Dunántúli Napló, 1962. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-02 / 230. szám
2 Vasúl hmű kiállítás nyílt Pécsett A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium vasúti baleseti kiállítást rendezett, amelyet az ország gócpontjaiban vándorkiállításként mutatnak be. Tegnap délelőtt telt ház előtt nyitotta meg a MÁV Pécsi Igazgatósága a kiállítást a járási tanács nagytermében. Az első tabló ismerteti, hogy a magyar vasút dolgozóira nem jellemző a gondatlan szolgálatellátás. A bemutatott tényanyaggal figyelmeztetni akarnak, hogy a legkisebb mulasztás is emberéleteket veszélyeztet, súlyos anyagi károkat okozhat, amelyekért vállalni kell a felelősséget. A vasút dolgozóinak többsége balesetmentesen látja el munkáját. A teremben képekkel illusztrált figyelmeztetések, példák felsorolása. Bemutatják az utóbbi éveik legkirívóbb baleseteit is, elemzik azoknak okait, ami legtöbb esetben az összehangolatlan munka, a helytelen r®kudós, nyitvafelejtett sorompó, vagy éppen gyerekek csínytevése képében jelentkezik. Filmeket is vetítenek, köztük közlekedési baleseteket bemutató és oktató filmeket. A kiállítás október 8-ig marad Pécsett, s minden nap megtekinthető díjtalanul reggel 8-tól este 8 óráig. 450 vagon hibridkukorica a vetőmag Bolyból A több mint 30 000 holdas Sátorhely Bólyi Állami Gazdaságban javában zajlik a kukoricatörés, raktározás, illetve a hibrid vetőmag előkészítése. Ez évben 6200 holdon termeltek kukoricát, s 2600 holdról takarítják be a vetőmagellátásra szánt hibrid-fajtákat. A hozamok jobbak a vártnál: az egész termőterület átlagában (májusi morzsoka számítva) körülbelül 30 mázsát ad minden hold. Hibridkukoricás vetőmagból — a tervek szerint — 450 vagonnyit adnak át részint hazai felhasználásra, részint exportra. Angliának Kongros—3 hibridet termeltek az idén, amelyből mintegy 45 vagonnyit szállítanak el hamarosan. A legjobb magyar hibridekből — a martonvásári 1- es, a martonvásári 5-ös és a martonvásári 40-esből Csehszlovákiáinak, az NDK-nak és Indiának adnak át nagyobb mennyiséget A kongresszusi irányelveink visszhangja azt bizonyítja, hogy népünk látja és nagyra becsüli a párt politikáját immár évek óta jellemző mértéktartást és valóságérzéket. Bár fejlődésünk nem mentes a nehézségektől, az bizonyos, hogy a helyes, a körülményekkel és lehetőségekkel számoló politika az elmúlt hat évben zökkenőmentes politikai és gazdasági haladást biztosított és megóvott bennünket a nagyobb megrázkódtatásoktól, valamint attól, hogy előre látható, de figyelmen kívül hagyott eshetőségek miatt akár politink, akár gazdaságpolitikánk számottevő módosítására kényszerüljön. Az MSZMP korrigálta mindazokat a hibákat, amelyeket az MDP vezetői annak idején elkövettek és ezzel egyidejűleg helyes politikát dolgozott ki. A követendő utat, az alkalmazandó módszereket a marxizmus-leninizmus általános érvényű törvényeinek viszonyainkkal egybehangolt alkalmazása segített megtalálni. Vizsgálhatjuk politikánk, vagy gazdaságpolitikánk bármely kérdését, azt találjuk, hogy a párt mindannyiszor megtalálta a helyzethez leginkább illő, a legjobban megfelelő megoldást Csak a példa kedvéért emlékeztetünk arra, hogy az ellenforradalom után a konszolidáció, a munkáshatalom megszilárdítása volt a legfőbb feladat. Ennek viszont a korábban meglazult munkás-paraszt szövetség helyreállítása volt az egyik legfontosabb feltétele. A pártnak tehát figyelembe kellett vennie az agrárpolitikában az ellenforradalom előtti években elkövetett különböző hibákat, korrigálnia kellett azokat, annak a politikai tőkének összegyűjtéséhez, amely később lehetővé tette a mezőgazdaság szocialista átszervezésének folytatását és befejezését. Az első agrárpolitikai intézkedések tehát a