Dunántúli Napló, 1987. július (44. évfolyam, 179-209. szám)

1987-07-31 / 209. szám

Sporthétvége Rádióirányítású modellverseny Rangos nemzetközi verseny­re kerül sor a hét végén az MHSZ pogányi repülőterén, ahol 10. alkalommal rendezik a Mecsek Kupa rádióirányítá­sú repülőmodell-versenyt, a műrepülő és sebességi kate­góriákban. Ezúttal Ausztria, Csehszlovákia, Olaszország és a legjobb magyar modellezők mérik össze tudásukat. A ver­seny augusztus 1-jén, szomba­ton 8.30-kor kezdődik és dél­után 5 óráig tart, másnap, va­sárnap 9.00 és 14.30 között lesznek a versenyszámok. A program 25 versenyszámot tar­talmaz az egymotorosoktól a négymotorosokig, valamint vi­­torlázó vontatás és műrepülés kategóriákban. Sebességi ka­tegóriában most lesz először Pécsett verseny, és éppen eb­ben van nagy esélye a pécsi csapatnak a végső győzelemre. A nagyobb hengerűrtartal­mú sebességi kategóriában a csehszlovák Matina személyé­ben itt lesz a világbajnok, de rajta kívül még további 4-5 klasszis, akiért érdemes lesz ki­látogatni a reptérre, mert ezen kategória modelljei elérik a 250 km/óra sebességet is. A két nap alatt több mint 60 rá­­dióirányítású modell bemutat­kozását és vetélkedőjét láthat­ják. A rendezők gondoskodtak az érdeklődők ellátásáról is, sőt a sportágat kedvelőknek meg­lepetéssel is szolgálnak, mert tombolán kívül — mivel megér­keztek a régen várt modellező anyagok — modellárusítás és anyagárusítás is lesz. Nagyüzem van a modellezőknél, az elmúlt hét végén a körre­pülők mérték össze tudásukat, szombaton és vasárnap a pogá­­nyi reptéren a rádióirányításúak vetélkednek. Képünk az újme­­csekaljai bázison készült. Triatlon harmadszor A három sportágat — úszást, kerékpározást, futást — egye­sítő triatlon, az embert pró­bára tevő sportmegmérettetés rövid idő alatt népszerű lett hazánkban. Az elmúlt két év­ben már Baranyában is sok híve lett az Orfű térségében meghirdetett versenynek, amely nemcsak sok versenyzőt, de nagyon sok érdeklődőt is oda csábított a Pécsi tó környé­kén kijelölt versenytávokra. Idén, most szombaton, augusz­tus elsején rendezik meg a III. Baranyai triatlont, amely­nek első számát, az 1500 mé­teres úszást a Pécsi tóban tel­jesítik az indulók, az 50 ki­lométeres kerékpározásra az Orfű -Abaliget—Helesfa—Aba­­liget—Orfű útvonalon, míg a 13 kilométeres futásra a Pé­csi tó körüli betonúton, kerül sor. A versenyen 15 éven fe­lüli nők és férfiak indulhatnak, ezen utóbbiakat két korosz­tályban, a 15—40 év közöttiek, illetve a 40 éven felüliek cso­portjára osztják az értékelés­kor. A versenyen a férfiaknál korosztályonként az 1-6., míg a nőknél az 1-3. helyezette­ket díjazzák, valamint minden résztvevő megkapja a bara­nyai triatlon (Zsolnay porce­lán) emlékplakettjét. A ver­seny legfiatalabb és legidő­sebb résztvevője külön díja­zásban részesül. A rendezők felhívják az érdeklődők figyel­mét, hogy a helyszínen is le­het nevezni, ám a jelentke­zőknek rendelkezniük kell 3 hónapnál nem régebbi orvo­si igazolással. A verseny te­hát szombaton 9.30-kor az úszással kezdődik. K. L. A tavaly indult mezőnyről készült kép az első számot jelentő úszás előtt készült. Közülük többen ott lesznek a szombati rajtnál is. Jöjjenek a fiatalok! Tavaly, tavasszal még a dobogóért edzettek Drávátokon, végül is 4. hely lett belőle. Az újabb megmérettetéseket a fiataloknak adták át a volt sikercsapat tagjai. Drávátok két fokkal lejjebb „Nem kívántunk Húsz évvel ezelőtt, úgy ala­kult meg Drávátokon a labda­rúgó-csapat, akár a mesében. Az akkor fiatalon a faluba ke­rült agrárszakember András Ist­ván, a határszemléből tartva otthona felé, a ma