Dunántúli Napló, 1963. szeptember (20. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-14 / 215. szám
1963. SZEPTEMBER 14. I NIAPLÓ Hogyan érvényesült a párthatározat? Az egyetemi és főiskolai felvételekről Az idei nyár egyik legnagyobb jelentőségű kulturális eseménye az új felvételi rendszer életbelépése volt. ■ Valószínűleg mindenki emlékszik még az MSZMP VIII. kongresszusának határozatára, mely kimondta, hogy: „Nincs szükség többé tanulóifjúságunk származás szerinti kategorizálására. A tehetséges munkás- és parasztfiatalok továbbtanulását — a mi művelődéspolitikánk változatlanul fontos része — nem a szocialista korlátozások mechanikus alkalmazásával, hanem a szükséges politikai, anyagi, szociális és nevelési feltételek biztosításával, az oktató- és nevelőmunka fejlesztésével kell elérni”. S talán még a legtöbb ember arra is emlékszik, hogy hogy a határozat megjelenése után különböző előjelű viták zajlottak le a tanulóifjúság, a szülők és a nagy mértékben érdekelt pedagógus körökben is. Sokan attól tartottak, hogy a munkásfiatalok így kiszorulnak az egyetemekről, s az indulásnál komoly hátrányba kerülnek olyanokkal szemben, akik a polgári otthonukból már egy bizonyos műveltséget, olvasottságot, tájékozottságot hoztak magukkal. A felvételeket azonban a pártbizottságok és az érdekelt oktatási intézmények jól előkészítették, így a felvételi bizottságok nyugodt légkörben dolgozhattak, s alkalmuk nyílott arra, hogy a jelentkezők tudását, életkörülményeit, emberi magatartását alaposan megvizsgálják, s az új párthatározatnak megfelelően , a legigazságosabban döntsenek a felvételizők ügyében. A felvételik általában jól sikerültek. A Pécsi Orvostudományi Egyetemre 417 jelentkező adta be a kérelmét. 17 fő nem jelenít meg a felvételi vizsgákon, egy esetben pedig az okmányok hiányában nem volt elbírálható a jelentkezés. A felvételi bizottság 184 jelentkezőt vett fel. Felvételt nyertek a jelentkezők közül az összes 20, 19, 18 és 17 pontot elért jelentkezők, ezen kívül hat 16 pontot elért pályázó és egy 15 pontot elért jelentkező. A felvételre jelentkezett tanulók közül 35 százalék volt a közvetlenül fizikai munkát végző szülők gyermeke, s a felvételt nyerteknek pedig 30 százaléka. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán a nappali tagozatra 159 fő jelentkezett, nem jelent meg 13 fő. A felvételi bizottság a 70-es keretszám 92 százalékát tölthette be, ebből az 1362-es év felvételi időszakában feltételesen felvett jelentkezők közül felvételt nyert 10 fő, ezért a sikeres felvételi vizsgát nem tett jelentkezők közül 54 nyerhetett felvételt. Felvételre kerültek azok a pályázók, akik 20, 19, 18 pontot értek el. A 17 pontosok közül pedig 19 fő. Mindazok, akik a 17 pontosok közül az 1963/64-es tanévre nem nyertek felvételt, feltételes felvételt nyertek az 1964/65-ös tanévre. Ugyancsak így nyert felvételt néhány kiemelkedő 16 pontos hallgató. A felvételt nyert tanulók közül, beleszámítva a 10 előfelvételest is, 27-en származnak munkásvagy parasztcsaládból. A legérdekesebb felvételi eredmények talán a Tanárképző Főiskolán és a Felsőfokú Vegyipari Gépészeti Technikumban adódtak. A Tanárképző Főiskolára 641 fő jelentkezett, s a 49 előfelvételesen kívül 319-en nyertek felvételt. 