Dunántúli Napló, 1971. április (28. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-22 / 94. szám

2 Szerbia Legfelsőbb Bírósá­ga szerdán megkezdte Mil­­jenko Hrkacs usztasa terro­rista fellebbezésének meg­tárgyalását. Hrkacsot csak­nem két évvel ezelőtt tar­tóztatták le azzal a váddal, hogy pokolgépes merényletet követett el a belgrádi vas­útállomáson és az Október 20. moziban. A belgrádi ke­rületi bíróság már két ízben halálra ítélte az usztasa ter­­­­roristát. Emlékezetes, hogy a­­ Svédországban működő hor­­­­vát emigráns szervezet a gö­­­­teborgi jugoszláv konzulátus elleni idei támadásakor Mil­­jenko Hrkacs szabadon bo­csátását követelte. KS­D. NAPLÓ. TELEFOTO 4 BERLIN: A zwickaui autógyárból hétfőn kigördült a 750 000-ik Trabant személy­­gépkocsi. 4 BELGRÁD: A Horvát Szo­cialista Szövetség (Népfront) végrehajtó bizottsága megálapí­­totta: Tanúi vagyunk olyan kí­sérleteknek, hogy bizonyos jugo­szláv ellentmondásokat Szerbia és Horvátország közötti elenté­­teknek állítsanak be. Az ilyen magyarázatokkal határozottan szembe helyezkedünk. ■f SAN SALVADOR: Hét papot tartóztattak le Nica­raguában. Valamennyiüket felforgató tevékenységgel vá­dolják. + BBCS: ötnegyed óra hosszat tartott a SALT tárgyalások szer­dai fordulója. Az ülést a szovjet nagykövetséget­ tartották Bécs­­ben. A következő megbeszélést jövő, szerdára tűzték ki. Egy szó­vivő szerint most azért nem tar­tanak hetenként két ülést, mert alacsonyabb szinten naponta folynak tárgyalások technikai jel­legű kérdésekről, pl. a Moszkva —Washington forró drót korsze­rűsítéséről. *4 PERTH: Csónakkal akar­­ Ausztráliából Afrikába evez­ni a 43 éves Anders Svéd­­lund. A férfi kedden kezdte meg az utat, amely legalább öt hónapig fog tartani. Ta­valy szeptemberben szintén nekivágott az óceánnak, de a viharos tengerben csónakja felborult és ezért vállalko­zását félbeszakította. PÁRIZS: Pompidou elnök a legfelső katonai tanács tagjait fogadva kijelentette, hogy meg kell szüntetni a katonai kiadá­sok csökkentését, s a nemzet­nek meg kel hoznia „a védelme és függetlensége érdekében szük­séges áldozatokat”. A köztársa­sági elnök hangsúlyozta: De Gaulle tábornok már eldöntötte azt a kérdést, hogy Franciaor­szág nem törődhet bele abba, hogy csak kisegítő szerepet játsz­­szon valamelyik nagyhatalom oldalán.­­ BÉCS: Bécsben meg­nyílt a 34. bécsi nemzetközi divathét, melynek során 10 ország 230 vállalata mutatja be legújabb női ruhamodell­­jeit.­­ RECIFE: ötszáz éhező pa­raszt vonult be a brazíliai Pal­mares városába. Vezetőjük fel­kereste a polgármestert és tájé­koztatta őt sorsukról, míg az asszonyok és gyermekek a vá­rosban koldulni kezdtek. 4 PHNOM PENH: Cheng Heng kambodzsai államfő — A korábbi jelentésekkel el­lentétben csak ma fogadta el Lan Nol miniszterelnök lemondását és ugyancsak el­lentétben a korábbi jelenté­sekkel, őt bízta meg az új kormány megalakításával, nem pedig Sirik Matak mi­niszterelnök-helyettest — tű­nik ki a Phnom Penh-i rádió­nak az AFP által idézett közleményéből. A jelentésből nem tűnik ki, hogy Lan Nol a megbízást elfogadta-e vagy sem. 4. NEW YORK: A tolvaj fel­­törte a kocsit, elemelte a benne levő bőröndöt, s amikor kinyi­totta, két pokolgépet talált ben­ne. Az illető azonnal telefonált a rendőrségnek. A New York-i hatóságok elfogták a tulajdo­nost, aki azt vallotta, hogy Ka­nadából érkezett és a pokolgépet ittba akarta bocsátani. 