fent említett célt szolgálták és hamarosan meg is hozták az eredményt. Következtetésként tehát azt lehet mondani, hogy a párt az ellenforradalmat követő első időkben agrárpolitikáját is a fő feladatnak, a munkáshatalom megszilárdításának rendelte alá.asonlóan reális megfontolások jellemezték a párt politikáját a mezőgazdaság szocialista átszervezésének időszakában. Abból indultunk ki, hogy amennyire lehet, meg kell könnyítenünk a parasztság számára a nagy elhatározást. Ezért hozott a párt és a kormány határozatokat a földjáró-vidék fizetéséről, a termelőszövetkezeti parasztság társadalombiztosításáról, az öregekről való gondoskodásról. Ezért születtek intézkedések az anyagi ösztönzés elvének a mezőgazdaságban való fokozottabb érvényesítéséről, a rugalmasabb jövedelemelosztásról, a vezetőknek a tagság belátása szerinti demokratikus kiválasztásáról. És az élet ismét bebizonyította, hogy a párt egyfelől helyesen látta meg az időpontot, amikor újból lehetővé vált a mezőgazdaság gyorsabb ütemű szocialista átszervezése, másfelől jó érzékkel választotta ki azokat az intézkedéseket, amelyek a történelmi folyamat gyors és úgyszólván teljesen zavartalan — lefolyását elősegítették. Folytathatjuk a sort a szocializmus építésének egyéb kérdéseivel és rendre bebizonyíthatjuk, hogy csak a realitásokhoz való ragaszkodás, az összes tényezők gondos mérlegelése hozhat és hoz egészséges gyümölcsöt. Az ellenforradalom után jelentősen emelkedett a magyar dolgozó nép életszínvonala. Statisztikai megállapítások szerint ma magasabb, mint eddig bármikor, jóllehet, különböző előre nem látott, időjárási és egyéb tényezők időnként és átmenetileg kedvezőtlenül befolyásolják. A párt az elmúlt években mindig megmondotta és megmondja, mikor tudjuk és mikor nem tudjuk emelni az életszínvonalat, mennyit gyarapodtak az elosztandó javak és mit kell tennünk ahhoz, hogy tovább gyarapodjanak. Irányelveink most is világosan beszélnek a második ötéves terv első két esztendejének gazdasági eredményeiről és jelzik, milyen feladatokat kell elvégeznünk és milyen fejlődéssel számolhatunk a most következő három esztendőben. A párt mindig őszintén és nyíltan beszél és ez a magyarázata annak, hogy dolgozó népünk ma bizalommal viseltetik politikánk iránt, s bár nem örömmel, de mindenesetre megértéssel fogadja az időnként jelentkező esetleges nehézségeket is. Beszámolnak a VIII. kongresszus irányelvei a társadalmunkban végbement hatalmas történelmi átalakulásról, leszögezik, hogy megteremtődtek a szocialista népi-nemzeti egység kialakításának feltételei, öszszegezik a gazdasági fejlődésünk eredményeit és megállapítják, hogy leraktuk a szocializmus alapjait. A szocializmus alapjainak lerakását kimondhattuk volna előbb is, már akkor, amikor a mezőgazdaság szocialista átszervezése befejeződött. Mégsem tettük, mert úgy véltük, hogy bár a megállapítás elméletileg igaz, várnunk kell leszögezésével, addig, amíg fiatal nagyüzemi szocialista mezőgazdaságunk valamelyest megszilárdul, és így a szocializmus alapjai lerakásának már az egyszerű dolgozó emberek számára is világosan érthető, kézzelfogható jelentősége van. Úgy hiszszük, ez egyik legérzékletesebb példája mai politikánk realitásának, mértéktartásának. Mstanában gyakran tapasztaljuk, hogy a szocializmus építésében elért eredményeinket nemcsak barátaink, hanem — bár kényszeredetten és fanyalogva — józanabb gondolkodású ellenfeleink is elismerik. Nem egy tekintélyes nyugati polgári lapban olvashatunk hazánkban járt újságírók tollából származó cikkeket arról, hogy Magyarországon a politikai hangulat jó, az emberek derűsen, nyugodtan élnek, bíznak a jövőben, a dolgozó nép jól táplálkozik, csinosan öltözködik és jó kedvvel szórakozik. Az elért