biztonsági Tanácshoz. (2. o.) — A Magyar Tanácsköztársaság hős harcosa. (2. o.) — Szovjet mintára, szovjet módszerrel, (3. o.) — Pécs és Baranya dolgozói tiltakoznak a görög kormány újabb galád merénylete ellen, (3. o.) -­­ Egy Szovjetuniót járt küldött átadja tapasztalatait, (3. o.) — A bokszműveknél megjavult a kultúrmunka. (4. o.) AZ MDP B­A­R­ANYA MEGYEI PÁRTBI­ZOTTSÁGÁN­AK LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 51. SZÁM ___________________AKA­D­J FILLER___________________________________________________SZOMBAT, 1952 MARCIES 1 Üdvözöljük a járási pártfunkcionáriusok országos értekezletét Ma ült össze Budapesten a járási pártfunkcionáriusok országos érte­­kezlete. Ennek az értekezletnek a jelentősége igen nagy, mert ez fog­ja értékelni azokat az eredménye­ket, amelyeket a II. pártkongresz­­szus óta a mezőgazdaság szocialista á­tszervezésében elértünk. Rákosi elvtárs kongresszusi be­szédében azt mondotta: „Az ötéves terv magában foglalja a mezőgaz­daság szocialista átépítésének az eddiginél fokozottabb fejlesztését. Ez az ötéves terv egyik legfonto­sabb kérdése, melyet a legközeleb­bi esztendőkben kell megoldanunk, melynek jó megoldásától függ sok­­ban egész szocialista építésünk to­vábbi menete." Ennek az értekezletnek a felada­­ta tehát az, hogy Rákosi elvtárs útmutatása alapján elért eredmé­nyeket feltárja, ugyanakkor rá­mutasson azokra a hiányosságokra, amelyek a mezőgazdaság szocialis­ta átszervezése terén végzett mun­kánkban megmutatkoztak és így ezen keresztül biztosítsuk a párt­­kongresszus által megszabott mező­­gazdasági feladatok maradéktalan teljesítését. A mezőgazdaság szocialista át­szervezése terén járási pártbizottsá­­gaink jelentős eredményeket értek el. Ezeket az eredményeket annak köszönhetjük, hogy járási pártbi­zottságaink az 1951. évi vezetőség­választáson keresztül nagymérték­ben megerősödtek, mert vezető funkcióba a régiek mellé új, harcos elvtársak kerültek, akiknek mun­kája nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy pártszervezeteink mun­kájában jelentős javulás követke­zett be. Járási pártbizottságaink meg­javították a tag- és tagjelöltfelvé­tel munkáját és a dolgozó nép élcsapatába, a mi nagy pártunkba, bevonták azokat a dolgozó parasz­tokat, akik a munkában legjobban kiváltak és akik példamutatásukkal elősegítették a jó eredmények eléré­sét. Járási pártbizottságaink helyes és jó munkájának eredménye az, hogy pártszervezeteink a termelő­szövetkezeti mozgalom megszilárdí­ts, terén jelentős eredményeket tudtak elérni, így például a villányi­­járási pártbizottság felfigyelt arra, hogy a magyarbólyi III. típusú­­szcs­be kulákok épültek be. A ku­­lákokat leleplezték és a termelő szövetkezeti csoportból eltávolítot­ták. Ennek eredményeképpen és a jó felvilágosító munka következté­­lében 17 új család lépett be a ter­melőszövetkezeti csoportba. Ha­­sonló eset történt a szigetvári já­rásban, Nagydobszán a II. típusú tszes­be beépült kulákok eltávolítá­sa után 18 család lépett be a termel­őszövetkezetbe. A járási pártbizottságok helyesen is jól kapcsolják be a munkájuk­­ba a tömegszervezeteket, aminek eredménye megmutatkozik most, a tavaszi munkákra való előkészület urán is. Azt a forró szeretetet, amelyet