Dunántúli Napló, 1965. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-02 / 258. szám
2 Ki tud többet Baranya történetéről? Vasárnap déli tizenkét órakor felavatták a Mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum újjáalakított épületét és egyúttal megnyitották a Képek Mohács történetéből című állandó kiállítást. Takács Gyula elvtárs, a megyei tanács művelődésügyi aszályvezető megnyitó beszéde után Pálkuti Keresztély aévtárs, a Mohács városi Tanács elnöke vette át az új épületet és a kiállítást. A mohácsi termelőszövetkezeti múzeumi nap keretében Berkó Imre megyei múzeum,o---.-gtó tartott előadást a helyi termelőszövetkezetben, míg a termelőszövetkezeti tagok részére bemutatta a múzeumot. Vasárnap délelőtt tíz órakor a Doktor Sándor Művelődési Házban negyvenöt fiatal középiskolás diák döntötte el: ki tud többet a pécsi múzeumok kiállítási tárgyairól, Baranya történetéről. A múzeumi vetélkedőn kilenc csapat indult, közöttük két pécsi. A középiskolások döntőjén a két pécsi csapat bizonyult a legjobbnak, az első a Janus Pannonius Gimnázium lett, a második helyet a Művészeti Gimnázium öt diákja szerezte meg. Meglepetést okozott a pécsi járás csapatának szereplése, mert „dobogóra”, a harmadik helyre jutott. A siker igen nagyértékű, miután az öt diák az olaszi általános iskola tanulóiból került ki. Ugyancsak vasárnap rendezték meg a pécsi általános iskolások múzeumi vetélkedőjének döntőjét is. A jól sikerült vetélkedőn tizenkét általános iskola öt-öt tagú csapata indult el. A sokoldalú kérdésekre adott válaszok arról tanúskodtak, hogy a tanulók jól ismerik a múzeumok anyagait, a város történelmét és műemlékeit. Az izgalmas döntőben az első helyet az Egyetem utcai Általános Iskola csapata szerezte meg, a további sorrend: 2. a Szent István téri Általános Iskola, 3. az Ágoston téri Általános Iskola csapata. A középiskolások múzeumi szellemi vetélkedőjének döntője. Előkészítő tanfolyam , a Felsőfokú Pénzügyi és Számviteli Szakiskola pécsi levelező tagozatára A ‘ ’hőfokú szakiskola rendelteti al , hogy felsőfokú végzettségű pénzügyi és számviteli színdereket képezzen. Akik az iskolát sikeres államvizsgával befejezik, felsőfokú iskolai végzettséget és szakképesítést nyernek, melynek alapján jogosultak mindazoknak a munkaköröknek betöltésére, amelyek felsőfokú iskolai végzettséghez, továbbá mérlegképes könyvelői és ügyvitel szervezési szakképesítéshez vannak kötve. A felsőfokú szakiskolának kihelyezett levelező tagozata van Pécsett. A levelező tagozaaton pénzügyi szak és számviteli szak működik. A pénzügyi szak az államhatalmi és államigazgatási szervek, kulturális, jóléti, kutató stb. intézetek, a számviteli szakvállalatok, mezőgazdasági üzemek részére képez szakembereket. Az elfutadtsági idő havonta 2 teljes nap előadás, illetve gyakorlat. A vizsgáztatás is Pécsett történik. A levelező tagozatra 1966/67. tanre jelentkezőknek matematikából és választásuk szerint törtéMtemből, vagy politikai ágtanból felvételi vizsgát kell temni. A felvételi vizsgára bocsátás feltétele legalább egy és fél évi gyakorlati munka és középiskolai érettségi bizonyítvány, vagy azzal egyenértékű oklevél. Középiskolai végzettség helyett elfogadható a PM Tanulmány’ Felügyelősége által kiállított ’énesített, vagy ennél magasabb könyvelői képesítés, illetve a PM Személyzeti Főoszáltal kiállított közép- vagy fe’r-^'Vú pénzügyi szakvizsga le''’-’-t igazoló oklevél. A felsőfokú szakiskola a felvételi vizsgákra történő felkészülés segítése céljából előkészítő tanfalyamot indít. A tanfolyam decemberben indul és 1966. májusvégződik. Az előre látható hetenként 2 ízben 37 órákban lesz Pécsett. Részvételi díj 450 forint. Az előkészítő tanfolyamra jelentkezni lehet a Baranya megyei Tanács VB pénzügyi osztályán (Pécs, Széchenyi tér 9. III. emelet Telefon: 22-10, 212. sz. mellék) Szabó István személyzeti főelőadónál, aki személyes vagy írásbeli jelentkezés esetén jelentkezési lapot ad. Jelentkezési határidő: 1965. november 15. ___________________.