Új Dunántúli Napló, 1990. október (1. évfolyam, 179-208. szám)

1990-10-13 / 191. szám

Foha,Ratipur rali Ranga, Dudás az első helyen Lajtaiék jól hajráztak Pénteken 13 órakor a Ran­gó, Dudás páros gurult le elsőként a 2. rajtszámú Lan­ciával a Dr. Veress Endre ut­cai parkoló mellett felállított rajtemelvényről. Ez a tény már jelzi is, hogy az 1. rajtszám­­­ibirtokosa, Ferjáncz, Tandari páros a pécsi versenyen - mivel a bajnokságot már meg­nyerték - nem állt rajthoz. A figyelem így természete­sen az abszolút második he­lyért vetélkedő hármasra: a Ranga, Dudás (Lancia), a Selemezi, Jutassy (Lancia), Lajtai, Kiss (Lada VÉTS) pá­rosokra irányult. Az első kör után, miután végigszáguldottak a Szentkút -Árpádtető közötti 13 kilomé­teres gyorsasági szakaszon, a mezőny élén Rangáék álltak, őket követte a Selmeczi, Ju­tassy és a Hideg, Kecskeméti (Ford Sierra Cosworth) páros, Lajtaiék negyedikként érkez­tek. (Egy másodperccel ma­radtak el Hidegék idejétől!) Ugyanez a sorrend maradt a második kör után is az élen, sőt, Hidegék 5 másod­perccel növelték az előnyüket. A Ranga, Dudás páros a har­madik kört is az élen fejezte be, pillanatnyi kétséget sem hagyva, hogy itt, ezen a pá­lyán ők a legjobbak. Selme­­cziék második helye sem for­gott veszélyben. Viszont Lajtai Zsolt, Kiss Ernővel az olda­lán, a harmadik körben le­dolgozta hátrányát és 2 má­sodperccel meg is előzte Hi­degéket, így ők a harmadik helyen várják a mai foly­tatást. A Keszler, Galgóczi páros (Suzuki Swift GTI) jelentős előnnyel vezet géposztályában az első nap után. A rali I. osztályban 67 in­duló közül 62 ért célba az első napon. A mezőny erős­ségét jelzi, hogy 28 nyugati kocsit számolhattunk meg, köztük tíz Lanciát, öt Toyota Corollát, két Ford Sierrát, a Suzukik, Mazdák, VW, BMW, Peugeot és Renault mellett. (Az első tízbe csak Lajtaiék fértek be Lada VFTS-sel.) A­­verseny ma 8 órakor foly­tatódik. A Dr. Veress Endre utcai parkolóból rajtolnak, majd a Kővágótöttös—Hetve­­hely, Aba­get-Szentkút és a Kemping-Árpádtető gyorsasá­gi szakaszokat teljesítik a ver­senyzők. Az I. osztály három­szor, a II. osztály kétszer te­szi meg a kört. K. P. K­ézilabda IUB I. Bajnokverés a Mecsekalján P­MSC­­ VÁÉV-Bramac 22-19 (12-11) Városi sportcsarnok, 1100 néző. V.: Hegyesi, Járai. PMSC: Tóth — Székelyhídi 1, Németh 5, Kakas 1, Kovács T. 4, Hang 2, Kunos 3. Csere: Szente (kapus), Horváth T. 4,­ Kovácsevics 1, Kovács I., Ko­vács J. 1. Edző: Kajcsa And­rás. A vendégek szerezték meg a vezetést és az első ne­gyedórában úgy tűnt nem is hajlandóak lemondani a „sárga" trikóról. Szívta ugyan magát a hazai gárda, ám az Éles vezényelte veszprémiek rendre megelőzték őket a gól­lövésben, Így csak a 17. percben Horváth T. találatá­val érték utol a bajnokesélyes vendégeket a piros-feketék. Egyre forróbbá vált a hangu­lat a sportcsarnokban, s mintha csak ez fűtötte volna a játékot sérülten is vállaló Kakas által vezényelt