189-et férőhely hiányában elutasítottak, s 25 főt, mivel nem feleltek meg a felvételi vizsga követelményeinek. Az elért pontszámok általában 20 és 14 között mozogtak. A felvételt nyertek közül 192 fiatal, fizikai dolgozó gyermeke. A Felsőfokú Hegyipari és Gépészeti Technikumban 70-es keretszámra 108-an jelentkeztek, ebből felvételt nyert 48, a többi jelentkező nem felelt meg a felvételi követelménynek. A betöltetlen helyekre az iskola pótfelvételeket hirdetett. A felvételt nyert tanulók 51 százalékának fizikai dolgozók a szülei. AZ MSZMP városi bizottsága a közelmúltban értékelte a felvételi bizottságok munkáját, s megállapította, hogy bár az új felvételi rendszer a módszerek tekintetében még kísérleti jellegű, valamennyi felsőoktatási intézménynél alaposan, emberségesen foglalkoztak a jelöltekkel. A bizottságok összehangolt követelményekkel léptek fel,előtérbe került a hivatásérzet hangsúlyozása, a felkészültség és a politikai műveltség mellett. A fiatalok többsége önálló gondolkodásmódról és helyes ítélőképességről tett tanúbizonyságot. A termelő munkában dolgozók gyermekei megfelelő arányban nyertek felvételt, kivéve az Orvostudományi Egyetemet. A pártbizottság megállapította, hogy a pozitívumok mellett néhány negatív, vagy bizonytalan elbírálás alá eső jelenség is tapasztalható. A középiskolákból hozott pontszámok vagy túlzott előnyt vagy túlzott hátrányt jelentettek a felvételizőknek. A korábbi tanulmányi évek hiányosságai olyankor is terhelik a felvételizőt, amikor ezek a hiányok már nem állnak fenn, tehát amikor a fiatalok már fejlődtek, túl vannak ezen a stádiumon. A pontozásnak ez a módja különösen azokat a tanulókat érinti hátrányosan, akik érettségi után egy-két éves fizikai munkára vállalkoztak. A pontozás összeredményét ugyancsak előnytelenül befolyásolja az a tény, hogy a középiskolákban jelentős eltérés van az oktatás színvonalában. Mindezek alapján az egyetemek szinte egyöntetűen azt a gondolatot vetik fel, hogy nem lenne-e helyesebb a középiskolai, és egyetemi pontszámokat egyharmad—kétharmad arányban viszonyítani? Az MSZMP Pécs városi Bizottsága leszögezte hogy elsősorban a középiskolákban kell javítani az iskoláztatási munka körülményeit. Fokozott segítséget kell nyújtani a tehetséges fiataloknak, a termelő munkások gyermekeinek. Továbbá biztosítani kell, hogy a középiskolák azokat ajánlják továbbtanulásra, akiket képességük, felkészültségük, magatartásuk valóban alkalmassá tesz erre. B. B. Mintét fél kívánatosnak tartja a magyar—osztrák kereskedelem fejlesztését Baczoni Jenő nyilatkozata bécsi tárgyalásairól Baczoni Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes Bécsben nyilatkozott az MTI tudósítójának. Látogatásáról szólva elmondotta, hogy a hagyományos, ez évben 78. alkalommal megrendezett Bécsi Nemzetközi Vásár — amelyen Magyarország is rendszeresen részt vesz — megtekintésére jött Bécsbe, örömmel tapasztaltam — mondotta —, hogy a magyar ipar és a mezőgazdaság termékei látható sikert arattak. Nagyban elősegítette ezt pavilonunk ízléses, ötletes elrendezése. A Magyar Kereskedelmi Kamara munkatársai a szerény keretek között olyan munkát végeztek, amely kivívta az igényes bécsi közönség és a kiállításunkat meglátogató osztrák köztársasági elnök, az osztrák kormányférfiak egyhangú tetszését. — Alkalma volt meglátogatni — folytatta — néhány