Dunántúli Napló, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-01 / 1. szám

mácPROLEtá ButecmSaeran Sikerekben gazdag, boldog újévet kívánunk megyénk dolgozóinak ! DUNÁNTÚLI , NAPLÓ MOP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁG­AIN­AK LAPJA XIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ARA: 50 FILLÉR VASÁRNAP, 1956 JANUÁR 1­I ....... ..... ■ . A JÓ GAZDA SZEMÉVEL... Írta: FARKAS LÁSZLÓ, a Baranya megyei pártbizottság első titkára Családi körben az év utol­só napaiban számot vetnek az elmúlt esztendő eseményeiről, eredményeiről és hibáiról. A­­ssag rd­­írül, ha a számvetés ■­ gyarapodást, előrehaladást mutat, s ha a közvetlen és tá­volabbi jövő biztatást jelent a munkához, a család közös erő­feszítéséhez. Tervek születnek a jövőről és az emberek kere­sik a boldogulás további lehe­tőségeit, szemüket a békés és munkás élet örömét, szépsé­get adó távlataira vetik. Az új év vidámsággal történő foga­dása is annak a kifejezése, hogy az új esztendőben többet szeretnénk az élet örömeiből. És ez a számvetés a föld­kerekség minden zugában megtörténik, csak helyenként más és más eredménnyel. A különbségek mindenekelőtt ab­ból adódnak, hogy az egyes országok polgárai milyen tár­sadalmi viszonyok között él­nek. Azokban az országokban, ahol a kormányok a kapita­listák megbízásából és azok érdekeinek szem előtt tartá­sával döntik el az alapvető ügyeket , lehetséges-e a dol­gozó emberek számára elő­nyös viszonyokat teremteni? Lehetséges-e ezekben az or­szágokban a munkás, paraszt és dolgozó értelmiségi csalá­doknak biztató számvetést csi­nálni az elmúlt évről és biza­kodva tekinteni a jövőre? Szó se róla, senki nem állítja, hogy ezekben az országokban min­denki, aki nem kizsákmányo­ló,­­nyomorog és az éhhalál szélén áll. Ez természetesen nem így van. A kapitalista rend — ame­lyet mi a Szovjetunió se­gítségével megdöntöttünk, — nem az egész világon egyszer­re kerül válságba és nem minden dolgozó emberre egy­formán mér csapást a munka­­nélküliséggel, háborúkkal, stb. Hiszen ha így lenne, valószí­nű már nem létezne a kapi­talizmus a világ egyetlen szögletében sem, mert a dol­gozók elemi erejű felháboro­dása már elsöpörte volna. A kapitalista rend természe­te olyan — és ezt a történe­lem eseményei tanúsítják, — hogy amellett, hogy a dolgo­zó nép egészét rendszeresen kizsákmányolja, hogy időkö­zönként és egyre sűrűbben válságba kerül, amikor a dol­gozó népre még szörnyűbb megpróbáltatások nehezednek, s amellett, hogy a kapitaliz­mus bajainak orvoslása vé­gett időnként háborúkat rob­bant ki, amikor az egész dol­gozó lakosságra mérhetetlen szenvedéseket zúdítanak, elő­fordul a viszonylagos fellen­dülés is, amikor kevesebb a munkanélküli és lega­lább ez a szörnyű vonása a kizsákmányoláson alapuló rendszernek elhalványul és nem kergeti a teljes nyomor­ba az embereket. Napjainkban különösen az USA-ban figyel­hetjük meg a viszonylagos fellendülés jelenségeit. Abban az Amerikában, amelyről a saját propagandistáik el sze­retnék hitetni, hogy mindenki számára a „korlátlan lehetősé­gek hazája.