Dunántúli Napló, 1978. február (35. évfolyam, 32-59. szám)

1978-02-27 / 58. szám

Régi hagyományt elevenített fel a Tatabányai Bányász női kézilabda-szakosztálya, mikor a bajnokság szünetére kiírta a vidék NB I-es és NB I. B-ben szereplő női kézilabdacsapatai­nak a vidéki bajnokságot. Régi hagyományról szóltunk, mivel a hatvanas években a sportág egyik legnagyobb eseményét jelentették a „Hat város tor­nája" elnevezésű rendezvények, amelyeket évről évre más vá­rosban rendeztek meg nyaran­ként: Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged női és férfi csapatainak részvételével. Később, ha egy város távol maradt, a kezdő hatásból lép­tek csatasorba olyan városok csapatai, ahol újabb felleg­várai keletkeztek az egyre nép­szerűbbé váló kézilabdának, így Békéscsaba, Ózd, Tata­bánya. E népszerűsítő feladatot vállalta most a Tatabányai Bá­nyász, mikor az NB I-ben sze­replő együttesek mellé meg­hívta a női NB I. B-s mezőny legjobbjait is. Mindaz várható volt , a feb­ruár 5-én Pécsett lebonyolított első fordulóban a két I. osztá­lyú gárda, a PMSC és a Ta­tabányai Bányász szerepelt a legjobban. Mindketten két mér­kőzést játszottak és pontveszte­ség nélkül kezdhették a tegnap lebonyolított második fordulót, ahol egymással is találkoztak. Még a miskolci második for­duló előtt kérdeztük meg a pécsi piros-feketék edzőjét, Hang Jánost, hogy esélyesnek tartja-e csapatát a vidék baj­noka címre? — Az első forduló tapaszta­latai alapján mondhatom, hogy a két veretlen gárda mind fi­zikai, mind technikai területen kiemelkedik a mezőnyből, öröm ezt mondani, mikor tudatában vagyok annak, hogy a torna többi résztvevője az első for­duló időpontjában jóval elő­rébb tartott az alapozásban mint mi. A kézilabdaszövetség által előírt követelményrendszer meghatározta felkészülését, mi a Vasas elleni MNK mérkőzés miatt ugyanis később kezdhet­tük el. Még külön öröm szá­momra, hogy jelenleg 24-es ke­rettel készülhetünk a bajnok­ságra. Nem hinném, hogy az utóbbi tíz évben dicsekedhetett hasonló hírrel Pécsett NB-s női kézilabdacsapat-edző. — Hallhatnánk valamit az oly régen várt erősítésről? • — Elsősorban kell megemlíte­nem, hogy ami évek hosszú so­rán a pécsi csapatok gyengéje volt, ma sikerült megoldani. Jelenleg két balkezes játékos is a csapat rendelkezésére áll. Czerbusz Ilona a Nagykanizsai Olajbányásztól, Apáti Éva pe­dig Dombóvárról került hozzánk. Ugyancsak erősítést jelent a Pécsi Sportiskolától igazolt Csirke Ágnes és az Universitas PEAC-ból hozzánk került Ko­vács Gabriella, aki előzően a mindig nagyszerű utánpótlást nevelő Rába ETO játékosa volt, és aki most a térd-porcműté­­ten átesett, utánpólás váloga­tott Boóz Ilonát tudja helyette­síteni. De készenlétben állnak a többiek is, akiket a Dunántúli Napló terembajnokságán lát­hatott a pécsi közönség. — Térjünk vissza a vidékbaj­nokság taglalására. — Minthogy nagy szolgálatot tett a csapat építésében a Du­nántúli Napló Kupa, ugyanúgy nagy szerep jut ezen területen a vidékbajnokságnak is. Az új emberek tétremenő küzdelmek­ben épülhetnek be a csapatba. Az első forduló valóban meg­lepő eredménnyel zárult