___________ \ Időjárásjelentés Várható időjárás kedd estig: erős -en felhős idő, néhány helyen esővel Mérsékelt, helyenként élénk délnyugati, nyugati szél. Felhőátvonulások átfutó esőkkel. Megerősödő, a Dunántúlon viharossá fokozódó nyugati, később északnyugati szél. A nappali elTe'lgdés kissé gyengül. ' p4 .A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5—10, legmagasabb nappali hőmérséklet 11—16 fok között. napló A televízió műsora 8.05: Iskola-tv. Környezetismeret. Olvasás az ált. isk. III. oszt. számára. Felszíni formák, vizek, művelt területek. 9.00: Orosz nyelv az ált. isk. VI. oszt. számára. Mit fogunk csinálni? ... 9.55: Történelem az ált. isk. V. oszt. számára. Az egyiptomi állam (ism.) 13.35: Környezetismeret (ism.). 14.30: Orosz nyelv (ismétlés). 15.25: Történelem (ismétlés). 17.15: Hírek. 17.20: Ifjúsági filmklub. Az amatőrfilmekről. 18.50: Napló. 18.55: Esti mese. 19.05: Vörösmarty Csongor és Tünde. Drámai költemény 3 felvonásban. Közvetítés a Szegedi Nemzeti Színházból. Az I. szünetben kb.: 20.00: Tv-híradó. Napi jegyzetünk. A II. szünetben kb.: 21.30: Rajk András színházi jegyzete. 22.25: Tv-híradó — 2. kiadás. Jegyelővétel a Magyar Játékfilm Szemle előadásaira Mint az már ismeretes, a Baranya megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága és a Magyar Filmművészek Szövetsége november 10—14-ig rendezi meg a Magyar Játékfilm Szemlét. Ez idő alatt az alábbi filmek kerülnek bemutatásra: Pécs, Petőfi filmszínházban 10-én este 7 órakor Iszony (ősbemutató), Németh László regényének filmváltozata. 11-én este 6 órakor Húsz óra, fél 9 órakor Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? 12-én este 6 órakor Nehéz emberek, kísérőműsor Két arckép, Psota Irénről készült rövidfilm, fél 9 órakor Álmodozások kora. 13-án este 6 órakor A tizedes meg a többiek, fél 9 órakor így jöttem. 14-én este 7 órakor Gyerekbetegségek (ősbemutató), új magyar film. Vidéken: 11-én este 8 órakor Bolyban Húsz óra, Szentlőrincen Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? 12-én este 8 órakor Komlón Nehéz emberek, kísérőműsor Két arckép, Psota Ivánból készült rövidfilm, Sásdon Álmodozások kora. 13- án este 8 órakor Szigetváron A tizedes meg a többiek, Siklóson így jöttem. Valamennyi díszelőadáson jelentős számban részt vesznek a film alkotói és szereplői. A pécsi előadások alkalmával a filmek vetítése előtt, vidéken pedig a filmek vetítése után mutatkoznak be a művészek a közönségnek. A fenti előadásokra Pécsett a Petőfi filmszínházban november 2-től a pénztári órák alatt lehet a jegyeket elővételben megvásárolni. Üzemek, hivatalok, intézmények napközben 8-tól 16 óráig a Moziüzemi Vállalat műsor- és propaganda osztályán is előjegyeztethetnek jegyeket — telefon 21-72, 21-85 —, ha az igényük meghaladja a 10 darabot. A vidéki filmszínházakban november 2-től kezdik meg a szemlefilmek díszelőadásainak jegyárusítását. Társadalmi ellenőrök a bányaterület kereskedelmi ellátottságáról A pécsszabolcsi Puskin kultúrházban a Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsa és a trösztbizottság kezdeményezésére igen szép számmal jöttek össze a bányaterület társadalmi ellenőrei. Az értekezleten megjelentek a megyei kereskedelmi és vendéglátó vállalatok szakemberei is és közösen beszélték meg a lakosság áruellátásával kapcsolatos problémákat. A bányász dolgozók képviselői több észrevételt tettek Elismeréssel beszéltek a közép-meszesi zöldségbolt áruellátásáról, ugyanakkor az ottani papírboltban indokolatlannak tartották a sok hiánycikket. Keveselték az Istvánaknai húsbolt részére kiszállított áruk mennyiségét akkor, amikor érezhetően az egész város területén megjavult a húsellátás. Több panasz hangzott el a Mecsekvidéki Üzemi Vendéglátó Vállalat Istvánaknai konyhájára is. A