pontnél­­küli hazaiakat, egyre jobban gólveszélyessé érezte támadá­sait a hazai együttes. Ezen időszakban különösen a nagy kedvvel és nem kevés szeren­csével játszó Horváth T., va­lamint a többre is vállalkozó Hang mellett az egyelőre he­lyét kereső Németh diktálta az iramot mind támadásban, mind védekezésben, így sike­rülhetett, hogy már az első félidő befejezése előtt előny­nyel vonulhatott az öltözőbe a PMSC. Szünet­­után Kovács T. és Hang góljaival egyszeriben egérutat nyert a pécsi együt­tes, csakhogy néhány elhibá­zott támadás és elmélálkodott akció elég volt ahhoz, hogy a hazaiak magukra húzzák ellenfelüket. A 45. percben így 15-15 volt a mérkőzés állása, sőt az egyre inkább játékba lendült és egyre in­kább­­fel­tartózta­thatatlanabbá vált Gyurka vezérletével roha­mozó vendégek a 46. perc­ben átvették a vezetést. A pé­csiek, a közönség immár több­ször­­megismétlődő ütemes tapsú biztatása mellett a 49. percben egyenlítettek, s a mindinkább aktivizálódó és magára találó Kunos és Né­meth góljaival fordítottak az eredmény alakulásán. Az utol­só hat percben — ekkor for­dult a kocka, hiszen 18-18-nál (54. perc) még együtt haladt a két együttes — a közönség fanatikus biztatása mellett a lendületes Németh és a szép dolgokat produkáló Kunos és Kovács T. góljaival biztos ve­zetést szerzett a hazai gárda. Furcsa „háborút" folytatott ezen az októberi estén a két - tabellát tekintve ugyancsak két furcsa helyzetben lévő - együttes. A még eddig veret­len vendégek alapütemet dik­tálva irányították a találkozót. Az első félidő hajrájában a jobban összpontosító hazaiak megszerezték a vezetést. Szü­net után úgy tűnt, hogy a lendületben lévő Pécs szóhoz sem engedi a bajnokesélyes Veszprémet, csakhogy a véde­kezésben elaludtak, amiből az származott, hogy az őrizetle­nül hagyott Gyurka jóvoltából a nyakukra hozták ellenfelü­ket. Végülis az utolsó öt perc nagyszerű hajrájának köszön­hetik idei első győzelmüket a pécsiek, s ez annál is inkább értékes, mert azt éppen az eddig veretlen és szinte ver­senytárs nélküli bajnokesélyes VAÉV-Bramac ellen érték el. Kapu László Horváth T. (sötét mezben) betörésből szerez gólt a veszprémi Németh hálójába. Fotó: Szundi György KOFÉM-PMSC 24-22 (11-12). NB I. B. nők: Székesfehérvár: fKrehlik — Major (1), Sugo (6), Tóth (4), And­l (3), Tá­bori (6), Szabó (2). Csere: Braxatorisz (kapus), Sütő, Papp, Pálfi, Stix. Edző: Kole­­szár György. Az első félidő közepére te­temes előnyre tett szert a SPMSC (8-4), de ez kevés volt a mérkőzés megnyeréséhez, ugyanis három perc alatt egyenlített a KÖFÉM. A má­sodik félidőben egyértelművé vált a KÖFÉM fölénye, bár a véghajrá izgalmasan alakult, a nagyobb elszántsággal küz­dő hazai csapat megérdemel­ten tartotta otthon a két pon­tot. A pécsi csapatból senki nem nyújtott átlagon felüli teljesítményt. * Dun­aferr—Komlói Bányász 29-21 (13-8). Dunaújváros, 800 néző. V.: Brecska, Szabó. Komló: Kul­csár — Burán 