Dunántúli Napló, 1971. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-08 / 107. szám
2 DJAI A NAGYVILÁGBAN AJTAI MIKLÓS LONDONBAN A hivatalos látogatáson Londonban tartózkodó dr. Ajtai Miklós miniszterelnök-helyettes tiszteletére a londoni magyar nagykövetség fogadást adott, amelyen az angol közélet számos vezetője megjelent. Képünkön: dr. Ajtai Miklós (balról) az angol művészetügyi miniszterrel, Lord Eccles-sel (jobboldalon) beszélget a fogadáson. Az MSZMP KB üdvözlő távirata a Román Kommunista Párt Központi Bizottságához A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Román Kommunista Párt Központi Bizottságát az RKP megalakulásának 50. évfordulója alkalmából 4- MOSZKVA: Moszkvában befejeződtek Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter és Maurice Schumann francia külügyminiszter tárgyalásai. Schumann — mint ismeretes — a szovjet kormány meghívására hivatalos látogatáson van a Szovjetunióban. 4 SANTIAGO: A chilei képviselőház negyedik és egyszersmind utolsó olvasásban is elfogadta az országban levő rézbányák államosításáról szóló alkotmánymódosítási javaslatot, amely most végső elbírálásra a szenátus elé kerül a COLOMBO: A ceyloni kormány közölte, hogy a zendülők tovább harcolnak az északiközponti tartomány távoleső körzeteiben és a keleti tartomány határán fekvő őserdőövezetben. A kormány aknavetők és nehéztüzérség bevetését rendelte el az őserdőben rejtőző zendülők ellen. 4 CARACAS: Házilag készült bomba robbant egy caracasi étterem késetében, néhány perccel egy amerikai katonai küldöttség érkezése előtt A bombát az Egyesült Államok venezuelai nagykövetségétől néhány méterre fekvő kertben helyezték el. 4- VARSÓ: A lengyel falvak a kormány határozata alapján az idén 30 százalékkal több építőanyagot kapnak, mint tavaly. Ez lehetővé teszi a falusi lakásépítkezések fokozását. Típustervek alapján az idén 60 ezer parasztházat építenek fel, vagyis 20 ezerrel többet, mint 1970-ben. Elhunyt Helene Weigel Csütörtökön este súlyos betegség után elhunyt Helene Weigel, Bertold Brecht özvegye, a színháztörténet egyik kimagasló egyénisége. Weigel néhány nap múlva ünnepelt® volna 71. születésnapját A világhírű Berliner Ensemble igazgatója és vezető színésze több, mint 40 éve a Brecht-darabok legavatotttabb tolmácsolója volt 1929-ben történt házasságuk után férjével a náci hatalomátvétel elő! 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált 1948-ban Berlinbe költöztek és megalapították a Berliner Ensemble-t Weige! leghíresebb alakítása a Kurázsi mama címszerepe volt Társulatával Magyarországon is vendég- Mitrapel. Fogadás a csehszlovák nagykövetségen Csehszlovákia felszabadulásának 26. évfordulója alkalmából Frantisek Dvorsky, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nagykövete pénteken fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson megjelent Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Benke Valéria, Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Csanádi György, Ilku Pál, Vályi Péter, a kormány tagjai, Gyenes András, az MSZMP külügyi osztályának vezetője, Puja Frigyes, a külügyminiszter első helyettese és dr. Rosta Endre, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke is. 4 PORT AU PRINCE: Jean-Claude Duvalier, Haiti új elnöke felszólította valamennyi miniszterét, dolgozzanak ki szakterületükön ötéves tervet. „Papa doc" fiának első intézkedései között lesz a minimális munkabér 70 centről egy dollárra való emelése és a postahálózat újjászervezése. 4 CATANIA: Ötödik hete működik az Etna, amely ezalatt mintegy 40 millió tonna lávát lövellt ki magából. A második világháború utáni időszak legnagyobb kitörése során a vulkán oldalán két új kráter keletkezett. 4 MOSZKVA: Kalinyingrádot a népgazdaság és a kultúra fejlesztésében elért sikereiért a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével tüntették ki. A Szovjetunió nyugati részén fekvő kalinyingrádi terület megalakulásának 25. évfordulóját ünnepli. 