beszélgetés során kiderült, hogy a peremrészeken lévő élelmiszerboltok áruellátásával általában mindenütt elégedettek a vásárlók, de a társadalmi ellenőrök elmondották, hogy ugyanez nem vonatkozik minden esetben a kereskedelmi dolgozók magatartására. A Vasas—Rücker-aknai boltban például árdrágításokra és súly'■‘’pnkításokra panaszkodtak. A bányász társadalmi eltörök észrevételeire a váll''atok képviselői adtak felvilágosításokat és több azonnali intézkedést ígértek. Csaknem valamennyi kereskedelmi vállalat kérte a társadalmi ellenőrök segítségét az év utolsó negyedében szervezendő átfogó, közös bolti ellenőrzésekhez. Borozókat felvesznek ,és szakmunkást felveszünk. Pécs, Sallai u. 11. Építő Ktsz. 13458 • A Pécsi Fémipari Vállalat autószerelő, karosszérialakatos, általános lakatos, szerkezeti lakatos, esztergályos szakmunkásokat, valamint lakatos munkára betanított segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés: Pécs, Felsőmalom u. 13. sz. 13424 k Az ÉM. Betonelemgyártó Vállalat Pécsi Betonárugyára komlói üzemébe vizsgával rendelkező kazánfűtőt, valamint változó munkahelyre kőműves szakmunkást alkalmaz. Jelentkezés: a komlói üzemben, Komló-Kenderföld. Hirdi és pécsi üzemébe villanyszerelő és lakatos szakmunkásokat, hirdi üzemébe fizikai munkára férfi és női segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezés a hirdi üzemben: 13419 k Az ÉM. Pécsi Tervező Vállalat felvesz perfekt gyors- és gépírónőt azonnali belépéssel. Jelentkezés: Pécs, Rákóczi út 1. 13394 Kőművest és segédmunkásokat azonnali belépésre felveszünk. Jelentkezés naponta 10—12-ig a Vidámpark irodájában. 13482 — A Megyei Könyvtár és az MHS megyei elnöksége ma este hat órakor a Fegyveres Erők Klubjában vitát rendez a Rádiótechnika című lapról, amelyen Stefanik Pál főszerkesztő ismerteti a lap terveit. — Ma este Veszprémben vendégszerepel a Pécsi Nemzeti Színház operatársulata. Két előadásban mutatják be a Traviátát. — Műszaki könyv és dokumentáció a kutatás és a termelés szolgálatában címmel november 4-én este hat órakor a Nevelők Házában Vince Pálné tart előadást. — A meszes művelődési ház filmklubot alakított, tagjai rendszeresen megvitatják a bemutatott filmeket, előadásokat hallgatnak a filmesztétikáról. — Szombaton délután a Zsolnay Művelődési ház feldíszített nagytermében hatos névadó ünnepséget rendeztek A szülők fogadalma után a Gyárvárosi Általános Iskola énekkara és úttörőzenekara adott műsort. — Szoboravatás lesz Újmecsekalján. November hetedikén délelőtt fél kilenckor leplezik le Kalló Viktor: Bányász című szobrát a Mecseki Ércbánya Vállalat központi irodája előtti téren. A komlói úttörőházban 21 szakkört alakítottak az idei tanévben. Különösen nagy népszerűségnek örvendenek a technikai szakkörök. — Kereskedelmi hét lesz Bolyban november 14-től 20- ig. Játék-, ajándékáruk és iparcikkek tömegével várják a vásárlókat. — A kovácsihadi tőzegbányából újra megkezdte a tőzeg szállítását a Baranya megyei Talajerőgazdálkodási Vállalat. HÍREK "Tizenöt éve, 1950. november 2-án halt meg George Bernard Shaw, a kritikai realizmus nagy angol képviselője. Elsősorban mint drámaíró szolgálta a demokratikus eszméket. Éles társadalombírálattal, maró gúnynyal fejezte ki műveinek erőteljes mondanivalóját. Szenvedélyes ostorozója volt az angol imperializmusnak. Kíméletlen szókimondással tette nevetségessé az angliai vezetőréteg álszent erkölcseit és korlátoltságát, a polgári képmutatást, a szociális jelszavakba burkolt hazugságokat. Emberi magatartása még világosabb, tisztább volt, mint irodalmi munkássága. 