dolgozó népünk Rákosi elvtárs iránt érez, felhasználták a termelés fo­kozására és ennek eredményekép­­ten a tavaszi mezőgazdasági min­ták hatalmas lendülettel kezdőd­tek meg, így például a babraci Bé­­te tszcs, az ivándárdai Sarló Ka­lapács tszcs befejezte a tavaszi ár­­ba vetését. A villánykövesdi Al­­totmány tszcs földjein pedig kikelt már a zöldborsó is. Járási pártbizottságaink helye­sen irányították az egyes járások éli oktatási programját, helyesen használták fel dolgozó parasztsá­gunk politikai és szakmai tovább­képzésére azt az időszakot, amely­ben a dolgozó parasztság a tanulás­ra legjobban ráér. Sokat fejlődtek járási pártbizott­­ságaink és pártszervezeteink az el­lenség elleni harcban és mindjobban kezdik érezni azt, amit az elért eredmények is bizonyítanak, hogy a határainkon leselkedő Tito banda szomszédságában fokozott ébersé­get kell tanúsítanunk. Bizonyítják ezt azok az eredmények, amelye­ket az éberségre való nevelés terén elértünk, ennek köszönhető, hogy dolgozó parasztságunk maga leple­zi le Tito bandájának idecsempé­szett aljas ügynökeit. A szép eredmények mellett azon­ban hiányosságok is mutatkoznak járási pártbizottságaink, pártszer­vezeteink munkájában. Különösen­­hiányzik járási pártbizottságaink útmutatása azokban a községekben, ahol pártszervezet még nincs, így például Szőkéd községben minden adottság megvan ahhoz, hogy ter­melőszövetkezet létrejöjjön, azon­ban a lendítő erő, a pártszervezet hiánya miatt a dolgozó parasztok kezdeményezése nem válik valóra és hibát követ el a járási pártbi­zottság, hogy nem alakítja meg a pártszervezetet. Hiányosság mutatkozik még ab­ban is, hogy pártszervezeteink nem tanítják eléggé dolgozó parasztsá­gunkat az élenjáró szovjet agro­technikára annak ellenére, hogy 1951. év őszén közöttünk járt szov­­jet parasztküldöttség igen sok olyan tapasztalatot adott át, mely­nek hasznosítása révén mezőgaz­daságunk minőségi és mennyiségi termelése emelkedne. Dolgozó pa­­rasztságunk előtt itt áll számos példa a termelőszövetkezetek, álla­mi gazdaságok magas termésered­ményeiről, amelyeket a fejlett szov­­jet agrotechnika alkalmazásával ér­tek el. A kellő tudatosítás hiányá­nak tulajdonítható, hogy dolgozó parasztságunk egy része nem harcol az újért és így kárt okoz saját ma­­gának és kárt okoz egész népgaz­daságunknak, így például az őszi mélyszántás késői elvégzése jelen­tős terméskiesést okozhat. Hiányosságként jelentkezik az is, — ami szorosan összefügg a párt­munka minőségi megjavításának el­hanyagolásával, — hogy sok helyen pártszervezeteink nem ismerik fel eléggé a munkaverseny jelentőségét a szocializmus építésében és így a minőségi pártmunka hiánya miatt a munkaverseny néha formálissá válik, és nem mozgósítja a dolgo­zók széles tömegeit. Ez azután azt eredményezi, hogy a tömegszerveze­tek munkájának irányítás-, és ellen­őrzése nem lesz megfelelő. A járási pártfunkcionáriusok két napos értekezlete nagyjelentőségű, mert arra hivatott, hogy javítsa a pártmunka színvonalát és ezen ke­resztül előbbrevigye a mezőgazda­ság szocialista átszervezését. Ez az értekezlet újabb segítség a mi járási pártbizottságainknak■ újabb hatalmas támogatás járási funk­­cionáriusaink részére pártunk Köz­ponti Vezetőségétől