4 SAN FRANCISCO: Bor­zalmas bűntényre derült fény San Franciscóban. Két testvér, a koruk hét és tíz év — öt nappal ezelőtt elra­bolt egy 17 hónapos csecse­mőt. Egy pincébe vitték, ott keresztre feszítették, majd téglával agyonverték. A test­vérek a rendőröknek azt vallották, hogy csak játszani akartak. 4 SAIGON: Az amerikai és a saigoni felderítő csapatok szer­dán először kerültek harci érint­kezésbe­­ Shau-völgy dzsunge­lekkel és elefántfüvel borított vidékén a dél-vietnami partizá­­j­­okkal — jelentették saigoni ka-­t­­onai körökből. Az­­említett fel­­derítő-előcsatározásokon kívül a saigoni amerikai katonai pa­rancsnokság szerda reggeli köz­leménye megemlíti, hogy a Shau­­völgy közvetlen közelében ked­den délután ismét lelőttek egy amerikai helikoptert. A KAIRÓ: Egyiptom azon­nali és hivatalos magyará­zatot kért az Egyesült Álla­moktól azokkal a hírekkel kapcsolatban, hogy Washing­ton újabb fegyvereket szál­lít Izraelnek, köztük 12 Fhantom-típusú vadászbom­bázót — jelenti az Al Ah­­ram. Miként a lap rámutat, az újabb amerikai fegyver­­szállítás arról tanúskodik, hogy az Egyesült Államok támogatja Izraelt hódító po­litikájában. 4 MANILA: Egy Fülöp­­szigeti bíróság szerdán maxi­málisan négy év és két hó­napi börtönre ítélte Benja­min Mendoza bolíviai festőt, aki a múlt év novemberében merényletet kísérelt meg az ázsiai körutazáson járó VI. Pál pápa ellen. A bíróság első fokon döntött. A bünte­tésből legalább két év és négy hónapot kell Mendozá­­nak letöltenie. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Kádár János elvtárs felszólalása a Bolgár Kommunista Párt kongresszusán (Folytatás az 1. oldalról) Emelkedett népünk életszín­vonala, javult anyagi, kultu­rális ellátottsága. Pártunk a közelmúltban­­ tartotta meg esedékes X. kongresszusát, amelyen fel­­­mérte a megtett utat. A kongresszus jelentős eredmé­nyekről adott számot, ugyan­akkor még meglévő nem ke­vés gondról is szólt, s nagy feladatokat állított dolgozó népünk elé. Az eredmények forrása pártunknak az a tö­rekvése, hogy a marxizmus —leninizmus nemzetközi ér­vényű tanításait következe­tesen és alkotó módon alkal­mazza hazánk viszonyaira. Ennek köszönhető, hogy a szocializmus alapvető kérdé­seiben a párt és a nép, a kommunisták és a pártonkív­í­vüliek között egység van,­­ hogy a néptömegek követik a pártot. Bízunk erőnkben, jövőnk­­ben. Kongresszusunk az ed­digi politika folytatását ha­tározta el és a szocialista társadalom felépítésének to­vábbi útját világosan kije­lölte. Megkezdtük az új, 1971- től 1975-ig szóló negyedik öt­éves tervünk végrehajtását, és április 25-én általános vá­lasztások lesznek nálunk. Meggyőződésünk, hogy a ma­gyar nép a választásokon, szavazatával is támogatni fogja pártunk, a Hazafias Népfront politikáját, a szo­cializmus felépítésének prog­ramját, és tovább erősödik hazánkban a szocialista nem­zeti egység és összefogás. Kádár elvtárs ezután nem­zetközi kérdésekkel foglalko­zott, majd így folytatta: Kedves elvtársak! Bolgár barátaink! Kongresszusunk ismét bi­zonyítja, hogy a Bolgár Kom­munista Párt dicső hagyo­mányaihoz méltóan, maga­biztosan vezeti a bolgár né­pet a szocializmus építésé­nek útján. Meggyőződésünk, hogy a párt és a nép össze­fogásának eredményeként megvalósulnak a