“ Ez a meghatározás sosem áll­ta meg a helyét, s ma külö­nösen hamisan cseng. Gyak­ran elmondják Amerika di­csőítői az ottani jólét szemlél­tetéseképp, hogy ott rengeteg munkásnak van saját autója, saját háza, stb. Különösen a saját autó az, amivel úgy vé­lik, meg lehet babonázni az embereket. Valóban igaz, Amerikában számos munkás­nak van autója. A saját ház­ról nem érdemes beszélni, mert ez a propagandában sem merül fel olyan hangosan, mi­velhogy e tekintetben a hely­zet nem jobb, mint a Szovjet­unióban és a népi demokrá­ciákban, sőt sok tekintetben rosszabb. Nálunk a munká­sok és parasztok házait nem verik dobra ezerszámra, míg ez Amerikában a hivatalos adatok szerint is állandó és természetes jelenség. És ami a saját autót illeti, ha nem­csak a felszínt, hanem a dol­gok lényegét nézzük, sok minden kiderül. Az Amerikai Autógyárosok Szövetsége sze­rint 1955-ben az országban 7.975.000 személygépkocsit ál­lítottak elő. Az eddigi legma­gasabb évi mennyiség: hat­millió 666 ezer volt 1950-ben. Ugyanakkor azonban az autó­iparban a munka hallatlanul felfokozott intenzitása és más okok miatt az ebben az ipar­ágban foglalkoztatott munká­sok száma csökkent. És így van ez Amerika csaknem va­lamennyi iparágában. A hiva­talos adatok szerint is kb há­rommillió munkanélküli van az USA-ban és ezek túlnyo­mó többsége családfenntartó, így fordul elő, hogy a fejlett amerikai ipar képes olcsón autót előállítani, de vásárlói, akik legtöbbször az olcsó autót is csak részletre tudják meg­vásárolni, nagyon gyakran ke­rülnek abba a helyzetbe, hogy munkanélküliség, vagy csök­kent munkaidő esetén eladják autójukat és gyakran házukat is, — ha van — és elvesztik mindenüket, azt is, amit az autóra, vagy házra addig rész­letre befizettek. Nagyon ha­sonlít ez ahhoz, amikor ná­lunk a Horthy időben a kis­emberek részletre vettek pél­dául ágyneműt, varrógépet és amikor valami baj történt, — elbocsátás, betegség, rossz ter­més, stb. —, akkor minden el­veszett. Hogy milyen kegyetlen küz­delem folyik a puszta megélhe­tésért, arra jellemző, hogy az amerikai munkások erőtelje­sen kénytelenek tiltakozni a munkaalkalom olyan okokból történő elvesztése miatt, ami­kor a gyárosok egyik napról a másikra bezárják gyáraikat és áttelepítik Dél-Amerikába, mert ott a munkabér alacso­nyabb és ott több profit vág­ható zsebre. De ez még nem minden. Az amerikai munkások egy részé­nek a bére — ha dolgozik, — azért lehet viszonylag magas, mert ugyanakkor más gyar­mati és félgyarmati ország munkásainak és parasztjainak a bére hallatlanul, számunkra elképzelhetetlenül alacsony. Más szóval: az amerikai gyá­rosok és bankárok, — hogy az anyaországban könnyebben boldogulhassanak, — a gyar­mati népekből kifacsart profit egy igen kicsi hányadát arra használják fel, hogy magasab­ban tartsák, saját.­rru'.lakásaik bérét S m­ég így is az ameri­kai munkások 1955-ben 4 200 sztrájkot vívtak az amerikai Munkaügyi Minisztérium je­lentése szerint, s ez a szám 21 százalékkal magasabb, mint az előző évben. Az amerikai mezőgazdaság­ban a helyzet hasonló, s ezért az itt dolgozó földnélküli me­zőgazdasági munkások és kis farmerek helyzete is romlott ez évben. Az amerikai Föld­művelésügyi Minisztérium legújabb jelentése szerint a fogyasztás csökkentése miatt a mezőgazdasági termékek el­adási ára is tovább csökkent és elérte az 1946 júniusi mély­pontot. A farmerek (kis, kö­zép- és nagybirtokosok ágyúit) tiszta jövedelme 1955-ben 1,2 milliárd dollárral csökkent A legutolsó öt év alatt 28 szá­zalékkal csökkent a farmerek jövedelme. Természetesen ezen belül a kisfarmerek (ke­vés földdel rendelkező parasz­tok) jövedelemcsökkenése a legnagyobb, s emiatt igen nagy az árverések száma. Ezrek és ezrek számára nincs más vá­lasztás, mint otthagyni