Dunántúli Napló, 1973. március (30. évfolyam, 50-80. szám)
1973-03-01 / 50. szám
2 Befejezősek Fock Jenő és Ali Nasser Mohamed tárgyalásai Szerdán délelőtt az Országházban befejeződtek Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és Ali Nasser Mohamed, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke tárgyalásai. A tárgyaláson részt vett Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, illetve Mahmud Abdullah, Ushaish, a MNDK gazdasági és pénzügyekkel megbízott miniszterelnök-helyettese, valamint a két tárgyaló a küldöttség többi tagjai. A záró tárgyalás rendkívül szívélyes légkörben, a kölcsönös megértés szellemében folyt. Mindkét fél eredményesnek, hasznosnak, célravezetőnek értékelte a tárgyalásokat, amelyekről később közös közleményt adnak ki. 4- LONDON: Több mint 10 000 dollárért cserélt gazdát kedden egy londoni árverésen egy Lenin-levél. A levelet a szovjet forradalom vezetője svájci tartózkodása idején írta a Bolsevik Párt petrográdi bizottságának. 4 KAIRO: Az arab államok repülőterein szerdán egyórás munkabeszüntetéssel adóztak a Sinai-félsziget fölött egy héttel ezelőtt lelőtt líbiai utasszállító gép áldozatai emlékének, s tiltakozásukat fejezték ki Izrael barbár akciója miatt. A délben kezdődött demonstrációban „az Atlanti-óceántól a Perzsa-öbölig" az arab légikikötők minden alkalmazottja részt vett. 4 WASHINGTON: Megnyílt a szovjet-amerikai kereskedelemmel foglalkozó értekezlet Az értekezleten megvitatják az új lehetőségeket és a két ország kereskedelme fejlesztésének távlatait 4 BELFAST: Újabb két áldozata van az észak-írországi polgárháborúnak. Kedden az IRA lövészei tűz alá vettek egy járőrautót, és golyóik halálra sebezték az egyik rendőrt. Szerdán hajnalban angol katonákra lőttek Newry-ban. A rövid tűzharc színhelyéről később egy súlyosan sérült 13 éves fiút szállítottak kórházba. A fiú néhány óra múlva belehalt a sebekbe. 4 TASKENT: Megkezdődött a Szovjetunió közép-ázsiai térsége legnagyobb folyójának, az Amudarjának elrekesztése. A folyót gát irányítja új mederbe és vízierőművet fog működtetni. Az eltérítés térségében az Amudarja öntözési rendszert táplál majd, amelynek segítség jgével több tízezer hektár földet tesznek termővé. A másfél kilométer hosszúságú gáton gépkocsik és vonatok közleked- j hetnek. 4 SZÖUL: Kedden Dél-Koreában választásokat tartottak, amelyek során a parlamenti képviselők kétharmadát választották újjá. A választásokból Pak Csöng Hi elnök pártja, az uralmon lévő köztársasági demokrata párt került ki győztesként. ♦ LONDON: Éjféltől megbénult a vasúti közlekedés Angliában, kaotikus állapotokat teremtve a túlterhelt országutakon. A 24 órás munkabeszüntetéssel a brit államvasutak alkalmazottjai a kormány bérbefagyasztási politikája miatt tiltakoznak. í 4 PÁRIZS: A francia légitársaság pilótái szerdától 48 órára csatlakoztak az irányítószemélyzet 9 napja tartó sztrájkjához. A munkabeszüntetés a bérkövetelések alátámasztását szolgálja. 4 VLAGYIVOSZTOK: A Szovjetunió három hajót ajándékoz a VDK-nak. A hajók hamarosan megérkeznek Haiphongba. 4 JERUZSÁLEM: Jigal Allan miniszterelnök-helyetes, aki Golda Meir távollétében ügyvezető miniszterelnökként működik, szerdán elrendelte egy kormánybizottság megalakítását, melynek az lesz a feladata, hogy döntsön a líbiai Boeing-727 utasszállítógép lelövésének áldozatul esett 106 személy hozzátartozóinak és a tragédiát túlélőknek kifizetendő pénzösszegekről. 