vásártérül szolgáló füves területen egy lelkes, labdát kergető fiúcso­portra lett figyelmes. Gondolt egyet, és bekéreszkedett az egyik csapatba, majd amikor elfáradva leültek beszélgetni, elhangzott a kérdés: miért nincs Drávátoknak labdarúgó-csapa­ta? Valóban miért nincs? — csodálkozott András István. Minden környező településnek volt már együttese, csupán Drá­vátok büszkélkedhetett a kétes dicsőséggel, hogy fiai más szí­nekben játszanak. A megalakí­tott gárda megjárva az előírt grádicsokat, pontosan egy év­tizeddel ezelőtt kopogtatott a megyei I. osztály kapuján, aho­va nemcsak bebocsátást nyert, de kimondottan szép emlékeket is elraktározhatott magának. A csapat ugyanis, az elmúlt tíz év alatt, kétszer végzett az 5. helyen, sőt az 1985/86-os baj­nokságban felülmúlva addigi eredményeit — tavasszal még azonos pontszámmal fordult, mint az Universitas PEAC és a Pécsi BTC, megelőzve a később bajnokságot nyert Sellyét —, vé­gül is a 4. helyre kapaszkodott fel. — Igen, ez volt a csúcs. Ennél pofozó­gép lenni” szebb emléket nem is kívánhat­tunk magunknak — kezdte az emlékek felidézését András Ist­ván, aki a termelőszövetkezeti poszt mellett, magára vállalta a sportkör elnöki teendőit is.­­ Ezen két évtizedben összeforrt a termelőszövetkezet és a csa­pat, annál is inkább, mert a játékosok zöme nálunk keresett és talált munkahelyet. Sőt, még az edzőt is a termelőszövetke­zet biztosította, lévén Tapozdi Sándor, egyben a főagronómu­­sunk is. - Akkor miként szakadhatott el ez az erős, összetartó köte­lék? - Az eltelt évek alatt, a lel­kes fiúkból komoly családapák lettek. A felnövő gyerekeik pe­dig a környező városok közép­iskoláiba, munkahelyeire kerül­tek, s egyre kevesebben marad­tak, akik lecsökkent szabadide­jükben, a különben minden igényt kielégítő sporttelepen találkoznak. Kénytelenek vol­tunk belátni, hogy mind nehe­zebben tudjuk biztosítani azt a színvonalat, amit az utóbbi években joggal elvártak tőlünk a megyében.­­ Igaz, ami igaz, a két ötö­dik és az azokat követő negye­dik hely után, a most zárult bajnokságban már csak a 9. hely jutott a Drávafoknak.­­ Végül is a 9. hely még nem indokolta, hogy bejelentsük visszalépésünket. Sokkal rosz­szabbul is végezhettünk volna, ha biztosítva tudjuk a csapat feltöltését. Sajnos, tisztában voltunk és vagyunk azzal, hogy így is erőnkön felül teljesítet­­­tünk. A jövő pedig még rosz­­szabbat ígért. Nem kívántunk pofozógép lenni a megyei I. osztályban. Nem tett volna ez jót sem az osztálynak, de nem érdemelték ezt a szerepet azok sem, akik még megmaradva, vállalják a játékot... — Tehát a csapat nem oszlik fel. — Minden körülmények között folytatjuk. A fiatalok testedzé­sére, tehát a csapatra is szük­ség van. Bízunk benne, hogy a megmaradt hat tapasztalt já­tékos mellett, kiegészülve a fiatalokkal, kialakul egy na­gyobb feladatok ellátására is alkalmas együttes. A fiatalokat nem lett volna szerencsés a „mélyvízbe” dobni, most majd a megyei II. osztályban tanul­hatják az „úszást". A régi csa­pat még mélyebbről indult, és sikerült neki felnőni a megye­bajnoki I. osztályban való sze­repléshez. Ha annak idején Tapazdi Sándornak sikerült min­dig följebb irányítani a csapa­tot, akkor most sem dolgozik velük kevesebb kedvvel. Egy szép szakasz lezárult, tudni kell, hogy mikor váltsunk, mire vál­lalkozzunk. Véleményem sze­rint, így kevesebb kárt okozunk mind a bajnokságban, mind a fiataljaink önbizalmában. Kapu László Újra versenyez a Taróczy, H. Günthardt páros Bastadban a svéd nemzet­közi teniszbajnokságon az eddigi egyik legnagyobb ér­dekesség, hogy újból verse­nyez a két évvel ezelőtti