eredmények azonban semmiképpen sem adhatnak okot arra, hogy megfeledkezzünk a mértéktartásról és körültekintésről, mert ez elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy az előttünk álló feladatokat is jól megoldjuk. Továbbra is gondosan figyelembe kell vennünk adottságainkat, lehetőségeinket, óvakodnunk kell a valóságtól elszakadt ábrándoktól, az irreális számoktól, a ma még teljesíthetetlen ígéretektől, vagy igényektől. Olyan terveket kell készítenünk, amelyek az erők maximális megfeszítését, a tartalékok és lehetőségek teljes kihasználását követelik ugyan, de mindenképpen megvalósíthatók. A mértéktartás és a valóságérzék, a szerénység nem mond ellent annak, hogy az erők mozgósítására ösztönző terveket dolgozzunk ki. A tervek azonban sohasem mehetnek túl az ésszerűség határain, mindig összhangban kell lenniök az ország, a megye, a járás, a város vagy a falu adottságaival, teljesítőképességével. A szocializmus építése, a máspati ötéves tervünk végrehajtása, a béke védelme, a magyar dolgozó népre is számos kötelezettséget ró. E három feladat megoldása mind az egész dolgozó népnek, mind az egyes embernek érdeke. Az élet, a tények, és az érvek népünk többségét már meggyőzték erről. A magyar nép politikai öntudata, tájékozottsága nagyot nőtt az elmúlt években. Népünk megszokta és megszerette a párt higgadt, meggyőző, szavakkal és tényekkel egyaránt érvelő stílusát. Bízik a pártban, mert immár hatesztendős tapasztalattal bizonyítják, hogy a szavak és a tettek összhangban vannak. A párt pedig óvja, politikájával és tetteivel gyarapítja ezt a bizalmat. Darvasi István : A VALÓSÁG TALAJÁN Hírek a komlói bányákból TK ESZTENDEJE, hogy a komlói bányászok baráti kapcsolatot tartanak zwickand foollégáikkal, s minden évben küldöttséget cserélnek. Ebben az esztendőben már a második német küldöttség érkezik a bányászvárosba. Néhány nappal ezelőtt háromtagú orvosküldöttség látogatott Komlóra, amelynek a vezetője a zwic kaui bányák orvosegészségügyi osztályának igazgató főorvosa, dr. Gerhardt Schumann, tagjai: dr. Paul Borowsky és dr. Cristoph Brückner üzemorvosok. A német orvosaik október elsejéig tartózkodtak Komlón és tanulmányozták a komlói bányaüzemek egészségügyi helyzetét, az üzemorvosi tevékenységet, elsősorban a szilikózis elleni védekezés tapasztalatait, eredményeit. OKTÓBER ELSEJÉN BEVEZETIK Zobák-aknán a védőkesztyű használatát, szűkszavúan így is elegendő lenne a hír, azonban sokkal többet érdemel e téma. Főleg akkor látszik ennek a jelentősége, ha figyelembe vesszük azt, a rengeteg sérülést, amely a bányában történik, s amelynek jelentős része éppen a kézsérülés. Összesen ötezer pár védőkesztyűt adnak még ebben az évben a komlói bányaüzemek földalatti dolgozóinak, elsősorban a frontfejtésekben, az elő- vájásokban és a feltárásokban dolgozó emberek részére, ahol a leggyakoribb a kőzethullás és legnagyobb arányú a kézsérülések száma. Az ötezer pár kesztyűre kereken 160 ezer forintot költenek a tröszt vezetői.■ CSEH FEJTÉSI MÓDNAK nevezik azt a kísérletet, amelllyet a Kossuth-bányaüzem III . szintjén lévő 10-es telepen kezdtek el nemrégiben az ak- Ina dolgozói. A cseh rendszerű fejtésnek a lényege a követ-kező: vastag széntelepekben több szelvényben fejtik le a szenet, s míg a régi hagyományos módszerekkel minden szeletet külön-külön kézi erővel és ácsolattal biztosítva fejtettek le, addig az új módszerrel csak a felső és a legalsó szeletét fejtik le, a középen kihagyott két, vagy több méter vastagságú réteg önmagától omlik le. • A cseh rendszerű fejtést J ,I csak vastagabb telepekben le- i ■ i hét alkalmazni, ahol kialakul | i j olyan középső réteg, amely i ■ i már elegendő az omlasztásos ' -i fejtéshez. A fejtés alkalmával i j a felső réteg