Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)

1990-12-08 / 246. szám

Kínai ■j­sztaliteniszező magyar csapatban? Sok európai országban sze­repelnek már kínai asztalite­niszezők, nem egy klubcsapat nemzetközi sikereit is a távol­keleti „vendégmunkásoknak" köszönheti. Magyarországon eddig nem­igen merült fel kínaiak szer­ződtetése, noha a férfi me­zőnynek bizonyára hasznára válna, ha rendszeresen talál­kozhatnának ázsiaiakkal. Ép­pen ezért figyelemre méltó az egykori sokszoros bajnokcsa­patnak, a BVSC-nek az el­képzelése: a vasutasok komo­­­lyan gondoskodnak kínai játé­kos meghívásáról. A kínai asztaliteniszezők nem megfizethetetlenek, szer­ződtetésük nem kerül horribi­lis összegbe. Nem véletlen te­hát, hogy olyan sok európai klub kapva kap utánuk. Mészáros gólképes Jól megye játék mostaná­ban a Belgiumban futballozó Mészárosnak, aki régebben a­­’MSC-ben játszott. Eddig 15 mérkőzésen szerepelt, ezeken 7 gólt rúgott. A támadó kö­zéppályás posztot betöltő já­tékosnál ez nagy szó, mert tavaly az egész bajnokságban összesen hatszor talált hálóba. A Lokeren labdarúgójának gólképességére jellemző, hogy a belga együttes legjobb csa­tára csak három gólt szerzett ezidáig, tehát „Mészi" csapa­ta legeredményesebbjének bi­zonyult mostanára. Arról nem is beszélve, hogy átadásaiból hány gólt lőttek a társak. Mégsem óvott a PVSK Mégsem óvta meg a PVSK férfi kosárlabda csapata a Sopronban elveszített mérkő­zését. A vasutasok a soproni­ak litván játékosának jogosu­latlan szereplése miatt akar­ták ezt megtenni, a szabály­könyv átbogarászása után azonban rájöttek: ennek nincs értelme. A PVSK-nak akkor lett volna igaza, ha a soproni ko­sárlabdázó megsemmisített eredmény miatti vagy újra látszott (így fogalmaz a sza­bálykönyv) új meccsen látszott volna. A soproni találkozó azonban a taxis blokád miatti elhalasztott mérkőzés volt, ezért az óvás eleve arra lett volna ítélve, hogy elutasítják. álmatlanok tornája Különcségekért, különlegességekért nekünk sem kell a szomszédba men­ni. A legújabb ilyen az Álmatlanok tornája elnevezésű tenisztorna, ame­lyet Érden, a Pára teniszparadicsom fedett csarnokában bonyolítanak le. A torna december 1-jén kezdő­dött és április 30-án ér véget. A nevezőknek havi 2000 forintot kellett befizetniük, s ennek fejében a szer­vezők hét órányi játéklehetőséget biztosítanak. Egy hónapra csak nyolc teniszező jelentkezését fogadták el, s egy-egy játékos kedden éjszakán­ként (23 órától) két mérkőzést ját­szik. Az összecsapások nem két vagy három nyert szettig, hanem - a melegítéssel együtt - 60 percig tartanak. A győztes nevezési díj nélkül szerepelhet egy újabb havi versenyen, a további dobogósok pe­dig néhány órás ingyenes játéklehe­tőséghez jutnak a teniszcsarnokban. Kézilabda Idegeket felőrlő győzelem PMSC—Várpalotai Bányász 25-24 (14-12) NB I., férfimérkőzés. Pécs, városi sportcsarnok, 600 né­ző. V.: Brecska, Szabó. PMSC: Bárány — Székelyhídi 1, Né­meth 6, Kakas 3, Kovács J. 1, Kovácsevics 4, Kunos 3. Csere: Mészáros (kapus), Ko­vács I. 1, Horváth T. 6, Hor­váth Z. Edző: Kajcsa András. Felajzott idegállapotban, kapkodva kezdtek a csapatok. Meglepetésre a vendégek tér­tek először magukhoz, minek következtében tíz percen át ők diktálták az iramot a hi­­bát­ hibára halmozó hazaiak­kal szemben. Tíz perc eltelté­vel kezdtek lehiggadni a ha­zai piros-feketék, s jóllehet ekkor Kovácsevics bokasérü­lést szenvedett, a helyére be­állt Horváth Tamásnak sikerült felrázni társait és