Dunántúli napló, 1975. február (32. évfolyam, 31-58. szám)
1975-02-01 / 31. szám
2 A HNF megyei elnökségének ülése A környezetünk védelméről szólni mindig időszerű, érte tenni pedig gyakran csaknem elkésett vállalkozás. A Hazafias Népfront Baranya megyei elnökségének tegnapi ülésén is jelentőségükhöz méltó hangsúlyt kaptak a környezetvédelmi feladatok. Az elnökség elfogadta azt a felhívást, amellyel megyénk lakosságához, a népfront aktíváihoz fordulnak. Tenni lehet és kell a környezet a víz, a levegő szennyeződése, a zajártalom, a természeti tájak esztétikai romlása ellen. Az ülés hozzászólói jó és rossz példákkal is alátámasztották véleményüket. Ha csak a járási székhelyeket nézzük, akkor is bőven akad javítanivaló. Siklóson az új aszfaltszőnyegnek úgy biztosítottak helyet, hogy kivágták az útmenti fákat. Mohácson is egyre összébb szorulnak a belvárosi parkok, hatásos védelem híján pusztul a Duna-parti nyaralóterület. Jó példa viszont a komlóiaké. A bányászvárosban okosan óvják a parkokat, ligeteket, a kiskertmozgalomban hangulatossá, széppé teszik a lakóházak környékét. A környezetvédelmi tudatformálásban sokat tehetnének az iskolák, akár a biológia, vagy a környezetismereti órák keretében, illetve, ha újra rendszeressé válna a „madarak és fák napja”. Az elnökség megtárgyalta a nők nemzetközi évével, a nők napjával kapcsolatos tennivalókat. Ez év második felében lesz a Nők Világkongresszusa, erről az ott járt magyar delegáció tagjai számolnak be a megyei nőbizottság rendezvényein. Hazánk felszabadulása és a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség megalakulásának 30. évfordulója alkalmából békeutakat terveznek — az IBUSZ szervezésében — Lvovba és Moszkvába. A feladatok jobb megoldására új bizottságokat hozott létre a HNF megyei elnöksége. Jóváhagyták a város-, község- és gazdaságpolitikai bizottság, valamint az ifjúságpolitikai munkabizottság létrehozását. MHSZ munkaértekezlet Munkaértekezletet tartott tegnap az MHSZ Baranya megyei vezetősége. Az egész napos program során Vértes József megyei titkár értékelte az 1973 szeptemberében kezdődött kétéves elő- és utóképzési időszak második nyolchónapos ciklusának tapasztalatait, valamint a különböző szakágazatoknak a honvédelmi sportversenyeken elért eredményeit. A megyei titkár a nyolchónapos időszak munkáját eredményesnek ítélte és felhívta a résztvevők figyelmét a következő ciklus feladataira. Dunántúli napló Metszési bemutató Szentmiklóson Szőlőmetszés-bemutatót rendeztek Baranya, Somogy, Tolna és Bács-Kiskun megye szőlőtermelő nagyüzemi gazdaságai 80 szakemberének tegnap a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Pécsi Kutató Állomása Szentmiklósi Telepén. A bemutatót dr. Diófási Lajos, a pécsi kutatóállomás igazgatója vezette, akitől a korszerű szőlőtelepítésekről, tőkeművelési és metszési módokról kértünk tájékoztatást. — Annak ellenére, hogy még nem múlt el a tél, a nagyüzemi gazdaságok zömének szőlőiben a metszés 30-50 százaléka kész — mondta dr. Diófási Lajos. — A kutatóállomáson a szőlőterület háromnegyed részén végeztek a metszéssel. Lehetett metszeni, mert enyhe volt a tél, és az ezután bekövetkező fagy a magasművelésű szőlőkben jóval kevesebb kárt okozhat, mint a kisüzemi alacsonyművelésű táblákon. Ezért azt tanácsolnám, hogy a szőlősgazdák várják meg a márciust a metszéssel, mert még lehet igen hideg idő az idén. Az eddigi tapasztalataink azt bizonyítják, hogy az elmúlt évi csapadékos időjárás megerősítette a tőkéket, az enyhe idő következtében igen épek és egészségesek a rügyek. · A metszésnél mire kell ügyelni? — Prognózisunk szerint az egy rügyről várható fürtszám kedvezőbb a tavalyinál. Különösen