1918-ban élesen állást foglalt a fiatal szovjet államra támadó imperialisták intervenciója ellen. Azontúl is mindenkor bátran és következetesen hallatta hangját a Szovjetunió békepolitikájáról. Szembefordult az imperialista háborús uszítással, s minden alkalmat megragadott a béke ügyének szolgálatára. Mikor 94 éves korában elhunyt, a haladó emberiség őszinte részvéte kísérte utolsó útjára. _ Szovjet gyermekrajz-kiállítást rendeznek november 7 tiszteletére a pécsi Úttörőházban. A kiállítás anyagát a kievi Úttörőház gyermekművészeti szakköre küldte Pécsre csereakció révén. — Eposzt írt Zrínyi Miklósról Galambosi László, fiatal pécsi költő. — Önkiszolgáló boltot épít a Tettyén a Pécsi Tatarozó Vállalat a Pécsi Kiskereskedelmi Vállalat részére. Az önkiszolgáló boltot 1966 májusában adják át rendeltetésének. — Törpevízművet létesít a III. kerületi tanács Ürög-Égervölgyben. A törpevízmű tápkútját a jövő évben kötik be. — A pécsi november havi megyei jellegű vásárt november 7-én, vasárnap tartják meg a Megyeri úti piactéren, melyen csak Baranya megyei iparosok és kereskedők árusíthatnak. A Sodronyfonó kisüzemet tervez exportra a Pécsi Vasas Ktsz. A sodronyfonó üzem hat gépegységből áll és sodronyfonatot, hullám, gyöngy, valamint kerítésfonatot készít külföldről, főleg Tanganyika* Kenya, Irak és India érdeklődik a kisz sodronyfonó kisüzeme iránt. Az őszi megyei könyvhetek keretében a Megyei Könyvtár rendezésében négy mezőgazdasgi szakelőadásra is sor kerül. November 12-én Lánycsókon, 19-én pedig Gödrekeresztúron Földvári János, a megyei tanács elnökhelyettese tart előadót. November 15-én Rózsafán Pék János, a megyei Állattenyésztési Igazgatóság vezetője, november 26-án Nagykozáron Baracs József főagromómus tart mezőgazdasági szakelőadást. Korszerűsíti a közvilágítást ez év végéig a Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat a Káptalan utcában, továbbá az alsó és felső Sétatéren, valamint a Radonai utcában. Az eddigi egyszerű fémszálas gyenge világítású lámpákat korszerűbb, higanyvörös égőkkel cserélik ki. Ezekben az utcákban már fel is állították az ostorjeles kandelábereket. A Duna-vízre kapcsolt kocsimosót létesítenek a 12-es AKÖV dolgozói az épülő komplex-telepen. A saját felújítási keretből épülő kocsimosó üzembehelyezésével havonta több ezer köbméter ivóvizet takarítanak meg. NOVEMBER Achill napja. A Nap kél: 6.28, nyugszik: 16.36 órakor. A Hold kél: 14.14, KEDD nyugszik: 23.43 órakor. Ezer ajándék forint Hiába kutatott emlékezetében a siklósi kórház szülészeti osztályának vaságyán Boda Imréné, még nagyanyái elbeszéléseiben se talált arra utalást, hogy szerencsés ember lesz-e, aki egynapos korában pénzt kap ajándékba. Nekik nem volt jó barátjuk a pénz, mert soha egyetlen forint sem tudott a zsebükben megmelegedni. Ahol hat gyermek kér mindennap enni, öt fiú szaggatja a nadrágot, jóelőre helye van minden forintnak. Hirtelen jött hát, s egyben nagyon kedves is ez a gond: mire költsön ezer ajándék forintot, ami nem túlságosan nagy összeg bár, de nem nekik kellett összekuporgatniok. Sürgölődés támadt körülötte, és ő Zábó Zoltán főorvostól tudja már, az egész miatta, pontosabban hetedik gyermeke, Boda Julianna miatt történik, aki volt olyan ügyes, hogy a világtakarékossági napon elsőnek született meg Barranyában. — Az Országos Takarékpénztár idén először, megajándékozza a megyében a világtakarékossági nap első újszülöttjét. Az ajándék, ezer forintról szóló takarékbetétkönyv. Engedje meg, hogy az Országos Takarékpénztár nevében ezt átnyújtsam és gratuláljak ... — Nem tudom, hogyan köszönjem meg — válaszol Balatonyi Dezsőnek, az OTP Baranya megyei fiókja vezetőjének Bodáné —, mert nagyon megilletődtem. Köszönöm a kicsim nevében... d 1965. NOVEMBER 2. HALÁLOZÁS Fájdalommal tudhatjuk hogy MAY LÉNÁRDNÉ Horváth Mária 17 éves korában elhunyt. Temetése szerdán délután 2 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Az ÉM Építőgépjavító I és Gépgyártó Vállalat 7. sz. Gyára, Pécs, Vasút utca 2., felajánlja megvételre elfekvő készleteit: különféle rúd-, idomacélok, lemezek, kereskedelmi áruk és csavaráruk. — III.: Kamarás Károly. — Érdeklődni: telefonon munkaidő alatt 7-től fél 4 órág a 29-37, 55-11 telefonszámon. / i