eredményes lövő­teljesítményével tíz perc alatt „egérutat” nyert a PMSC. Hiába mutatott 10-6-os hazai vezetést a 19. percben az eredményjelző tábla, a fi­gyelmetlenségek sorát elköve­tő játékosok miatt, Farkas és Brenner sorban lőhette gól­jait távolról Bárány hálójába, így a 28. percben már ismét szoros lett a mérkőzés állása. Szerencsére a­­ büntetőt elvé­gezni pályára bicegett Ková­­csevics keze nem remegett, így kétgólos előnnyel vonul­hattak pihenőre a pécsiek. Szünet után — az első fél­időben is „termékeny" — Né­meth Z. nyitotta meg a gól­szériát, csakhogy társait ismét hatalmába kerítette az eufó­ria, minek eredményeként a háromgólos előnyt három perc alatt kiegyenlítette a Várpalota. Vibrált az­­ideges­ségtől a levegő, s még sze­rencse, hogy a nagy lehető­ség megkísértette a vendége­ket is, s bár a hazaiak foly­tatták­­hibasorozatukat, a ven­dégek sem tudtak megnyu­godni. Kovácsevics büntetője zárta a játékvezetők hibaszé­riáját, s mintha ezzel megfor­dult volna a szerencse. Nem így gondolkodtak az átlövők, s jóllehet addig ők vonszol­ták hátukon a csapatot, egy­szeriben elaludtak a védeke­zésben, így a 48. percben is­mét egyenlítettek a bányá­szok. Különösen a volt válo­gatott Bakács ellen nem tud­tak semmit kitalálni, aki ezt jónéven véve ontotta a gólo­kat. S, ekkor jött a nagy for­dulat, mert az addig magu­kat csak rossz statisztálással észrevetető szélsők kezdtek el „dolgozni". Szükség is volt erre a pluszra, mert a mind keményebbé vált várpalotai védelem még emberhátrány­ban is ellenállt a feltűnően sokat hibázó Kakas vezényel­te pécsi támadósorna­k. Az utolsó öt percet háromgólos előnnyel kezdte a PMSC, csakhogy Kunos gólját köve­tően szinte megbabonázva nézték a hazaiak, hogy min­den technikai hibájukat, min­den taktikai vétségüket góllal torolták meg a vendégek, s bizony hatalmas kő esett le a­­játékosok és a nézők szívé­ről, amikor a játékvezetők egygólos pécsi vezetésnél vé­get vetettek az idegeket fel­őrlő tortúrának. Nagy volt a tétje a két együttes találkozójának, s hogy ezt tudták a játékosok is, az már az első öt perc flugos futamában megmutat­kozott. A pécsiek hiába terem­tettek tetemes előnyt, rossz szo­kásuknak megfelelően percek alatt képesek voltak elherdál­ni azt. Szerencséjére a PMSC- nek ezúttal a két fiatal válo­gatott kerettag átlövő Németh és Horváth T. összeszedte ma­gát, így a tartalékos Pécs, nagyon fontos két ponthoz ju­tott. A vendégeknél 8 gólt lőtt Bakacs mellett, az ugyan­csak válogatott kerettag Bren­ner, valamint a naggyá tett Jakab kapus, lőtt társai fölé. K. L. Horváth T. a kör felé robbanva vágja negyedik gólját Jakab kapus hálójába. Fotó: Laufer László Tisztes helytállás a listavezető otthonában Elektromos— Komlói Bányász 35-27 (19-11) NB I. férfimérkőzés, Népfürdő u. 300 néző. V.: Klucso, Lekrinszki. Komló: Kulcsár - Burán 1, Soós 8, Papp L. 2, Schwarcz, Takács, Ambrusics 6. Csere: Pengő (kapus), Szűcs, Keszthelyi 6, Juhász 4, Degre. Edző: Fenyvesi Károly. Az alacsony színvonalú találkozón a játékosok csak a góllövéssel vol­tak elfoglalva a játékból alig lát­hatott valamit a néző. A szovjet vendégmunkásait pihentető komlói­ak így is tisztességesen helytálltak a listavezető otthonában. A­krobatikától a tőkéig Kik voltak 1990-b Baranya legjobb sportolói? Szavaznak az olvasók és a szurkolók Szegény ember vízzel főz - állítja a közmondás, s talán még soha nem volt jellemző ilyen aktuálisan ezen népi igazság megyénk sportéletére, mint éppen