4 COOLIDGE: Lezuhant és felrobbant csütörtökön egy kétmotoros utasszállító repülőgép az Egyesült Államokbeli Coolidge közelében. A belföldi járat 12 utasa életét vesztette. 4 VARSÓ: Edward Gierek, a LEMP KB első titkára találkozott a lengyel belügyminisztérium országos aktívájával. A LEMP KB első titkára pozitívan értékelte a rendőrség és a biztonsági szervek munkáját. Felhívta a figyelmet, hogy fokozni kell az erőfeszítéseket a közrend és belbiztonság szilárdítására, a köz- és magánvagyon védelmére a társadalmi rend és fegyelem erősítésére. WASHINGTON: Clifford P. Case republikánus szenátor, az amerikai szenátus külügyi bizottságának tagja csütörtökön javasolta, folytassanak széleskörű vizsgálatot annak megállapítására, milyen lehetőségek kínálkoznak az 1968-as atomsorompó-szerződés kiterjesztésére. A szenátor szerint be kellene tiltani valamennyi atomkísérletet, beleértve a földalatti robbantásokat is. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Angol—magyar közös közlemény Pénteken Londonban közös angol—magyar közleményt adtak ki dr. Ajtai Miklósnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) elnökének az angol kormány írtbghívására tett hivatalos látogatásáról. Angliai tartózkodása alatt dr. Ajtai Miklós találkozott John Davies kereskedelem- és iparügyi miniszterrel, Michael Noble kereskedelmi miniszterrel és Anthony Grant parlamenti államtitkárral, s megvitatta velük a brit—magyar gazdasági kapcsolatok különböző kérdéseit. Dr. Házi Vencel londoni magyar és Derek Dodson budapesti brit nagykövet szintén részt vett a megbeszéléseken. A közös közlemény ezután megállapítja: a megbeszélések három fő témára terjedtek ki. A két ország kereskedelme, a tudományos,műszaki együttműködés, valamint az ipari és gazdasági együttműködés további fejlesztésének lehetősége került megvitatásra. Dr. Ajtai Miklós felhívta a figyelmet bizonyos, a magyar—angol kereskedelmet megnehezítő korlátozásokra. Angol részről ezzel kapcsolatban biztosították, hogy ezeket a korlátozásokat a lehető leghamarabb és a lehető legnagyobb mértékben megszüntetni szándékoznak. Egyetértettek abban, hogy új gazdasági és kereskedelmi egyezmény megkötését célzó tárgyalásokat kell kezdeni, mégpedig a lehető legrövidebb időn belül: 1971 végéig, vagy 1972 elején. Egyetértettek abban, hogy meg kell vizsgálni az egyetemek közötti cserét általában, de szó lehet az egyes tanszékek között közvetlen műszakitudományos cseréről is. A brit miniszterek tudomásul vették a gazdasági és ipari együttműködés további fejlesztésére vonatkozó magyar kívánságot A kooperáció felölelné a termelést, a harmadik piacokra is kiterjeszthető közös vállalkozásokat és más, az ipar területén megmutatkozó együttműködési törekvéseket is. A magyar fél új javaslatokat tett az ipari és gazdasági együttműködés elősegítése céljából. A közlemény végül bejelenti, hogy John Davies miniszter elfogadta dr. Ajtai Miklós meghívását és későbbi időpontban Magyarországra látogat. Dr. Ajtai Miklós találkozott sir Alex Douglas-Home külügyminiszterrel is. Rogers „idegenforgalmi" programja Izraelben Csütörtökön este Tel Aviv-i tárgyalásai első szakaszának befejeztével Rogers amerikai külügyminiszter a megszállt jordán területen levő jeruzsálemi siratófalhoz látogatott el. Pénteken Rogers, a jelek szerint izraeli vendéglátóinak nyomatékos ösztönzésére, az amerikai légierő Boeing—707-es gépén ismét csak megszállt területet — a Tiran-szoros bejáratát őrző Sharm el-Sheikh erődöt tekintette meg „madártávlatból”. Tel Aviv-i politikai körökben nem is titkolják, hogy a célzatos módon összeállított „idegenforgalmi” program segítségével szeretnének befolyást gyakorolni az amerikai politikusra, aki azzal a deklarált céllal érkezett közel-keleti körútjának utolsó