4 MOSZKVA: Az SZKP Központi Bizottságának vendégeként kedden Moszkvába érkezett a Koreai Munkapárt küldöttsége, Kim Jong Gju, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára vezetésével. Szerdán Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára fogadta a koreai pártküldöttség vezetőjét és tagjait. \ SZIU-INDIANOK TAMADASA ' Szerdára virradó éjjel '■ A mintegy 200 sziu-indián Dél- Dakotában elfoglalta a Pinest Ridge-i rezervátumban lévő I Wounded Ynee városkát és túszokat fogtak. Kifosztották a városka egyik fegyverke- reskedését, s így hagyomá- nyos lándzsáikon és torna-hawkjaikon kívül modern ` tűzfegyverekkel is rendelkezíenek. Az FBI és a rendőrség az ■' S éjszaka folyamán körülvette 5 i a rezervátumot. Az FBI jerentése szerint a sziuk az '■ ! amerikai indiánok mozgalímához tartoznak. Carter Camp, az indián- ír csoport vezetője telefonon ís közölte a rendőrséggel, hogy ír a túszok szabadon bocsátó- ísának feltétele néhány kö- j í vetélés teljesítése. Többek I ' között azt követelik, hogy | ( Edward Kennedy szenátor ] vezetésével szenátusi bízott- ( ’ ság vizsgálja ki az indián- ■ ügyi hivatalnak a sziu törzs- v ízsel kapcsolatos tevékenysé- ) j gét. ? $ ★ DUNÁNTÚLI NAPLÓ Kádár János fogadta a CGI külöttségét Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára szerdán az MSZMP székházában fogadta a hazánkban tartózkodó Francia Általános Munkásszövetség (CGT) küldöttségét, amelyet Georges Seguy, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a CGT főtitkára vezet. A szívélyes, baráti, elvtársi eszmecserén részt vett Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára is. 4 MOSZKVA: A Szovjetunióban szerdán földkörüli pályára bocsátották a Kozmosz-549 jelzésű mesterséges holdat. A Kozmosz-549 fedélzetén elhelyezett tudományos berendezések kifogástalanul működnek és a kozmikus térség tanulmányozásának folytatását szolgálják. 4 LESZKOVAC: Szerbiában Leszkovac környékén a több mint tizenötórás havazás sok helyen megbénította a közúti forgalmat. 4 NEW YORK: Sikerrel zárult 11 000 philadelphiai tanár sztrájkja. A városi hatóságok meghátráltak és megállapodtak az oktatókkal, hogy új szerződésekkel biztosítanak magasabb fizetést és jobb munkakörülményeket számukra. 4 BONN: Szerdán délben megérkezett Bonnba Michael Kohl, az NDK miniszterelnökségi államtitkára, és röviddel megérkezése után a bonni kancelláriai hivatalban megkezdte tárgyalásait Egon Bahr nyugatnémet államminiszterrel Kohl és Bahr a két német állam közötti alapszerződés tavaly decemberben történt aláírása óta első ízben találkozott egymással. Tárgyalásaik középpontjában az NDK és az NSZK kapcsolatainak normalizálásával összefüggő kérdések állnak. 4 JERUZSÁLEM: Szerdára némileg javult, de orvosok szerint még mindig válságos az izraeli vadászgépek által február 21-én lelőtt líbiai utasszállítógép másodpilótájának állapota. A líbiai származású másodpilóta, akit egy izraeli kórházban kezelnek, súlyos tüdősérüléseket szenvedett és általános vérmérgezést kapott. 4 PRÁGA: Baráti látogatásra Prágába érkezett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság küldöttsége, amelyet Ho Dam miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter vezet. A delegáció Moszkvában rövid időre megszakította útját. Szerdán megkezdődtek a tárgyalások a KNDK és Csehszlovákia kormányküldöttsége között. 4 MOSZKVA: Belkereskedelmi választékcsere egyezményt írt alá Szurdi István belkereskedelmi miniszter. Az 1973-ra szóló megállapodás a hagyományos áruk, például faanyagok és építőanyagok, különféle fogyasztási cikkek mellett előirányozza italok, cigarettaféleségek, játékáruk és szövetek cseréjét is. A Német Demokratikus Köztársaság néphadserege ma ünnepli megalakulásának 17. évfordulóját A képen az NDK hadiflotta torpedó gyorsnaszádainak gyakorlata. 1973. majom f. Az Egyesült Államokat közvetlen felelősség terheli a saigoni rezsim tetteiért Binh asszony a saigoni külügyminiszterrel tárgyalt Sajtótájékoztatón nyilatkozott a VDK szóvivője Párizs.i A Binh asszony kezdeménye jzésére szerdán délelőtt össze is hívott négyes külügyminiszteri i találkozó után Binh asszony, a DIFK külügyminisztere kétoldalú eszmecserét folytatott Tran I Van Lám saigoni külügyminisz- t terrel. Közben a záróokmányt szövegező szerkesztő bizottság szerda délelőtt egy és negyed óra hosszat tanácskozott. A VDKI szóvivője szerint további előrehaladás történt a vitás pontok leszűkítésében. Szerda délben Nguyen Thanh Le, a VDK küldöttségének szóvivője sajtóértekezletet tartott, s hangsúlyozta: a párizsi konferencia normális mederben