a most leltáro­zásra kerülő esztendőben. Mindez nyomon követhető az egyesületek pénztárkönyvének alakulásában, sajnálatosan megmutatkozik ez a szakosz­tályok számának csökkenésé­ben, a különböző sportágak űzeinek eltűnésében. Különö­sen szembetűnő a hagyomá­nyos­­ szakmai szempontból alapsportágaknak tekintett­­ sportágak elszegényedésében, mint az atlétika, a torna és az úszás területén. Igaz azon­ban az is, hogy éppen ezen sportágak jelentették az el­múlt év új hajtásait is, így a mind népszerűbbé váló táj­futás melletti rádióiránymérő futás, vagy a futással, kerék­pározással és úszással kombi­nált triatlon, vagy éppens­ég­­ge­l a torna adta alapból ki­fejlődött akrobatikus verseny­tánc. Éppen ezért az idén olva­sóink rendelkezésére bocsá­tandó ajánlólistán már az ő - legtöbb esetben nemzetközi szinten is figyelmet érdemlő — teljesítményükre is felhívjuk szavazni kívánó olvasóink fi­gyelmét. Akárcsak az előző évtizedekben, ezúttal is egy héten át közöljük a szavazó­listákat, amelyeken az olva­sók néven nevezhetik: melyik három sportolót tartják érde­mesnek arra, hogy a szavaza­tok összeszámlálásánál részt vegyenek, pontosabban fel­lépjenek a szurkolók által „felállított" dobogó valamelyik fokára. Ezúttal is három női és férfi egyéni sportolóra, va­lamiint három csapatra tehe­tik meg­­javaslataikat. Ezúttal felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a páros versenyzők — autósok, tánc, evezés, kaja­kozók stb. - a csapatsport­ágak között indulnak. Hasonlóan az előző évek­hez, az idén is megpróbáljuk­ felidézni egy-egy emlékezetes verseny legjobb eredményét elérő sportoló, csapat nevét. Az emlékezet felfrissítésére kí­vánunk egy kis „mankót" ad­ni olvasóinknak, hogy bizto­sabban mérlegeljenek és döntsenek, hogy a most és a jövő hét minden napján köz­lendő szavazócédulákon eljut­tathassák véleményüket szer­kesztőségünkbe (Új Dunántúli Napló, 7601, Pécs, Hunyadi út 11. SPORTROVAT!) címre. Az egyéni sportágakban a nőknél nagy eséllyel indulhat a tavalyi győztes komlói gya­loglónő, Rejtőiné Alföldi And­rea, de ott lehet mellette a Komlóról Pécsre igazolt válo­gatott kerettag futó, Csoboth Klára, vagy az ugyancsak pé­csi futónő, Perlaki Mónika. Az asztaliteniszezőknél a pécsi csapat legstabilabb verseny­zője Eszenyi Bea, a cselgán­­csozóknál a tavalyi jó ered­ményei után is sokat javuló Logo Gabriella és Perényi Tí­mea, a Pécsi BTC tekézőnője, Szintén Rozália, a PVSK táj­futóvá­logatottja Kovács Ildikó, a nagyszerű eredményeket el­ért sportlövő Kozma Zita, vagy éppen a csapatsportágakban remeklő kosaras Sztojkovics Éva és Horváth Judit, a kézi­labdázó Szabó Erzsébet és Tóth Edina, vagy éppen a vá­logatottság és az ellenfelek kapuját döngető labdarúgó Ferencz Éva. A férfiaknál a kétszeres vi­lágbajnok rádióiránymérő Nagy György, a komlói gya­logló válogatott kerettag Kirszt Károly mellett a szuper­maratoni futó Kiskirály Ernő, valamint a pécsi tájfutó Pav­­lovics Gábor és Kelemen Já­nos, valamint a Bázis gyalog­lója, Czukor Zoltán, a PEAC­­Zöldért aszta­liteniszezői, Gyén László és Davidovics Sándor, a Pécsi Húsos birkózója - a­­kétszeres magyar bajnok - Gyöngyösi Krisztián, a sakko­zó Iván Attila és Kádár Gá­bor, a tekéző Berta Sándor és Kismihály István, a karatézó Jorcsák József, a kerékpározó Varjas István és Gulyás Ta­más, a hárompróbázó Sturm Ernő, a sárkányrepülő Kriston Zsolt és Takács István, a re­pülő Kondricz Attila, valamint a labdacsapat-sportágak kö­zül a