Dunántúli Napló, 1973. június (30. évfolyam, 139-168. szám)
1973-06-10 / 148. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napja XXX. évfolyam, 148. száma 1973. június 10., vasárnap Ára: 1 forint Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Egységben Aki igazán szivén viselte a magyar nemzet sorsát, az mind századokon át elmaradásunkon kesergett és szomjasan áhította a kort, amelyben egyszer majd pótoljuk, amit törökvészen, labancdúláson, úri dőzsölésen és félgyarmati szolgaságunkon elvesztettünk. Kossuth „félkarú óriás”-nak nevezte az ipar nélküli magyarságot. Berzsenyi a paraszti szövetkezésben kutatta mezőgazdaságunk betegségeinek a gyógyszerét, az ifjú Vasvári Pál a szabadságharc hajnalán írta le: „Világnézeteket kell szereznünk, melyek iránytűul szolgálnak az események hullámai között...” 1919-ben már a legszervezettebb erő, a magyar munkásosztály világnézete, egyesített pártjának hangja nyomán lobbant forradalomra a magyar nép elkeseredése, szabadságvágya, felemelkedési törekvése. Ebben a forradalomban már a munkásosztály messzemenő céljai fejeződtek ki. Az 1919-es forradalom magában foglalta, mert történelmileg elkerülhetetlenül magában kellett foglalnia az egész nép századok alatt felgyűlt, megoldatlan gondját-ba- lát. A Tanácsköztársaság leverése után az ellenforradalom sötét éjszakája borult az országra. De a munkásosztály soha nem tagadta meg 1919 emlékét, eszméit, soha nem mondott le a politikai harcról, egy ígéretesebb holnapról. A negyvenes évek elején, amikor a fasizmus árnyéka egyre nyomasztóbb mértékben vetődött a magyar politikai égboltozatra is, a két munkáspárt, a Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt vezetői egyre több jelét adták együttműködési szándékuknak. Ezt példázza a szabadsághősöik síremlékének megkoszorúzása 1941. november 1-én, a Népszava híressé vált karácsonyi száma, a Történelmi Emlékbizottság munkássága és a Petőfi-szobornál 1942. március 15-én rendezett nagygyűlés, majd az utána kibontakozott béketüntetés. „Soha nem fogjuk elfelejteni - írta később a Szabad Nép -, hogy a legsúlyosabb pillanatokban a szociáldemokrata vezetés alatt álló szakszervezetekben és pártszervezetekben, a szocialista ifjúsági mozgalom vezetésén keresztül, sőt, a Népszava hasábjain is szólhattunk mi, kommunisták, népünkhöz. Ha volt valami eredménye harcunknak, ha hangunk messzebbre hallatszott a földalatti agitáció és illegális röpiratok körében, akkor azt a két munkáspárt egyre szorosabb együttműködésének is köszönhetjük ..." Ismernünk kell a magyar munkásmozgalomnak ezt a korszakát, mert csak így érthetjük meg a harcot, amelynek eredményeként 1948. június 12-én a két nagy munkáspártra — kommunistákra és baloldali szociáldemokratákra — az a feladat várt, hogy szervezetileg és politikailag is egyesítse a megvár munkásosztályt, annak a történelmi missziónak a betöltésére, amelyre hazánkban egyedül a szervezett munkásság és egységes pártja volt képes. Ismernünk kell az előzményeket, hogy láthassuk: a negyedszázada egyesült két nagy munkáspárt évtizedek harcában kovácsolódott, merítve a Tanácsköztársaság napjaiban létrejött pártegyesítés, a Horthy-fasizmus elleni éles és súlyos osztályküzdelem, majd a felszabadulást követő politikai ütközetek tanulságaiból. Mire tanít az elmúlt negyedrend tapasztalata? Mindenek- előtt arra, hogy hatványozottak voltak a párt erői módig, amikor az egyesülés alapelve, a marxizmus a leninizmus szellemében cselekedett, amikor eszmeileg, politikailag és szervezetileg egyaránt őrködött ezen az egységen. Nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi munkásmozgalom egész története intő példa rá: erőtlenné válik a munkásosztály forradalmi élcsapata, ha megosztják a frakciók és különféle irányzatok. Az ötvenes évek elején ilyen helyzetbe kerültünk. Pártunk, az MSZMP komolyan vette a történelmi tapasztalatot, helyreállította az elvi politikát, a