1, Soós 2, Papp L. 5, Papp G. 1, Nyeretyin 1, Ambrusits 5. Csere: Seszov (kapus), Takács 1, Keszthelyi 5. Edző: Fenyvesi Károly. Már az első perctől feszült­­hangulat uralta a pályát, s jóllehet a hazaiak eddig még nem szereztek pontot, s ezút­tal a szabálytalanságokkal sem fukarkodtak, már az első félidőben tetemes előnyt sze­reztek. Szünet után csak fo­kozódtak az izgalmak, s bár a hazaiaknál György, Rudolf és Kemény is a kizárás sorsá­ra jutott, a komlói újoncok képtelenek voltak élni a lehe­tőséggel. A nagyobb akarás­sal küzdő dunaújvárosiak megszerezték első győzelmü­ket. A legeredményesebb ha­zaiak: Wagenbach 9, Huszti 7, György 6. A hétvége sportműsora Október 13., szombat: LABDARÚGÁS. NB I.: PMSC— Debrecen, Újmecsekalja, 14.00. NB I., tartalék: PMSC—Debrecen, Újmecsekalja, 12.00. NB III.: Nagykanizsa—PVSK, Nagykanizsa, 14.00. Megyebajnokság: Pécsi Zsolnay—Szigetvár, Porcelán­gyári pálya, 10.00. Vasasi Bányász —Pécsi Postás, Bányatelep, 14.00. KOSÁRLABDA. NB I., nők: PVSK —BEAC, városi sportcsarnok, 17.00. Férfiak: Nagykőrös—PVSK, Nagykő­rös, 17.00. KÉZILABDA. NB I. B, nők: Tau­rus—Pécsi Hunor, Budapest, 11.00. NB II., férfiak: Székesfehérvári MÁV —PEAC, Székesfehérvár, 15.00. Szentgotthárd—Mecseknádasd, Szent­­gotthárd, 17.00. Nők: Latex—Pécsi BTC, Szombathely, 14.00. AUTÓSPORT: Foha—Ratipur rali, egyben a magyar bajnokság 6. fu­tama, Kővágószőlős, 8.00. ASZTALITENISZ. Pécs város és vá­roskörnyék II—III. osztályú egyéni bajnoksága, Anikó utca, 8.30. KERÉKPÁR: Hegyi OB, dél-dunán­túli versenyzőkkel, Pilisvörösvár, 10.00. TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS. Vörös Me­teor emlékverseny, Patacs, 10.00. Október 14., vasárnap: LABDARÚGÁS. NB II.: Komlói Bányász—Paksi Atomerőmű, Komló, 14.00. ZTE—Mohácsi Új Barázda TSZ SE, Zalaegerszeg, 15.00; Szek­szárdi Dózsa—Dunaferr, Szekszárd, 14.00; BMTE-Törley—Nagykanizsa, Budafok, 14.00. NB III.: Somberek —Kisdorog, Somberek, 14.00; Bólyi SE—Dombóvári Vasas, Bóly, 14.00; Barcs—Marcali, Barcs, 14.00; Paksi SE—Siklósi Tenkes, Paks, 14.00; Mázaszászvári Bányász—Boglárlel­le, Mázaszászvár, 14.00; K. Építők—K. Rákóczi, Kaposvár, 14.00; Csurgó— K. Honvéd, Csurgó, 14.00. Megye­bajnokság: Harkány—Sásd, Har­kány, 14.00; Bicsérd—Újpetre, Bi­csérd, 14.00; Töttös—Pécsi BTC, Töttös, 14.00; Szentlőrinc—PEAC, Szentlőrinc, 14.00; Beremend—Szajk, Beremend, 14.00; Sellye—Pécsi Ki­nizsi, Sellye, 14.00. KÉZILABDA. NB II., nők: Tanár­képző TK—Pécsi BTC, Szombathely, 11.00. KARATE. Országos felnőtt és ju­nior bajnokság, városi sportcsar­nok, 14.00. SAKK. OB I., férfi csb.: Pécsi SC—Bp. Spartacus, KBT-székház (Rózsa F. u.), 10.00. KERÉKPÁR. Terep országos baj­nokság, dél-dunántúli versenyzők részvételével, Erdőkertes, 10.00. TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS. Országos egyéni bajnokság, Hollóstető, 8.30. Igaz Béla emlékverseny, Égervölgy, 9.30. RÖPLABDA. NB II., nők: Pécsi Vörös Meteor—Keszthelyi