más ország, köztük elsősorban a baráti országok pavilonjait. Mindezekben sok figyelemreméltót láttam. De hadd emeljem ki: a vásár számomra azért volt különösen érdekes, mert megmutatta osztrák partnerünk erőfeszítéseit az ipar, elsősorban a mezőgazdasági és építőipari gépek, valamint a csomagoló gépek műszaki szintjének emelésére és választékának gazdagítására. Az osztrák—magyar kereskedelmi kapcsolatokról Baczoni miniszterhelyettes kijelentette: Ausztriával a múlt év őszén hosszú lejáratú, öt évre szóló megállapodást kötöttünk. Ez év őszén vegyesbizottsági tárgyalások lesznek Bécsben, amelyeken megvizsgáljuk az első év tapasztalatait és megszabjuk a következő év tennivalóit. Nem akarok a tárgyalások elébe vágni, de benyomásom szerint kereskedelmünk fejlődésére az előbb említett megállapodás pozitív hatású volt. — Felhasználva bécsi utamat, látogatást tettem dr. Fritz Bock kereskedelmi és újjáépítésügyi, dr. Franz Körnnek pénzügy- és Eduard Hartmann földművelésügyi miniszter uraknál, hogy megbeszéljük a két ország közötti gazdasági kapcsolatok néhány fontos kérdését. Tárgyaltam a kancellári hivatalban az osztrák államosított ipar ügyeit irányító Schöpf osztályvezető úrral arról, milyen gyakorlati lépésekkel lehetne elősegíteni az államosított osztrák ipar és a magyar ipar, továbbá a két ország külkereskedelme közötti további együttműködést. Az Osztrák Szövetségi Kamara ebédjén alkalmam volt beszélgetni a kamara elnökével, Julius Raab volt kancellár úrral és a kamara vezetőivel arról, miként lehetne az osztrák és a magyar külkereskedelem kapcsolatait a kamarák közti együttműködés útján elmélyíteni. — Általános benyomásom az volt: osztrák partnereink egyetértenek velünk abban, hogy kapcsolataink fejlesztése mindkét ország szempontjából előnyös és kívánatos — fejezte be nyilatkozatát Baczoni Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes. Kitüntetés a Parlamentben A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Tersánszky Józsi Jenő Kossuth-díjas írónak 75 születésnapja alkalmából, írói munkássága elismeréséül a Munka Érdemrend kitüntetést adományozta. Dobi István átadja a kitüntetést Tersánszky Józsi Jenőnek, háttérben Kiss Károly és Aczél György. Néhány mese és néhány jó hír „Vén legyen, mint a nagyapám, s tüzes, mint ifjú babám” rendelkezett a költő a bor minőségét illetően. Petőfiről azonban köztudomású, hogy nem szerette a bort — nem tudhatta hát azt sem, hogy azok a bizonyos „nagyapa-vénségű" bőreik nem is lehetnek olyan tüzesek. Bevallom mindezideig én is azt hittem, minél idősebb egy bor, annál zamatosabb, annál jobb. A Mecseki Állami Pincegazdaság palackozó üzemének vezetője, Sólyom György azonban éppen az ellenkezőjét mondja: — Vannak bizonyos borfajták, amelyek jól bírják a hosszú tárolást, de ez inkább a kivétel. Az általános az, hogy idők folyamán a bor élvényl, alkoholtartalma csökken, s nagyon sokszor élvezhetetlen lesz. Persze én is hallottam már olyan meséket, hogy valahol egy több száz éves pincére bukkazatak, s abban találtak egy hordó bort. A dongák már elkorhadtak, a hordó szétesett, de a bor megkeményedve, mint a lekvár ottmaradt. S ennek a borlekvárnak az íze leírhatatlanul jó, mondják a mesélők. Ezt néha nekünk borszakembereknek is elmesélik, pedig mi aztán igazán tudjuk, hogy ilyen