Dunántúli Napló, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-01 / 103. szám

DUNÁNTÚLI¥ NAPLÓ VILÁC PROIEZMAJAS EGYESülIFTEKt El­en május elseje, a proletárn­emzetköziség harcos ünnepe, a békéért küzdő népek hatalmas seregszemléje! AZ MDP BAR­ANYAM­EGYEI , PÁRTBI­ZOTTSÁGÁNAK LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 103. SZÁM ARA 50 FILLÉR SZOMBAT, 1954 MÁJUS 1 Emeljük magasra a proletárnemzetköziség zászlaját! Ma ünnepelnek a Föld nagyobb részén. Zászlók alatt, jelszavakkal ezrek, milliók indulnak útnak, hogy a világ munkásosztályának nagy ün­nepén kinyilatkoztassák újra és új­ra: békét akar és békéért küzd az emberiség nagyobb része. Május 1 a proletárszolidaritás ün­nepeként született. Az amerikai munkások tették e napot a szolida­ritás ünnepévé azoknak emlékére, akiket a tőkésosztály kivégeztetett, mert jogaikért harcoltak. E nap az egész világ proletáriátusának ünne­pévé lett és e napon, bár volt csend­­őrszurony, a burzsoázia igyekezett féket vetni az ünnep harcosságának, a szociáldemokrácia törekedett „bé­késsé" változtatni az ünneplők ere­jét — a munkások az egész világon ünnepeltek. Tiltó rendelkezés, fe­nyegetés, elbocsátás, csendőrszurony nem­ tudott gátat szabni május else- re eszméjének. Akit egyik­­ év­ben elbocsátottak azért, mert e na- P°n ünnepelt és a munkanélküliség keserű kenyerére jutott — a követ­kező május elsején újra ünnepelt. És ez így ment évtizedeken át egés­szen 1917 november 7-ig. Ekkor az orosz proletáriátus a hatalmas kiter­jedésű országban nemcsak magát és szövetségesét, a parasztságot tette szabaddá, de a május elsejét is. 1917 november óta szabad május elseje Ijan Európa keleti részétől a csak­­nem Japánig húzódó hatalmas szöv­őt­­földön. E világtörténelmi ese­mény nyomán, ha 28 évvel később de hazánkban is szabaddá vált a napon ünnepelni, mert letört az Uralkodó osztály hatalma és örökre törtűnt a csendőrszurony, amely oly korűn villant a Mecsek erdeiben, a hatalmas kiterjedésű uradalmak Cselédházai között és másutt. . A Szovjetunióban, a népi demo­kráciákban, a nemzetközi szolidári­sa ünnepe a békeharc, a számvetés ünnepévé is vált. A kapitalista or­igókban a jobb, szebb jövő remény igének ünnepe maradt. Nagy erő mutatja e napon rettent­hetetlensé­­bátor kiállását. És a gyávák, e2°k, akiknek féltenivalójuk van, a napon jo­bban félnek a szokottnál ,.s. — mint Franciaországban — be­­itanak minden megmozdulást, e­zt arra s ha tehetnék talán az életet s betiltanák. Az ilyen intézkedés -aonban gyenge szalmaszál volt is !? marad is a viharban, a rendőr- ölökök aláírásával ellátott pecsétes Papir a május 1-i ünnepségeknek tud gátat vetni. A mai napon v..világ munkásosztálya harcos üd­­üzletét küldi északról délre, kelet­­°i nyugatra. .Tizedik szabad május elsejénket ^1*?eletük. Az a gyermek, aki az tett szavad május 1 évében jszüle­­ott, m­a már 9 éves, iskolás és ott a felvonulók soraiban, az ün- J"P'*ök soraiban és együtt kiáltja az iiu a*z anyával, a nagyokkal: „Meg­ájuk a békét!" Meg! Megvédjük, meg kell védeni, a békét kö­­til**Hk az egész világon. S a most l­ébező genfi értekezlet újabb lánc­­haJ116 a százmilliók megmozdulásá- J**- Vannak erők, amelyeknek jele v?jvük ellentétes a milliók jelszavá­­e ’ de a háborút kiáltok hangja ig^^inkább elvész a békét követő­mai seregszemlén eredményeink iüni? menten­ útira is visszatekin­­hogy annak