a föl­det, házat, felszerelést és munkát könyörögni a városok­ban. Az amerikai kormány a me­zőgazdaságból élők helyzetén úgy szándékozik segíteni, hogy további csökkentést ter­veznek a bevetett földterületet illetően, ami természetesen semmit nem old meg, ellenke­zően, a mezőgazdasági ter­mékek árának növeléséhez és ennek következtében vala­mennyi dolgozó számára a megélhetés drágulásához ve­zet. A helyzet a többi kapitalista országban hasonló, illetve a gyengébb kapitalista országok­ban még sokkal rosszabb. A világ második legerősebb tő­kés országában, Angliában a legtöbb szakma munkásai szakszervezeteiken keresztül béremelési követelést terjesz­tettek elő — ahogy erről a londoni rádióban a News Chronicle ipari tudósítója be­szélt, így például hárommillió gépipari munkás, 500 000 vas­utas, 700 000 szénbányász kö­vetel béremelést, elsősorban arra hivatkozva, hogy a köz­szükségleti cikkek árának emelkedése az elmúlt év alatt tovább rontotta helyzetüket, ugyanakkor amikor az angol részvényesek magasabb oszta­lékot vágnak zsebre, mint va­laha. A kevésbé gazdag kapitalis­ta országokban, s különösen a gyarmatokon élő munkások és parasztok, értelmiségiek nagy tömege számára az élet még sokkal nehezebb. Nagyobb a munkanél­küliség, alac­sonyab­b a múmiában lévők bére, keve­sebb a parasztok jövedelme és évről-évre több kisparaszt lá­ba alól húzzák ki a megélhe­tést jelentő földet. A gyarmati elnyomás alól nemrég felsza­badult Kína és India népei tanúi annak a szörnyűségnek, amit egyszerűen éhhalálnak neveznek, de ami napjainkban is milliószámra szedi áldoza­tait a gyarmati népek között, sőt fejlett civilizációval ren­delkező kapitalista országok­ban is. Nehéz nekünk ma már elképzelni, hogy dolgozni tudó és akaró emberek és gyerme­keik éhenhalnak azért, mert nem kapnak munkát, követke­zésképp nem tudják a legszük­ségesebbet, a falat kenyeret megvásárolni. Világos, hogy ezekben az országokban a családok új év előtti számvetése millió­ és millió ember számára nem je­lent sok biztatást a jövő­re nézve sem. Lenin elvtárs mondotta, hogy a dolgozók szerte az egész világon éber szemmel fogják figyelni a Szovjetunió életét és a szovjet emberek harcát az új társadalom fel­építéséért. A munkások és parasztok összehasonlítást fog­nak tenni a Szovjetunió népei­nek élete és az ő életük kö­zött. S ez így is van rendjén. A munkások és parasztok nem azért akarják a kapitalizmus helyett a szocializmust, mert az új társadalmi rendszert szocializmusnak nevezzük, hanem, mert megelégelték a kizsákmányolást, az ezzel járó jogtalanságot, munkanékülisé­­get, mert nem akarják, hogy néhány száz vagy ezer ember érdekei miatt háborúba sodor­ják őket. A munkások, parasz­tok és értelmiségiek azért vá­lasztják a szocializmust, mert munkájuk gyümölcsét nem néhány kiválasztott páncél­­szekrényébe akarják juttatni, hanem saját boldogulásukra fordíttatni és mert nem akar­nak időről időre a háború pok­lában igazságtalan ügyért elvé­rezni, vagy nyomorékká válni. Ha a kapitalista országok­ban uralkodó viszonyokról be­szélünk és írunk, akkor ezt nem azért tesszük, mert vala­mi ismeretlen mumusról aka­runk képet festeni, hanem az­ért, mert általunk nagyon is jól ismert és legtöbbünk (az egészen fiatal korosztályt ki­véve) által átélt viszonyokra jó időnként visszaemlékezni, hogy becsülni tudjuk mindazt, amit két kezünk munkájával magunk teremtettünk saját magunk és gyermekeink