végzi munkáját. Plenáris ülést szerdára nem is terveztek, s a szövegező bizottság tovább folytatja munkáját. A VDK szóvivője ezzel válaszolt azokra a jelentésekre, amelyek szerint az Egyesült Államok az amerikai foglyok szabadonbocsátásának felfüggesztése miatt „félbeszakítja" a konferencia munkáját. Nguyen Thanh Le felhívta a figyelmet azokra a súlyos fejleményekre, amelyeket a tűzszünet megsértése okozott Dél- Vietnamban. így február 25-én Nan Danh helységben megtámadták a négyoldalú katonai vegyes bizottság DIFK tagjait, a delegáció négy tagját megölték, két tagját megsebesítették. Ezzel kapcsolatban a DIFK küldöttség vezetője a négyoldalú katonai vegyesbizottságban követelte, hogy a bizottság haladéktalanul vitassa meg, mint sürgős kérdést, a VDK és DIFI küldöttségek személyes biztonságának problémáját. „Abban az esetben, ha a négyoldalú katonai vegyesbizottság elfogadja ezt a munkatervet, folytatjuk az amerikai foglyok szabadon bocsátását" — hangsúlyozta a VDK szóvivője. Az Egyesült Államokat közvetlen felelősség terheli a saigoni rezsim ilyen tetteiért — jelentette ki a továbbiakban Nguyen Thanh Le, majd utalt arra: az amerikai fél maga sem hajtja végre a párizsi megállpodásokban előirányzott kötelezettségeit, így még nem kezdte meg a VDK kikötőinek aknátlanítását, nem közli az amerikai csapatkivonások helyét és időpontját, sőt amerikai repülőgépek a tűzszünet után több ízben is támadásokat intéztek a DIFK fennhatósága alatt álló területek ellen. A szóvivő közölte továbbá, hogy a párizsi konferencián tisztázták a Waldheim ENSZ- főtitkár jelenlétével kapcsolatos problémákat. Az ENSZ főtitkára, illetve képviselője nem vesz részt a záróokmányt szövegező bizottság munkájában, s a záróokmányt sem fogja aláírni, miután azt csak a kormányokat képviselő 12 külügyminiszter írja majd alá. Világos választ várnak az USA-tól és a saigoni kormánytól Nyilatkozatot adott át a VDK katonai vegyesbizottság vezetője Laoszban megkezdődnek a politikai tárgyalások Saigon . Szerdán Hanoiból visszaérkezett Saigonba Le Guang Hog tábornok, a négyoldalú katonai vegyesbizottság VDK- tagozatának vezetője. A tábornok nyilatkozatot adott át a testület többi tagjának a fogságba esett személyek szabadon bocsátásának kérdéséről. Emlékeztet arra, hogy a VDK kormánya kielégítően bonyolította le az őrizetben tartott foglyok szabadon bocsátásának első szakaszát s miként azt az idevonatkozó jegyzőkönyv előírja, „a következő szakaszokat is ugyanilyen kielégítően fogják megvalósítani". „De fel kell hívnom figyelmüket a vietnami nép mély megrendülésére — folytatódik a nyilatkozat. — A megállapodás hatálybalépése óta eltelt egy hónapban mást sem látott az ember, csak azt, hogy a szabadon bocsátott amerikai foglyok visszatérnek családjuk körébe, s ugyanakkor a saigoni kormányzat által őrizetben tartott polgári foglyok közül egyetlen egy sem nyerte vissza szabadságát. Láthatjuk, hogy csak a VDK és a DIFK tartja szigorúan tiszteletben a tűzszünetet, miközben az Egyesült Államok és a saigoni kormányzat hadműveleteket folytat a DIFK által ellenőrzött övezetekben”. Le Guang Hoa tábornok nyilatkozatában felhívja a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok és a saigoni kormány nem nyújtott teljes biztonságot, nem adta meg a párizsi békemegállapodásban és a csatolt jegyzőkönyvekben előírt összes mentelmi jogokat és diplomáciai előjogokat a VDK és a DIFK küldöttségének, sőt több alkalommal még arra is buzdította bérenceit, hogy támadják meg e küldötteket és szálláshelyüket. „Tekintettel e helyzetre, a vietnami nép felteszi a kérdést: miért csak a VDK kormánya és a DIFK tartja komolyan és szigorúan tiszteletben a megállapodások rendelkezéseit, miközben az Egyesült Államok és asaigoni kormány csak a kedvére való rendelkezéseket tartja be, a többit pedig megszegi. A négyoldalú katonai vegyesbizottság VDK-tagozatának vezetőjének nyilatkozata befejezésül hangsúlyozza, hogy a felmerült kérdésekre világos választ várnak az Egyesült Államoktól