kongresz­­szus határozatai és a népi Bulgária a szocialista fejlő­dés újabb magaslatára érke­zik. A magyar kommunisták, a magyar dolgozók szívből sok sikert kívánnak a Bol­­­­gár Kommunista Pártnak, a testvéri bolgár népnek or­szágépítő, szocialista munká­jában. Nixon négymilliárd dollárt kért külföldi segélyre Nixon elnök szerdán kül­földi segélynyújtásról szóló üzenetet intézett az amerikai kongresszushoz. Nyolcezer szavas üzenetében az elnök az amerikai külföldi segély­­nyújtási program gyökeres átszervezését javasolta és mintegy 4 milliárd dollárt kért a kongresszustól az Egye­sült Államok szövetségesei­nek nyújtandó gazdasági és katonai segélyre. A kongresszus jól tájékozott tagjai szerint ez az összeg körülbelül 500 millió dollár­ral nagyobb, mint amennyit Nixon a múlt évben kért kül­földi segélyre és 800 millió dollárral haladja meg a kong­resszus által a folyó pénzügyi évre ténylegesen megszava­zott összeget. Katonai segélynyújtásra, az elnök szavaival élve „nem­­­zetközi biztonsági segély­­­­nyújtási programokra” Nixon 1 milliárd 993 millió dollárt kért a kongresszustól az 1972- es költségvetési évre. A katonai segélynyújtásra kért összegből Nixon 705 mil­lió dollárt Kambodzsának, Dél-Koreának és Törökor­szágnak szánt. (Laosz, Thai­föld és Dél-Vietnam a jövő­ben is közvetlenül a Penta­gontól kap katonai segélyt.) A katonai vásárlási hitelek­re kért 150 millió dollár nagyrészét közel-keleti, ázsiai és latin-amerikai országok fogják kapni. Mint az AP hírügynökség rámutat, közel­­keleti országok közül Izrael kapja az amerikai m­­ai segély zömét. A katonai­ se­gély és a vásárlási hitelprog­ramok lebonyolításáért első­sorban az amerikai hadügy­minisztérium a felelős. rt Örült a svájci emberrabló Fernand Müller svájci szauna-tulajdonos, aki ked­den elrabolt egy osztrák nőt, s e pillanatban is azzal fe­nyegetőzik, hogy követelé­seinek nem­ teljesítése ese­tén felrobbantja a műinté­zetben elhelyezett robbanó­­anyag-kötegeket, szerdán megváltoztatta feltételeit. Müller kedden még 5 mil­lió svájci frankot követelt készpénzben és szabad elvo­nulást Spanyolországba, szer­dán azonban közölte, hogy családjával együtt Francia­­országban óhajt letelepedni. Az őrült emberrabló mind­ezt az országos távirati iroda szerkesztőjének mondotta el egy telefonbeszélgetés során. Kneissel kisasszony, a fo­goly, Ausztria zürichi főkon­zulátusának vezető beosztású munkatársa, ugyancsak tele­fonon érintkezett a külvilág­gal; nem fél, mondotta, s helyzete nem rosszabb, mint amire számíthatott. 4- DJAKARTA:­ Február óta 23-an haltak meg kolera követ­keztében a nyugat-jávai Tjirebon körzetében. A Djakartától mint­egy 200 kilométerre keletre fek­vő területen ebben az időszak­ban 142 megbetegedést jegyeztek fel Arab csúcstalálkozó A Jemeni Arab Köztársa­ság kedden közölte az Arab Liga főtitkárságával, hogy kész résztvenni az arab ál­lamfők és uralkodók algíri csúcsértekezletén, melynek összehívását II. Hasszán ma­rokkói király kezdeményezte. Eddig hét ország, Marokkó, Algéria, Líbia, Kuvait, Li­banon, Jordánia és Jemen járult hozzá a csúcsértekez­let megtartásához. II. Hasz­­szán személyes megbízottai folytatják szervező körútju­kat az arab államokban. A csúcstalálkozó célja, mint is­meretes, a jordániai hadse­reg és a palesztinai ellenál­lás közötti konfliktus