wimbledoni győztes Taróczy, H. Günthardt férfipáros. Hosz­­szabb szünet után indul újból együtt a világhírű kettős, Ta­róczy sérülése miatt ugyanis pihenőre kényszerült, s már a visszavonulás gondolatával is foglalkozott. A sokszoros magyar bajnok és svájci part­nere jól vette az első aka­dályt, 7-6, 7-6 arányban győz­tek a Christensen, Keretic (dán, nyugatnémet) duó ellen. Hozzánk betérnit megéri! A pécsi AGROKER Áruházában állandó választékot biztosít kerti gépekből, alkatrészekből, növényvédőszerekből, műtrágyákból, műanyag és vasárukból, kerti bútorokból, vetőmagokból. NYITVA TARTÁS: héfőtől csütörtökig 8.00-18.00-ig pénteken 8.00-19.00-ig szombaton 7.00-12.00-ig vásárvasárnapon 7.00-13 00-ig Telefon: 11-459, 11-682 Tőlünk többet várhat, nálunk jobban járhat! AGROKER ÁRUHÁZ, Pécs, Közraktár u. 7/A. kajak-kenu. A Velencén megrendezett országos vidék­bajnokságon a következő ered­ményeket érték el a PMSC ver­senyzői: K—1 ffi felnőtt 500 és 1000 m: 1. Schneider, 500 m: 7. Békés, K—2 ffi felnőtt 500 m : 4. Békés—Schneider, K—1 ffi felnőtt 10 000 m: 5. Schnei­der, C—1 ffi junior 1000 m: 1. Szigethy, C—1 ffi junior 500 m: 1. Szigethy, K—1 ffi ifjúsá­gi 500 m: 4. Markos, K—1 ffi ifjúsági 6000 m: 4. Markos. Az utánpótlás tagjai közül a Póla P.—Kövesdi R.—Póla G.—Kö­­vesdi L. serdülő négyes és a Kampis—Tymcsuk—Nehr—Vizi úttörő négyes szereplése volt biztató. Ejtőernyőzés. A miskolci Avas Kupán a pécsi csapat össze­tettben a második helyen vég­zett. A csapat a célbaugrást megnyerte. Egyéni összetett­ben 2. Aradi, 3. Egervári, a nőknél 3. Róth M., míg a stí­­lusugrásban Róth egy máso­dik, Aradi pedig egy harma­dik helyet szerzett. Evezősök figyelmébe. Dísz­felvonulást rendez augusztus 20-án Mohácson a városi Du­­na-szakaszon az MTE evezős szakosztálya. A rendezők kérik azokat, akik motoros vízijár­művekkel, kajakokkal, kenukkal rendelkeznek és részt kívánnak venni a felvonuláson, jelenje­nek meg augusztus 4-én, ked­den délután 6 órakor az MTE vízitelepén, a csónakházban. Labdarúgás Sikeres bemutatkozás Hollandiában PMSC-NIJMEGEN 2-1 (2-0) Nijmegen, 2000 néző. Vezet­te: Hán. PMSC: Bodnár — Kó­nya, Torna, Bérczy, Brezniczky dr. - Túri, Czérna (Rendes), Lőrincz - Lovász (Udvardi), Márton, Szabó (Megyeri). Ed­ző: Garami József. Zuhogó esőben mutatkozott be a felkészülés alatt Hollan­diában portyázó PMSC együt­tese. Az első ellenfél a ven­déglátó I. osztályú Nijmegen gárdája volt, akik ellen az el­ső félidőben nemcsak szemre is tetszetős, de egyben ered­ményes játékot is produkáltak a pécsiek. Az első játékrészben Márton és Lovász révén kétgó­los előnyt szereztek a piros­feketék, sőt, a helyzeteik alap­ján több gólt is elérhettek volna. Szünet után a cserék­kel már nem bírta az első félidei játékot produkálni a pécsi csapat, a győzelmük így sem forgott veszélyben. A házi­gazdáknak csak a szépítésre futotta erejükből. A gólszerző Jansen volt. A szép közönségsikert ara­tott találkozó legjobbjának Torna bizonyult, de nagysze­rűen helytállt - az öt 190 cm magas játékossal kiálló ellen­féllel szemben - Kónya és Bérczy is. A PMSC legközelebb pénteken este fél 8 órai kez­dettel a II. osztályú Achilles el­len lép pályára, amelyen már valószínűen szerepel Palaczki és a két sérült, Lutz és Pillin­­ger is. A pécsi csapat vasár­nap délután 2 órakor érkezik Budapestre, a Ferihegy 11 - re. Tüske Csaba Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Jádi János Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszáma. Előfizetési díj egy hónapra 43.— Ft, negyedévre 129.— Ft, egy évre 516.— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next