labdarúgóknál Bodnár László, Bérczy Balázs, a kézi­labdázóknál a pécsi Füzesi Ferenc, Kakas János, az ugyancsak válogatott kerettag Németh Zoltán, a komlói irá­nyító Papp László, a PVSK örökifjú kosarasa, Varasdi Já­nos és a repülőmodellező idősebb Mohai István, a sak­kozó Jevgenyij Boguszlavszkij és Györkös Lajos iratkozhat fel a listára. A csapatsportoknál tovább erősítette pozícióját a PVSK férfi tájfutócsapata, de ott le­hetnek az osztozkodásnál a Magyar Kupa-győztes PMSC labdarúgói, a fennállásuk óta legjobb helyezést elért­­ 4. helyen végeztek a Pécsi Len­dület ülőröplabdázói, a Világ Kupában­­jól szereplő Papp Viktor-Kozmann Judit akroba­tikus táncpárosa, a mind job­ban szereplő PMSC férfi kézi­labdázói mellett az ugyancsak előre tartó PEAC-Zöldért asz­taliteniszezői és a Lajtai Zsolt -Kiss Ernő, a Pannon Volán autóversenyzőpárosa. A hétvége sportműsora DECEMBER 8., SZOMBAT Kosárlabda. NB I. férfiak: Kadett válogatott-PVSK, Kaposvár, 11.00. Jégkorong. OB II.: Tatabánya-Mecsek LSE, Tatabánya, 13.00. Labdarúgás: Gyöngy Kupa közép­­iskolás teremtorna, Pécs, városi sportcsarnok, 8.00. Teke: P. Gázmű—Dunaújvárosi Vendéglátó, Pécs, Bázis-tekecsarnok, 10.00. DECEMBER 9., VASÁRNAP Jégkorong. OB II.: Győr—Mecsek LSE, Győr, 10.00. Kosárlabda. NB I. nők: PVSK­­Szeged, Pécs, városi sportcsarnok, 17.00. Kézilabda. NB I. férfiak: Komlói Bányász—Békéscsaba, Komló, városi sportcsarnok, 18.00. Labdarúgás. Gyöngy Kupa közép­iskolás teremtorna. Pécs, városi sportcsarnok, 8.00. új Dunántúli napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS­B Kft Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal, Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021 -02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, negyedévre 435 forint, egy évre 1740 forint. ISSN 0865-9133 Ki volt Baranya legjobb sportolója 1990-ben? Férfiak: 1........................................................................................................................................... 2.......................................................................................................................................... 3....................................................................................................................... Nők: 1........................................................................................................................................... 2.......................................................................................................................................... 3........................................................................................................................ Csapat: 1. ...­...........................................­.............................................................................. 2........................................................................................................................................... 3. ............................................................................................................... A pályázó neve: ................................................... ............................ Lakcíme: ................................................................................................ UGYE NEM FELEJTETTE EL?! December 17-én 8 órakor nyílik a TALIZMÁN ÜZLETHÁZ, Szigetváron az Istvánffy u. 33. sz. alatt (vasútállomás mellett) Személyesen győződjön meg kínál^*,,",'•,A,, ^

Next