művelésekor drót J . , hálót helyeznek el a padozati j . I részen, amely a leomló kőzetet elválasztja a tiszta széntől Aó jelenlegi telep után a VIL és a 1 - VIII. szánt között újabb kísérleteket folytatnak a vastagabb rétegű szeneknél. , 120 FIATAL DIÁK érkezett csütörtökön a szénelőkészítő üzembe a bajai Tűr István Közgazdasági Technikumból. Az egynapos tanulmányi kirándulás alkalmával a gyakorlatban láthatták a technikumi hallgatók, hogyan történik a kibányászott nyersszén előkészítése. A diákoknak nagyon tetszett a hatalmas szénelőkészítő üzem, a Kossuth-bánya impozáns épülete és az épülő bányászváros. AZ ANNA-AKNA IV. SZINTJÉN, egyik vágathajtásnál újfajta fojtást alkalmaztak kísérleti céllal a robbantásnál. Afojtóanyagot agyag és kavics keverékéből készítették. A keverékben lévő folyami kavicsszemek a detonáció hatására összepréselődve, nagy erővel tapadnak a fúrólyuk falához és ott boltozatot képeznek. Az így keletkezett ellenerő nagyobb, mint a régebben használt fojtás esetében és nincs akkora kifúvás. Az előzetes számítások szerint nagyobb lesz a robbantás szakító ereje és kisebb lőzsák marad vissza a robbantás után. Amennyiben a kísérletek be- válnak, az akna többimunkahelyén is bevezetik sss újfajta fojtást. T.— ZWICKAUI ORVOSKÜLDÖTTSÉG LÁTOGATÁSA AZ ÜZEMEKBEN — VÉDŐKESZTYŰKKEL LÁTJÁK EL A BÁNYASZOKAT — CSEH RENDSZERŰ FEJTÉS INDULT KOSSUTHBÁNYÁN — ÚJFAJTA ROBBANTÁSI TECHNOLÓGIA ANNAAKNÁN 1962 OKTÓBER 1. " A Prágai Zeneszínház próbája a Bartók-teremben. — Október 1-én kezdi meg vendégszereplését Budapesten a Bartókteremben a Prágai Zeneszínház. — Drahomira Betelek,..'• Rita Zibanszka és Premyszlima rendező a próbán. — Mint már jelentettük, a Prágai Zeneszínház Pécsett is tart előadást. — A PÉCSI Közgazdasági Technikum utolsó éves diákdíjai a Pécs környéki termelőszövetkezetekben végzik az 5+1-es oktatásnak megfelelően politechnikai gyakorlataikat. Hetente egy napon a termelőszövetkezetek könyvelésével ismerkednek. — SZERDÁN kerül sor a pestárdi elágazásinál lévő új ÁFOR-telep műszaki átadására. Az új telep átvétele lehetővé teszi a Megyeri út és a Mártírok útja Sárikáin lévő elavult ÁFOR-telep felszámolását . EDDIG 43 IPARI munkás jelentkezett a komlói és pécsi bányákból traktoros idénymunkára a gépállomásokon. Hétfőn a kozármislenyi gépállomás körzetében 11, a mágocsi körzetben hét, a szentlőrinci körzetben öt ipari munkás ült traktorra. E hét elején minden jelentkező megkezdi a szántást, vetést a baranyai termelőszövetkezetekben. TÁRSADALMI munkában fásítják a szülők az újmecsekaljai I. számú óvoda udvarát. HATVANNYOLC motorkerékpárra, 67 tv-készülékre, 12 hűtőgépre, 131 garnitúra bútorra, 17 gáztűzhelyre folyósítottak áruvásárlási kölcsönt ebben az évben a szigetvári járásban. Áramszünet Áramszünet lesz október 2-án nagyfeszültségű berendezés karban tartása miatt az alábbi területen: Alkotmány u. 62—88, TS—87, Ifjúság u. 1—17, Tavasz u. 1—29, 2—14, Rókus u. 1—15, 2/1—14, Kisírókus u. 1— 23, 2/1—22, Kiskereszt u. 1—21, 2— 22, Rókusalja u. 1—19, 2—18, Budai Nagy Antal u. 2, Steinmetz kapitány tér 2—8, Édesanyák u. 1—13, Nyár u. 1—15, 2—4, Xavér u. 19-25. - — - ismerkedés a csillagászattal“ Előadás a csillagászati hét keretében A TIT Baranya megyei Szer - vezete Csilagászati-Űrhajó- ■ zási Szakosztálya és a Pécsi városi Tanács VB Művelő- dési Osztálya az 1962. októ- [ ber 16-ig megrendezésre kerülő csillagászati hét keretében hétfőn este hat órai kezdettel, a Leöwey Klára Gimnáziumban megtartotta első előadását ,,Ismerkedés a csillagászattal" címmel A színvonalas előadás során Székely Jenő a matematikai-csillagászati szakosztály elnöke elsősorban arról tájékoztatta a hallgatóságot, hogy mit tudhatunk meg a csillagokról szabad