Dunántúli Napló, 1979. november (36. évfolyam, 300-328. szám)
1979-11-01 / 300. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXVI. évfolyam, 300. szám 1979. november 1., csütörtök óra: 1,20 . Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Termelés és érdekvédelem Rögzítsük az alaphelyzetet: manapság a munkavál- torlók érdekeikhatásosabb, erőteljesebb védelmét várják a szakszervezetektől, és — ne kerteljünk — kritikusabban ítélik meg mindazt, amit a „szakszervezeti érdekvédelem” gyűjtőfogalommal jelölünk. Ugyanakkor a vállalatok gazdasági vezetői is egyre nagyobb igényekkel lépnek fel a szakszervezetekkel szemben, és elvárják, hogy a vállalatgazdálkodás stratégiáját és taktikáját, végsősoron a mindennapi termelési feladatok végrehajtását a szakszervezetek minden lehető módon támogassák. Kérdezhetik persze: hol itt a — fogalmazásból remélhetően kisejlő — kettősség, netán ellentmondás? Hol itt a gond, mi itt a dilemma? Végtére is: a munkaadó és a munkavállaló (vagyis a vállalat és a dolgozó) legfeljebb csak apróbb ügyekben kerülhet érdekösszeütközésbe, s e konfliktusok elsimítására ott vannak a precízen kidolgozott jogszabályok, a törvények, a rendeletek. Ott a döntőbizottság, a munkaügyi bíróság és megannyi más törvényes fórum. Hosszabb távon és alapvetően nincs — nem lehet! — lényegi különbség az egyéni és a vállalati érdekek között. Már csak ezért sem, mert ezekkel azonos — hallhatjuk, olvashatjuk épp eleget — a népgazdasági, a társadalmi érdek is. De vajon igaz-e a* brosúra-ízű feltételezés itt és ■most, a változó és egyre bonyolultabbá váló gazdálkodási körülmények és feltételekközött? Kerüljük meg kissé a kérdésre adandó választ és nézzünk néhány gyakorlati példát. Panaszkodik a művezető,mert az elmúlt három évben tizennégyen hagyták ott a műhelyt a vitathatatlanul súlyos fegyelemsértések miattibüntetés elől menekülve. Azt mondja: „mindegyiküknél már vártam, hogy ez történik, előre tudtam, hogy kilépnek. Demiért kell megvárnom, hogy az illető duzzogva, sőt a főnökeit sértegetve kilép? Ezeket az embereket egyszerűen ki kellene tennem. Semmit nem vesztenék velük, inkább csak nyernék. De el sem merem mondani, micsoda kálváriát jártam, amikor az elmúlt öt évben két embernél követeltem, hogy a vállalat mondjon fel nekik. Nem is kálvária volt, hanem szabályos ,meg hurcoltatós. S akik emiatt piszkáltak, vajon tudják-e, hogy hány és hány művezető nézi inkább tehetetlenül ésbeletörődve a fegyelmezetlenkedéseket, de nem tesz ellenük semmit Kinek hiányzik például a döntőbizottsággal való áldatlan vita? Kinek hiányzik, hogy kioktassák a szocialista humanizmusról, vagy bizonyos szociális szempontok figyelembevételének szükségességéről?" Panaszkodik a szakszervezeti bizottság munkatársa, mert képtelenek elérni, hogy a kollektív szerződésben szabályozott túlórarendet a vállalat vezetői tiszteletben tartsák. „A nagy hajrák idején — mondja — semmi sem számít, legkevésbé a túlóraszabályzat. Vannak műhelyek, ahol az engedélyezett túlórák kétszeresét is felhasználják havonta, és ugyan mit tehetünk? Érveinkre egyetlen rövid mondattal válaszolnak: a tervet teljesíteni kell, különben oda a nyereség ... Hát ez is érdekvédelem!” Panaszkodik a másik szakszervezeti bizottság munkatársa, hogy évek óta bajlódnak a nyilvánvalóan balesetveszélyes — sőt, a gyárkörnyéki lakosságra is veszélyes —műhely felszámolásával, illetve szükség szerinti korszerűsítésével. De hiába minden, erőfeszítéseiket megtöri a „termelési érdek”-re való hivatkozás. A műhely nélkül nem gyár a gyár, a rekonstrukcióra pedig egyelőre nincs pénz ... És panaszkodik az üzemszervező, mert azért hívták a — történetesen könnyűipari — vállalathoz, hogy kitanulja a mozdulatelemzésen alapuló munkaszervezési eljárást, majd a — vállalat által finanszírozott — tanfolyam elvégzése után a gyakorlatban is hasznosítsa újonnan szerzett tudását. „Történetesen kiváló minősítéssel végeztem el a tanfolyamot, tettem is volna a dolgomat, de már a kezdet kezdetén szembekerültem a szakszervezettel, finoman, de félreérthetetlenül adták a tudtomra, hogy ez a szervezési módszer nagyon nem kívánatos, mert a már nagyon is feszített munkaintenzitáson csavar még egy alig elviselhetőt. Ma egy másik vállalatnál végzem ugyanezt a munkát, vádaskodás nélkül, de azért — óvatosságból, mert tanultam az előbbi példány, úgynevezett harminc százaléknyi „magyar tartalékkal", vagyis: a lehetségesnél eleve harminc százalékkal alacsonyabb teljesítményre szabályozom be a módszert, nehogy összeütközésbe kerüljek a szakszervezettel. Erre egyébként is jó okom van, mert rájöttem, hogy a mozdulatelemzésen alapuló szervezéssel elérhető teljesítménynövekedést a vállalatok képtelenek a megfelelő bérnöveléssel követni." További példák helyett inkább a SZOT főtitkárhelyettesét, Gál Lászlót idézem: „A szakszervezetek változatlanul legfőbb feladatuknak tekintik a munkáshatalom politikai és gazdasági erősítését. Ez a reális alapja érdekképviseleti munkájuknak, ám e kettős funkció helyes értelmezésében olykor zavar támad." Miből is az következik, hogy gyakorta keveredik az egyéni, a csoport-, és a társadalmi érdek, s hogy az „érdekek védelme” bizony káros eredményeket szül. A munka szervezettsége nálunk azért is olyan, amilyen, mert mindig kéznél vannak a pótmegoldások: a mértéktelen túlórázás, a már kikerülhetetlen műszaki fejlesztés, műhelyrekonstrukció ismételt elhalasztása, mert „hja, kérem, nincs pénz, és különben is a napi termelés érdeke mindennél előbbre való!..." Vagy: mielőtt politikai színezetű támadások indíttatnak bizonyos munkaszervezési módszerek ellen, célszerű lenne alaposan megismerni, hogy mi is a módszer lényege, hogyan működik a gyakorlatban, milyen eredmények érhetők el a segítségével. Ilyenkor ugyanis könnyen kiderülhet, hogy ami a termelés szempontjából előnyös, az éppen olyan előnyös az egyén szempontjából is, persze csak akkor, ha a módszer bevezetésének valamenynyi feltétele adott. S ez esetben e feltételek megteremtése jelenti az igazi érdekvédelmet. Vértes Csaba Ülést tart az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését november 1-re összehívták. A Politikai Bizottság az időszerű nemzetközi kérdésekről szóló tájékoztató és a XII. kongresszus előkészítésével kapcsolatos feladatok megvitatását javasolja a Központi Bizottságnak. Gaston Thorn szerdai programja Magyar—luxemburgi külügyminiszteri tárgyalások folynak Budapesten. A képen bal szélen Puja Frigyes, vele szemben pedig vendége, Gaston Thorn luxemburgi külügyminiszter. Magyar-luxemburgi külügyminiszteri tárgyalások Szerdán a Külügyminisztérium épületében Pója Frigyes külügyminiszter meghívására hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó Gaston Thorn luxemburgi külügyminiszter tárgyalásokat folytatott. A nyílt, őszinte légkörű megbeszélésen a két külügyminiszter nagy figyelmet szentelt a nemzetközi kérdéseknek. Részletesen foglalkoztak az enyhülés, az európai biztonság, az együttműködés, és a leszerelés kérdésével. A tárgyaláson áttekintették Magyarország és Luxemburg kapcsolatait is, aláhúzva: elégedettek azok alakulásával. Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese a megbeszéléseket követően az Országházban fogadta Gaston Thornt. A szívélyes légkörű találkozón részt vett Puja Frigyes. Veress Péter külkereskedelmi miniszter délután hivatalában találkozott Gaston Thornnal. Az eszmecsere során áttekintették a két ország gazdasági kapcsolatainak alakulását. Még rendezetlen a terep az átadás előtt álló szigetvári kórház homlokzati része előtt Fotó: Erb János Félmillió forint értékű munkát végeznek a Pécsi Víz- és Csatornaművek dolgozói a György és a Miklós utcában. 120 méter hosszú szennyvíz, és csapadékcsatornát fektetnek a Bem József nevét viselő szocialista brigád és a Bosnyák-brigád. — Szokolai felv. — Együttműködés a szigetvári kórházi ■■ lim— III II iniMlWB»!»!»»—WHMnTM***NM^"*,TMTM**'°llTMtBW. Tud-e szivattyút adni a DIGÉP? Legyen bár a legtökéletesebb gépezet, egyetlen csavar meglazulása is gátolhatja működését, hatalmas károkat okozva. Többszörösen érvényes ez egy olyan, sok millió forintos beruházásnál, mint a szigetvári, 330 ágyas, ideg-elme kórház építése. Éppen ezért szerveztek a város tanácsi és egészségügyi szervei tegnapra egy olyan találkozót, ahol a kivitelezést végzők — vannak jó néhányan — és a beruházók egyeztethetik programjaikat, közösen döntenek az akadályok elhárításának módjairól. Egyszóval minden eszközzel arra törekszenek, hogy a tervezett határidőre, jövő év szeptemberében átadhassák a gyógyításnak az új létesítményt. Az a bizonyos csavar meglazult, már az elmúlt évben. A kazánház az egyik olyan létfontosságú építménye az új kórháznak, amely nélkül aligha lehetséges az építkezés téli folytatása. A budapesti CSŐSZER Vállalat, amely a kazánház technológiai szerelését vállalta, 99 százalékig elkészült a munkájával. Mindössze a tápszivattyúkat nem tudta bekötni, amelyet többszöri határidő-módosítás után sem szállított a DIGÉP. Bíróságra vitték az ügyet, s az ott született döntés alapján a diósgyőriek november 20- ig kötelesek szállítani a megrendelt berendezéseket. Kérdés: a gyártó cég valóban komolyan veszi-e a bíróság jogerős ítéletét? Ez volt egyébként a tegnapi megbeszélésen az egyetlen, makacsul megmaradt kérdőjel. Nem utolsósorban azért, mert a kivitelezők, a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat, a CSŐSZER, a MEDICOR képviselői az elérendő célt részesítették előnyben a nehézségekkel szemben. A BKV képviselői például ígéretet tettek arra, hogy megoldják a mosoda épületének téliesítését, így nem lesz akadálya annak, hogy az NDK-ból érkező szerelők üzembe helyezzék az ottani berendezéseket. Ugyancsak ígéretet tettek arra, hogy a konyhát jövő év február elsejével átadják, az azt berendező KÉRIPAR szakembereinek. Látványosan bizonyította egy ilyen közös megbeszélés hasznosságát az a megegyezés, amely a MEDICOR (a kórház teljes berendezését végzi majd) és a BÉV (az építés generálkivitelezője) között létrejött. Ennek értelmében az építők a következő év március elsejére, teljesen készért — vagyis a műszaki átadást követő hiánypótlásokat is elvégezve — a MEDICOR rendelkezésére bocsátja a munkaterületet. Végezetül, s ez már mindazok óhaja, akik mielőbb révbe szeretnék juttatni a megye ideg-elme betegellátását, bízunk abban, hogy a tegnap elmondottak felelősséggel fogalmazott, megvalósítható ígéretek voltak. K. Gy.