Dunántúli Napló, 1957. március (14. évfolyam, 51-76. szám)

1957-03-01 / 51. szám

VILÁG PROLETÁRJÁT EGYESÜLJETEK. SMÁRIOS­ NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI INTÉZŐ BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XTV. ÉVFOLYAM, 51. SZÁM. ARA 50 FILLÉR PÉNTEK, 1957. MÁRCIUS 1. Letették az est­ a magyar forradalmi imkis­­paraszt kormány új lapjai A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Mü­nnich Ferencet, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettesét a kormány első elnökhelyettesévé, Biszku Bélát belügyminiszterré dr. Doleschall Frigyest egészségügyi miniszterré, Kállai Gyulát mű­velődésügyi miniszterré és Révész Gézát hon­védelmi miniszterré — a kormány tagjaivá megválasztotta. Az Elnöki Tanács Rónai Sándort, az ország­­gyűlés elnökét, a magyar forradalmi munkás -paraszt kormányban viselt tagsági tisztsége alól felmentette. A kormány új tagjai csütörtökön letették az esküt. Az eskütételnél jelen volt Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a magyar forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke, dr. Münnich Ferenc, a kormány első elnökhelyettese, Apró Antal iparügyi miniszter és Kristóf István az Elnöki Tanács titkára. A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes Központi Bizottságának ülése A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes Központi Bizottsága 1957. február 26-án ülést tartott. A Központi Bizottság Kádár János és Kiss Károly elvtársak előadói beszédei alapján megtárgyalta az 1. Időszerű kérdések, és feladatok, valamint a 2. szervezeti és sze­mélyi kérdések című napirendi pontokat. A két napirendi pont együttes tárgyalása során az előadókon kívül 17 elvtárs szólalt fel. A Központi Bizottság a napirendi pontokkal kap­csolatban több határozatot hozott. A Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Központi Bizottságának határozata az időszerű kérdésekről és feladatokról A Központi Bizottság meg­állapítja, hogy az ellenforra­dalmi erőkkel folytatott szaka­datlan harc közben, a decem­beri párthatározat­ végrehajtá­sa eredményeké­n­t, jelentős si­kerek születtek mind a politi­kai, mind a gazdasági és kultu­rális élet, mind a párt- és a tömegszervezetek fejlesztése terén. I. A párt építése A proletárdiktatúra, a népi demokrácia vezető erejének, a pártnak építése alapjában vé­ve egészségesen és kielégítő ütemben halad előre. Párttag­ságunk jelenleg heti átlagban 8—12 ez­er fővel növekszik és túlhaladta a 190 ezret. A városi pártszervezeteken kívül az or­szág falvainak 75 százalékában megalakult a­­ pártszervezet; a párt alapszervezeteinek száma lényegesen meghaladta a 8 ezret. A párt központi lapja, a Népszabadság, hétköznap 620 ezer, vasárnap 690 ezer pél­­dányszámban jelenik meg, az egyéni előfizetők száma elérte a 250 ezret. A párt rendezvényeit általá-­­ban a magasfokú látogatottság, az élénk, szabad elvi és építő­jellegű vita, az üres, sablonos vonások eltűnése, a harcos hangulat és egység jellemzi. A párt egészséges fejlődését elsősorban azzal értük el, hogy élesen elhatároltuk magunkat a Nagy Imre—Losonczy-féle pártellenes csoporttól, szilárd és megalkuvás nélküli harcot folytattunk mindazok ellen, akik megkísérelték e káros, végeredményben az ellenforra­dalom­­ céljait szolgáló politika felújítását pártunkban. Visszavertük azt az ellenfor­radalmi támadást is, amelyet a ,,sztálinizmus”, „rákosizmus” hamis jelszavával indítottak pártunk ellen, azzal a céllal, hogy a párt