állomására, hogy nyomást gyakoroljon Izraelre a Biztonsági Tanács határozatának végrehajtása érdekében. Az amerikai delegáció egyik szóvivője éppen a megszállt területeken teendő látogatásokkal kapcsolatban kialakult kényes helyzet miatt kénytelen volt külön nyilatkozatban hangsúlyozni, hogy Rogers látogatásai nem jelentik a megszállt területek Izrael általi ellenőrzésének elfogadását az Egyesült Államok részéről. Pénteken, a nap további részében Rogers folytatta tárgyalásait Golda Meir miniszterelnöknővel, Dajan hadügyminiszterrel, Abba Eban külügyminiszterrel és Jigal Allan miniszterelnök-helyettessel. A pénteki hivatalos megbeszélések után Rogers az izraeli parlament, a knesszet külügyi és biztonsági ügyekkel foglalkozó bizottságainak ülésén vesz részt és válaszol a képviselők kérdéseire. II nyugati devizaválság és a nyugatnémet álláspont A bonni kormány pénteken rendkívüli minisztertanácson foglalkozott a nyugati devizaválság következtében előállott helyzettel. A tanácskozás közvetlen célja az volt, hogy irányvonalat dolgozzon ki a nyugatnémet küldöttség számára a szombati brüsszeli értekezletre. Szombaton Brüsszelben összeül a közös piaci tagállamok miniszteri tanácsa, hogy megkísérelje valamiféle együttes álláspont kidolgozását az előállott helyzet orvoslására. Mint Ahlen bonni kormányszóvivő e minisztertanács ülése után közölte, a Brandt kancellár által a nyugatnémet küldöttségnek adott utasítás lényege az, hogy próbáljanak „nyugat-európai megegyezést elérni". Ha azonban nem lehetséges a közös cselekvés, akkor legalább érjék el hogy a többiek „tűrjék el" a nyugatnémet lépéseket. A nyugatnémet küldöttséget a brüsszeli értekezleten Scheel külügyminiszter és Schiller gazdaságügyi miniszter vezeti. A bonni kormány a brüsszeli értekezlet befejezése után vasárnap délelőtt egy második rendkívüli minisztertanácson határozza majd el a konkrét lépéseket 1971. májust. Schumann—Brezsnyev találkozó Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára pénteken megbeszélést folytatott a hivatalos látogatáson Moszkvában tartózkodó Maurice Schumann francia külügyminiszterrel. Mint közölték, a megbeszélésen a szovjet—francia kapcsolatok fejlődésének távlataival és néhány más kérdéssel foglalkoztak. A meleg, barátságikörben folyt megbeszélésen Gromiko szovjet külügyminiszter is részt vett. A francia külügyminiszter pénteken befejezte a szovjet kormány meghívására Moszkvában tett négynapos hivatalos látogatását és a délutáni órákban repülőgépen visszautazott Párizsba. Amerikai provokáció Az amerikai hadvezetőség pénteken Saigonban bejelentette, hogy két Phantom-típusú amerikai vadászbombázó pénteken reggel a VDK területén lévő Ban Karai hegyvidék környékét támadta a demilitarizált övezettől 64 kilométerrel északnyugatra. A hadvezetőség szóvivője ezt a támadást is az úgynevezett „védelmi reagálás” doktrínájával indokolta. Az idén az amerikai repülőgépek már harminchárom ízben bombázták a Vietnami Demokratikus Köztársaság különböző területeit. Saigonban pénteken azt is bejelentették, hogy a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai csapatok Buddha 2515. születésnapja alkalmából szombat déltől hajlandók 24 órás tűzszünetet tartani. Mint ismeretes, a népi felszabadító erők már korábban 48 órás tűzszünetet hirdettek ki. Schumann sajtóértekezlete Moszkvában Pénteken Maurice Schumann külügyminiszter Franciaország moszkvai nagykövetségén sajtóértekezletet tartott. Rövid bevezető nyilatkozatában elmondotta, hogy Andrej Gromiko külügyminiszterrel 9 és fél óra hosszat, Alekszej Koszigin miniszterelnökkel pedig több mint két órát tárgyaltak. Most, a sajtókonferencia után — fűzte hozzá — Leonyid Brezsnyevel, az SZKP főtitkárával találkozom. Moszkvai tárgyalásait Schumann protokolláris, rutinjellegű megbeszéléseknek minősítette, mindamellett, hozzáfűzte: ha a tárgyalások