Dunántúli Napló, 1971. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-11 / 136. szám

Lengyel kormányküldöttség Moszkvában MOSZKVA: Június 8-án Piotr Jaroszewicz miniszterelnök vezetésével küldöttség érkezett a szovjet fővárosba. A képen a delegáció a szovjet partnerrel tárgyal. Balról az első Koszigin szovjet kormány­fő, vele szemben Jaroszewicz A NAGYVILÁGBAN A MOSZKVA: A szovjet vá­lasztási kampány keretében csü­törtök este Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Taná­csa Elnökségének elnöke talál­kozik a szovjet főváros lenin­­grádi választókerületének dol­gozóival, akik korábban jelöl­ték át az Oroszországi Föde­ráció Legfelső Tanácsába.­­*■ BUKAREST: A KGST Élelmiszer­ipari Állandó Bizottsága Constantá­ban megtartott ülésén együttműködé­si programot fogadtak el a KGST- országok élelmiszeriparának 1965-ig szóló fejlesztési terve kidolgozására. 4 COLOMBO: A Ceyloni Tá­jékoztatási Minisztérium közölte, hogy az újabb amnesztia meg­hirdetése óta eltelt két nap alatt több mint száz lázadó adta meg magát a kormány­csapatoknak. A helyzet Ceylon­ban tovább normalizálódik, majdnem kéthónapos szünet után megkezdődött a tanítás az iskolákban.­­­ MOSZKVA: Ji Cin-tan, a kínai külkereskedelmi minisztérium főosz­­tályvezetője, a kereskedelmi kor­mányküldöttség helyettes vezetője Moszkvába érkezett, hogy kereske­delmi tárgyalásokat folytasson a Szovjetunió és a Kínai Népköztársa­ság kölcsönös áruszállításairól. A kí­nai kereskedelmi kormányküldöttség tagjai és szakértői már korábban megérkeztek a szovjet fővárosba. A MÜNCHEN: Rafael Kube­lik, a bajor rádió szimfonikus zenekarának világhírű fődiri­gense 1973 őszén átveszi a New York-i Metropolitan opera zenei vezetőjének tisztét. Kube­lik emellett tovább vezeti a ba­jor szimfonikusokat, mégpedig úgy, hogy az év 12 hónapjából ötöt New Yorkban, hetet pedig Münchenben tölt. Más vendég­­szereplést viszont nem vállal­hat. 4 VARSÓ: Egy-egy lengyel nagy­városi család napi átlagban 46 per­cet tölt el az üzletekben élelmiszer­bevásárlással — közölte a Varsói Központi Statisztikai Hivatalnak a belkereskedelmi hálózat helyzetéről szóló jelentése. ♦ NEW YORK: Egy 39 éves New York-i férfi, bizonyos Fred Delgado egy családi vita során felragadta hathónapos kisfiát és kidobta második emeleti lakásának ablakán. Fantaszti­kus véletlen folytán a csecsemő keresztapja éppen arra járt, s a lefelé zuhanó gyereket el­kapta. A kicsinek kutyabaja sincs, de megfigyelés céljából kórházba szállították. Az apát gyilkossági kísérlet miatt őri­zetbe vették. 4- PEKING: II Hszien-nien, a Kí­­nai Népköztársaság Államtanácsának elnökhelyettese és Csi Peng-fej meg­bízott kínai külügyminiszter szerdán délután megbeszélést tartott a Mirko Topavac jugoszláv külügyminiszter ve­zetésével szerdán délelőtt egyhetes hivatalos látogatásra Kínába érke­zett jugoszláv kormányküldöttség tag­jaival. 4­ HELSINKI: Romes Csand­­ra, a Béke Világtanács főtit­kára táviratban köszöntötte az Afrikai Egységszervezet minisz­teri!­ tanácsának június 11-én Addis Abebában megnyíló ülésszakát. 