megol­dása, az arab testvérháború megfékezése lenne. A leg­frissebb jelentések szerint a királyi hadsereg folytatja tá­madó műveleteit a gerillák bázisai ellen. Téves és tragikus konflik­tusnak nevezte a Pentagon indokínai kalandját a sze­nátus külügyi bizottságának szerdai kihallgatásán Mans­field demokrata szenátor. „A vietnami háború sok százezer ember pusztulását és rokkanttá válását okozta, óriási anyagi eszközöket emésztett fel, amelyeket Amerika sürgető belső prob­lémáinak megoldására lehe­tett volna fordítani” — fűzte hozzá. McGovern demokratapárti szenátor leszögezte: „Az ame­rikai nép számára nincs sürgetőbb feladat, mint a vietnami háború befejezése”. Hozzátette: „A történelem folyamán a valóság és a szó­lamok között soha nem volt még olyan szörnyűségesen nagy különbség, mint ami­lyen jelenleg Amerika dek­larált délkelet-ázsiai céljai és az amerikai politika konk­rét eredményei között van” — tette hozzá. Éppen most derült új fény arra, hogy a valóság és a szólamok között csakugyan milyen nagy különbség van. „A szabad világ védelme, a kommunizmus elleni harc” — ez a deklarált szólama, mottója az USA vietnami je­lenlétének. Hogy ezzel szem­ben­ Washington nagyhatal­mi politikájáról, imperialista uralmának és befolyásának fenntartásáról van szó, azt eddig is tudtuk. Most azon­ban, a szenátus külügyi bi­zottságában folyó kihallga­tások során, váratlanul új momentum vetődött fel. Ed­dig nem ismert, vagy leg­alábbis agyonhallgatott új gazdasági motívumok. Lehetséges-e, hogy az USA indokínai beavatkozásának oka az olaj? — vetette fel most több képviselő a szená­tus külügyi bizottságában. Fulbright szenátor, a bizott­ság elnöke közölte: ő már érdeklődött. A külügyminisz­térium először azt válaszol­ta neki, szó sincs olajról. A napokban viszont újabb levelet kapott: ebben már beismerték, hogy a hadi­flotta egységei részt vettek az olajkutatásban az indo­kínai parti vizeken! Most már sokan azt is határozottan állítják: a kuta­tások nyomán kiszivárgott a titok, a szakértők szerint Dél-Vietnam közelében a tengerfenék Délkelet-Ázsia leggazdagabb kőolajkészletét rejti. Az amerikai monopó­liumok törekvése, hogy kon­cessziót kapjanak e kincs kiaknázására. Épp most szögezte le Al­­lende chilei elnök egy sajtó­konferencián: „A természeti kincsek államosítása szuve­rén joga minden olyan or­szágnak, amelyet az ENSZ elismer. Ha a chilei nép nemzeti kincseinek vissza­szerzésében az imperializmus ellenállásába ütközik, az nem akadályozhatja meg az ál­lamosításban”. Az amerikai monopoltőké­nek s a kezükben lévő ve­zető politikusoknak persze más a véleménye. Szerintük­ az ő szuverén joguk más né­pek természeti kincseinek a kiaknázása is. Például: Viet­nam népének természeti kincsére, újonnan felfedezett olajára is természetesen ők kívánják rátenni a kezüket. Mégha ez, mint cikkünk ele­jén idéztük Mansfield szená­tort, „sok százezer ember pusztulását és rokkanttá vá­lását” okozza is. Az is mind­egy nekik, hogy áldozataik között mennyi a vietnami és mennyi az amerikai. Az olaj kapzsi bajnokainak nem számít az egyszerű emberek vére. Vér és olaj 001. április 23. Diplomáciai háború India és Pakisztán között Szerdán még mindig nem tisztázódott Pakisztán Cal­cuttai diplomáciai képvisele­tének jövendő státusa. Isme­retes, hogy Pakisztán Cal­cuttai helyettes