a rizling szilváninál feltűnően jó a rügyek termékenysége. A nagyüzemekben szőlőfajtáktól függően négyzetméterenként 10—15 rügy meghagyását javasolnám. · Folynak a szőlőtelepítések. Milyen fajtákat, tőkeformákat ajánlana? — Ezen a környéken a fehér fajták közül a Rizling szilváni, a vörösek közül pedig az Oportó válik be legjobban. A tőkeformák közül a magas kordonművelést lengő szálvesszővel és a Sylvoz-művelést javasolnám. Miért? — Mindkét esetben kevés kézi munkaerővel alakítható ki és tartható fenn a szőlő. Jó feltételeket biztosít a gépi szüreteléshez, s a termésátlagok hektáronként elérik a száz mázsát. A bátyi tsz-ben hét esztendővel ezelőtt kezdődött a korszerű felfogásnak megfelelő szőlőtelepítés. Mik a tapasztalatok? — Új fajtákat — Rizling szilvánit, Chardonnais-t és Traminit — telepítettek. Ez párosult a modern talajerő gazdálkodással. Az eredmény: négy év óta Baranyában itt a legmagasabb a termésátlag, hektáronként több mint 100 mázsa. E gazdag termés mellett kiváló boraik vannak. Ez bátorítást ad a mohácsi járás szőlőtelepítéseihez. Az illetékes szervek nagyobb szőlőtelepítéseket várnak a megyétől... — Baranya természeti adottsága — különösen a villánysiklósi borvidéken és a mohácsi járásban — különösen alkalmasak szőlőtermelésre. A következő tervidőszak várható nagyüzemi telepítéseit az említett vidékekre kell koncentrálni. E témában már folynak a tárgyalások. Mindenesetre az biztos: intézetünk felkészült arra, hogy a telepítés során korszerű agrotechnikai módszereket, modern fajtákat és különböző szaktanácsokat tudjon adni a nagyüzemeknek. (Mécs) Kedvező a rügyfejlődés ___TelepíteSs aj Anlat______ Ma este Pécsett játszik a Brnói Drámai Színház együttese. Városuk — nyolc színház városa — kiemelkedő helyet foglal el Csehszlovákia színházi életében, s annak a vidéknek fővárosa, ahol még él a folklór. A társulat, amely most első ízben jár Magyarországon, Európaszerte ismert és elismert. Az utóbbi években szép sikert arattak Finnországban, Franciaországban, Lengyelországban és Bécsben, a Wiener Festwochen-en. — Két drámával jöttünk ide, önökhöz — mondja Oldrich Vykypel színházigazgató —, a haladó realista cseh írónő, Gabriela Preissová (1862-1946) művével, a Jenufával és a negyvennyolc éves szlovák írónak, Ján Rákosnak, a Szlovák Nemzeti Felkelésről írt drámájával, a Legkisebb fiú házával. Mindkettőt fiatal rendezőnk, Zdenek Kalec állította színpadra. Magyarországon a Jenufát tavaly óta ismerik a budapesti Opera előadásából. Most az eredeti szerelmi drámával találkozunk, azzal, amelynek alapján Leos Janácek a féltékenység és a bűn szép operáját komponálta. Mi a különbség a kettő között? - A drámai színpadon népi esküvő szertartása keretében, mintegy spontán népbíróságon zajlik a lélektani-realista játék — mondja Zdenek Kalec, a rendező. — Nem kronologikusan, hanem kissé verisztikusan, de mégis a brecht—burlani szellemben, négy szereplő szemszögéből kutatom a molnárlegény bűnét. Újra és újra ismétlődik a helyzet, persze, mindig más és más nézőpontból. Mindezt a kórus dalai, a kis népi zenekar muzsikája és népi mondások, szertartások közé ágyaztam. A zene természetesen nem Janácek-zene, hanem tiszta morva népzene. — Rákosi műve lélektani ballada. Kissé olyan, mint egy dokumentumfilm. Csak amíg ott ezer méterekből vághatják ki a jellemző pillanatokat, hogy szembesíthessék egymással — a színpadon mindezt a rendezéssel kell megoldani. S ez csak a pszichológia segítségével oldható meg. A brnói színház ma a Jenufával, holnap a Legkisebb fiú házával lép fel a Pécsi Nemzeti Színházban. — F — Ma este mutatkozik be a Brno Drámai Színház Kilencven napon át vásár Takarékosság ide, takarékosság oda, a nemzetközi vásárokat és kiállításokat nem szabad elspórolnunk, mert azzal mintegy a jövőnket kockáztatnánk. Három szakvásár, öt szakkiállítás és a bolgár jubileumi kiállítás, íme az ígéret 1975-re, jelentették be tegnapi budapesti sajtótájékoztatójukon a HUNGEXPO vezetői. Kőbányán, az új nemzetközi vásárközpontban rendezendő vásárok és kiállítások közül is kiemelkedik a tavaszi és az őszi BNV, valamint az ötévenként ismétlődő, immár 68. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár, együtt az AGROMASEXPO—75-tel. De menjünk sorjában, időrendben. Március 20—26. — AUTOSERVICE '75 Nemzetközi Szakkiállítás. Gondolom, nem szorul bővebb magyarázatra, miről is lesz szó. Egy héten át az autó körül forog minden: hogyan és mi mindennel óvjuk autóinkat? Nemcsak a hazai, de a nemzetközi kínálatot is felvonultatják. Április 22—27. — HUNGAROPLAST 75 Nemzetközi Műanyagipari Szakkiállítás. Hetedszer rendezik meg. A cél: a korszerű külföldi műanyagtermékek, félkésztermékek, műszerek és berendezések világpiaci kínálatának megismertetése, másrészt a magyar műanyagipar export- és kooperációs lehetőségeinek feltárása. Május 21—29. — Tavaszi BNV, a beruházási javak szakvására. Aligha kell bemutatnunk. Megjegyezzük, felmerült bennünk, a tőkés világ gazdasági nehézségei vajon nem vetik-e vissza a külföldi kiállítók érdeklődését. Kérdezésre sem jutott idő, a sajtótájékoztatón a kezdet kezdetén megnyugtattak, változatlanul nagy a külföld érdeklődése. Hiszen most mindenki eladni akar. Augusztus 29.—szeptember 14. A 68. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár. Ezúttal mutatkozik be először az új vásárközpontban, számot adva a magyar mezőgazdaságban végbemenő technikai forradalomról és annak jövőbeni irányairól. Ezzel együtt és egyidőben rendezik az AGROMASEXPO 75- öt, a Nemzetközi Mezőgazdasági, Élelmiszeripari Gép- és Műszerkiállítást és Vásárt. És hát a szórakozás: lovasbemutatók és -játékok, képzőművészeti bemutatók, képző- és fotóművészeti kiállítások. Október 15—23. — Őszi Budapesti Nemzetközi Vásár, a fogyasztási cikkek szakvására. Ezen a kiállításon nem lesznek szakmai napok, az őszi BNV tehát teljes egészében a fogyasztóé , a nagyközönségé. Ugyanebben az időben rendezik meg a Nemzetközi Kereskedelmi és Vendéglátóipar Kiállítást. A kereskedelmi, az üzleti, az éttermi, a szállodai és a nagykonyhai gépeket, berendezéseket vonultatják fel. A sort a LIMEXPO 75, a Nemzetközi Textil-, Ruházati, Bőr-, Cipőipari, Mosodai Gépek és Tisztítóberendezések Kiállítása zárja. November 12 —18-a között rendezik. Célja, hogy segítséget nyújtson a hazai könnyűipar rekonstrukciójához, termelésének fejlesztéséhez. Amint látjuk, non-stop seregszemlének — a kiállítások nyitvatartási ideje összesen 90 nap — nézhetnek elébe a szakemberek és a vásárlátogató nagyközönség. Az új és fiatal — még nem kialakult — budapesti vásárközpont igyekszik is felkészülni erre, sorra állnak fel az új kiállítási csarnokok, egyre magasabb színvonalú a kiállítók és a látogatók ellátása, kiszolgálása. Miklósvári Zoltán HUNGEXPO-sajtótájékoztató Nagy a külföldi érdeklődés (kiküldött munkatársunktól) 1975. február 1., szombat januárban megvalósult Új üzletek és étterem Egészségügyi és kulturális létesítmények megyénk legkorszerűbb ilyen jellegű létesítménye. A másik jelentős kereskedelmi létesítmény Pécsett épült. A Bizományi Áruház másfél millió forintos költséggel létrehozott bútorrészlege a Temető utcában várja az adni-venni szándékozókat. A BÁV-nak régi gondját oldotta meg az új üzlet, s hogy a lakosságnak mit jelent, azt bizonyítja a számadat: 8—10 milliós forgalmat várnak az új részlegtől. Régi hiányt pótol a múlt hónaptól üzemelő István-aknai étterem. A napi 300 adag előállítására képes vendéglátó létesítmény több mint másfél millió forint költségen épült. A Mecseki Szénbányák komlói karbantartó üzemének építői mintaszerű munkát végeztek. Komló vízellátásának gondjain enyhít a későbbiekben a nemrég elkészült orfűi vízmű. 