4 BUKAREST: Befejeződö­­ta Bu­karestet Craiovával és Constantával összekötő vasútvonalak megkétszere­zésének munkálata. Ezek során nagy szilárdságú síneket és talpfákat fek­tettek le és elvégezték számos állo­más és vasúti komplexum elektrodi­namikai rendezését. •­ ULÁNBÁTOR: Ulánbátor­ban csütörtökön folytatja mun­káját a Mongol Népi Forra­dalmi Párt 16. kongresszusa. A csütörtök délelőtti ülésen foly­tatták a vitát az MNFP Köz­ponti Bizottságának beszámo­lója fölött, amely hétfőn hang­zott el. A­ NEW YORK: Megbüntetik azo­kat a New York-i rendőröket, akik ez év januárjában hatnapos sztráj­kot, vagy ahogyan ők nevezték „mun­kaakciót” rendeztek. Harry Bronstein, a városi alkalmazottak személyzeti igazgatója a közszolgálatban lévők­­ sztrájktilalmára vonatkozó helyi tör­­­­vény alapján 21 ezer rendőrtől ös­­­szesen 12 napi bért, azaz minden nap után dupla fizetséget vonat le. Nagy sikerű kiállítás A PANNÓNIA SZÁLLÓ NAGYTERMÉBEN Ne mulassza el megtekinteni! Színpompás látvány! Tájékoztatás! Árusítás! Szolgáltatások! Nyeremények! 1 N­y í­t V­a : június 13-ig 9—19 óráig DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Szovjetunió habozás nélkül támogatja a függetlenségükért harcoló fejlődő országokat Anvar Szadat beszéde Anvar Szadat egyiptomi el­nök csütörtökön nagy jelentősé­gű rádió- és televíziós beszé­det mondott. Kijelentette: „a Közel-Keleten csak akkor lehet béke, ha Izrael kivonja csapa­tait az összes megszállva tar­tott arab területről és elismeri a palesztinai népnek azt a jo­gát, hogy saját maga döntsön sorsáról”. Az elnök hevesen bírálta az­­ Egyesült Államokat, amely - mint mondotta — ,,az Izraelnek nyújtott katonai és anyagi tá­mogatás révén tevékeny részt vállal területeink megszállásá­ban és a szuverenitásunk ellen irányuló agresszióban. Ezt a magatartást nem fogadjuk el és teljes egészében elutasít­juk” — mondotta. A Szovjetunió lojális és ön­zetlen segítségét méltatva Sza­dat elnök kijelentette: „a Szov­jetunió a gyakorlatban bizonyí­totta be, hogy szilárdan az im­perialista-ellenes forradalom mellett áll és habozás nélkül erkölcsi és anyagi segélyben részesíti a függetlenségük meg­szilárdításáért küzdő fejlődő­­ országokat". Az egyiptomi államfő hozzá­fűzte: „a Nasszer elnök kezde­ményezte szovjet—egyiptomi ba­rátság továbbfejlődött a nem­rég aláírt barátsági és együtt­működési szerződéssel. E szer­ződés megerősíti a barátság el­vein nyugvó szovjet—egyiptomi kapcsolatokat és megszilárdítja a két ország között kialakult szoros együttműködést. A szer­ződés révén a Szovjetunió ren­delkezésünkre bocsátja tudo­mányos és technikai ismereteit, hogy segítségünkre siessen a korszerű egyiptomi állam kiépí­tésében és fokozza katonai erő­inket területeink felszabadítása céljából”. E barátságtól egyetlen lépés­sel sem távolodunk el, mert ez­zel saját érdekeink ellen csele­kednénk és saját térségünkön belül az imperializmus ügyét támogatnánk” — mondotta Sza­dat egyiptomi elnök. Az Arab Szocialista Unió át­szervezéséről és azokról az el­vekről szólva, amelyekre tevé­kenységét alapoznia kell, An­var Szadat hangsúlyozta: „az Arab Szocialista Unió a dolgo­zó nép szövetségére épül. Nem kaphatnak benne helyet az op­portunisták, a reakciósok, az egyiptomi társadalom szocialis­ta átalakításának ellenségei, az ingadozók és a nemzeti integri­tás, a belső front ellen ágáló összeesküvők”. „A néptömegek — fűzte hoz­zá — rendelkezni fognak azzal a joggal, hogy megvonják bi­zalmukat képviselőiktől, amen­­­nyiben azok eltérnek a forra­dalmi úttól”. Szadat elnök jelezte, hogy elhárítják a fiataloknak és a nőknek a közéletben való rész­vétele előtt álló akadályokat. SZADAT ELNÖK A SZUEZI-CSATORNA FRONTVONALÁN SZUEZI-CSATORNA: Anvar Szadat, az EAK elnöke (jobbról) a frontszakaszon tett, június 8-i látogatásakor egy egyiptomi őrmes­terrel beszélget Rogers nyilatkozata a az európai biztonságról, a közel-keleti válságról Washington : William Rogers amerikai kül­ügyminiszter szerdán este vis­­­szatért Washingtonba európai látogatásáról, amelynek során részt vett a NATO lisszaboni mi­nisztertanácsi ülésén, majd Pá­rizsban az USA kairói diplomá­ciai képviselőjével tárgyalt. A Washingtoni Andrews légi­­támaszponton újságírók kérdé­seire kitért azokra a megjegy­zésekre, amelyeket korábban a nap folyamán A. Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke tett az európai csapat­létszám és fegyverzet kölcsönös csökkentésével kapcsolatban, Rogers kifejtette, hogy a NATO hajlandó megtárgyalni a Varsói Szerződés tagországaival a csapatlétszám esetleges csök­kentését mindkét oldalon. Más kérdésekről szólva Ro­gers panaszkodott, hogy a pá­rizsi tárgyalásokon a Vietnami Demokratikus Köztársaság kül­döttségének a lelőtt pilótákat illető alapvető álláspontjában „nem következett be változás”. Ezt — mondotta Rogers — Bruce nagykövet, aki a tárgya­lásokon az amerikai küldöttsé­get vezeti, megerősítette. Másrészt közölte Rogers, hogy „némi bátorítást merített" azok­ból a megbeszélésekből, ame­lyeket Donald Bergus-szal, a kairói spanyol nagykövetség úgynevezett amerikai szekciójá­nak vezetőjével folytatott, aki viszont korábban tárgyalt Sza­dat elnökkel. Rogers elmondot­ta, hogy továbbra is kapcsola­tot tart mind Egyiptom, mind Izrael vezetőivel. Közölte az amerikai külügy­miniszter azt is, hogy június 17- én az Egyesült Államok és Ja­pán Tokióban és Washington­ban egyidőben aláírja az Oki­nawa visszatérítésével kapcso­latos szerződést. A végső simí­tásokat a szerdán Párizsban befejeződött tárgyalásokon ad­ták meg a paktumnak. A ARMAGH: Csütörtökön a kora reggeli órákban Armagh észak-írországi város börtöné­nek kapui előtt bomba robbant amely egy gépkocsit megsem­misített, egy másikat pedig megrongált, / 1971. június 11. Gáspár Sándor hazaérkezett Csehszlovákiából Topolcianky­ Csütörtökön a Nyitra melletti Topolciankyban befejeződtek a csehszlovák—magyar szakszer­vezeti tárgyalások. A megbeszé­léseken, amelyek során a részt­vevők tapasztalatcserét folytat­tak és konzultáltak a két ország szakszervezeteinek közös akciói­ról, a magyar delegációt Gás­pár Sándor, a SZOT főtitkára, a csehszlovák küldöttséget pedig Karel Hoffmann, a Csehszlovák Szakszervezetek Központi Taná­csának elnöke vezette. A Gás­pár Sándor vezette küldöttség csütörtökön rövid látogatást tett a komornói járási szakszervezeti tanácsnál, majd háromnapos csehszlovákiai tartózkodását be­fejezve, a kora délutáni órák­ban hazautazott. Eltemették a meggyilkolt volt chilei belügyminisztert Tömeggyűlés a fővárosban Szerdán katonai díszpompá­val temették el Santiagoban a kedden meggyilkolt Edmundo Perez Zujovic volt chilei bel­ügyminisztert. A politikai gyilkosság ügyé­ben tovább folyik a nyomozás. A rendőrség megerősítette, hogy az egyik gyilkosnak, Ro­nald Rivera Calderonnak a személyazonosságát minden kétséget kizáróan megállapítot­ták. Chilei politikai körökben ál­talában szélsőjobboldali össze­esküvők művének tekintik a gyilkosságot. A Chilei Szakszervezeti Szö­vetség (CUT) csütörtökön es­tére tömeggyűlést szervezett, amelyen támogatásáról biztosí­totta Allende elnököt. A tömeg­­­gyűlésen az államfő is felszó­lalt. Beszédében ismertette a birtokába került dokumentumok részleteit, azt is bejelentette: a megbékélés és a meggyőzés po­litikájának vége. Egyébként szerdán a