Dunántúli Napló, 1985. március (42. évfolyam, 58-88. szám)

1985-03-14 / 71. szám

Mától vasárnapig Pannónia Kupa nemzetközi vívóverseny Pécsett Öt nemzet versenyzői a páston A vívósport pécsi vezetőinek terve valóra vált: a Pannónia Kupa rangos nemzetközi ver­senyek sorába lépett a leg­utóbbi évek során. Első íz­ben 1976-ban rendezték meg nemzetközi jelleggel a pé­csiek hagyományos versenyét, azóta évről évre bekerül a viadal a sportág nemzetközi versenynaptárába. Az idén is az év egyik leg­rangosabb hazai vívóesemé­nyének ígérkezik a Pannónia Kupa. A négynapos verseny színhelye ebben az évben is a városi sportcsarnok lesz. A program március 14-én 8.00 órakor a párbajtőrvívással kez­dődik. Pénteken, március 15- én a férfi tőrvívást bonyolítják le, ezt követően szombaton a női tőrvívók lépnek pástra, a verseny befejtő napján, va­sárnap a kardvívók vetélked­nek. Az egyes fegyvernemek döntőit hétköznapokon az es­ti órákban tartják, a kard­döntőre vasárnap a déli órák­­ban kerül sor. A legutóbbi évek versenyein a meghívott külföldi vívók mellett a legjobb magyar ver­senyzők álltak rajthoz. A győz­tesek között világbajnokokat, olimpiai bajnokokat, Világ Ku­pa-győzteseket is találunk. 1976-ban a férfi tőrvívást a szovjetek világbajnoka, Sztan­­kovics nyerte, 1979-ben a kardversenyen a Bp. Vasas olimpiai bajnoka, Maróth bi­zonyult a legjobbnak, a férfi tőrvívóknál Sztankovics megis­mételte három év előtti győ­­zelmét, a párbajtőrben a Vi­lág Kupa-győztes Kolczonay diadalmaskodott. Az 1984. évi versenyek győztesei között a magyar vívósport két sokat ígérő fiatal tehetsége hívta fel magára a figyelmet: a fér­fi tőrvívóknál Érsek, a női tőr­vívóknál Jánosi győzött. A csütörtökön a párbajtőr­vívással kezdődő versenyen ott lesz a mezőnyben a világ­bajnok dr. Papp Jenő, és rajt­hoz áll a teljes öttusa válo­gatott. A férfi tőrvívóknál a válogatott keret kitűnőségei, (Szelei, Szekeres, Somodi, Gá­­tai) állnak rajthoz. A női tőr­versenyre nevezett az elmúlt évi győztes Jánosi, de ott lesz a mezőnyben a válogatott Ko­vács Edit és Szőcs Zsuzsa. A külföldieket szovjet, jugoszláv, NDK-beli és osztrák vivők kép­viselik. , A nagy és erős mezőnyben rajthoz állnak az Universitas PEAC versenyzői is. Gaál Csa­ba, a szakosztály vezető edző­je legjobb szereplést a leg­utóbb megrendezett országos junior párbajtőr-bajnokságon 3. helyezést elért Csobótól várja, de a női tőrvívóknál a fiatal Majdics és Petkó is megcsil­logtathatja tehetségét. A magyar vívósport vezetői értékelik a pécsi vívók ered­ményeit. Nemegyszer han­goztatták, Pécset a magyar vidéki vívósport egyik fontos bázisának tekintik. A pécsiek eredményeinek elismerését jelenti az évenként megrende­zésre kerülő nagyszabású via­dal, a Pannónia Kupa nem­zetközi verseny. Hegyi István Kézilabda Nyugat-Európából jöttek Fennállásának legsikeresebb túrájáról tért haza a PMSC férfi kézilabdacsapata. A pé­csi piros-feketék a Dunántúli Napló és a Kner Kupák tétre menő mérkőzéseivel tarkított — mindkét kupát megnyerték — alapozást követően vállal­koztak a könnyűnek nem mondható nyugat-európai tú­rára, amelyen egymást követő öt napon, három ország öt vá­rosában, öt ellenféllel kellett megmérkőzniük. A 15 játékos­ból álló pécsi keret a belga, a nyugatnémet és a holland bajnok mellett megmérkőzött a holland kupagyőztessel, va­lamint