újjászervezését gátolják, a becsületes, aktív kommunistákat befeketítsék és üldözzék. A pártépítés eredményei to­vábbá annak a határozottság­nak köszönhetők, amellyel Központi­­ Bizottságunk fellé­pett és fellép a szektás politi­ka veszélye ellen is. E veszély leküzdése érdekében biztosítot­tuk a vezető szervek megfelelő személyi összetételét, hathatós intézkedéseket tettünk a belső pártdemokrácia érvényesülésé­re, a­­ párt tevékenységének az önkéntes társadalmi munka alapjára való helyezésére. A függetlenített pártapparátus létszámát 64 százalékkal csök­kentettük. Politikánk szilárd elvi ala­pokra való helyezésével s kö­vetkezetes gyakorlati keresztül­vitelével sikerült biztosítani pártunk elvi, politikai és szer­vezési egységét. Ennek ered­ményeként sikerült elérni azt is, hogy pártunk vezető szere­pe a Magyar Népköztársaság állami és társadalmi életében mind hatékonyabban érvénye­süljön. A pártegységért való elvi harc, a proletárdiktatúra erősítése, s a párt vezető szere­pének biztosítása a jövőben is minden kommunista első és legfontosabb kötelessége. Az elmúlt két és fél hónap sikereiről szólva nem hallgat­hatunk a pártmunka azon gyengeségeiről sem, amelyek az általános fejlődésen belül megmutatkoztak s a további egészséges fejlődést fékezik. Határozottan elítéljük egyes párttagjainknál megnyilvánuló elzárkózó magatartást az ér­telmiségi dolgozókkal, úgyszin­tén a munkástanácsokkal szem­ben, mint káros és szektás hi­bát. Elítéljük­ azt a szektás né­zetet is, amely szerint, „akik eddig nem léptek be a pártba, azokra már nincs is szükség.” Az MDP-nek azokkal a volt tagjaival szemben, akik eddig nem léptek be a pártba, türel­mes, elvtársi és baráti viszonyt kell teremteni; az MSZMP-t az MDP volt tagságának túl­nyomó részével a szocializmus győzelméért vívott hosszú és eredményes közös harc kötelé­kei fűzik össze. A volt MDP tagok közül azokat, akik 1957. május 1-ig felvételre jelentkez­nek, régi párttagsági idejük el­ismerésével kell felvenni a pártba. Ez után az időpont után csak mint új tagok kér­hetik felvételüket. A Központi Bizottság élesen elítéli az olyan, helyenként megmutatkozó elvtársiatlan és intrikus magatartást, mely mindenáron és mindenkiben hibát keres. Ezt egészségtelen, vagy éppen a párt növekvő ereje és egysége láttán elkese­redett ellenforradalmi elemek szítják kívülről. Komoly fogyatékossága a pártépítés eredményeinek az, hogy viszonylagos lemaradás mutatkozik néhány budapesti és vidéki üzemben, egyes ér­telmiségi pártszervezetek fej­lődésében és a kisebb falvak pártszervezeteinek építésében. Pártmunkánk komoly fogya­tékossága volt az is, hogy a A párt építésével párhuza­mosan jelentős előrehaladás történt a szocializmus összes fő erőinek az ellenforradalom el­leni harcra való aktivizálása és tömörítése terén. A küzdelem e célkitűzés sikeres és teljes megvalósításáért igen bonyo­lult, politikai helyzetben indult meg és még távolról sem ért véget. Decembertől, miután­­az el­lenforradalom nyílt erőit (a fegyveres osztagokat, s az októ­ber­ 23-a után gombamódra szaporodó fasiszta és egyéb burzsoá restaurációs pártokat és szervezeteket) szétvertük, maradványukat pedig illegali­tásba szorítottuk, a harc új szakasza kezdődött. Ismeretes, pártszervezetek rendszeres köz­ponti irányítása gyenge volt. A hibák kijavítása érdeké­ben a Központi Bizottság el­határozza: 1. A Központi Bizottság és az Intéző Bizottság pártvo­natkozású határozatainak végrehajtása s az operatív feladatok megoldása érdeké­ben létre kell hozni a Köz­ponti Bizottság titkárságát. 