terror­­cselekmények megtorlására vo­natkozólag törvényjavaslatot nyújtottak be a parlamentben. E javaslat halálbüntetést vagy életfogytiglani börtönbüntetést és gyorsított eljárást ír elő az effajta bűncselekményekre. Újabb tömegsír Mexikóváros: Úgy látszik, Juan Coronának, az őrült Yuba City-i tömeggyil­kosnak „rokona" van a határ túloldalán: a mexikói Escandon városka mellett, egy 50 négy­­­­zetméteres körzetben 13 holttes­­­­tet találtak, mindegyiküket go­­­­lyó ütötte sebbel a fején. Az áldozatokra ott dolgozó munkások akadtak rá. José Cha­ves, Chihuahua állam rendőr­főnöke szerint a gyilkosságokat nemrég követhették el, mivel a holttesteken „még jó állapot­ban van a ruha”. A helyi rendőrség most ugyan­azt fogja tenni, mint a Yuba City-beliek: felásatja az egész környéket, mert attól tart, hogy további holttestek kerülnek elő. A térségben rendelkezésre álló valamennyi rendőrt az escan­­doni tömegsírhoz irányították. A fentebb idézett Chavez rendőrfőnök elmondotta még, hogy az áldozatokat beszállít­ják Chihuahua tartomány szék­helyére. Eközben összeállítják az eltűnt személyek listáját, hogy megkönnyítsék a hullák azonosítását. Háromezerre emelkedett a kolerajárvány áldozatainak száma Az indiai külügyminiszter vádolja a pakisztáni kormányt Bonn­ Szvaran Szingh indiai kül­ügyminiszter, a Deutsche Welle rádiónak adott nyilatkozatában kijelentette: a világnak segít­séget kell nyújtania India szá­mára a Kelet-Pakisztánból özönlő menekültek eltartási költségeinek viselésében. Azzal vádolta a pakisztáni kormányt, hogy a menekült­áradatot po­litikájával idézte elő és kije­lentette: ha nem szűnik meg a bevándorlás, India kénytelen lesz ellenintézkedésekhez folya­modni. Hangsúlyozta: az indiai álláspont szerint a felelőssé­get a nemzetközi közösségnek kell viselnie — hivatalosan és nem hivatalosan egyaránt. A külügyminiszter azzal vádolta a pakisztáni kormányt, hogy nem vette figyelembe Kelet-Pakisz­tán népének kívánságát, a bizonytalanság légkörét terem­tette meg, és emberek százez­reit gyilkolta le. Ebben a lég­körben életüket mentve mene­kültek az emberek Kelet Pa­kisztánból indiai területre. C­a­s­c­u 1t­a : Miközben folyamatosan ér­keznek Indiába a kolera elle­ni oltóanyagok és más orvos­ságokat tartalmazó szállítmá­nyok, a nyugat-bengáliai Cal­cuttában hivatalos adatok sze­rint még mindig nem áll ren­delkezésre elegendő oltóanyag. Ezenkívül aggasztó, hogy az indiai kelet-pakisztáni határ­vidéken kívül most már az északnyugati Punjab állam­ban is előfordultak kolera­­megbetegedések. A kelet-pakisztáni menekültek között pusztító kolerajárvány áldo­zatainak száma újdelhi adatok szerint közel 3000. A nemzetközi segélyszervezetek akcióba léptek a menekültek helyzetének javítása érdekében. A képen dr. Tim Lusty, az OXFAM küldötte injekciót ad A MOSZKVA: Alekszandr Puskin költeményét harminc külföldi nyelven adták elő a költő emlékének tiszteletére rendezett esten. Puskin a leg­olvasottabb orosz költő a vilá­gon. Műveit 87­ nyelven adták ki. ± PRAGA: Brnoban június 11—17- ig Welding 71 néven megrendezik a hegesztési technika nemzetközi ki­állítását, melyen több mint száz ki­állító mutatkozik be. A kiállításon elsősorban a szocialista országok sorakoztatják fel hegesztési ipari gyártmányaikat, de egyes nyugati cégek is elhozzák termékeiket. 4 VARSÓ: Józef Cyrankie­­wicz, a Lengyel Államtanács elnöke fogadta a Lengyelor­szágban tartózkodó Malik in­donéz külügyminisztert.

Next