Haladás, Óz utca, 11.00. NB II., férfiak: PEAC—Keszthelyi Haladás, POTE- csarnok, 12.00. új Dunántúli napló _ Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS­B Kft Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021 -02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, negyedévre 435 forint, egy évre 1740 forint. ISSN 0865-9133 L a Kx K­ifligA MB I—II. Nem magyarázni, javítani kell a PMSC bizonyítványát A labdarúgó NB I. őszi idé­nyének második felébe fordult bajnokság előtt nem sok örö­met hoztak a piros-feketék a közönségüknek. Most azonban fogadkoznak: ha törik, ha sza­kad ,s ezúttal már kikénysze­rítik a szerencse feléjük for­dulását. Mert mi tagadás, a szerencsével ugyancsak rosz­­szul álltak ezen az őszön a pécsi fiúk. — Két mérkőzés vitathatat­lan volt — kezdte a villámér­­téke­lést Garami József „osz­tályfőnök".­­ Idegenben a Rá­ba ETO, itthon a Békéscsaba volt meggyőzőbb, ám ami a többi találkozót illeti: bizony lett volna keresnivalónk, ha éppenséggel a csatárok és a középpályások nem rontják el a jobbnál jobb helyzeteinket. De hát ezen már fölösleges siránkozni. Felejtsük a múltat. — Rendben van, akkor néz­zünk előre. Mit várhatunk a még visszalévő hét fordulótól? — Két részre kell a második „félidőt" osztanunk. Van egy négyes sorozat - hazai pályán fogadjuk a Debrecent,­ a Sió­fokot és a Vasast és csak egyszer utazunk idegenbe, Szegedre — amelyből legalább hat pontot kell gyűjtenünk, és van egy másik hármas soro­zat - idegenben a Honvéd és a Vác, valamint itthon az MTK-VM - amelyen ugyan­csak tisztes helytállást remé­­lüenk. - Mennyiben regenerálódtak fizikailag és lelkileg is a já­tékosok? - Braun meggyógyult, tehát­­játszhat, Bodnár derékrándu­lása is rendbe jött, rá is szá­mítok. Egyedül Lovász állapo­ta kétséges, nem is nagyon tudott mozogni a héten. Ami pedig a lelki ráhangolást il­leti: a fiúk szerint kényszerí­teni kell a szerencsét, hogy ezúttal már ne hagyjon cser­ben bennünket. - Miként áll fel a csapat? - Mint már említettem, a kapuban Bodnár, a mezőny­ben Kónya, Balog, Braun, Pa­­laczky — Megyeri, Bérczy, Czérna, Nagy — Czéh, vagy Lehota és Belansky.­­ Mit várhatunk a Debre­centől?­­ Biztos, hogy felállt véde­lem ellen kell majd támadni, amit ők a két gyors romániai csatárral próbálnak kiegészí­teni. Pontosabban csak az egyik erdélyi, mivel a másik megsérült, de tudják pótolni. Mögöttük pedig ott van a na­gyon jó rúgótechnikával indító Rostás. Ezen utóbbi már ép­pen elég borsot tört az orrunk alá, éppen ezért különösen a pontrúgásoknál kell rá fi­gyelnünk. Legutóbb éppen Debrecenben fosztott meg ben­nünket a pontszerzéstől - fe­jezte be Garami József, K. L. Ismét Toma a védelem tengelyében Egy-két évvel ezelőtt bárki, bármilyen szituációban beírta volna a fix 1-est a Komló- Paksi Atom mérkőzésre. Ám azóta történt egy s más.. . Elég a táblázatra pillantani: az újonc eddig kilenc pontot gyűjtött, míg az NB 