2. Újból meg kell szervez­ni a Központi Ellenőrző Bi­zottságot, amely a párt so­rainak tisztasága felett őr­ködik. Működéséért a Köz­ponti Bizottságnak felel. .­. Valamennyi pártszerv­nek a­­­ártm­unka egyik leg­fontosabb feladataként meg kell kezdeni a rendszeres kádermunkát, az eddiginél azonban lényegesen korláto­zottabb hatáskörben. 4. A funkcionáriusok elmé­leti képzése érdekében hat­hónapos pártiskolát kell szervezni. 5. Az elméleti kérdések megfelelő feldolgozásának elősegítésére meg kell indí­tani a párt tudományos fo­lyóiratát, A Társadalmi Szemlét. 6. Központi előadássoroza­tot kell indítani a legfonto­sabb elméleti kérdések tisz­­tázására, a Nagy Imre—Lo­­sonczy-féle csoport által kép­viselt, a marxizmus—leniniz­­must meghamisító revizio­nista nézetek és osztályáruló politika leleplezésére az ok­tóberi események helyes, marxista-leninista értékelé­sének kidolgozására; ezen előadások alapján széles kör­ben helyi előadássorozatot kell szervezni. 7. Elő kell készíteni és né­hány hónapon belül össze kell hívni az országos párt­értekezletet a párt helyzeté­nek és feladatainak megtár­gyalása, a pártmunka új ta­pasztalatainak megvitatása, a párt vezető szerveinek megerősítése és véglegesítése céljából, hogy az úgynevezett „területi” és „központi” munkástanácsok, a különböző „forradalmi bizott­ságok”, valamint az író és új­ságírószövetség becsületes tag­jai tiltakozása ellenére, a való­ságban a nyílt harcban veresé­get szenvedett ellenforradalom­­rejtett állásai voltak. E szerve­zetek közül egyesek feloszlatása, mások működésének felfüg­gesztése teljesen helyes intéz­kedéseknek bizonyultak. Az ellenforradalom erőinek teljes és végleges megsemmisí­téséhez a proletárdiktatúra eszközeinek következetes és erélyes alkalmazása elenged­hetetlenül szükséges, de nem elegendő. A megtorló intézke­dések mellett feltétlenül szük­ség van az ellenforradalom esz­mei és politikai leleplezésére és elszigetelésére. A Magyar Népköztársaság megdöntésére irányuló táma­dás során az ellenforradalom a főcsapást a proletárdiktatúra vezető ereje, a párt ellen irá­nyította (a párt rágalmazása, tekintélyének rombolása, a pártszervezetek, a pártházak, más pártintézmények feldúlá­­sa, a párttagok megfélemlítése, üldözése és fizikai megsemmi­sítése), hogy ezután a szocia­lizmus vezető nélkül maradt tömegeinek egy részét szembe­állíthassa a népi hatalommal, azaz saját érdekével. Az ellen­forradalom a régi pártvezetés által elkövetett hibák miatt a tömegek egy részében meg­lévő jogos elégedetlenséget fel­használva, a dolgozók osztály­öntudatát soviniszta, naciona­­lista, revizionista, antiszemita és más burzsoá ellenforradalmi nézetekkel igyekezett megza­varni, a megtévesztett embere­ket tartalékerőként megnyerni s támadást indítani a népi ál­lamhatalom ellen. Az ellenfor­radalom a kisajátított gyároso­kon, földbirtokosokon, nagyke­reskedőkön, kulákokon, a volt horrhysta-fasiszta tiszteken, rendőrtiszteken, csendőrökön kívül még december közepén is rendelkezett jelentékeny olyan­­tartalékokkal,­ melyek­ a­ meg­zavart és átmenetileg az ellen­­forradalom eszmei és politikai befolyása alá került rétegek­ből, kismértékben munkás- és parasztrétegekből is, nagyobb mértékben egyes értelmiségi, még jelentősebb mértékben fiatal értelmiségi (egyetemis­ta, diák) rétegekből tevődtek össze. Egyes dolgozó rétegek ideoló­giai megzavarását, a párt, a szocializmus erőinek megbéní­tását