Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)

1990-07-23 / 110. szám

2 Színházi levél Szegedről A Dömötör toronyból Közép-Európára látni (Munkatársunk telefonje­­lentése) A legdrágább jegy 250 fo­rint, csaknem ugyanennyi a bambuszrügyes sertéshús ára a Dóm tér közelében lévő Pagoda étteremben. A kö­vetkező, 200 forintos kate­gória is megér még egy Muxurót — tigrisliliommal, to­jással és fafülgombával —, az azonban bizonyos, hogy Erkel operája, a Hunyadi László végigülhető telthas nélkül is. Sőt, még azok a párnák sem szükségesek, amelyeket az Aba Novák Vilmos freskóit rejtő, XI. szá­zadi Dömötör torony közelé­ben kínálnak az előadásra érkezőknek. Nem lesz a párnákra szükség később sem, hiszen a Szegedi Sza­badtéri Játékok „magyar évadja" többek közt Sütő András A szuzai mennyegző című drámáját vagy a nagy­sikerű rockoperát István a király­t is műsorára tűzi. Visszatérve még Erkelhez, Csíkos Attila nagyvonalú díszletezését valóban jogos kritikák illették, amennyiben az egyetlen építmény nehe­zen felelt meg idő és tér változó dramaturgiai követel­ményeinek. De azt tanúsít­hatom, hogy a Pál Tamás dirigálta zene, Daróczi Ta­más (V. László) és Gyimesi Kálmán (Cik­és Dirik) ének­hangja biztos zenei medret vájt a színre vitt történelmi eseményeknek. A felvonások közti szünetben, a Rerrich Béla által megálmodott, gyönyörű tér nyugati árkád­sora előtt a közönség végre olyan könyvasztalokat is lát­hatott, amelyekről a por­nográfia, de még a szex is hiányzott. II. János Pál pá­pa frissen fordított intelmei­be vagy a liturgikus lexikon­ba viszont csinos, alig­ nad­­rágos hölgyek is belelapoz­tak, bár vélhetően nem azért, hogy tekintettel legyenek a világ olyan sokféleképpen kényes egyensúlyára. Odébb Benczúr Gyula pantheonból figyelő tekintete előtt Tóth Rozália tanyaképeit és más festményeket kommendált egy frissdiplomás vegyész­­mérnök, akadt köztük Mol­nár C. Pál vallásos miszti­cizmusát idéző Szentgyörgyi Kornél kép is. Szombaton nyílt meg a Szegedi Nyári Tárlat, csak szegedi alkotók részvételé­vel, hogy a képek később, a testvérváros Temesvárra is ellátogassanak. Fábri Judit keramikus asztalilámpáinál, Szatmári Gyöngyi plakettjei­nél, Sinkó János, Pataki Fe­renc vagy a témát és stílust váltó Novák András festésze­ténél jobban érdekelte a szegedieket az autók ügyes­ségi versenye tegnap dél­előtt és a már hagyománnyá váló autótörténeti kiállítás. S mivel a cserepes sori „közép-európai piacra" is ellátogattam, itt volt a leg­nagyobb tömeg, a legbábe­libb hangzavar, ahol len­gyel, orosz, szerb, román és magyar szó keveredett. Tu­dom ez is „a szabadtéri já­tékok" kategóriájába tarto­zik, rendezője azonban a szükség, amely nem paran­csolható be a színházi ku­lisszák mögé. Bóka Róbert Pogány bekapcsolódik a nemzetközi légi forgalomba (Folytatás az I. oldalról) telefonvonalakkal, szükség len­ne adott esetben mentőszol­gálatra és hasonlóképpen ké­szenléti tűzoltószolgálatra is. A biztonság — nem luxus. A pogányi reptér nyitását már a tavaszon tervezték — bekapcsolását a születendő hazai légiforgalomba is (?) —, de mindez igen költséges mű­velet. Belátható: nem elég csak a leszállópálya, több kell. A hírek és információk szerint augusztus közepén-vé­­gén a kívánt feltételek meg­teremthetők, s ha aztán jön Clary úr, nem kell majd köz­bülső „beléptető" állomáson vesztegelnie. És még egy: a reptér működtetése is költség­gel jár, s egyelőre nehéz el­dönteni, hogy rentábilis lesz-e, avagy ráfizetéses. Ugyanis mindenhol a