szemmel. Elmondotta, hogy a felületes szemlélenek a hulló csillagok, az úgynevezett meteoritok nyújtják a legszebb látványosságot az égbolton Szemléltető mójdan ismertette a csillagászat matematikai vonatkozásait a naprendszer bolygói és tomás közötti távolságának kiszámításához, majd közölte az idevágó pontos adatokat. —oglalkozott a Hold Föld kö-rüli keringésének problémáival, a változó fényerejű csil- tagokkal, az égbolt „kilomé-terköveivel”, amelyek a tá- volságok kiszámításánál jelentenek felbecsülhetetlen szolgálatot a csillagászoknak. Kitért az évszak és napszak változásokra a nap- és holdfogyatkozások okaira. Beszélt a csillagászati megfigyeléseket befolyásoló tényezőkről az ún. refrakciókról. Végül részletes áttekintést nyújtott a Csillagászat kialakulásától napjainkig. Ezután a legújabb csillaggászati ismeretterjesztő filmeket vetítették az érdeklődőknek, majd az egybegyűltek a tetőteraszra vonultak, ahol távcsöves bemutató kereteiben a Jupiter bolygót tekiitették meg. Lukács A ZSOLNAY Művelődési Házban a képzőművészeti szakkör október 1-től megkezdi az újonnan jelentkezett tagok képzését. A szakkör alap- és középfokon rendszeres gyakorlati és elméleti oktatást ad. Jelentkezni lehet minden héten kedden, szerdán és pénteken délután 6 órától a Művelődési Ház műtermében (Felső-Vámház u.. 72. II. emelet) a szakkör vezetőjénél, Lantos Ferenc tanárnál. — 35 EZER LITER befogadóképességű, korszerű borpincét építtetett Pakson a Mecseki Állami Pincegazdaság. Az új pincét csütörtökön adják át rendeltetésének. — „KI MIT TUD” estet, rendez október 26-án este az egyetem aulájában a Pécsi Orvostudományi Egyetem KISZ-szervezete.!-cs KOSTOLÓVAL egybekötött szardinia-bemutatót tartanak október 2, 3, 4-én a Bem utcai 165. sz. i-űszercsemegeboltban. „Van szabály, hogy így“ Tegnap este a Közlekedési balesetelhárítási Tanács a Pécsi Nemzeti Színházban „Van szabály, hogy így” címmel zenés, táncos közlekedési balesetelhárítási kabarét rendezett. A műsor első részében neves művészek arattak nagy sikert. Lórán Lenke, Zentai Anna, Kazal László, Horváth Tivadar, Homori Pál és a Vidám fiúk, Turán László zongorakísérete mellett szórakoztatták a színházat zsúfolásig megtöltő közönséget. A műsor második részében a KRESZ-szellemi vetélkedő zajlott le Romhányi Rudolf vezetésével, aki egyébként a műsort is nagy sikerrel konferálta. Négy csapat közül a legtöbb pontot a 12. AKÖV csapata érte el, második a 7. ÉPFV, harmadik az Autó Klub, a negyedik pedig a PKV csapata lett. A KRESZ verseny egyéni és csapatgyőztesei értékes jutalmakat nyertek és a díjak kiosztása után pedig még rövid „vigaszdíj-műsort” adtak a fővárosi művészek. A MEöosz emszttsége pályázatot hirdet. A pályázatokt részt vehet mindenki, aki mezőgazdasági, erdészeti üzemben, vagy vízügyi igazgatóságnál dolgozik, s üzemében az elmúlt évben vagy ez év első kilenc hónapjában nem, vagy csak minimálisan kevés és csak könnyebb sérüléses baleset fordult elő, továbbá mindazok az egyének vagy kollektívák, akik gyakorlatban ismerik a balesetek csökkentésének, illetve a balesetmentes munkavégzés okait és körülményeit. A pályázatban elsősorban azokat a gyakorlatban jól bevált módszereket, intézkedéseket kell leírni, amelyek segítségével sikerült megvalósítani a balesetmentes munkát. Első díj: 2000, második 3000, harmadik: 8000 forint. A pályázat beküldési határideje: 1063. január 1. Címe: MFDOSZ Központ, Budapest, VI., Jókai u. 2—4. A borítékra rá kell írni: Pályázat. A pályázatokat március 1-ig felülbírálják és a pályadíjakat március 15-ig kifizetik. MODERN TÁNCTANFOLYAM kezdődik Hermann tánctanár vezetésével kezdők és haladók részére október 3-án, szerdán este 1 órakor a KPVOSZ Művelődési Házban, József utca 1. sz.