szá­mára. Mi a kapitalista orszá­gok dolgozóinak életében saját múltunkat ismerjük fel, mint ahogy ezen országok munkásai a mi életünkben saját­ jövő­jüket­­ látják, amelyre egyre nagyobb erővel és elszántság­gal törekednek. Amikor az év végén szám­vetést végzünk egyes kis csa­ládokban és országos méret­ben is, akkor az alkotó munka eredményeit felmérve büszkék lehetünk. Igaz, nálunk jóval kevesebb munkásnak, parasztnak és ér­telmiséginek van saját gépko­csija, mint Amerikában. Igaz, hogy a mi iparunk még elma­rad az amerikai ipar mögött, de az is igaz, — és ez az igaz­ság értékesebb minden másnál —­­hogy hazánkban nincs mun­kanélküliség, nincs megalázott­­­ság és kormányunk nem tö­rekszik háborús kalandokba bocsátkozni. Nálunk egyre fej­lettebb lesz az ipar és a me­zőgazdaság is és ennek követ­keztében egyre nőni fog a nem­zeti jövedelem, amelyet a mi kormányunk a dolgozó nép ér­dekében egyre gyümölcsözőb­ben használ fel. Nálunk a dol­gozó nép alkotta értékek nem egyesek páncélszekrényében halmozódnak fel, hanem az egész lakosság érdekei szerint kerülnek fel­használásra. Biz­tos,­­hogy utol fogjuk érni a legfejlettebb tőkés ipari szín­vonalat, mert nálunk nincse­nek válságok, amelyek vissza­vetik a fejlődést, és vala­meny­­nyi erőforrásunkat ebben az irányban­­használjuk fel to­vábbra is. A mi megyénk, ez a gazdag és nagyon szép Baranya, a ma­ga csaknem 400.000 lakosával, fejlett bányászatával, fejlődő mezőgazdaságával és kultúrá­jával roppant nagyot alkotott a felszabadulás óta. Senki sem gondol nálunk arra, hogy ez­zel már be is fejeződött az élet gazdagabbá és szebbé tételére irányuló erőfeszítés. Hiszen, ha csak a pécsi és komlói bá­nyák továbbfejlesztését kel­lene az előírt terv szerint meg­oldani a következő egy­ évben, ez is sokkal több, mint ameny­­nyit a Hort­hy-korszk alatt évtizedekig csináltak. De ezen­kívül elkezdjük az új, erőmű és a Mohácsról Pécsre vezetett víz számára a megfelelő léte­sítmények felépítését. A me­gyénkben lévő csaknem vala­mennyi üzem bővíti termel­ő berendezéseit és a termelését is. A mezőgazdaságban nagy összegeket ruházunk be és je­lentősen előremegyün­­ a ter­melőszövetkezetek fejlesztésé­ben, hogy a tervezett 3 száza­lékos termelésnövelést elérhes­sük. Megyénk kulturális fejlő­­désében is szép és felemelő tervek vannak és bizonyos, hogy ezek is valóra válnak, me­g a dolgozó lakosság elemi erővel töreikszatk a sültül a vá­rait bevenni és mert sokan vannak — különösen Pécsett — akik gazdag tehetségüket készek ennek szolgálatába ál­lítani. Most van kidolgozás alott egy Pécshez méltó kul­­túrpark megalkotásának terve, amelynek megvalósításában úgy véljük a város egész la­kossága részt vesz majd. Ne­héz felsorolni a mi életünk ala­kulásának még a főbb esemé­nyeit is. Ebben részt venni, ezt átélni, s közben egész életün­ket szebbé formálni, ez ada­tott meg nekünk a szocialista Magyarország építőinek. Ezért a mi újévi számveté­sünk jó eredményről ad képet és biztató jövőt rajzol elénk. A jó gazda ezt félreérthetetle­nül felismeri és levonja belőle a szükséges következtetéseket. Még jobban kitárja szívét a szocializmus ügye iránt és még többet ad tehetségéből ezért, az ügyért. Dicsőség drága ha­zánk és gyönyörű megyénk jó gazdáinak: a munkások, bá­nyászok, parasztok és értelmi­ségiek százezreinek, akik újjá, szebbé és gazdagabbá formál­ják alkotó munkájukkal ha­zájukat. P­ÉCS 1956 5 •) A

Next