Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)

1990-12-11 / 249. szám

Kész főnyeremény Olvasom az MTI hétfői hí­rében, hogy a mai, budapesti magyar—spanyol teremfoci vá­logatott mérkőzés szünetében a honi szexipar egyik „üze­mének”, a Sheila and Cat klubnak a képviselőnője lejt majd erotikus táncot. Mind­ezt annak jegyében, hogy ez az erotikus központ meg egy másik, az Oázis masszázssza­lon felkarolja majd a magyar csapatot. A felkarolásnál ne tessék ross­zt­ gondolni, még­ha ez a segítség nincs is a doppinglistán. Egyszerűen ar­ról van szó, hogy rendes sze­reléshez juttatják a fiúkat a spanyolok ellen. De sem az öltözésben, sem a vetkőzés­­ben nem segítenek nekik a bizonyára mutatós táncosnők. A közönségsiker eleve ga­rantált, ötven forintért szemet legeltetni, és még futballt is nézni - kész főnyeremény. Csak a más nők megbámulá­­sáért ideges szurkolófeleségek meg ne tudják . . . H. L. Futball kupa­búcsúztató Kedden és szerdán többek között négy olasz és három német csapat részvételével búcsúztatják­­ Európa nyolc városában az őszi labdarúgó kupaidényt. A legnépesebb mezőnyt tömörítő UEFA Kupában a nyolc közé jutásért k­üzdhetnek a még ér­dekelt együttesek, s mint az a mai erőviszonyok ismeretében meg­szokott, kevés az előre ,,foglalt" hely a negyeddöntőben. Páholyban az olasz AS Roma és a portugál Sporting Lisboa van, de csoda kell az osztrák Admira Wacker, a dán Bröndby és az olasz Internazionale kieséséhez is. Az UEFA Kupa-forduló műsora. Kedd: Bayer Leverkusen (német) — Bröndby (dán) 20­15 óra (az első találkozón 0-3); AS Monaco (fran­cia)—Torpedo Moszkva (szovjet) 20.30 óra (1-2).­ Szerda: FC Bo­logna (olasz)—­Adm­ira Wacker (osztrák) 16.30 óra (0-3) ; Partizan Beograd (jugoszláv)—­Internazionale (olasz) 17 óra (0-3); Borussia Dortmund (német)—Anderlecht (bel­ga) 20.15 óra (0-1) ; Atalanta (olasz)—FC Köln (német) 20.30 óra (1-1) ; Girondins Bordeaux (francia) —AS Roma (olasz) 20.45 óra (0-5) ; Sporting Lisbod (portugál)—Vitesse Arnheim (holland) 21.30 óra (2-0). Totónyeremények 13 plusz egy találatos szelvény 26 darab, nyereményük egyenként 236 404 forint; 13 találatos szelvény 38 darab, nyereményük egyenként 129 856 fo­rint; 12 találatos szelvény 1703 darab, nyereményük egyenként 3253 forint; 11 találatos szelvény 20 434 da­rab, nyereményük egyenként 271 forint; 10 találatos szelvény 131 128 da­rab, nyereményük egyenként 63 forint. Mai sportműsor Kézilabda. NB I. férfiak: Győri Rába ETO—PMSC, Győr, 17.00. Kosárlabda: Vasas Kupa diáktor­na (lányok): Pécs-Vasasi Általános iskola tornaterme, 12.00. A pálya széléról Keszthelyi (sötét mezben) átlövését hatástalanítják a magas csabai védők Fotó: Proksza László Bizonytalanságok után a Rába jegyében Az edző tervez, a csapat végez - állapíthatta meg a hét végén Baranya két NB I- es férfi kézilabdacsapatának edzője. A PMSC ugyan - ha nadrágféken is -, begyűjtötte a kötelező két pontot, a meg­lepően jó csapatmunkát pro­dukált Várpalotai Bányász el­len, Korcsa András hangulata mégsem volt felhőtlen. Nem lehetett az, mert bebizonyo­sodott előtte, hogy a tehetsé­ges, jó erőkből álló gárdája, még közel sem képes azt nyújtani, amit ő otthon pa­píron, az edzéseken a csar­nokban Jék­y Zoltán edzőtár­­sával a parketten megvalósí­tani kíván. A pécsieknél a bosszantóbbnál bosszantóbb technikai hibákat a félig, vagy még addig meg nem va­lósított taktikai elemek fűsze­rezik és hatástalanítják ezál­tal a kitervelt stratégiát. Most már csak az a kérdés, hogy a piros-feketek melyik arcu­kat, melyik formájukat mutat­ják ma este Győrben az ugyancsak halványan szereplő Rába ETO otthonában? Más­fél évtizede nem tudott baj­noki találkozón nyerni a Rá­ba partján a Pécs,­­most nagy a kísértés a sikerre. De hát a pénteki játék után ki tudhat­ja? Nagy lehetőséget szalasztott el vasárnap este a Komlói Bányász együttese. A bányá­szok egy esetleges győzelmük­kel esélyt harcoltak volna ki maguknak a legjobbak közöt­ti maradásra. Abban az eset­ben ugyanis nyugodtabban várhatták volna pénteken este a Rába ETO együttesét, így azonban nagyon kétséges, hogy milyen