mindenekelőtt Nagy Im­­réék idézték elő antimarxista, revizionista, valójában a pro­letárdiktatúra tagadását jelen­tő burzsoá-nacionalista, szovjet­ellenes nézeteikkel. Nagy Im­­réék a revizionista nézetekkel egy frontba kerültek az impe­rialista burzsoáziával, s októ­ber 23-a előtt az ellenforra­dalom előőrseinek, a november 4-i fordulat után pedig utóvé­deinek szerepét töltötték be. A szocializmus erőinek tö­mörítése az el­últ két és fél hónap alatt azért haladt vi­szonylag gyorsan és sikeresen előre, mert a párt a tömegek előtt nyíltan fellépett a Nagy Imre-csoport által képviselt re­vizionista nézetekkel szem­ben és magasra emelte a mar­xizmus—leninizmus, a prole­tárdiktatúra, a proletár nem­zetköziség általuk elárult zász­laját. A közelmúlt eseményeinek megítélésében a Magyar Szo­cialista Munkáspárt szerveze­teiben elvi-politikai egység alakult ki. Párttagságunk egy­re világosabban látja a Nagy Imre—Losonczy-csoport áruló tevékenységét és az a vélemé­nye, hogy sikeres előrehaladá­sunk előfeltétele a jövőben is az lesz, hogy e csoport anti­marxista nézeteit véglegesen felszámoljuk. Amilyen mérték­ben sikerült ezt a feladatot megoldani, olyan mértékben szabadítjuk fel a dolgozók megtévesztett rétegeit az ellen­­forradalom eszmei-politikai be­folyása alól és tömörítjük őket újra a néphatalom védelmére és a szocializmus építésére. A revizionista nézetek elleni harcban indult meg, s folyik még ma is a munkásosztály ré­gi szervezeteinek, a szakszer­vezeteknek a megszilárdítása. A párttól és a munkás-paraszt kormánytól „független” szak­­szervezetek, valamint a mun­kásállammal szembeni sztrájk­jog reakciós követelését visz­­szautasítottuk. A munkástanácsok jelenté­keny része megalakulásuk után még hosszú ideig az ellenfor­radalom tartalékerőit képezte. A területi munkástanácsok feloszlatása óta azonban a munkástanácsok általában ko­moly pozitív fejlődésen mentek át s ma már kezdik betölteni népgazdaságunk fejlődésében hasznos szerepüket. Hasonló eredmények mutatkoznak az ellenforradalom tömegbefolyá­sának visszaszorításában más területen is. Különösen nagy eredménynek kell tekinteni a magyar bányászok helytállását. A széntermelés fokozatos emel­kedése, gyáraink és üzemeink folyamatos munkájának bizto­sítása s ezzel a munkanélküli­ség veszélyének elhárítása szintén jelentősen hozzájárult az ellenforradalom, politikai befolyásának csökkentéséhez s a szocializmus erőinek további tömörítéséhez. A szocializmus biztos támaszai azok a terme­lőszövetkezetek, amelyeket az ellenforradalom támadása sem tudott megindítani. Örvendetes az is, hogy az ellenforradalom nyomása alatt szétesett terme­A kormány tevékenysége az ország életének rendbehozata­la terén az elmúlt két és fél hónap alatt jelentékeny ered­ményeket ért el. A közrendet és közbizton­ságot, melyet az ellenforradal­mi fegyveres bandák és e ban­dákban nagyszámban aktivizá­lódott, börtönből kiszabadított fasiszta és közönséges bűnözők megbontottak és veszélyeztet­tek, sikerült helyreállítani. Ezt követően az országban megin­dult a közlekedés és a min­dennapi termelőmunka folya­mata rendes mederben folyik. E munkában a belügyi és honvédségi szervek — azokon belül különösen a karhatalmi szervek — megállották helyü­ket, híven teljesítették köte­lességüket. Fokozatosan javít­ják munkájukat a kezdetben bizonytalankodó igazságügyi szervek is. Az államigazgatási szervek (minisztériumok, ta­nácsok) munkája is jelentős haladást ért el. Mindennek