reptérhasznála­­tért le kell szurkolni néhány dollárt, s egy gyérforgalmú repülőtér a hidegvízre valót sem keresi meg. Ezért mon­dom: nem a közeljövőben dőlhet el igazán, hogy reptér lesz-e a reptér . . .? K. F. aj Dunántúli napló Megegyeztek a kormánypártok a földkérdésben (Folytatás az 1. oldalról.) A pártok képviselői abból indultak­­ki, ami összeköti őket, s így sikerült a részletkérdé­sekben is közös álláspontot el­fogadni, így elvileg augusztus 20-áig elfogadható a törvény — mondotta -, aminek jelké­pes ereje is lenne. A föld csak azoknak,­ illetve azok örököseinek jár majd ingyen, akiké volt a törvénysértő el­vétel előtt. Az ország mező­­gazdasági termelésének folya­matossága miatt maximálisan figyelembe vették a tárgyaló felek a földet ma is művelő, falun élő tsz-tagok és állami gazdasági dolgozók érdekeit. Racionális sorrend szükséges a földigénylések teljesítésénél — hangsúlyozta Zsíros Géza. Először azok kapják meg a földet, akik azonnal művelésbe is veszik, tehát a falun élő tsz- és állami gazdasági dol­gozók. Akiktől elvették koráb­bi földtulajdonukat, azok in­gyen nyerhetik vissza, mások viszont e körből kedvezményes összegért juthatnának földhöz. Az ebből nyert bevételből cél­szerű lenne kártalanítási vagy földvédelmi alapot képezni. Személyes becslésem szerint — mondotta — a silányabb föl­dön 20—30 ezer forintért, a jobb termőföldön 40—80 ezer forintért juthatnának hozzá a gazdák egy-egy hektárhoz. Ezeket a földeket a magántu­lajdonon alapuló, önkéntes szövetségbe tömörülve, együt­tesen művelhetnék meg a csa­ládok, így már szántóföldi nö­vénytermelésnél is rentábilissá válhat a gazdálkodás. Nagy előny, hogy ezek a kis szövet­ségek jóval ruga­lma­sa­bba­n al­kalmazkodhatnak a bel- és külföldi piachoz, mint a tsz­­ek, vagy az állami gazdasá­gok. Arra az észrevételre, hogy a haszonbérletbe kiadott föld­­tulajdonok bérleti költségei megdrágítják a termelést, nö­velik a mezőgazdasági termé­kek árát, kifejtette, hogy vég­re a mezőgazdasági termékek önköltség-számításánál helyére kerül a föld használati értéke. Hangsúlyozta, hogy a tsz-ek, állami gazdaságok indokolat­lanul nagy bürokráciájának le­építésével sokszorta több pénz takarítható meg, mint ameny­­nyivel ez a haszonbérleti díj drágítja a termelést. Zsíros Géza, aki részt vett a tanácskozáson elhangzottakat összesítő és a megállapodás­tervezetet kidolgozó 9 tagú bi­zottság munkájában, elmond­ta, hogy a megegyezésről rész­letesen hétfőn, a Parlament­ben tájékoztatják az újságíró­kat és a közvéleményt. ÓRA A NAGYVILÁGBAN Hőhullám Francia­országban Vízkorlátozásokat kellett el­rendelni Franciaország több megyéjében, főként az ország déli részén, a napok óta tartó hőhullám kellős közepén, mert a vízkészletek aggasztóan le­apadtak. Az ország nagy ré­szén a hőmérséklet több nap­ja meghaladja a harminc fo­kot, több helyen megdőltek az abszolút hőmérsékleti csúcsok is. Bordeaux-ben például szombaton árnyékban 38,8 fo­kot mértek — ez volt eddig a város történetének legmele­gebb napja, azóta, amióta nyilvántartják a hőmérsékletet. Toulonban is 38 fok fölé kú­szott a hőmérő, Párizsban 32 fok volt a meleg, s a meteo­rológiai előrejelzés szerint az Afrikából érkező hőhullám még legalább a hét közepéig tart. 4- VARSÓ: A Szolidaritás­ 80 szakszervezet országos egyez­tető bizottsága határozatban ítélte el a lengyel kormány „paraszt- és mezőgazdaság­ellenes politikáját". Követelték, hogy az állam dotációkkal se­gítse a parasztokat és ked­vezményes hitelekkel támogas­sa beruházásaikat, ösztönözze a mezőgazdasági termelés fel­lendülését.