szá­munkra, hiszen mindkét ellen­felünk az I. osztályban játszik és a tavalyi bajnokságban el­lenük a hazai pályán mind­össze egy pontot sikerült sze­reznünk. A Bakony ellen vesz­tettünk, míg a Borsodi Bányász egy pontot rabolt Pécsett. Mind­­ezek figyelembevételével a vi­dék bajnoka cím minden való­színűség szerint most Miskolcon, a Tatabányai Bányász elleni mérkőzésen dől el. De ott ta­lálkozunk még az I. osztályba visszakerült Győri Textiles gár­dájával is. A március 5-i győri fordulót — mikoris a Dunaúj­városi Kohász az ellenfelünk - minden bizonnyal elhalasztjuk, ezen időpontra ugyanis meghí­vásunk van a hagyományos eszéki tornára, így a halasztott mérkőzést Dunaújvárosban játsszuk le. Az utolsó fordulóra Tatabányán kerül sor, ahol a szintén újonc NB I-es Eger lesz az ellenfelünk. K. L. : Páros versenyfutás II legjobb vidéki női kézilabdázó címért Sporthírek TARÓCZY A DÖNTŐBEN - GYŐZELEM NASTASE ELLEN Ocean Cityben a nemzetközi teniszversenyen­­nagyszerű ma­gyar siker született: Taróczy Balázs kitűnő játékkal, 6:4, 6:3-ra győzött a román Ilie Nastase ellen, s ezzel bekerült a döntőbe, ahol a dél-afrikai Ray Moore lesz az ellenfele, miután 6:4, 0:6, 6:2-re nyert az amerikai Vitas Gerulaitis ellen. KISS ÉVA GYŐZELME LENGYELORSZÁGBAN A lengyelországi Bydgoszcz­­ban bolgár, angol, magyar, NDK-beli, román, nyugatnémet, svéd, csehszlovák és lengyel sportolók részvételével lebo­nyolított nemzetközi úszóverse­nyen, a 200 méteres női mell­úszásban a magyar Kiss Éva 2:38.1 perces idővel megsze­rezte a győzelmet. Kosárlabda PVSK-Egri Tanárképző 86:65 (58:29) NB I. női mérkőzés, Pécs, városi sportcsarnok, 200 néző. V.: Gergely, Kardos. PVSK: Szabóné (16), Bundász­­né (16), Notaisz (17), Verbő­­cziné (4), Russainé (19). Cse­re: Padragi (4), Németh (-), Csankó (2), Hanke (4), So­­mogyvári (4). Edző: Horváth Imre. A sereghajtó Eger legyő­zése nem okozott gondot a PVSK-nak. Az egriek legjobb­jai: Dombrády (21), és G. Hi­deg (17) voltak. I db 10 tonnás, üzemképes, betonplatós hídmérleg Megtekinthető a Baranya megyei Háziipari Szövetkezet malom­péterpusztai telepén. Érdeklődni lehet: 10­ 582 telefonon. Büntető Nagy reményeket fűztek Pécsett a vasárnap Miskol­con megrendezett női vi­déki kézilabda-bajnokság második fordulójához. A kettős mérkőzésen azonban felborult a „papírforma”. A Tatabánya ellen készülő pécsiek nem számoltak az NB I. újoncával, a győri lányokkal, így történhetett, hogy a veretlenek rangadó­ján elért tízgólos győzelem ellenére keserűen kellett el­­hagyniuk a miskolci sport­­csarnokot. Jóllehet a győri textilesek ellen is megvolt a lehetőségük a pontszer­zésre, de az időntúli bün­tetőt nem tudták értékesíte­ni a mecsekaljiak. PMSC—Tatabányai Bá­nyász 19:9 (12:4). A pécsi­ek legjobb góldobói: Ba­­lázsné 8, Pálvölgyiné 6, Sólyomné 3. Győri Textiles-PMSC 19:18 (12:11). A pécsiek legjobb góllövői: Balázsné 7, Pál­völgyiné 5, Fajcsiné 2. Tanulságos győzelem Kilencven percig tart a mérkőzés Legjobb a végével kezdeni valamit: egy székesfehérvári szurkoló előttem rezignáltan jegyezte meg a mérkőzés vé­gén, hogy nem az utolsó öt percben kell