pártegységet, eredményesen munkálkodik nagy céljaink valóraváltásán. Ennek legfőbb záloga, hogy tisztán őrzi a marxizmus-leninizmus elveit, maradéktalanul élvezi a dolgozó tömegek cselekvő támogatását. Miközben az MSZMP megtisztította politikáját mindenfajta torzulástól, végérvényesen kialakult a munkásosztály teljes politikai, eszmei, szervezeti és cselekvési egysége. Még nekünk is, akik benne élünk, a változás oly ütemét jelenti a most megidézett negyedszázad, hogy szinte ámulunk, ha visszapillantunk a megtett útra. Talpra állt a lerongyolódott, kifosztott magyar ipar és megsokszorozta a háború előtti termelést Sorsfordulón esett át mezőgazdaságunk is. Ma hatszor annyi mérnök kerül ki az egyetemekről, mint a kapitalizmus idején. Hazánkban, ahol egykor mindenfajta népbetegség tizedelte az embereket, ma több orvos jut egy lakosra, mint az Egyesült Államokban. Az eredményekben oroszlánrésze van a magyar munkásosztálynak, amelynek osztagai mindig a munka frontjának az élvonalában voltak, amikor áldozatot kellett hozni azért, hogy a döntő lépéseket megtehessük. Ez csendül ki az MSZMP Központi Bizottsága 1972. novemberi határozatából is, amely ismételten megerősítette: az országot formáló harc legelső soraiban a munkásosztály halad, s ennek a kormány céltudatos intézkedésekkel nyomatékot is adott. A munkásosztály tettekkel felelt osztályhű pártja határozatára. A szocializmus azonban nemcsak több bért, nagyobb darab kenyeret, új lakást, hűtőszekrényt, esetleg hétvégi telket és autót jelent, hanem mindenekelőtt új társadalmi viszonyokat: az egyén és a közösség új, harmonikus kapcsolatát. A kommunista szombatok, az egyre terebélyesedő szocialista brigádmozgalom, az üzemek, műhelyek, termelőszövetkezetek belső demokráciája, s közéletünk más, ma még kibontakozóban lévő megannyi szocialista vívmánya nemcsak a termelést, hanem a kulturálódást és ezzel együtt a szocialista életformát, az emberek közösségi formálódását is szolgálja. s tudja hányan álmodoztak a mayar munkásosztály soraiban mindarról, ami ma már a szocializmus elévülhetetlen vívmánya? Sokan közülük nem érhették meg ezt a napot, a két munkáspárt egyesülésének negyedszázados jubileumát. Fáj, hogy nincsenek már közöttünk, de büszkén gondolunk arra, hogy pártunk, munkásosztályunk, a magyar nép oly sok kiváló harcost nevelt és adott az igaz ügynek, amelynek letéteményesei, örökösei, folytatói vagyunk. Pártunk szervezetei és tagjai, amagyar kommunisták abban a szilárd meggyőződésben emlékeznek meg 1948. június 12-ről, hogy a következő negyedszázad megbonthatatlan egységben tovább viszi munkásosztályunkat végső célja, a szocializmus teljes felépítése, a kommunizmus útján. Kőszegi Frigyes : 4 A TARTALOMBÓL Egyszerre nyolc szputnyik (2. old.) Sötétben... (3. old.) Kincsesbánya a bánya kincseiből (3. old.) Tapsoltak a „hideg emberek" (5. old.) Tanácsok a rossz szónokok számára (6. old.) Cigánykérdés (8. old.) Fiatalok faházakban (9. old.) A siklósi várfesztivál második napja Aczél György a rendezvényeken Szombaton reggel megérkeztek a „fesztiválvárosba" a fúvósötösök és fúvós-kamaracsoportok országos találkozóján résztvevő zenészek, s az ő köszöntésükkel kezdődött a várfesztivál második napja. Fél tízkor Siklós főterén, a Kossuth téren gyülekeztek az érdeklődök, a nagyközség új büszkesége és látványossága, a Gádor István Kossuth-díjas keramikusművész által alkotott díszkút előtt. A környezetbe jól illeszkedő, középkori várat szimbolizáló, modern kompozíciójú díszkút avatásán megjelent a mester, Gádor István, Aczél György elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, dr. Nagy József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának első titkára, Bocz József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára, Horváth Lajos, Baranya megye Tanácsának elnöke, Takács Gyula, a Megyei Tanács elnökhelyettese, dr. Vida Sándor, az MSZMP Siklósi járási Bizottságának első