nincs. A beszélgetés arról folyt éppen, hogy mennyi ideig áll el a palackozott bor — és tényleg jobb-e a sok éves ó-bor. Hát ez rá a válasz, s ha ez nem elég, még annyi, hogy a nemzetközi piacokon is az egykétéves friss, magas szénsavtartalmú borokat keresik, s veszik legszívesebben. S ha már a borról költött meséknél tartunk. — Azt mesélte egyszer valaki, hogy egy vidéki kocsmáros kért a borforgalmi vállalattól három hordó bort. Meg is kapta, de csodálkozva vette észre, hogy a harmadik hordóban bor helyett víz van. Felhívta a vállalatot, reklamált. És ezután következik a csattanó. Kiment erre a faluba — mondja a huszadik századi népmese, egy fehérköpenyes borász, cseppentett valamit a borba, beledobott két tablettát és máris elkészült a rizling. Ez aztán a legszebb mese. Mert tényleg lehetne tiszta vízbő bort csinálni, csak éppen sokkal többe kerülne, mint a természetes bor. S aztán kerekednek mesék a palackozott borban látható tartósítóról is. „Lám tele van tartósítóval” — mondják az üveg fenekén úszkáló fehér foszlányokról. — Semmiféle tartósítót nem használunk — mondja Sólyom György — az üvegben található foszlányok rendszerint fehérjekicsapódás következményei. De ezután most már ez sem lesz, mert pasztőrözzük a borokat. A pasztőrözés meggátolja, hogy a palackozott borban minőséget rontó kémiai folyamatok játszódjanak le. — Milyen újabb módszereket alkalmaznak? — Lényegébeen nem sokat változott a palackozó. Kaptank egy üvegcső-vezetéket, ezen hozzuk a bort az üzembe és beállítottunk két futószalagot. Ez lényegesen megkönnyíti a munkánkat. Újítás még a dugók parafinozása is. A parafin meggátolja, hogy a parafa-por a borba hulljon. Az üzem kapacitása egyébként naponta hétezerháromszáz palack. — Nem kevés ez? — Az igényekhez mérten kétségtelenül kevés, hiszen négy megye borait palackozzuk. Kisüzemnek számítunk, különösen akkor, ha olyan hatalmas palackozókkal hasonlítom össze, mint például a Bourdeaux-i tempiek kapacitása közel egymillió palack naponta. — Nincs terv az üzem bővítésére? — Ezt az üzemet már nem bővítjük, de a tervek szerint jövőre megkezdik egymodern borpalackozó építését Új-Mecsekalja körül. Természetesen ez igen nagy munka lesz, hiszen gondoskodni kell a bor raktározásáról is. Nem pincéket építenek különben, hanem úgynevezett csak félig földbe süllyesztett borraktárakat. A palackozó pincéjében jelenleg 7 ezer hektó bor számára van hely, a tervezett raktár viszont hattvan-nyolcvanezer hektoliteres lesz. Erre szükség is lesz, mert az üzem telje- sítménye már a megindulás-kor óránként négyezer palack lesz, s ezt idővel szeretnénk a kétszeresére emelni. Lázár Ervin ■ A BORRŐL Ki a „hidak alól"! Számunkra a „fórum” ott van a zajos kiskocsmák, vagy inkább italboltok világában. Egykedvűen pislognak maguk körül, fülelnek, előkotorják a maradék pénzt és még egy utolsó fröccsöt emelnek le a söntéspultról„Uram, nincs valami cipekedni valója?” Mindig akad. Megkezdődött a tüzelőszezon, ez majd eltart télutóig. Ha valaki tíz mázsa tüzelőt vödrönként hord le lépcsők és pincefolyosók buktatóin, hát nem gyerekjáték. És nem tizet, hanem húszat, harmincat is lehordanak az alkalmi emberek egy-egy napon, és ez a trógerolás kiveszi erejüket, elveszi kedvüket. De aztán három napig megint semmi, a pénz elfolyik a söntésben és