mérlege nyomán Öt ^ete­k­intsünk egy évre, két évre, Öt évre- Ma a felvonulók, a bányák. (Ötnek munkásai a május 1-i ered­ig hirdető táblákat is magas­ig, tartják, mint a mérleg egyik fe­­lte ,adjunk ki néhány számot e­­­h­legből, vizsgáljuk meg a negyetl­en fényteljesítés számai alapján b­ankánkat. A negyedéves tervet Rví­san túlteljesítők, Pannónia Sör Sütőipari Tröszt, Mezőgazda­­sági Szerárugyár, Sopiana Gépgyár, Agrária Keményítőgyár, Kesztyű­gyár, Pécsi Bőrgyár. Eredményük 110.5 százaléktól 102.7 százalékig ter­jed. A tervüket jól teljesítő üzemek sorában ott találjuk a Pécsi Szén­bánya Vállalatot, a komlói trösztöt. E szép eredmények annak a ver­senynek a gyümölcsei, amely a párt iránti szeretetből bontakozott ki a III. kongresszus tiszteletére. De van­nak üzemek, mint a Téglagyári Egyesülés, a Porcelángyár, a Cement áruipari Vállalat, a Malomipari Egyesülés és még több, amelyek adó­sak, amelyek nem teljesítették tör­vényes kötelességüket Ezekben az üzemekben áprilisban javulás van, szép eredményeket hozott a május 1-re indított termelési hét, de van még bőven tennivaló, a terv teljesí­tésének területén is. Megyénkben az elmúlt negyedév­ben több feketeszén, koksz, krómos és zsíros felsőbőr, sör és kenyér ké­szült a tervezettnél, viszont elmara­dás­ van a villamosenergia, a nagy­feszültségű szigetelő, az edény és más termékek gyártásában. Mit mu­tat tehát a mérleg? A szép eredmé­nyek mellett komoly elmaradás is található és ez az elmaradás veszé­lyezteti a párt politikájának, a kor­mány programmjának jó végrehajtá­sát. Ehhez tartozik a béralappal va­ló nem elég gondos gazdálkodás, a béralap túllépés, ami bizony néhány üzemnél, mint a Téglagyári Egyesü­­lés, Növényolajipari Vállalat, Porce­lángyár és a többi, komoly összege­ket tesz ki. Azt mutatja a mérleg: szakítani kell minden könnyelmű­séggel, szigorúan kell őrködni a béralap betartásán, annak csak a termelési terv teljesítésének arányá­ban szabad növekednie. Ma, amikor május elsejét ünne­peljük, amikor a világ munkásosz­tálya szolidaritását fejezi ki, arról is szólni kell, hogy a külfölddel szembeni kötelességét nem minden vállalat teljesítette. Ahol e hiba van, törekedni kell mielőbbi kijaví­tására, mert a nemzetközi kötelezett­ség teljesítése nélkül nem tudunk megfelelő támogatást adni a széle­sedő nemzetközi kereskedelem to­vábbi fejlesztéséért küzdő béketá­bornak. Ma, a 10. szabad május elsején büszkén tekinthetünk vissza a meg­tett útra, munkánkra. Új országban élünk, dolgos kezünk munkájával épült, szépült ilyenné ,és dolgos ke­zünkkel formáljuk még szebbé, olyanná, hogy vonzó legyen a világ minden táján, olyanná, amelyben mind kevesebb gonddal és mind nagyobb jólétben élnek a dolgozók. Ehhez azonban tettek kellenek, hősi, nagy tettek és el kell hárítanunk a fejlődés, az előrehaladás útjából a meglévő akadályokat. Egy percig sem tűrhetjük tovább a begyűjtés­ben, az adófizetésben lévő elmara­dást, mert ez komolyan veszélyezteti a­z ellátást, csorbítja a törvényes­ség követeléseit. A munkás-paraszt szövetség erősítésének jegyében is ünnepeljük május elsejét. Ez a szö­vetség nem magától, ez tettekkel erősödik, úgy, ha mind a munkás, mind a paraszt eleget tesz kötele­zettségének. Néhány hét múlva egy éves lesz a kormányprogramm. Ez az egy év sok eredményt hozott, de mint a ki­ragadott tények mutatják, vannak tennivalók. A tettektől, saját