Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)
1990-11-25 / 233. szám
Pécsi pornószerző vallomása (Riport az 1. oldalon) Hobó a mai boltokról (A népszerű énekes interjúja lapunknak a 4. oldalán) Simontornya Fejér megyét akarja A simontornyai önkormányzat azon gondolkodik, hogy bizonyos mértékben a Fejér megyei közszolgáltatásokat vegye igénybe, mivel a megyehatáron található a település és számára inkább a szomszéd megye szolgáltatásai előnyösebbek. Így például jobbak a buszközlekedés és a kereskedelem előnyei főként a sárbogárdi vonzáskörzet révén. Nincs polgármestere Murakeresztúrnak Dr. BéliJózsef, Murakeresztúr polgármestere egészségügyi okra hivatkozva lemondott. Az önkormányzati vezetői teendőket most Kassai József alpolgármester látja el, de a testületet is jobban bevonják a vezetésbe. Nem testületi nyomásra, tehát nem politikai októl vezéreltetve mondott le a polgármestert,amint azt egyesek tudni vélik. „ Nagyatád olasz kapcsolata Az Alpok-Adria Közösség jóvoltából a nagyatádi önkormányzat olasz kapcsolatot alakíthat ki kezdetben kulturális, később tán gazdasági témában is. November 30-án San Vitából 5 tagú küldöttség érkezik Nagyatádra, hogy az együttműködés feltételeiről, lehetőségeiről tárgyaljon. Maratoni testületi ülések Barcson és Pakson A héten maratoni idejű testületi ülést tartott a barcsi és a paksi önkormányzat. A barcsi képviselők négykor kezdték munkájukat, befejezték éjjel fél egykor, öt bizottságot szerveztek, szorgalmazták egy hatodik, a kisebbségi, vagyis a cigány bizottság létrehozását is. A paksi képviselők ülése ötkor kezdődött, véget ért hajnali negyed háromkor. Volt, aki a tanácskozásról ment munkába. A paksiak ezt megelőző ülése hat és fél órás volt, az éjféli órákba nyúlt. Most úgy döntött a paksi testület, hogy radikálisan meghatározza elsősorban a hozzászólások idejét. Egy képviselő •csak háromszor szólalhat fel, •második és harmadik felszólalása idején már csak 2-2 percig beszélhet. A volt vbtitkárt megkérték, hogy vásároljon egy speciális sakkórát, amely pontosan mér és jelez. Cs. J. * újvasárnapi Dunántúli napló KÖZÉLETI LAP Megalakult a Községi Önkormányzatok Szövetsége Rendkívül sok nehézség és bizonytalanság közepette alakultak meg szerte az országban a települési önkormányzatok. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ezeknek a szervezeteknek az önállósága és szabadsága politikailag és jogilag elegendő ugyan, az eszközök - különösen a pénzügyi kérdések tekintetében - vajmi kevés támpontot, lehetőséget biztosítanak. Felvetődik a kérdés, mikéntvédik meg az önkormányzatok a jövőben a települések érdekeit, hogyan tudnak egymással szövetkezve olyan érdekérvényesítési rendszert kialakítani, amelyben hal, láthatnák hangjukat,bele tudnának szólni az Országgyűlés és a kormány falvakat, községeket érintő döntéseibe. Tizenöt baranyai polgármester kezdeményezésére és felI. évfolyam, 233. szám | 1990. november 25., vasárnap óra: 6,20 Ft kérésére a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Regionális Kutatási Központjának munkatársai elkészítettek egy vitaanyagot, amely keretet adhat egy érdekvédelmi szervezet létrehozásához. Ezzel egyidejűleg felhívást juttattak el a falvak és községek önkormányzataihoz.(Folytatás a 2. oldalon) A kistelepülések érdekvédelme Megyei Szocdem fórum alakult Pécsett is „Petrasovitsnak most is Thatchert kellene utánoznia..." Mint a cím is jelzi, végre valahára a legérdekeltebbek is kezdik megelégelni a hazai szociáldemokrácia , megosztottságát, s most már tenni is hajlandók ellene - erre következtethetünk legalábbis abból, hogy a múlt heti fővárosi felhívásra válaszként, tegnap Pécsett megalakult a megyei szocdem fórum. A József Attila Művelődési Házban megtartott összejövetelen négy MSZDP-alapszervezet képviselői mellett a történelmi Szocdem Párt delegátusa is megjelent, furcsa (vagy inkább nagyon is érthető?) módon azonban az MSZDP megyei vezetése távolmaradásával tüntetett. Jól sejti az Olvasó: a baranyai MSZDP-sek ugyanúgy megosztottak, mint az országos szint, s a megyei vezetés tegnapi távolmaradása is nagy valószínűséggel ezzel magyarázható. Az ellentét persze nagyjából, egészéből Petrasovits Anna és csoportja, valamint a tőlük ódzkodó (Folytatás a 2. oldalon.) Alpok-Adria munkaközösség Az olasz, német, osztrák, jugoszláv és magyar határ menti tartományokat, megyéket tömörítő az Alpok-Adria munkaközösség végrehajtó bizottsági ülést kezdett szombaton