és a saigoni kormányzattól. Egyébként a négyoldalú katonai vegyesbizottság szerdán délelőtt küldöttségvezetői szinten tartott ülést a Tan San Nhut-i légitámaszponton. Egyidejűleg a négy delegáció képviselőinek jelenlétében összeült a fogolycsere-kérdésekkel megbízott albizottság is. ’ Vientiane: A laoszi hazafias front pártja és a vientianei királyi kormány képviselői pénteken tartják első vegyesbizottsági ülésüket az ország politikai jövőjéről. Ezt szerdán közölte a vientianei kormány egyik szóvivője. A bizottság a jövőben hetenként háromszor , hétfőn, szerdán és pénteken — fog összeülni. Az üléseken a két fél 6—6 küldöttel képviselteti magát. Újabb haladás Helsinkiben Az európai biztonsági értekezletet előkészítő helsinki nagyköveti tanácskozás csütörtöktől új munkarendre tér át: a napirendi pontok tartalmának gyakorlati meghatározását egy kisebb létszámú munkabizottság fogja végezni. A legközelebbi plenáris ülésre csak jövő kedden kerül sor. Az előző napon létrejött kompromisszum már szerdán jótékonyan éreztette hatását: a két órás munkaülésen a nagykövetek a tárgyszerű együttműködés légkörében, különösebb vita nélkül állapodtak meg a munkabizottság működési szabályaiban. A bizottság az első napirendi „kosár” tartalmát, az európai biztonság megszilárdításával, az államok közti kapcsolatok elveivel foglalkozó javaslatokat elemzi majd. Ennek során egységbe foglalja a hasonló mozzanatokat és felsorolja az ezektől eltérő álláspontokat, valamint a javasolt témákat és jelentésben terjeszti a plenáris ülés elé. A munkabizottság tevékenységében minden ország részt vehet. Az első bizottsági ülés elnöke — sorshúzás alapán — Malcev szovjet nagykövet lett A továbbiakban a francia abc sorrendjében minden nap más ország képviselője elnököl. Megkezdődtek a hivatalos magyar—amerikai tárgyalások Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti: A magyar—amerikai gazdasági és kereskedelmi tárgyalások megkezdése alkalmából Frederick B. Dent kereskedelemügyi miniszter kedden délután hivatalának fogadótermében köszöntötte a Vályi Péter miniszterelnök-helyettes vezette magyar küldöttséget. Az amerikai sajtó, a rádió és a televízió meghívott képviselői jelenlétében elhangzott szívélyes hangú üdvözlő beszédében Dent miniszter a többi között ezeket mondotta: " Nagy öröm számomra, hogy a kereskedelemügyi minisztérium nevében itt üdvözölhetem magyar vendégeinket: Vályi Péter miniszterelnök-helyettest, Nagy János külügyminiszter-helyettest, Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettest, Fekete Jánost, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettesét, valamint dr. Szabó Károly washingtoni magyar nagykövetet A miniszterelnök-helyettes most először tesz látogatást az Egyesült Államokban, ezért különösen örülök, hogy módja volt eljönni, úgyis, mint a legmagasabb rangú magyar kormányképviselőnek, aki eddig ellátogatott az USA-ba. Várakozással tekintünk az felé, hogy 9—10 napos látogatásuk folyamán módunk lesz megvitatni a Magyarországgal való kereskedelmi kapcsolataink további fejlesztését. A magyar vendégeknek alkalmuk lesz eszmecserét folytatni más magasrangú amerikai kormánytisztviselőkkel és meglátogatni néhány vállalatot. Még egyszer: nagyon örülünk, hogy körünkben vannak és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy kellemesen érezzék magukat — mondotta Dent miniszter. Vályi Péter válaszában megköszönte a szívélyes fogadtatást, majd ezeket mondotta: — Meggyőződésünk, hogy a stabil gazdasági kapcsolatok előmozdítják a béke ügyét is. A stabil gazdasági kapcsolatok első néhány lépését már megtettük, és megítélésünk szerint kedvezőek a további fejlődés távlatai — hangsúlyozta befejezésül a Minisztertanács elnökhelyettese. Ezt követően került sor a Vályi Péter vezette magyar és a Frederick B. Dent vezette amerikai tárgyaló küldöttség első hivatalos munkaülésére, amelyen általánosságban körvonalazták a két ország gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak időszerű kérdéseit.