12,5 millió forintos költséggel épült a vízkivételi mű. A természetvédelmi területként nyilvántartott környezetbe a Bányászati és Aknamélyítő Vállalat odaillő létesítményt épített. Oktatási, iskolai gondokat oldottak meg a megye több községében. Nagynyárádon a tanács kétszobás pedagóguslakást adott át. Felújították, korszerűsítették a bikali általános iskolát, Sásdon az iskolai napközit közel félmillió forint értékben átalakították, bővítették. A pedagóguslakások sora újabb kettővel bővült, ezeket Bogádmindszenten építették, mintegy 600 ezer forintos beruházással. A Pécsi Tanárképző Főiskola oktatási célokat szolgáló uszodájában olasz gyártmányú vízforgató berendezést építettek be, mely tisztítja, fertőtleníti és állandó hőmérsékleten tartja a vizet. A Siklósi Járási Kórházban korszerű röntgenosztályt létesítettek több mint egymillió forintos költségen. Emellett befejeződött a kórház környékének parkosítása is. Nem szennyeződik Hird levegője, nem száll a pernye és a korom, mióta a Kenderfonó és Szövőgyárban a régi széntüzelésű fűtő-gőzfejlesztő kazánt olajtüzelésűre cserélték ki. A 12 és félmillió forintos beruházással elhelyezett berendezés biztosítja az üzem ipari és fűtési gőzellátását. A komlói fiatalok zeneoktatásának magas színvonalon való biztosítása érdekében több mint hét és félmillió forintos költséggel zeneiskola épült. A műszaki átadás január elején megtörtént. Ifjúsági klubot avattak a lothárdi fiatalok. A művelődési ház földszintjén kialakított létesítmény építésében jelentős társadalmi munkát végeztek a község KISZ-esei is. A Moziüzemi Vállalat Bár község moziját csaknem 200 ezer forintos költséggel felújíttatta, korszerűsíttette. Jól kezdődött az év. Szépült, gazdagodott megyénk és városunk. Az építők kihasználták a tavaszias időjárás adta lehetőségeket s leginkább ennek köszönhető, hogy az átadások nyári hónapokra jellemző sűrűséggel követték egymást. Baranya csaknem húsz községét látja el a továbbiakban a vajszlói ÁFÉSZ januártól üzemelő „Ormánság" áruháza. A mintegy 7 millió forint költséggel épült, 864 négyzetméter alapterületű bevásárlóközpont Több mint oktatás A Pécsi Dolgozók Gimnáziumának terve Új feladatokat vállal a Pécsi Dolgozók Gimnáziuma: be akarja kapcsolni diákjait a közművelődésbe. Az iskola vezetői abból az elvből indultak ki, hogy az igazi iskola mindig több az előírt tananyag oktatásánál. Ehhez figyelembe vették sajátos helyzetüket is: diákjaik többsége — ellentétben az évtizedekkel ezelőtti dolgozók középiskolájával — tizenéves korú. Ezek a középiskolások tehát életkorban és így érdeklődési kör tekintetében is jóval közelebb állnak nappali tagozatos társaikhoz, mint a régi dolgozók gimnáziumának tanulói. Az iskola mindezek figyelembe vételével kapcsolatot keres a város közművelődési intézményeivel és a jövő tanévtől kezdve egy alapos közművelődési tervvel bővíti ki oktatási-nevelési programját. Már eddig is sikeresen oldottak meg ilyen feladatokat, így néhány alkalommal múzeumokba vittek el egy-egy osztályt, pontosabban a Természettudományi, a Csontváry és a Régészeti Múzeumba. Továbbá egy másik osztály megnézte Moliere: Don Juan című komédiáját a Pécsi Nemzeti Színházban. Ezeket a látogatásokat a tanárok — elsősorban a magyar szakosok — előkészítik a gyerekek számára, majd a látogatás után értékelik, feldolgozzák az élményeket.