és Rákosi elv­társtól. Ez az értekezlet újabb bi­zonyítéka annak, hogy a Központi Vezetőség és Rákosi elvtárs figye­lemmel kíséri a mi pártbizottsága­ink, pártszervezeteink munkáját és ezen az értekezleten keresztül ad újabb hatalmas segítséget az ered­mények fokozására, a hibák kikü­szöbölésére, hogy pártbizottságaink pártszervezeteink maradéktalanul hajthassák végre a II. pártkongresz­szus határozatait * így készülnek Rákosi elvtárs születésnapjára a Petőfi-aknai bányászok Rákosi elvtárs születésnapjára vállalják ... „... 1920 áprilisában Rátkori elvtárs és társai éhségsztrájkkal tiltakoztak a már több, mint nyolc hónapja tartó internálás ellen. A bécsi munkásság nyomására, am­ely támogatta ezt a kö­vetelést, az osztrák kormány kénytelen volt a magyar dolgozók vezetőit sza­badon engedni..." A nagycsarnokban visszhangzottak a szavak, Vereckei elvtársra figyelmesen tekintettek a bá­nyászok. A keménytekintetű, szénpo­ros ruhájú Petőfi akna dolgozói, amint többszázan egymás melett álltak, szi­lárd, megiagadhatatlan erőt­ jelképez­tek, melyet még erősebbé, szilárdabbá, keményebbé kovácsol Rá­kosi elvtárs hősies példája. —■ Elvtársak! Rákosi elvtárs küzdel­mes élete az eddiginél még jobb mun­kára kell, hogy buzdítson bennünket, nekünk is méltóan, több termeléssel kell köszöntenünk 60. születésnapján ... A reggeli röpgyűlés a vége felé kö­­zeledett. Az üzemvezető az utolsó lelkesítő­ szavakat mondotta a reggele a harmad dolgozóinak, hogy ezen a na­pon még szebb termelési eredmény el­­résére törekedjenek. Petőfi-akna ek­kor még — huszonnyolcadikén reggel — nem teljesítette az előirányzatát. Csak az eddiginél jobb munkával hoz­hatják be a lemaradást. Mindössze két százalékról val­ szó, de jelentős szén­mennyiséget jelent ez 16 népgazdasá­gunk számára, ugyanakkor szégyen ez a vasasi bányászokra. Erre gondolhat­tak a bányászok is s üzemvezetőjük rövid beszéde után kíváncsian tekin­tettek a dobogóba lépő Kovács János körletaknászra. Sok gondolkozásra nem volt idejür­, mert Kovács János megszólalt, a Rákosi elvtárs születésnapját ver­senyezve, jobb munkával ünnepeljük, mutassuk ki ezzel szeretetünket és há­lánkat iránta. Én a körletem dolgozói nevében versenyre hívom ki a Krauth­­körlet dolgozóit is igyekezni fogunk minél jobb eredményt elérni. A Kraut­h­körlet dolgozóit váratla­nul érte a kihívás, de nem tétováztak egy pillanatig sem. A körletaknász már ott is állt Kovács mellett. — Elfogadom a kihívást és kérem a körletem dolgozóit ugyanígy tegye­nek. — Elfogadjuk-e hát mindnyájan? Mintha vezényszóra történt volna, egyszerre szakadt fel a körlet dolgo­zóiból a lelkes válasz: — Elfogadjuk . ■ ■ A terem percekig visszhangzott, a bányászok mosolyogva tekintettek egy­másra s tekintetükben soha nem látott bizakodás volt: — megmutatjuk, ho­gyan kell igazán versenyezni! Az emelvényen már Tóth János (12) beszólt. A Szabadság-harcos brigád ne­vében a Máthé brigád dolgozóit hívta versenyre. — Minden nap többet termelünk, túlteljesítjük a vállalásunkat, Rákosi elvtárs iránt érzett szeretetünk erre kötelez bennünket. Számos hozzászólás hangzott még el, Rákosi elvtárs élete, munkája, melyből mindig többet és többet ismer­tek meg a Petőfi-aknai bányászok, lel­kes