még jó, ha kétforintos kolbászra rászánnak némi összeget. Ez a bizonytalanság, a „holnap mit eszek?” riadalom kiül az arcukra, benne van tétova mozdulatukban, imbolygó ácsorgásukban. No, de miért? Miért kell például K. Miklósnak az utcán, vagy a Mecseken aludnia ötven éves fejjel? Ott, ahol az éjszaka ráköszönt, leheveredik. Élete jó kétharmadát leélte már és hová érkezett? A nagy semmibe. Sem lakás, sem család, sem egy jobb gönc a testén. Vagy a másik: S. György. Erőteljes, középkorú férfi. Szakmája is van. — festő és mázoló. De ha hatósági segítséggel a jó ég tudja hányszor már elhelyezkedik, a legelső fizetés alkalmával lelép és hónapokon át ismét csavarog. K. János visszamenőleg hét esztendőre nem tudja bizonyítani munkahelyét. A válasz részéről sem más, mint hogy „alkalmi munkás”. Erre még némi adminisztrációt is vezet, mert pontosan felírja, melyik napon kinek, milyen utcában, hány mázsa tüzelőt hordott le a pincébe. Vagyis alibit igazol: ötven-hatvan ilyen „alkalmi munkást” tartanak nyilván a városban, a valóságban több van ennél persze, főleg ha a megyét és a megye nagyobb községeit, városait is beleszámítjuk. Több száz emberről van szó. Eszembe jutott, hogy a napokban a bolgárkerti építkezés egyik vezetője elpanaszolta, hogy többek között festő és mázoló szakmunkásban hiányuk van. S. György tehát a következő órában dolgozhatna, ha jelentkezne folyamatos, becsületes és emberhez méltó munkára. De nemcsak ő, hanem valamennyi munkakerülő levethetné magáról a naplopás nem éppen hízelgő bélyegét, ha egy szép napon hajlandók lennének befáradni a munkaközvetítő hivatalba. Köztudomású , hogy a megye építőipara legalább ezer-ezerötszáz embert egyetlen hét alatt munkába állíthatna, mert oly nagy a férfi-munkaerő hiány. De ezt az alkalmat ez a munkakerülő gárda kínos elővigyázatossággal kikerüli. Hogy az ötvenedik esztendejére e fentebb idézett K. Miklós is a kapualjakban vagy elhagyott padlásokon tetvesedett meg, ezt az életformát kizárólag, csakis ő kereste magának. Életforma? Valóban az. Kiégett, letargikus állapotban lézengenek ebben a rohanó, lüktető, alkotó világban. A munka utálata — náluk — már nem egyszerűen lustaság vagy tunyaság, hanem valóban valamiféle „életforma”, amelyet saját testükre önmaguk szabtak. Úgy viselik sorsukat, ahogy van, azon változtatni sem akarnak, mert a máról-holnapra élés számukra a könnyebbik megoldás, még akkor is, ha eme szemléletük sivár bizonytalanságot hord magában. Ők nem rokkantak, a világon semmi bajuk: egészséges, életerős férfiak. Elbírnák a lapátot, malterosládát vagy a kubikostalicskát. Csak rá kellene szorítani őket a munkára. A „híd alatt alvók” hajdanában reális romantikája ma már a múlté.. Nem a társadalom kényszerítette be őket a hidak alá, hanem ők önmagukat. Törvény van arra, hogy a munkakerülőket munkára szorítsuk. Amikor ebben a városban, megyében, a dolgozók több tízezrei gyakran dupla műszakot dolgoznak át, hogy a rossz emlékű tél okozta hátrányt behozzák — akár az építőiparban, akár a bányákban, akár a kőbányákban, kavics és homokbányákban, téglagyárakban ... stb. — s mindezt azért, hogy lakások, ipari objektumok, iskolák épüljenek, akkor talán ezt a népes munkakerülő gárdát is kiterelhetnénk végre az italboltokból a munkahelyekre. Rab Ferenc missMffTV miW n~t*n -N