­­- KABUL: Nadzsibullah af­gán elnök vasárnap sajtóér­tekezleten jelentette be, hogy elfogadja az afganisztáni pol­gárháború befejezését célzó szovjet béketerv egyik leglé­nyegesebb pontját, azaz haj­landó átengedni a védelmi- és a belügyminisztérium hatal­mának egy részét a kormány és a felkelők képviselőiből álló vegyes bizottságnak. En­nek feladata lenne az álta­lános választások megszerve- BUKAREST: Hétfőre napolták el a Ceausescu-rendszer - nép­irtással vádolt - huszonnégy magas rangú vezetőjének perét, amely július 21-ikén kezdődött Bukarestben. A védőügyvéd ugyanis kifogással élt azért, mert a tárgyalást vezető bíró, Ion Nistor egyike volt az egykori román diktátor ügyében ítél­kezőknek, s így nem lehet objektív. MTI-telefotó 4- RIGA: A Lett Legfelsőbb Tanács szombaton Rigában közzétett sajtónyilatkozatában elfogadása pillanatától tör­vénytelennek nyilvánította azt az 1940. július 21-én hozott parlamenti döntést, amelynek értelmében Lettország a Szov­jetunió tagköztársasága lett. 4- ULÁNBÁTOR: Mongóliá­ban vasárnap megkezdődött a július 29-én sorra kerülő par­lamenti és helyhatósági vá­lasztásokon induló jelöltek végső regisztrálását eldöntő szavazás. Az első fordulónak is nevezhető szavazás ered­ményeként a választási bizott­ságok minden választókörzet­ben a két legtöbb szavazatot kapott személyt jegyzik be in­dulóként az egy hét múlva esedékes fordulóra. Mongóliá­ban a történelemben először rendeznek parlamenti válasz­tásokat több párt részvételé­vel. A Nagy Népi Hurál 430 képviselői mandátumáért hat párt színeiben több mint 2400 jelölt fog versengeni. A lengyelek nem szeretik, de nem tudnak tőle megszabadulni Honnan a legszebb Varsó látképe? A kultúra palotájá­nak negyvenedik emeletéről. Miért? Mert onnan nem látni a Kultúra Palotáját. Ez a régi lengyel vicc fejezi ki a leg­tömörebben azt a közutálatot, amelyet a varsóiak városuk talán legjellegzetesebb épü­lete iránt táplálnak. Harminc­öt évvel ezelőtt, július 22-én adták át ezt a fantasztikus épületmonstrumot, mint Sztálin elvtárs ajándékát a lengyel népnek. Nem mondhatni, hogy egyedülálló jelenség ez a pa­lota, hiszen hat ikertestvére ékesíti Moszkvát. Tervezője mindegyiknek Lev Rudnyev híres szovjet építész volt, aki tulajdonképpen az Empire Sta­te Building modellje alapján alkotta ezeknek az épületek­nek terveit. Az építést 1952. május 3-án kezdték el, és a tempóra jel­­­lemző, hogy 3 év alatt fel­építették. Ugyancsak e tem­pónak volt köszönhető, hogy a munkák során 14 munkás vesztette életét, valamennyien szovjet állampolgárok, ugyanis munkások ezreit hozták a Szov­jetunióból, a lengyelek csak besegítettek az építkezésen. A kultúra és tudomány pa­lotája 3,3 hektáron terül el, 40 millió téglát használtak fel falaihoz, vízvezeték-hálózata 27 kilométer hosszú, 150 kilo­méternyi az elektromos háló­zat. A tetején elhelyezett tv­­antennával együtt 230,7 méter magas. Háromezerkettőszáz­­nyolcvannyolc helyiség talál­ható benne, 42 emelete van a föld felett és két emelete a föld alatt. Annyi villanyáramot fogyaszt, mint egy 100 ezer lakosú város. Átadása óta az öngyilkosok és a biztonsági szervek ked­vence volt ez az épület. Var­sóban máig emlékeznek arra a fiatal párra, akik kéz a kéz­ben ugrottak le a rettenetes magasságból, mert nem lehet­tek egymáséi. Ami a bizton­sági szolgálatot illeti, a kul­túra és tudomány palotájá­ban dolgozóknak, mintegy ezer embernek, az ötvenes évek­ben megtiltották, hogy