készülődésre, versenymunkára ser­kentette őket. Pavliicsek Géza Balázs Pál Uranika Károly, Balázs M­hály sztahanovista és a többiek, dolgozótár­saik előtt fogadták meg: jobb munká­val készülnek március 9 megünneplé­sére. Életét adná értünk ... Kis csoportokban ülnek egymás mai­lett a bányászok, s a térdükre helye­zett csomagokból szemlátomás fogy a szalonna, a kenyér. Ebédidő van. Pav­licsek Géza, a Szabadságharcos brigád tagja széntől fekete kezében egy kis füzetet tart. A piros fedelén fek­ve ujjlenyomatok látszanak­­ a bánya­:a­­lámpa fényénél halványabbak a betűk, mint máskor. Illés Béla írta a kis fü­zetet, Rákosi elvtársról, a bányászok nagy barátjáról szól. Négy szinttel feljebb ugyanez a kép, csak itt Balázs Mihály kezében van a kis füzetecske s hallgatói is má­sok, de egyben naivan hasonlítanak egymásra. Hősiességet, helytállást akar­nak tanulni Rákosi elvtárs életéből. Az első szinten, ahol Kopa Lajos elv­társ a pártszervezet titkára, beszél az egyik öreg bányász, Szarvas Kálmán elvtárs helyeslően bólogat. Nem isme­retlen előtte Rákosi elvtárs élete és harcra, nem most hall­­róla először. 1919 ben ismerte már meg népünk nagy vezérét. „... A jobboldali szociáldemokra­ták egységfrontot alakítottak Bethlen és Horthy hazaáruló ügynökeivel, minden hazaárulóval. Szabotálták a fegyver, és lőszergyártást, szabotál­ták a Vörös Hadsereg élelemmel és ruhával való ellátását. Elégedetlensé­get, sztrájkokat szítottak.“ A felolvasás egy pillanatra meg­szakadt. — Elvtársak... emlékeztek még az 1934—35 ős sztrájkokra? Mi volt itt a DCT idejében!! Akkor is így csi­náltak. Peyer és a jobboldali szociál­­demokraták félrevezettek bennünket, Rákosi elvtárs ezek ellen is harcolt, az é életét adná miértünk, a népért. Mire az ennivaló elfogyott, megtör­tént a provokálás, a beszélgetéseknek is vége lett. A csapatok újult erővel kezdtek a munkához. A Szabadsághar­cos brigád tovább fokozta eredmé­nyét s havi előirányzatát már 996 csit­tével túlteljesítette. Megfogadju­k Rákosi elvtársnak Pénteken reggel a nagycsarnokban újból elült a már megszokott zsongás. A dobogóra a Szabadságharcos-brigád délelőttös harmadának a tagjai lép­tek fel. A brigád vezetőjének, Tóth elvtársnak a kezében egy papírlap fehérlett. Minden szem őket nézte, amikor Tóth elvtárs elkezdett be­szélni. ~~ Én, a szabadságharcos brigád tagja Rákosi elvtárs születésnapjá­nak­ tiszteletére fogadom ... A brigád tagjainak ajkáról is fel­hangzott a fogadalom szövege: — Én, a Szabadságharcos brigád tagja, Rákosi elvtárs születésnapjára fogadom, hogy a vállalást becsülettel és hazafias kötelességgel teljesíteni fogom, hogy méltó lehessek Rákosi elvtárs bizalmára, aki a fasiszták el­len ma is harcol népünk szabadságé­­ért, függetlenségéért, jobblétéért. Soha nem volt még ilyen ünnepélyes hangulat Petőfi-aknán. A Szabadság­harcos-brigád fogadalma, annak meg­­valósítása a legszebb ajándék, amit Rákosi elvtársnak adhattak. Falvasiak népe a Rákosi elvtársnak tett vállalások teljesítéséért HIKICS KÖZSÉG dolgozó paraszt­jai ígéretet tettek Rákosi elv­­társnak, hogy első negyedévi tojás- és baromfibeadási kötelezett­ségüket március ikre 100 százalékra teljesítik. A község kommunistáinak példamutatása eredményezte, hogy idáig már