életünk, saját boldogulásunk függ. Éljen május 1, a proletár nemzet­köziség harcos ünnepe. Emeljük ma­gasra e napon demokratikus rend­szerünk győzelmes, eredményeket hirdető zászlaját, küldjük üdvözle­tünket megyénkből városunkból is a világ békéjéért küzdőknek, erősít­sük sorainkat, sorakozzunk fel saját ügyünk érdekében a jobb munkára. ik . A MUNKA ÜNNEPEN T­ovábbfe­j­l­esztj­ük a mostani lendületet A május­­ tiszteletére­­ indult versenyben szép eredményekkel büszkél­kedhetnek a Sopiana Gép­gyár dolgozói. Több gé­pet készítettek el határ­idő előtt a mezőgazda­ságnak. A termelési hét eredménye: 25 darab CEJ szecskavágó, ami több nappal a határidő előtt került ki a gyárból. Ez 22.500 forint megtakarí­tást jelentett az üzem­nek. Az így nyert idő alatt 50 darab kézihaj­­tású szecskavágót lehet elkészíteni. A melegüzemiek is ki­tettek magukért. Határ­idő előtt öntöttek le 50 export rendelésű szecska­vágó lendkereket. Köztük is Tóth László nyújtotta a legtöbbet a műhelynek. Az ünnep előtti napon 250 százalékos álagteljesít­ménnyel dolgozott. Az esztergályos műhelyben Braun József volt a leg­jobb teljesítő 200 százalé­kával. A jó eredményeket nem lehet elválasztani a műszaki vezetők segítség­nyújtásától sem. Villányi Tibor diszpécser a szere­lésnél, Happ Ferenc mű­vezető a lakatosoknál, Tóth István az öntőmű­­helyben, Deák József mű­­vezető pedig a forgácso­lóknál végzett, lelkes, irá­nyító munkát. A siker láttán most fo­­gadkoznak az üzem dol­gozói: továbbra is meg­tartjuk lendületünket a kongresszusi versenyben. Azt akarjuk, hogy ismét élüzem legyen a Sopiana Gépgyár. Győzelmi jelentés a komlói és a pécsi szénmedencéb­ől A Komlói Szénbányászati Tröszt dolgozói április harmadik dekádjában naponta túlteljesítették elő­irányzatukat. Adósságukat április 30-án reggelre 1406,6 tonnára csökkentették. Április 30-án reggelre harcba indultak, hogy ezen a napon 500 vagon szenet termelve, tartozásukat letörlesszék. A szállítási üzem dolgozói gondoskodtak, hogy a műszakjukat megkez­dő bányászokat mindenütt elegendő ürescsille és ácsalatfa várja. Az aknaszállítógépek gondos átvizs­gálásával az üzemzavar megelőzését a folyamatos szál­lítást biztosították. A bányában erre a napra — ha­táridő előtt — új hatvan méteres frontfejtést és há­rom kamrafejtést készítettek elő. Április 30-án reggel zenekar köszöntötte a mű­szakra­­induló komlói bányászokat. Hat órakor már zakatoltak a fejtőkalapácsok. Az altáróból 100—120 szénnel teli csilléből álló szerelvények kígyóztak a szénosztályozó felé. A má­sik vágányhálózaton pedig tíz üres csillék százai gör­dültek ismét a bányába. Minden csille szénre szükség volt, hogy az adós­ságot letörlesszék. Tálasi János mozdonyvezető az egyik megrongálódott szénnel teli csillét mozdonyá­val külön fordulóval hozta ki az altáróból, hogy ne akadályozza a forgalmat. Az első győzelmet az üres csillékre ragasztott röp­lapok vitték hírül a bánya mélyén dolgozó csapatok­nak: délelőtt 11 órakor az Anna-akna bányászai tel­jesítették az első műszak előirányzatát. A verseny újabb lendületet nyert. Egy óra múlva a Béta-aknai bányászok is kiadták az első műszak teljesítéséhez szükséges utolsó csille szenet. Délután két órakor az üzemek egymás után jelen­tették győzelmeiket. Legkiemelkedőbb eredményt az Anna-aknai dolgozók érték el, akik az első műszak elő­irányzatát 189,1 százalékra teljesítették. A