játszani... De hogy egy gól micsoda lázba tudja hozni a közönséget, s a lázbajött közönség milyen ha­tással van a csapatra, azt az a pécsi szurkoló tudja igazán, aki ugyanakkor jegyezte meg: ha még negyedóra van, hát képesek kiegyenlíteni... Folytassuk az összbenyomás­sal. A mérkőzés egésze, tehát mindkét csapat munkája ve­gyes érzelmeket keltett. Lát­tunk finom, elegáns, itt-ott bravúros megoldásokat, pontos, hosszú labdákat, szép levétele­ket mindkét fél részéről, és lát­tunk banális hibákat, durva belemenéseket, hajmeresztő megoldásokat, szintén mindkét fél részéről. A mieink, lévén fiatalabbak, jobban bírták erő­vel, a fehérvári vasutasok lé­vén öregebbek, ritkábban ne­hezedtek a pécsi kapura, amelynek védője — Fiedler — ezen a mérkőzésen, jóllehet a gólokról nem tehet, nem bizo­nyította, hogy méltó utóda vagy helyettese Katzirz Bélá­nak. A pécsi csapat fegyelme­­zetten játszott, látszik, hogy a fegyelem nagy erőssége Ko­vács Imre vezetőedzőnek, ez a fegyelem csak akkor lazult meg, amikor a fehérvári nyo­más megnőtt. A vendéglátók nem tudták kihasználni lehe­tőségeiket, mindenesetre meg­zavarták olykor az egyébként kitűnő pécsi védelmet. A vé­letlen általában nekünk ked­vezett, s amikor a labda a tizenhatoson belül ide-oda pattogott, az volt az érzésem, hogy a tévéből jól ismert jég­korong-játékra hasonlít a do­­lo­- csoda, hogy öngól nem lett belőle. A pécsi gólok szépek voltak. Talán az érdemelne külön em­lítést, amelyiket Kiss a hosszú­sarokba küldött. A fehérváriak góljai inkább tanulságosak voltak, semmint szépek, de hát ez érthető, a pécsinek nem tetszik a kapott gól. Az egyéni teljesítményekről csak annyit, hogy a védelmet Pál kitűnően dirigálta, Kincses nehezebben győzte apró ter­metű szélsőjét, Litviket tartani, a középpályán Lutz mutatta meg oroszlánkörmeit, a csatár­sorban pedig Kiss, Kardos nagy kedvvel játszott, bár bra­vúros megmozdulásai után rendre elhibázott mindent. Be­­játszotta viszont az egész pá­lyát. A talaj sáros, mély volt, nem lehetett jó rajta játszani, Pa­lotai hibátlanul vezette a mér­kőzést. Kampis Péter Felcsillant a remény Két mérkőzésen három pont Két hazai mérkőzés szere­pelt a Kaposvári Rákóczi múlt heti programjában. Két sors­döntő találkozó, amikor a zöld-fehéreknek (akik mindkét esetben — talán kabalából — narancssárga színű mezt öltöt­tek) feledtetni kellett a siker­telen tavaszi rajtot. Az e heti mérleg merőben más, mint az előző volt. Két hazai mérkőzé­sen három pontot szerzett a kaposvári együttes s bizony nem sok hiányzott, hogy nem négyet. De kezdjük a fordulatot je­lentő szerdai találkozóval, ami­kor a havas, jeges talajú pá­lyán végre egy „új" Rákóczi­nak tapsolhatott a kemény téli napon is összegyűlt négyezer hazai szurkoló. Valójában csak összetételében volt új ez a csapat. A szív a régi volt. Ezért is sikerült a Kaposvár­nak biztosabban nyernie a Haladás ellen, mint amit az 1:0-ás győzelem sejtet. Jól jött a Rákóczinak a szer­dai győzelme, hogy ez mennyi­re felrázta a hazai tábort, azt a Videoton elleni meccs bizo­nyította. Tízezer szurkoló várta a szombati mérkőzést. Akik látták a