teljesítették ígéretüket. A kommunisták példamutatását követ­­te Piski József hét holdas dolgozó paraszt, aki már egész évi beadási tervét száz százalékra teljesítette, de élenjárnak a beadásban Raknics Já­nos 17 holdas és Gáspár József 14 holdas dolgozó parasztok is, akik egész évi beadási kötelezettségüket 50 százalékra teljesítették. „AMIT ÍGÉRTÜNK, TELJESÍTJÜK IS“ — írják a szebényi dolgozó pa­rasztok, akik vállalták Rákosi elvtára születésnapjára, hogy első negyedévi kötelezettségüket száz százalékra tel­jesítik. Vállalásukat túlszárnyalták, mert idáig 120 százaléknál tartanak első negyedévi tojás- és baromfibe­adási kötelezettségük teljesítésével, és elérték, hogy most a megye legjobb községei közé tartoznak. Az ered­mény a tanács és szövetkezeti tagok példamutatásának köszönhető, ezen­kívül a kitartó népnevelő munkának. A tanácselnök és tanács tagjai min­den alkalmat felhasználtak a dolgo­zó parasztok felvilágosítására. Egy dolgozó paraszt sem hagyta el a ta­nácsirodát anélkül, hogy ne beszél­getek volna vele a begyűjtés kérdé­séről, de a d­olgozó parasztok laká­sára is eljártak, hogy beszélgessenek velük a begyűjtés fontosságáról. DUNASZEKCSŐ-SZIGET * MNDSZ tagjai idáig már félévi tojás- és ba­­romfibeadási kötelezettségüket telje­ sítették. Ezzel bizonyították be sze­­retetüket és hálájukat Rákosi elvtére iránt. Beadásuk teljesítése után színes albumot küldtek Rákosi e­lvtársnak, amelyben boldogan jelentették elért eredményüket. Szép eredmények születnek István-aknán a Loy-mozgalommal Nálunk, István-aknán is egyre töb­ben csatlakoznak a Loy-mozgalom­hoz. Új gyárak épülnek, vl­lamosít­­ják a falvakat és ehhez több szén is kell. Lendületesebbé kell tenni a ver­­senymozgalmat, hogy még több sze­net adhassunk a népgazdaságunknak. A szakszervezetnek jobban szív­ügyön kellene viselnie a verseny ki­­szélesítését, mozgósítania kellene az aktívákat a versenylendület fokozá­­sára. A verseny az, ami ösztönzi a dolgozókat a több és a jobb munká­ra-Február 21-én például a verseny fontosságáról beszéltem Gulyás József csapatával, aki a Joó János fejtésnek első szintjén, a hatos légvágatot hajt­ja. E mondtam neki, ha műszakon­­ként egy csillével fokozza lem­­elést, akkor népgazdaságunkat is segíti és keresetét is növelni fogja. Napi elő­irányzata három főre hét csille. Vál­­lalta, hogy huszonnegyedikén már nyolc csikét, huszonkettedikén kilen­cet, huszonharmadikat­ tizet termel­­nek és ezt a vállalását végre is haj­­totta. Továbbá vállalta, hogy március kilencedikére, Rákosi elvtárs születés­napjára tizenöt csillével fogja emel­ni termelését. Beosztott csillései, Jónás János és Bázler Mihály ígérték, hogy a vájá­ruktól kitermelt szenet elszállítják, így készül a Gulyás csapat Rákosi elvtárs születésnapjára és igy kapcso­lódik be a Loy-m­ozgal­omba. De ebbe a mozgalomba bele kell kapcsolódnia István­ akna fatér­ veze­tőjének is. Egyes csapatokhoz ren­­delt fát már két hét óta más kereszt­vágatra irányították és így a csapa­­tok nem kapták meg a fájukat. A csapat sok időt töltött el fakeresés­­ben.• Ilyen hibákat minden csapatnál ki kell javítani, mert az ilyen hibák, hal gátoljuk a csapatok jobb telje­sítményeit. Gyánó Vince főkörletvezető, István-akna.

Next