rutinjellegűek is voltak, mégis nagy pozitívumot fejeznek ki, nevezetesen azt, hogy a francia—szovjet együttműködés a két ország politikájának állandó tényezőjévé vált. A francia külügyminiszter Gromikoval az európai biztonsági értekezletről, Nyugat-Berlinről, Ázsiáról, a leszerelésről, a kétoldalú kapcsolatokról, a műszaki és kulturális együttműködésről beszélt. Koszigin miniszterelnökkel a Közel-Kelet és a gazdasági együttműködés kérdését vitatta meg. Az európai biztonsági értekezlettel kapcsolatban azt hangsúlyozta: keresték annak a lehetőségét, hogy eljussanak az európai konferencia sokoldalú előkészítéséhez. Ennekkapcsán célszerűnek minősítette a finn kormány formuláját, amely biztosítja a kétoldalú multilaterális előkészítést. Közölte: bár Franciaország nem híve annak, hogy két európai konferenciát rendezzenek, egyet a biztonság és egyet az együttműködés kérdéséről, mégis a kezdeti szakaszban külön lehetne előkészíteni a jövendő európai konferenciának ezt a két aspektusát. Kosziginnel folytatott beszélgetése kapcsán Schumann elmondotta, hogy francia részről érdeklődéssel fogadták mindazt, amit a szovjet miniszterelnök az SZKP XXIV. Kongreszszusán a nemzetközi gazdasági együttműködés vonatkozásában előterjesztett. A francia diplomácia feje többek között megemlítette a transzkontinentális szállításra vonatkozó szovjet elképzelést Nyugat-Berlinnel összefüggésben Maurice Schumann nyomatékosan hangsúlyozta, hogy erről a témáról nem tárgyalásokat, hanem csak beszélgetéseket folytatott, mivel ebben a kérdésben Franciaország csupán az illetékes hatalmak egyike. Kiemelte, hogy a három nyugati hatalom februári és a Szovjetunió márciusi javaslatai megérdemlik az elmélyült tanulmányozást, a további értelmezést és pontosításokat. Nagyon érdekesnek mondotta Schumann ebben a vonatkozásban Gromikoval négyszemközti tolmács nélkül folytatott beszélgetését. Amikor pedig egy nyugatnémet tudósító feltette a kérdést: lehetségesnek tartja-e a nyugat-berlini kérdés megoldását, Schumann válaszként elmondotta, Gromiko e tekintetben adott pontosításai azt a benyomást keltették benne, hogy a megállapodás nem lehetetlen. Egy kérdésre válaszolva elmondotta, hogy a francia részről már elhangzásának napján üdvözölték az összes nukleáris hatalom konferenciájának öszszehívására vonatkozó szovjet javaslatot, amelyet az SZKP XXIV. Kongresszusán terjesztettek elő. Gromikoval folytatott tárgyalásai alapján Schumann úgy vélte, hogy erre az indítványra még nem adott az öszszes érdekelt fél választ A Bussiness Week tudósítója azt firtatta: vajon megváltozott-e Franciaország álláspontja Vietnam, valamint a szovjetfrancia gazdasági együttműködés kérdésében. A francia külügyminiszter mindkét vonatkozásban tagadóan válaszolt, az amerikai újságírónak. Hangsúlyozta, hogy Franciaország Vietnam tekintetében változatlanul a béke mellett száll síkra, s ezen az alapon lehetséges a Szovjetunióval, ha nem is közös, de párhuzamos lépések tétele. Ami a szovjet—francia gazdasági együttműködést illeti, ez — emelte ki Schumann — a két ország életének állandó tényezőjévé vált. A szovjet vezetők franciaországi látogatására vonatkozó kérdésre Schumann azt a választ adta, hogy erről még korai lenne beszélni. Görögország és Albánia felújítja diplomáciai kapcsolatait A görög külügyminisztérium közleményben jelentette be, hogy Görögország és Albánia 32 évi szünet után felújítják diplomáciai kapcsolataikat A diplomáciai viszony a két ország között gyakorlatilag akkor szakadt meg, amikor Mussolini fasiszta csapatai megszállták Albániát 4 BÉCS: Péntek délelde újabb megbeszélésre ölt össze a stratégiai fegyverrendszerek korlátozásáról folyó tárgyalásokon résztvevő szovjet és amerikai küldöttség az osztrák fővárosban. A találkozóra ezúttal a szovjet nagykövetség épületében került sor. A SALI tárgyalások bécsi szakaszának ez a 14. ülése.