a tavalyi bajnok, az idén 6. helyen álló holland gárdával. A körülmények ala­kulása folytán éppen ezen utóbbitól szenvedték el az egyetlen vereségüket. Vajon hogyan? — kérdeztük Koleszár György edzőtől. — Nagyszerűen kezdtük a túrát, hiszen a Liege-ben leját­szott első találkozón — az autóbusszal­­ történt hosszú utazás után is — biztosan ver­tük a belga bajnokot, az Union Reynoist. Másnap a sokszoros bajnok, BEK és Szuperkupa győztes, most 1 pont lemara­dással a vezető mögött, a 2. helyen álló nyugatnémet Gum­­mersbachhoz utaztunk és nem kis megdöbbenésükre, hat gól­lal vertük őket. Következett a holland Sillardia, újabb ötgó­los győzelemmel. A fiúk ezen három bajnokcsapat után, egy 10 kilométeres városnézés fá­radalmaival álltak ki a ven­déglátó Balu-WIT ellen és szenvedtünk egygólos veresé­get, míg az utolsó találkozón a 4 válogatottal felálló, tavalyi bajnok, most második helyen álló Geleen ellen játszottunk döntetlent. — Az eredmények alakulá­sából ítélve a második félidő­ben kerekedtek ellenfeleik fö­lé. Csupán egyszer vezettek a szünetben éppen az utolsó mérkőzésen. — A rengeteg utazás leme­revítette a fiúkat, ám erőnlé­tüket dicséri, hogy egyetlen eset kivételével, bemelegedés után nyújtották a többet. Vé­gül is a „futószalagon” játszott mérkőzéseknek a formábaho­­zás volt a feladata. Úgy érzem, ez sikerült. . — Kikkel volt megelégedve? — Mindhárom kapusnak vol­tak nagyszerű félidői. Ha kü­lönbséget kell tenni, akkor az élre Gerdesicset tenném. A csapatból Kőszegi, Hunyadi, Kedves, Steer, Hang (bár ő a Kner Kupában volt jobb), Ku­nos és egyszer-egyszer a mind­jobban játékba lendülő Putics volt a legjobb. Minden való­színűség szerint belőlük kerül ki a bajnoki nyitányon Békés­csabán pályára lépő kezdőcsa­pat is. K. L. Népsport Képes Sport DN 1. Kaiserslautern—Hamburg x 12 1 2 2. Bielefeld—Frankfurt 2 1 2 xX 3. Dortmund—1. FC Köln 2 12 1 2 4. Karlsruhe—M.gladbach x 2 1 x 1 x 2 5. Braunschweig—Schalke1 1 2 1 2 6. Fortuna Köln—Freiburg 1 X1 X 7. St. Pauli—Kassel x 2X 2 8. Roma—JuventusX 2 x 2 9. Fiorentina—Verona x 2 1X x 2 10. Internazionale—Milan x 1 2 1 1 X 11. Empcli—Lecce x 1X X 12. Parma—Catania x 21 X 13. Sambenedettese—GenoaX x 21 4-1 14. Taranto—ArezzoX X X Döntés a Somhegyi- Szendrey játékvezetői kettős ügyében A Magyar Kézilabda Szö­vetség Intéző Bizottsága befe­jezte a vizsgálatot Somhegyi Csaba és Szendrey Péter nem­zetközi „A” kategóriájú játék­vezetők ügyében. Mint ismere­­tes, a két neves játékvezető az elmúlt év novemberében Zrenjaninban vezette a Pro­letár Zrenjanin-TUSEM Essen férfi IHF kupamérkőzést. Tevé­kenységük miatt a nyugatné­metek óvtak, ezért került sor a két „sípmester” működésé­nek­ vizsgálatára. A magyar szövetség Intéző Bizottság, a nemzetközi szö­vetség főtitkárságával és az MKSZ játékvezetői bizottsá­gával egyetértésben a követ­kező döntést hozta: Somhegyi Csaba és Szend­rey Péter játékvezetőket nem terjeszti elő­­az 1985/86. évi idényre a nemzetközi „A” ka­tegóriájú listára, valamint ja­vasolja a játékvezető bizottsá­goknak, hogy 1986. május 30- ig hazai mérkőzéseken se fog­lalkoztassák őket. Felnőtt és ifjúsági sportolóit és edzőik kitüntetése Hagyomány, hogy a­­KISZ Központi Bizottsága „Győze­lemért" emlékplakettel jutal­mazza azokat a sportolókat, akik olimpián, universiádén, felnőtt, junior, ifjúsági világ­os Európa-bajnokságon elő­ször érnek el első helyet. 