11-es törzs­­gárdatagnak számító komlóiak mindössze négyet. A paksiak ■ügyes vásárlásokkal, meg sok pénzzel csupa NB II-es fut­ballistát­­igazolva, jó játékos­­állományt hoztak össze, míg Komlóra csak a megyebajnok­ságból érkezett erősítés. Az atom városában­ természetes dolog a profizmus, a szén ott­honában már kevésbé. Egy­szóval akármi lehet az ered­mény, még a vendéggyőzelem sem jelentene különösebb meglepetést, már csak azért sem, mert a Szekszárd és a Sabasia is két ponttal távozott Kökönyösről. Nehezíti a Bányász helyze­tét, hogy Tigyi és Jurin sérült, Hohmann beteg, Varga ki­­állítás miatt nem szerepelhet vasárnap, és kérdéses Katona játéka is. Az egyetlen öröm­teli hír, hogy Torna Finnor­szágból hazatérve az előzete­sen megbeszélteknek megfe­lelően azonnal jelentkezett, és vasárnap már ott lesz a győ­zelem tengelyében.­­ Az elmúlt bajnokságban Tornával stabil volt a védel­münk - mondta Kresz László edző -, és biztosra veszem, most so­kat számít majd je­lenléte. Három egymást kö­vető meccsünkön már az első percekben vezetéshez jutott az ellenfél, ezt most el fogjuk kerülni. Jól tudják a komlóiak, győz­niük kell, hogy megkezdjék a felzárkózást. Erre az edző ké­pesnek is tartja a Tábit - Miklós, Torna, Vukmann, And­­reidesz - Nagy, Szatmári, Ka­tona vagy Lajos - Stemler, Pal­sa, Lukács összetételű csa­patot. G. G. „Bátor, kezdeményező játékra lesz szükség” A Mohácsi Új Barázda Tsz SE egyre inkább úgy tűnik, amolyan fű alatti taktikát foly­tat. Szépen csendben, látvá­nyosnak és gólzáporosnak nem nevezhető meccseken, de az egy pontot csaknem mindig begyűjtve kibérelték maguk­nak a mezőny közepét, és szemmel láthatóan nem is nagyon akarnak följebb ka­paszkodni. Ha azt nézzük, hogy immár 8 fordulót lejátsz­va mindössze négyszer sike­rült betalálni az ellenfelek há­lójába, akár elégedettek is lehetnének a tabellán elfog­lalt helyükkel. A csapat edzője, Csordás István azonban még mindig bizakodóan tekint a következő mérkőzés elé: - Zalaegerszegen minden­képpen szeretnénk jobb telje­sítményt nyújtani, mint múlt héten a Szekszárd ellen. Bár elégedettségre nincs okom, azt mindenképpen fontosnak, és biztatónak tartom, hogy a csapat játékában egyre gyak­rabban felfedezhetők olyan pozitív elemek, amelyek ha a mérkőzéseken is bejönnek, mindenképpen eredményre kell, hogy vezessenek. Eddig az is a gondok közé tartozott, hogy hiányoztak a jó befejező emberek. Most, hogy Hrotkó és Adi is vissza­térhetett a kezdőcsapatba, remélhetőleg ez gólokban is érezhető lesz. Az elkövetkező mérkőzéseken a legfontosabb, hogy nyugodtan, megfontol­tan játsszanak a fiúk, az ed­digi viszonylagos sikertelenség ne csapjon át görcsös akarás­ba. Bátor, kezdeményező tá­madásokat várok a ZTE ellen, és akkor nem mardhat el a siker. A vasárnapi kezdő 11 a kö­vetkező lesz: Antal - Rum­­szauer, Káliás, Katona, Reit - Újvári (Ratting), Nagy, Kiss Gy. — Martina, Hrotkó, Adi, Sz. Zs.

Next