frontbri­gádok közül az egész hónapban tervét túlteljesítő Szi­tás Adolf csapata ezen a műszakon is túlszárnyalta előirányzatát és 330 csille szenet termelt. A Komlói Szénbányászati Tröszt dolgozói április 30-án az első műszak előirányzatát 449,3 tonnával szárnyalták túl, ennyivel csökkentették adósságukat. A Pécsi Szénbányák Vállalatának dolgozói, akik már eddig is sokszáz csille szenet adtak esedékes havi tervükön felül, április 30-án az első műszakban szin­tén túlteljesítették tervüket. Mindhárom kerület 100 százalékon felül termelt. A legjobb eredményt — 120,3 százalékkal — Pécsbánya érte el. A Pécsi Szénbánya Vállalat dolgozói április 30-án az első műszak előirányzatát 110 százalékra teljesí­tették. Még ösztönzőbbé tesszük a versenyt A Porcelángyár adósság­gal zárta az első negyed­évet. Nehéz volt gyorsan átállni a porcelán szige­telőik készítéséről aa. edénygyártásra. Mégis meg kellett tenni, mert sürgetett az idő, megnőtt a dolgozók kereslete az edényáruk iránt. Az át­állás azért volt lassú, mert hol deszka, hol massza, hol pedig valami gépalkatrész hiányzott. A karbantartók ismer­ték fel legelőször a hely­zetet. Megígérték, hogy mindent megtesznek, ami tőlük telhető. Régi gép­­alkatrészeket újítottak fel Egész korongig, műhely­­részt szereltek fel. A mű­hely május elseje előtt két nappal készült el, Krumpach Ferenc műve­zető irányításával. Az új korongozóban külföldnek küldendő gyártmányokat készítenek. Ha most nem is teljesíti még 100 szá­zalékra tervét az üzem, de attól már csak néhány százalék választja el. — Addig nem nyug­szunk, míg le nem tör­­lesztjük az adósságot — mondja S­lanninger Imre, az üB elnöke. — Most, hogy vége a termelési hét­nek, május 1 után to­vább fokozzuk a versenyt. A mostani lendületet úgy fejlesztjük tovább, hogy még ösztönzőbbé tesszük a versenyt. A jól dolgo­zóiknak ajándékokat adunk s azokkal szemben sem leszünk fukarok, akik jóakarattal arra tö­rekszenek, hogy minél előbb elérjék a száz szá­zalékot. Ma emelt fővel vonulnak fel a bólyi tsz-tagok­ ­T­ontenuovó herceg egykori birtokán a bólyi Kossuth termelőszövetkezet tagjai időben vég­zett tavaszi munkákkal, a beadási kötelezettség lelki­­ismeretes teljesítésével készülnek május elsejére. A határ üres, mindenki bent ünnepel a községben, — de kalauz nélkül is megismerni a termelőszövetkezet vetéseit: az egybenyúló hatalmas táblák tiszták, gyom­­talanok, bizonyítják, hogy lelkiismeretesen teljesítet­ték a pártkongresszus tiszteletére tett felajánlásaik esedékes részét, — kiadatolták valamennyi őszi gabo­nájukat, porozással fertőtlenítettek az alattomos kár­tevő, a futrinka ellen. A Munka Ünnepén, a bólyi Kossuth tagjai emelt fejjel vonulhatnak fel a párt előtt: nincs olyan termelőszövetkezeti tag, férfi, vagy asszony, aki a III. kongresszus tiszteletére, saját termelőszövetkezete fel­­virágoztatására, k önnön jóléte emelésére, ne tett volna szocialista kötelezettségvállalást. És hozzátehet­jük: kevesen akadnak, akik már eddig is ne teljesítet­ték volna. Angyal Antal sertésgondozó — nyolc helyett kilenc malacot nevelt minden kocától. Azenics Péter, a kertészeti brigád vezetője, aki korai kertészeti ter­mékekből munkaegység-előlegekre jutó bevételek meg­teremtésére tett kötelezettségvállalást , ugyancsak szótartó ember, szinte elsőnek szállítottak a komlói és pécsi piacra retket, hagymát és rengeteg salátát — sú­lyos ezresekkel szaporítva a közös gazdaság bevételeit. Zalavári László könyvelő­ is embere a pártnak tett ígéretének: a nyilvántartások, a könyvelés naprakész, nincs az a jelentés, amellyel csak egy napot is kés­nének. Tudják — a pontos számvitel elengedhetetlen a nagy ezer holdon felüli gazdaság irányításához. A tehenészet tagjai... Cserei Péter, a híres fejőgul­­yással az élen, háromszor fejnek naponta és legtöbb jószágot egyedileg takarmányozzék. Fejési átlaguk máris jelentősen emelkedett,, de még alaposan meg-­­nyomhatják, hogy kongresszusi vállalásaikból ne ma­radjon teljesítetlenül egy szemernyi sem. Cserei elv­­társ még május­­ előtt párosversenybe szólította Czita Józsefet, a mohácsszigeti Vörös Fény tsz munkaérdem­­rendes tehenészét — igyekezhetnek hát, hogy szégyen­ben ne maradjanak A bólyi Kossuth­ban ma május elsejét ünnepük az egykor elnyomott uradalmi cselédek, a tsz-be lé­pett egyéni gazdák és a nagyközség többi gazdájával együtt azon dolgoznak, hogy becsületes munkájuk ré­vén még szebbé, gazdagabbá formálják életüket. Vidáman ünnepelnek a babarci állami gazdaságban­ ­ M ég néhány évvel­­ ezelőtt sár, por borította a lf­í Babarc és Liptód közötti hegytetőt , most a babarci állami gazdaság fehérre meszelt épületei so­rakoznak szorosan egymás mellett. A felszabadulás után Baranya egyik nagy állami gazdasági majorja épült itt. Május elsejét köszöntik a gazdaság dolgozói. Februárban termelési értekezleten tették meg az elv­társak vállalásaiért. A tehenészet nyolc tagja 10 lite­res istállóátlagot ajánlott fel, még messze van május 24-e, de eddig az apasztások ellenére már hét litert is elértek. A zöldtakarmányozás megkezdésekor bizto­san maradéktalanul eleget tesznek adott szavuknak. A sertéstenyésztő brigád kilenc gondozója felaján­lott nyolc és feles ellesi átlagát már április 20-án el­érték az anyakocáknál és hamarosan még sokkal szebb eredményeket mutathatnak fel. A fogatosok annak ellenére, hogy a lovak nagy­része vemhes, a felajánlott 110 százalékot 140-re tel­jesítették. A­ traktorosok 200 normál holdat vállaltak a kongresszusig. Eddig 85,3 az átlagteljesítményük.­­ Böhm Menyhért 105, Ritzl János 111 százalékos ered­ményükkel is mind május elsejét, a proletár nemzet­köziség ünnepét köszöntik. A kongresszusi verseny második felében tett vál­lalásokban az időszaki dolgozók is kivették részüket. Itt az egész évi növényápolási munkákra is kiterjed­tek a felajánlások olyanformán, hogy minden évszak­nak megfelelő munkát időben, kiváló minőségben el­végeznek. Megkezdték a mák, borsó, cukorrépa sara­­bolását, és már most is észrevehető az adott szó telje­sítése. A kongresszusi verseny hatalmas emelője a gaz­daságnak — ez a könyvelés számadataiban is jelent­kezik: A malacozásnál elért többlet értéke 16.200 Ft . A terven felül beadott szabadtej értéke 9.880,, A mesterséges borjú gyarapodás értéke 3.060 „ Az üzemanyagmegtakarítás értéke 9.300„ összesen: 38.240 Ft Ennek megfelelően emelkedik a dolgozók jövedel­me is: Auth Péter fogatos 110 százalékos teljesítmé­­nyére naponta 27,72 forintot kapott, mióta a verseny során teljesítménye emelkedett 11 forinttal, többet vihet haza naponta. A gazdaság dolgozói május 1-ét vidáman ünnep­­lik­: a kultúrteremben színjátszó- és tánccsoport szóra­koztatja a vendégeket, az ünnepi vacsora után a fia­taloknak tánc ,- ameddig a lábuk bírja.

Next