vidi elleni találkozót, biztos nem sajnálják, hogy e tavaszias napon kimentek a kaposvári stadionba. Nem csu­pán azért, mert a sereghajtó Rákóczi pontot szerzett a baj­nokaspiráns Videoton ellen. Többet mond ennél az, aho­­nnan kiharcolta a hazai le­génység ezt a döntetlent. A Videotont nem kell ma külön bemutatni a sportág kedvelőinek. A tavaszi évad­ban még az első helyet is bir­tokolták a fehérváriak. A csa­patkapitány Karsai, nagyon magabiztosan jelentette ki a kaposvári mérkőzés előtt, hogy két pontért jöttek. Aztán a végén, a válogatottat megjárt játékosokkal telitűzdelt Fehér­vár örvendezhetett az egy pontnak. Igaz, hogy Buús, a kaposváriak kapitánya most is jópár lövést tett ártalmatlan­ná. (Ez a dolgom — mondta a kitűnő kapus.) De még több dolga volt a Videoton hálóját őrző Kovácsnak. Az első fél­időben brillírozó (szünet után már elfáradt) Kiss László bom­báit csak bravúrral vagy vé­dőtársai, Fejes meg Végh se­gítségével tudta menteni a volt válogatott kapus. Aztán egy­szer már ő is verve volt, hisz Konrád pompás labdájával Tú­rai besétálhatott volna a ka­puba. A legeredményesebb Rá­­kóczi-csatár azonban idegessé­gében, abszolút helyzetben fö­lé durrantott, és ezért a végén a Rákóczinak is be kellett ér­nie egy ponttal. Kaposvárott tehát megcsil­lant a remény ... Kovács Sándor A labdarúgó-vb története A nagy csata kezdetét jelentő pillanat Münchenben. Középen, labdával a kezében Taylor, az emlékező játékvezető. 1974: az NSZK-ban Taylor a játékvezető Ismét Európa, ezúttal a Né­met Szövetségi Köztársaság volt a házigazdája a sorrend­ben 10-ik labdarúgó világbaj­nokságnak. Az öt földrész országainak labdarúgó válogatottjai 255 mérkőzést vívtak, hogy a végső győztes négy esztendeig őriz­hesse a kupát, minden labda­rúgó díj legrangosabbját. Az elődjéért, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség egykori elnöke, Jules Rímet által fel­ajánlott kupáért negyven esz­tendeig küzdöttek a labdarúgó válogatottak. E negyven esz­tendő a labdarúgás világmére­tű elterjedését, a játék fejlődé­sét és népszerűségét hozta. Ab­ban, hogy megtorpanás nélkül egyre feljebb ívelt a labdarú­gás fejlődése, nem kis része volt a négyévenként megismét­lődő kupaküzdelmeknek a Rí­met Kupáért, amelyet Brazília együttese 1970-ben Mexikóvá­rosban aratott harmadik győ­zelmével véglegesen elnyert. De kanyarodjunk vissza az 1974-es VB-re, amelynek már az előzményei is rendkívüli sok érdekességet ígértek. Mire be­fejeződtek a selejtezők, vajon ki gondolta volna, hogy jó né­hány előzetes esélyes, patinás futballhagyományokkal rendel­kező ország nem lesz ott a VB 16-os döntőjében? Így például az európai csoportból az 1966- os VB-győztes Angliának, to­vábbá Portugáliának, Belgium­nak, Magyarországnak, Spa­nyolországnak és Franciaor­szágnak sem sikerült kiharcol­ni a döntőbe jutást. Ugyanak­kor a résztvevők sorában üdvö­zölhettük „a fekete földrész" képviseletében Haiti, Zaire, to­vábbá Ausztrália válogatottját. Mint az eddigi világbajnok­ságok során mindig, úgy ezút­tal is megindultak már jó előre a találgatások: vajon kit jelöl­nek a döntő játékvezetőjéül? Az