Milánóban az együttműködésben részt vevő helyi (tartományi) önkormányzatok vezetőinek részvételével. A munkaközösségben Lombardia tartomány tanácselnöke, Bruno Tabacci tölti be jelenleg a soros elnökséget. Az Alpok-Adria együttműködésben Vas és Győr- Sopron megye teljes jogú tagként, míg Zala és Baranya megye megfigyelői jogállással vesz részt. A mostani ülésen ez a két magyar megye is megkapja a teljes jogú tagságot. Hatvanéves az Újhelyi Hatvan éve nyitotta meg kapuit a szentlőrinci gazdaképző, mely az elmúlt évtizedekben a sokféle oktatási irányzat ellenére is megmaradt a mezőgazdasági képzés egyik jó hírű fellegvárának, mezőgazdászok ezreit képezve a régiónak, az országnak. A szentlőrinci Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szakközépiskola november 29-én 10 órai kezdettel ünnepli fennállásának 60. évfordulóját, s a jubileumi ünnepségükre szeretettel várják minden volt tanítványukat. Diákkezdeményezésre: Országos zászlóbontás Pécsett NSZ Gróf Széchenyi István Baráti Kör Gondolta volna annak idején a Kossuth által legnagyobb magyarnak nevezett gróf Széchenyi István, hogy szelleme a mai Magyarországon ennyire fogja lelkesíteni a fiatalokat? Széchenyi vallotta és életművével bizonyította, hogy a realitások politikusa, ezért is tett meg,annak idején minden tőle telhetőt, hogy előbb a gazdaságot állítsa talpra. Vajon ugyanígy éreznek a mai pécsi fiatalok is, akik lelkesedve az okos és értelmes célokért tegnap megalakították Pécsett a Népi Ifjúsági Szövetség Gróf Széchenyi István Baráti Körét? Higgyünk a fiatalokban, hisz maguk kezdeményezték ezt az országos zászlóbontást jelentő szervezetet. A JPTE Történettudományi Intézetének pécsi, Damjanich utcai dísztermében a kezdeményező diákok és az ügyüket felkaroló felnőttek - köztük Fekete Gyula író, a Magyar Néppárti Nemzeti Parasztpárt elnöke - egyhangú kézfeltartással alapították meg a baráti kört, fogadták el annak alapszabályát és választották meg a tisztségviselőiket. (A diákelnök Posz Gábor és a tanárelnök Nagy Lajos lett.) A NISZ Gróf Széchenyi István Baráti Köre díszvendége volt a kezdeményező, pécsi Széchenyi Gimnáziumban megnyitott tárlatán festőművészként is bemutatkozó (gróf) Széchenyi Péter. A huszonkilenc éves, amerikaiállampolgárságú és kint született nagy nevű leszármazott nemcsak képeivel, de egyéniségével is nagy hatást tett a fiatalokra, autogramot is adott többeknek. - Tavaly márciusban, a japán Körösi Csoma Társaság ösztöndíjával jöttem egy évre Magyarországra, hogy fessek és, hogy megismerjem családunk őshazáját. Az egy év letelt, s örömmel vagyok még mindig itt - mondotta a grófi címet nem használó Széchenyi Péter, aki már, ha csak átmeneti jelleggel is, de beilleszkedett és már sejti-tudja, hogy mit jelent magyarnak lenni. M. L. Pannónia Kupa párbajtőrversenyt rendeztek tegnap Pécsett, a városi sportcsarnokban. A közel kétszáz verenyzőt felvonultató viadalon a férfiak kezdtek korábban, majd a nők is bekapcsolódtak. A versenyről a 8 oldalon adunk tudósítást. Képünk a nyitányon készült. Fotó: Szundi György Lezsák Sándor távozik Az elnökségi tagságától való megválás gondolatát fontolgatja Lezsák Sándor, az MDF alelnöke. Mint szombaton Székesfehérvárott, az MDF Fejér megyei szervezeteinek nagygyűlésén - mintegy hangosan gondolkodva - kifejtette : a terv megvalósítására egyrészt személyes körülményei késztetik, másrészt keresi azt a helyet, ahonnan az eddiginél is többet tudna tenni a pártért, a mozgalomért. A hőskorszak után — mondta —, most már azoknak az embereknek kell gyakorolniuk a politikát, akik azt élethivatásuknak tekintik. A mozgalom elindítói, a lakitelki gondolat megfogalmazói viszont a jövőben nagyon sokat tehetnek a politikai erőt tápláló mozgalmi és szellemi erőtér, háttér megteremtéséért. A nagygyűlésen a demokrata fórum alelnöke kitért arra is: az MDF-et mostanában sok vád éri amiatt, hogy meghirdetett céljai, programja és az általa alakított kormány tettei között nagyok a különbségek. Ez valóban így van, s mentségül, bár lehetne hivatkozni az örökölt és adott körülményekre, ahelyett inkább az 1987-es lakitelki gondolat újbóli alkalmazására van szükség, azaz meg kell próbálni, miként lehet a lehetetlen helyzetből előhívni a lehető legjobb megoldást. Az MDF december 15—16-ra összehívott országos gyűléséről szólva az MDF alelnöke leszögezte: a fórum egy korszak lezárását, s egy új megnyitását jelzi a párt életében, s hatással lesz az ország helyzetére is.