bárki­nek is elárulják, hol dolgoz­nak, és az éber őrök egy al­kalommal még Bierutot, a len­gyel pártvezért sem engedték be, mert nem volt nála belé­pési engedély. A lengyelek szívesen meg­szabadulnának az épülettől, de nem tudnak. Mint kiderült, a holdfalak tízszeres teherbií­rásra képesek, az építkezésre felhasznált acélelemek pedig egy a világháborúban a len­gyel partoknál elsüllyesztett német csatahajó páncéljából készültek. Hongkongi építészek egy csoportja javaslatot ké­szített a palota külső képének átformálására, de a terv vég­rehajtása hihetetlen összegbe kerülne. Most jelentkezett meg­váltóként egy lengyel szárma­zású amerikai milliomos, aki már alá is írta a szándéknyi­latkozatot a varsói tanáccsal, hogy létesítsenek vegyes vál­lalatot az épület hasznosítá­sára - a felújítás után Sztá­lin ajándéka a kultúra és a tudomány helyett a nagytőke palotája lenne, a Kelet-Euró­­pában működő világcégek re­gionális központja. Barabás T. János Sztálin elvtárs ajándéka 4- CSÍKSZEREDA: Csak a román nemzettel együttműköd­ve, céljainkat megértetve és elfogadtatva képviselhetjük nemzetiségünk érdekeit - hangsúlyozza az a közlemény, amelyet vasárnap tettek köz­zé az RMDSZ országos vá­lasztmányának Csíkszeredán rendezett kétnapos tanácsko­zásáról. 1990. július 23., hétfő nem kap menedéket Chilében A chilei kormány — Bonn hivata­los közbelépésére — , megtagadta a beutazási engedély megadását Erich Honed­er volt keletnémet párt- és állami vezetőnek. A Welt am Sonn­tag című hetilap első oldalas je­lentése szerint Santiago eredetileg hajlandó lett volna menedéket adni a 77 éves Honeckernek és feleségé­nek. Ilyen értelmű kérvényt terjesz­tett elő ugyanis a bukott kelet­berlini vezető leánya, Sonja Yaniz, aki a közelmúltban települt át a dél-amerikai országba chilei férjé­vel. A bonni külügyi hivatal — mint a tekintélyes hetilap vasárnap je­lentette : közölte a chilei kor­mánnyal, hogy Honecker befogadá­sát igencsak barátságtalan lépés­nek tekintené, mivel az egykori párt- és állami vezetőt politikai fe­lelősség terheli az NSZEP-rendszer hosszú éveken át kifejtett bűnös te­vékenységéért. A lap az NDK bel­ügyminisztériumától szerzett értesü­lésekre hivatkozva azt is közli, hogy a főállamügyészség utasítására a Honecker-házaspártól bevontak min­den személyes igazolóokmányt. 4- BUKAREST: Václav Havel csehszlovák elnök Romániába látogat - erősítette meg a hírt Ion Iliescu román elnök pénteki sajtóértekezletén. //# VIDEOTON Elektronika Kft ajánlata: Márkaboltunk OTP-hitelre is árusít: VIDEOTON és eredeti THOMSON színes televíziót 30 000-80 000 Ft-ig, DAEWOO-VCR 32 DAD képmagnetofont 29 900 Ft-ért, CD-lemezjátszókat: LAD 300 THOMSON 12 800 Ft-ért, HIGH TECH Goldline CX 904 13 900 Ft-ért, CROWN CD 80 16 900 Ft-ért, Audio-kazetták 69-129 Ft-ig, Videokazetták 315-450 Ft-ért, DAEWOO DMR 664 M mikrohullámú sütő 17 l-es, forgótányéros, 17 900 Ft-ért, rádiók és rádiósmagnók nagy választékban! VARJUK MEGTISZTELŐ LÁTOGATÁSATI MÁRKABOLT, Pécs, Alkotmány u. 48. //# VIDEOTON Elektronika Kft. A Baranya Megyei Fürdő Vállalat közli a harkányi fürdő vendégkörével, hogy a gyógyvízkutak vízhozamának csökkenése miatt rövidíteni kell a fürdő nyitvatartási idejét, ezért a B. M. Köjállal egyetértésben az esti fürdő nyitva tartását július 23-tól megszünteti. (*) A NÍVÓ Hanglemezgyártó­it Forgalmazó Kft. FELVESZ saját gépkocsival rendelkező jutalékos terjesztőket és mozgóárusokat. Jelentkezni lehet részletes önéletrajzzal. Telefon: 182-0376, 166-296«. V

Next