angol Taylor játékvezető indult a pálya közepe felé... Ha egy olyan csodálatos tör­ténetnek, mint a labdarúgó-vi­lágbajnokság, volt valaha iga­zi csattanója, az ő személyének a kijelölése az volt. Világbaj­noki döntőt vezetni eddig ki­váltságos „kegy" volt, vagy még inkább, egy játékvezetői pályafutás, egy játékvezető éle­tének megkoronázása. Most, viszonylag egy fiatal bíró lép­kedett előre, s a kezdésnél ő volt a legjelentéktelenebb em­ber a pályán. Ami nem baj. Amire azt mondják, úgy is kell, akkor működik jól a játékveze­tő, ha észrevétlen, hogy a pá­lyán van. De mi lesz vele ké­sőbb, majd ha élesedik a já­ték! A világszerte óriási érdeklő­déssel várt NSZK—Hollandia 1974-es VB-döntő 57. másod­percére ugrott a müncheni olimpiai stadion órája, amikor Hoeness a büntetőterületen be­lül, buktatta Cruyffot, a hollan­dok világsztárját. Az esettől mindössze öt (!!!) méterre ál­ló angol Taylor mit sem törődve a nyolcvanezer őrjöngésével, határozottan mutatott a tizen­egyes pontra.­­ Johan Neeskens nagy biz­tonsággal lőtte be a büntetőt, de meglepetésemre a hollan­dok nem törték kezüket-lábu­­kat, hogy tovább építsék elő­nyüket. Cruyff alkotókedvét néhány könyörtelen belemenés törte darabokra és Berti Vogts-ot egy különösen kemény danos után figyelmeztetnem is kellett. A németek egyenlítése után Jongbloednek, a holland ka­pusnak a játék következő sza­kaszában mindkét keze tele volt munkával, mert a nyugat­németek mind erőteljesebben támadtak, a másik oldalon vi­szont Rep egy csodálatos al­kalmat szalasztott el, hogy újra vezetést szerezzen Hollandiá­nak. Amint a hollandok mindin­kább védelembe szorultak, Neeskenst figyelmeztetnem kel­lett, aztán, fél perccel a szünet előtt Gerd Müller belőtte a nyugatnémetek második gólját, amely döntőnek bizonyult. Az első félidő néhány má­sodpercre rá véget ért, s ahogy az alagút felé ballagtunk, az egyik holland játékos dühösen felém rúgta a labdát. Arrafelé indultam, de a következő pil­lanatban Cruyff bukkant fel előttem és azt mondta: — Nagyobb védelmet kérek öntől. Ebben nem találtam kivetni valót, hát így szóltam: — Rendben van, nagyobb védelmet kér. Most távozzék. Félig elfordult, mi tovább mentünk az alagút felé, de Cruyff rögtön vissza is jött és megint azt mondta, hogy na­gyobb védelmet kér. Még va­lamit hozzátett, de azt nem ér­tettem. — Rendben van — mond­tam. — Hallottam. Most azon­ban elég legyen ebből. Ha még vitatkozni akar, intézked­nem kell. Elfordult, de harmadszor is visszajött és akkor figyelmez­tettem engedetlensége miatt. Azzal, hogy harmadszor is visz­­szajött, nyilvánvalóan le akart járatni. Tekintet nélkül arra, hogy mit mondott, a viselkedé­sével akarta az összes jelenle­vők tudomására hozni, nem ért egyet működésemmel. Ahogy felmutattam a sárga lapot, Cruyff elment és többé egy szó sem esett az ügyről. * Az esti bankett nagyszerű volt és München utcáin min­denfelé táncoltak, énekeltek az emberek. Mire végül lefeküd­tem, órákig nem tudtam el­aludni, újra meg újra átéltem a döntőt. És egy hatalmas gombóc volt a torkomban, — emlékezik vissza a játékvezető. Somos István Hétfői □

Next