1984-ben 43 sportoló érdemel­te ki a KISZ KB által adomá­nyozott emlékplakettet, közöt­tük Csoboth Róbert, a PMSC labdarúgója, aki tagja volt az Európa-bajnokságot nyert if­júsági labdarúgó-válogatot­tunknak. Ugyancsak most kerültek át­adásra a „Kiváló ifjúsági sportoló” díjak, illetve az eredményes fiatalok szakveze­tőinek odaítélt „Kiváló edzői munkáért” járó díjak. A ba­ranyai sportolók közül kitün­tetést kapott Marina Tibor, a PMSC atlétája, Bosnyák And­rea és Novák Tünde, az MTE evezősei, (mindhárman a mo­hácsi Kisfaludy Gimnázium tanulói), Csoboth Róbert, a PMSC labdarúgója, valamint az edzők közül Filákovity Ist­ván, az MTE atlétaedzője, Szabó Károly, az MTE evezős edzője és Garami József, a PMSC labdarúgó-edzője. Második alkalommal készül Pécsett a magyar atléták utánpótlás válogatottjának ugró kerete Pécsett, a PMSC futófolyosóján. A dr. Harsányi László (PMSC) edző által vezetett alapozó edzésekről Laufer László készített összeállítást. Jegyelővétel A PMSC Baráti Köre Teréz utcai irodájában elővételben válthatók a jegyek a PMSC szerdai mérkőzéseire­­ hétfőn és kedden 14.00—17.00 óráig — a szombati mérkőzésekre — csütörtökön és pénteken 14.00—17.00 óráig - míg a mérkőzések napjain 10.00- 12.00 óráig. Mai sportműsor Vívás. Pannónia Kupa nem­zetközi verseny (párbajtőr), vá­rosi sportcsarnok, 8.00. Futás: Pécs—Szeged, Sze­ged—Pécs futóverseny.­­A pé­csi, illetve szegedi főiskolások emlékversenye: Pécs, és Sze­ged, 7.00. Úszás. Megyei válogatottak csa­patversenye, 1. forduló, Miskolc. A baranyai színeket a TASZ versenyzői képviselték, közülük a *73—’74-ben születetteknél az 50 m-es úttörő fiú mellen Szalmásy 3. lett, a 4X50 m­­es úttörő fiú vegyesváltó (Deák, Szalmásy, Babaics, Gödrei összeállí­tásban) szintén a 3. helyen végzett. Sakk. Baranya középfokú iskolái­nak 1984/85. évi csapatbajnokságá­nak végeredménye: 1. Pécsi Nagy Lajos Gimnázium 1. 30 ponttal, 2. Gépipari Technikum 26,5, 3. mohá­csi 502-es szakmunkásképző 23, 4. komlói 501-es Szakmunkásképző 22, 5. pécsi 506-os Szakmunkásképző 20,5, 6. Nagy Lajos Gimnázium M. 18,5 ponttal. A lányoknál: 1. komlói Kun Béla Gimnázium, 2. mohácsi 502-es Szakmunkásképző. A Buda­pesten megrendezésre kerülő orszá­gos döntőn Baranyát a pécsi Nagy Lajos fiú, és a komlói Kun Béla Gimnázium leánycsapatai képviselik. Sportfotókiállítás. Hazánk felsza­badulásának 40. évfordulója tiszte­letére Lvov és Baranya megye sport­életét bemutató dokumentációs fotó­­kiállítást rendez a Baranya megyei Tanács Testnevelési és Sporthivatala. A kiállítás megnyitójára március 18-án, délután 3 órakor a Tüzér utcai­­mozgalmi házban kerül sor. Elfogytak a jegyek az UEFA Kupa visszavágóra A március 20-i Videoton-Manches­ter United UEFA Kupa visszavágó mérkőzésre minden jegy elkelt. Szer­da délig 25 ezer jegyet adott el a fehérvári egyesület. A klub további igényeket már nem tud kielégíteni. A március 20-i BEK- KEK és UEFA Kupa visszavágó mérkőzésektől 11 játékost eltiltott az UEFA, kiállítás, illetve sárga lapok miatt. Közöttük van két Videoton-labdarúgó, Csuhay József és Májer Lajos is. ­! ÁLTALÁNOS ISKOLÁT VÉGZETTEK, FIGYELEM! A Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát ismét felvételt hirdet SPORTLÓTENYÉSZTŐ vállalati iskolájába. A munkaviszony