eredményeképpen a kormány­­szervek és a tanácsigazgatási szervek irányító munkája s ez­zel együtt tekintélyük az ál­lampolgárok előtt megszilár­dult. Ehhez hozzájárult, hogy az ellenforradalommal szembeni erélyes adminisztratív intézke­désekkel párhuzamosan az ál­lamigazgatás terén is komoly lépés történt a bürokratizmus csökkentésére. A minisztériu­mok egy részének összevoná­­­a, a központi hivatalok tiszt­viselői létszámának mintegy 45 százalékos, a megyei és já­rási tanácsok apparátusának mintegy 40 százalékos csökken­tése — helyesen — a községi tanácsok tisztviselői létszámá­nak mintegy 4 500 fővel való növelésével együtt került, il­letve kerül végrehajtásra, főszövetkezetek nagy számban újjászerveződnek. Mindez meg­győzően bizonyítja, hogy a­ ter­melőszövetkezeti mozgalom, a szocializmus, mélyen begyöke­reződött a magyar falu életébe. Az élet általános konszoli­dálásának ez a viszonylag gyors folyamata is bizonyít­ja, mennyire alaptalan az ellen­­forradalmi elemeknek az az állítása, mintha befolyásuk a dolgozók soraiban szilárd len­ne. A tények azt mutaják, hogy ha a munkásosztály, a pa­rasztság és az értelmiség egy része az ellenforradalmi táma­dás napjaiban meg is volt za­varodva, a többség kitartott a szocializmus és a népi állam­hatalom mellett. A dolgozók átmenetileg megtévesztett ré­sze is, pártunk felvilágosító munkája az ellenforradalmi ténykedések lelepleződése és a népi hatalom megszilárdulása eredményeként, vagy már ki­szabadult, vagy pedig kiszaba­­dulóban van az ellenforrada­lom eszmei-politikai befolyása alól. Az ellenforradalom ideoló­giájának, pártellenes, munkás­osztályellenes, szovjetunióelle­nes, nézeteinek („nemzeti kom­munizmus”, „semlegesség" - b.) végleges megsemmisítés'' Tár­tunktól komoly tovább-’ esz­mei munkát és politikai''Imitá­­ciót' követel. A folyamat meg­gyorsítása érdekében folyatni kell aktívaértekezletek, nyil­vános párt­napok, gyűlések til­tását. A határozott megtorló rend­szabályok alkalmazása az el­lenforradalmárokkal szemben s ezzel egyidejűleg az állam bürokratikus kinövéseinek le­­faragása erősíti a diktatúrát az osztályellenséggel szemben és ugyanakkor biztosítja a szo­cialista demokrácia továbbfej­­lesztését a dolgozó tömegek javára. Habár az ellenforradalom döntő vereséget szenvedett és kudarcra van ítélve minden provokációs kísérlete, a jövő­ben is szükség van az állami szervek és a dolgozó nép éber­ségére és elszántságára az el­lenforradalom minden mozgo­lódásával szemben. Az ellenforradalom erői ugyanis, amelyeket a nyugati imperialista körök anyagi esz­­közökkel és uszító propagan­­dahad­járat­tal támogattak és támogatnak, nem adták fel a harcot. Szétszórt erős illegali­tásba vonulva, titkosan szer­vezkednek, újabb provokációk­kal próbálkoznak, rém- és ál­hírek terjesztésével igyekez­nek gátolni a nép békés, alko­tó munkájának fejlődését, a sebek begyógyításának mun­káját. Januárban például a klerikális reakció a hitoktatás ürügyén politikai támadást szervezett az iskolákban a né­pi demokratikus rendszer el­len. A Központi Bizottság véle­ménye szerint az államigazga­tási szervek munkája terüle­tén erősíteni íveli a kormány irányító tevélkenységét, hogy a Minisztertanács s a különböző állami szervek kielégítően megoldhassák a rendes kerék­vágásba került államélet sok­rétű feladatát. Az ország éle­ténekt stabilizálása elérte az* (Folytatás a 2. oldalon.) II. A szocializmus erőinek összefogása III. Az államigazgatás és államhatalmi szervek munkája

Next