főmegbízott­ja, a diplomáciai képviselet alkalmazottainak zömével átállott a kelet-pakisztáni szeparatisták oldalára, s a vezetése alatt álló hivatalt a „Bangla­desh diplomáciai képviseletévé” változtatta át. Az ügyben szerdán a pakisz­táni külügyminisztériumba hívatták India islamabadi főmegbízottját, s arról tájé­koztatták, hogy kormányától intézkedéseket várnak a Cal­cuttai diplomáciai képviselet „illegális megszállásának” beszüntetésére. Újdelhi azon­ban kifejezetten pakisztáni problémának tekinti az ügyet, s Karachi kérelmének teljesítését eddig azzal az in­dokolással utasította el, hogy az indiai törvények tiltják erőszak alkalmazását a kon­zulátus épületének kiürítésé­re. A pakisztáni kormány­­ szerdán azzal vádolta Indiát, hogy fegyveres erői a kora reggeli órákban aknavetők­kel és gépfegyverekkel lőt­tek egy kelet-pakisztáni ha­tárállomást A napokban In­dia vádolta a Kelet-Pakisz­­tánban állomásozó pakisztá­ni fegyveres erőket azzal, hogy tüzet nyitottak a határ közelében lévő indiai falvak­ra. Egyébként a kelet-pakisz­táni helyzetről továbbra is ellentmondó hírek érkez­tek. Pingpong diplomácia Kínai asztaliteniszesők utaznak Amerikába Az amerikai—kínai ping­pong kapcsolatok alakulásá­nak legmagasabb szintű meg­vitatására került sor szerdán délelőtt a washingtoni Fehér Házban. Nixon, a Egyesült Államok elnöke és Steenho­­ven, az amerikai asztalitenisz szövetség elnöke között. A Fehér Ház átengedte a ki­váltságot az asztalitenisz szö­­veség elnökének, hogy ő je­lentse be az amerikai közvé­leménynek, a kínai ping­pong csapat elfogadta a meg­hívást, hogy később megálla­pítandó időpontban viszont­­látogatást tegyen az USA- ban. A Fehér Ház nyomatéko­san aláhúzta, hogy a Wa­shington—Peking labdaváltás folytatása Nixon elnök teljes támogatását élvezi. Ronald Ziegler, az elnök sajtótitkára hangsúlyozta, hogy a Nixon­­kormány „üdvözölné a kínai asztalitenisz csapat látogatá­sát”, és kész kiadni a szük­séges vízumokat. A Fehér­­ Ház, nem hivatalosan azt is értésre adta, hogy Nixon el­nök — Csou En-laj minisz­terelnök hasonló gesztusát viszonozva — szintén kész személyesen fogadni a kínai asztaliteniszezőket. Egyelőre azonban a Fehér Ház még korainak tekinti a spekulá­ciókat egy ilyen találkozó le­hetőségeiről. Egyes megfigyelők elkép­zelhetőnek tartják, hogy a viszontlátogatásra csak jövő tavasszal kerülne sor, ami történetesen egybeesne az amerikai elnökválasztási had­járat döntő szakaszának kez­detével. Amerikai kormánykörök hangsúlyozzák, hogy eddig szigorúan „népközi” és nem kormányközi szinten történt közeledés az USA és a Kí­nai Népköztársaság között, de ugyanakkor reményüket fejezik ki, hogy Peking haj­landó lesz a kambodzsai in­vázió idején megszakadt nagyköveti eszmecsere fel­újítására Varsóban. -4- ALGÍR: A szerdai algériai lapok határozottan cáfolták a nyugati sajtónak azokat a ko­holmányait, amelyek szerint a Szovjetunió támaszpontokat épí­tett Algériában. Az Al Mudzsa­­híd és az Al Saab egyaránt ki­­emelte, hogy a szóban forgó hí­rek minden alapot nélkülöznek­, a nyugati propaganda terjeszti őket, hogy ezzel is ártson Algé­riának. Közületek, építtetők FIGYELMÉBE! Friss 500-as cement, hullámpala, eternit nyomó- és lefolyócső nagy mennyiségben kapható a mélykúti TÜZÉP-telepen. Telefon: Mélykút 11. Nyítvatartás mindennap 7—14 óráig.

Next