titkára, dr. Török Zsigmond, a Baranya megyei Tanács VB Siklósi járási Hivatalának elnöke és dr. Sárosi Mátyás, a Siklós Nagyközségi Közös Tanács elnöke. Avatóbeszédet Takács Gyula mondott. Beszélt arról, hogy Siklós egyre inkább a modern magyar kerámia művészet otthona lesz, ismertette a Kossuthdíjas mester életútját, alkotó munkásságának állomásait, s köszönetet mondott azért a nemes gesztusért, hogy Gádor István a pécsi Jannus Pannonius Múzeumnak ajándékozta egész életművét reprezentáló, közel négyszáz alkotását A diszkótavatás után, mely egyben a kiállítás megnyitója is volt Aczél György elvtárs. Gádor István és a megyei, járási és községi vezetők kíséretében a siklósi várban megtekintette a „kerámia tárlatot”. Ezután a KB titkára az Ormánsággal ismerkedett: megnézte a körösi műemlék templomot, a csányoszrói szövőasszonyok munkáját, s ellátogatott a sellyei ormánsági múzeumba. A siklósi várfesztivál a vár kongresszusi termében folytatódott, ahol a hódmezővásárhelyi, a kőszegi, makói, nyíregyházi, pécsi, salgótarjáni, soproni és veszprémi zeneiskolák, a budapesti és a győri zeneművészeti szakközépiskolák kamaraegyüttesei, a Pécsi Rézfúvós Kvartett és MÉV triója mutatkozott be szépszámú közönség előtt. A zsűri a délutáni órákban hirdetett eredményt Az „A” kategóriában a kaposvári zeneiskola fúvós triója volt a legjobb. ők szerepelnek vasárnap a tv kamerái előtt is. Délután fesztiváltörténeti kiállítás nyílt a vár lovagtermében, este a dorogi, a Pécsi Ércbányász, a Pécsi Szénbányák és a salgótarjáni fesztiváldíjas zenekarok hangversenyeztek a vár udvarán a fesztivál serlegeiért. Késő este „Itt vagyok itthon” címmel Tímár Éva színművésznő és Sólyom Nagy Sándor operaénekes adott műsort a várkápolnában, majd a szombati napot toronyzene zárta, amelyet a spanyol bástyáról hallhatott a közönség. A képen az első sorban Gádor István diszkótja avatóünnepségének vendégei. A kottál jobbra az ötödik Aczél György elvtárs. Erb János felvétele 287-en búcsúztak Ballagtak az 508-as Szakmunkásképző Intézet végzősei Rózsa- és szegfűcsokrok a kezekben, sötét öltönyök, ünneplő ruhák, ünnepélyes arcok. A Tüzér utcában parkoló autók tömege, az iskola udvarán legalább négyszázan — szülök, hozzátartozók. Ballagnak az 508-as Szakmunkásképző Intézet végzősei. 287 ifjú szakmunkásjelölt búcsúzik a régi iskolától. Kilenc osztályban, tizenegy szakmából tesznek szakmunkásvizsgát idén az 508-as intézet utolsóéves tanulói. Mihalszky Judit például porcelánfestő. A Pécsi Porcelángyárban végezte a gyakorlati tanulmányokat. Számára, úgy gondolom nem okozhat nehézséget sem a vizsga, sem az elhelyezkedés. Ahogy mondani szokták, neki már „neve van”. Áprilisban kapott miniszteri dicsérő oklevelet és pénzjutalmat jó munkája, tanulmányi eredménye alapján. Azt mondja, szeretne a gyárban dolgozni, s ha lehet, kedvenc területén, a fajansz-aranyozáson. Az iskola egyetlen végzős könyvkötője Ábrahám Aranka. Szenvedélyesen szereti a könyveket, nem csoda hát, ha közel áll szívéhez a könyvkötészet. Szerinte az ebben a munkában a legszebb, amikor egy agyonnyűtt, régi könyvet újjá lehet varázsolni. Ő is régi helyén marad, a Pécsi Vegyesipari Ktsz-nél. Legkapósabbak azok a szakmák, amelyek az építőiparral, Pécs városfejlesztési terveivel kapcsolatosak. A víz-gázszerelő, liftszerelő, épületasztalos keresett szakember városszerte. Buszbauer Ferenc víz- és gázvezetékszerelést tanult. A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalatnál dolgozott, vizsga után is ott akar elhelyezkedni. Ebben az évben harmincöten vizsgáznak ebből a szakmából. Csaplár István felvonószerelő a Villamosipari és Gépjavító Ktsz ösztöndíjasa volt. Ahogy ő mondja, véletlenül választotta ezt a szakmát, de már el sem tudna képzelni másikat. Van is becsülete egy jó felvonószerelőnek, rá pedig eddig nem volt panasz. Mindhárom évben ötöse volt a gyakorlatból. Búcsúznak az iskolától a holnap szakmunkásai 4