keretében foglalkoztatott fiataloknak két év elméleti és gyakorlati képzés alatt térítésmentes kollégiumi elhelyezést, teljes ellátást és sikeres vizsga esetén vállalati sportlótenyésztő oklevelet adunk. A lótenyésztést élethivatásnak tekintő 14 éves fiúk jelentkezését várjuk. JELENTKEZNI LEHET: ÁPRILIS 30-IG A „JELENTKEZÉSI LAP TOVÁBBTANULÁSRA” C. NYOMTATVÁNYON, A KOMBINÁT SZEMÉLYZETI ÉS MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN. CÍM: 2943 BÁBOLNA Száz éve dr. Mező Ferenc Egy Zala megyei kis falu­ban, Pölöskefőn 100 esztende­je, 1885. március 13-án szüle­tett dr. Mező Ferenc, az egyet­len magyar olimpiai győztes, aki nem lehetett jelen az ered­ményhirdetésnél. Az 1928-as, amszterdami olimpián kiírt mű­vészeti versenyek irodalmi ka­tegóriájában győzött Az olym­­piai játékok története című művével, amely — nem talált rá kiadót — mindaddig nem jelent meg nyomtatásban. „Lám, ki hitte volna a kanizsai tanárról, hogy jobban megírja az olimpiák történetét, mint a görögök, akiknek a földje te­remtette az első babérágat, mint a franciák, akik felújítot­ták ezeket a versenyeket, mint az angolok, akiknek British Mu­­seumuk­­van, vagy mint az ala­pos németek és a többi náció” — írta beszámolójában a Nem­zeti Sport tudósítója. A „kanizsai tanár” — negy­venhárom éves korában nyerte­­az olimpiai aranyérmet — ak­kor már nem Nagykanizsán, abban az iskolában, amely ma a nevét viseli, hanem Budapes­ten, a budai Mátyás gimná­ziumban tanított. 1918-tól 1934-ig volt e tantestület tagja, majd a még jobb hírű Berzse­nyiben oktatta, nevelte szere­tett diákjait. Egyaránt érdeklő­dött a sport és a klasszikafilo­lógia iránt. Eredeti latin és gö­rög források alapján írta meg az ókori olimpiák történetét, méghozzá úgy, hogy az ősi Olümpiába személyesen csak egy évvel az amszterdami győ­zelem után jutott el... A népeket összefűző szép mozgalomért dr. Mező Ferenc sokat tett felszabadult hazájá­ban. 1946 első napjaiban ő tá­jékoztatta az ügyben összehí­vott pártközi értekezletet arról, hogy 1948-ban Londonban is­mét olimpiai játékokat rendez­nek, és azon Magyarország is részt vehet, majd a felszaba­dulást követő esztendő feb­ruárjában az ő javaslatára jött létre önálló szervezetként a Magyar Olimpiai Bizottság. A szervezésére kijelölt bizottság elnöki tisztét ő töltötte be, majd a megalakult MOB őt választotta ügyvezető alelnöké­­vé. Ebben a minőségében, és mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja vett részt a lon­doni olimpián. E tekintélyes testület 1948 februárjában vá­lasztotta az új Magyarország képviselőjeként tagjai sorába. Haláláia, 1961 novemberéig volt a NOB tagja, tekintélynek és közszeretetnek örvendett a sportvilágban. Sok tanítványa volt — egy­kori diákok, sportolók. A NOB- tcan utódja éppen az a Csa­nádi Árpád dr. lett, aki Az olympiai játékok története jubi­leumi fakszimile kiadásának előszavában, 1978-ban olyan nagy szeretettel és tisztelettel szólt volt történelemprofesszo­rának kedves alakjáról. P. I. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó:Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 760* Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 ________Kiadó telex: 12-320_______ Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,— Ft félévre 258,— Ft egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next