lesz a hét mér­lege a két baranyai és a győri együttes között. Még néhány szót a vasárnapi mér­kőzésről. A kesergőt Feny­vesi Károly, a KBSK gárdájá­nak edzője mondta el: - Lelkileg, idegileg nincs felkészülve együttesünk az éles találkozókra. Megdöbbentő, hogy azokon a mérkőzéseken, amikor esélytelen a csapat, akkor milyen nyugodtan és jól játszunk. Nem mondható ez el a tétre menő, szoros és fontos találkozókon. Ellenfe­leink a rutinjuk nyugodtságá­val nőnek fölénk. Különben nem fordulhatott volna elő, hogy a Debrecen és Szolnok legyőzése, valamint a Tatabá­nya elleni döntetlen után ve­reséget szenvedjünk a Békés­csabától. A csabaiak ugyan előzően megverték a Rába ETO-t,­­nekünk azonban most nagyon nehéz lesz összeszed­ni magunkat ahhoz, hogy ép­pen a Rába ellen pontokkal zárjuk az őszi idényt, pénte­ken a komlói csarnokban. K. L: Ki volt Baranya legjobb sportolója 1990-ben ? Férfiak: 1............­.......................................................................................................... 2........................................................................................................................ 3................................................................................................................... Nők: 1...................................................................................................................... 2...................................................................................................................... 3........................................................................................................................ Csapat: 1........................................................................................................................ 2. ................................................................................................................. 3....................................................................................................................... A pályázó neve: ............................................................. Lakcíme: ................................................................................................... Eredmények röviden : LABDARÚGÁS Az NB I-es ifjúsági bajnokság állása Az NB I-es serdülőbajnokság állása TEKE A férfi NB II Nyugati csoport állása JÉGKORONG Tatabánya—Mecsi LSE 3-3. Mecsek LSE—Győr 5-0. OB II. 1. Bp. Honvéd 17124 147-11­28 2.FTC 1711­6 2­35-1028 3.MTK-VM 17123 235-1027 4.Videoton-V. 17112 446-2424 5.Vasas 178 6 331-1322 6.DVSC 179 2 639-3220 7. Békéscsaba 175 7 524-2317 8.Vác 176 5 627-2917 9.Veszprém 176 4 727-38­16 10.Ú. Dózsa 174 5 816-2613 11.Szeged 173 6 823-2812 12.PMSC 175 21025-3712 13.Rába ETO 174 31013-2811 14.Tatabánya 173 41020-3610 15.Siófok 172 41120-458 16.Bp. Volán 172 31216-547 1. Bp. Honvéd 17116 170-1728 2. FTC 17124 157-1228 3.Vasas 17123 249-1927 4. PMSC 17106 151-1426 5.Vác 17104 337-1924 6. MTK-VM 179 3 530-1321 7. Békéscsaba 177 4 632-21­18 8.Rába ETO 176 6 525-2818 9. Ú. Dózsa 176 5 619-21­17 10.Videoton-W 174 6 720-22­14 11.Szeged 174 6 725-3614 12.DVSC 164 4 818-2712 13. Tatabánya 173 6 822-46­12 14.Veszprém 172 31213-457 15.Siófok 171— 16­4-662 16.Bp. Volán 16 1— 1516-822 1.Pécsi Gáz 11 10— 161-2720 2.D. Sport­ 11 9— 260-2818 3. K. Közút 12 9— 360-3618 4. Győri EPFU 12 8— 454-4216 5. H. Porcelán 12 6— 650-4612 6. D. Építők 11 6— 544-4412 7.Z. Tungsram 12 6— 647-4912 8. Szentlőrinc 10 5— 539-41­10 9. Csorna 12 5— 743 5310 10. Dunav. VV. 12 4— 842-548 11.Soproni Sör 12 4— 839-578 12. D. Bányász 10 3— 733-476 13.Postás SE 11 3— 837-516 14.Sz.­gotthárd 122 1031-654 Hatmillió dollárt osztanak szét a teniszezők között A héten Münchenben, az Olimpiai Csarnokban rande­vúznak a világ legjobb férfi­teniszezői, hogy az első ízben kiírt Grand Slam Kupáért csa­­tározzanak. A szereplésre jogosultak kö­zül négyen - különböző okok­ra hivatkozva - lemondták részvételüket, Így nem lesz ott a rajtnál a Grand Slam­­pontverseny harmadik helye­zettje, a német Becker, a ne­gyedik, az amerikai Agassi, a tizedik, a szintén amerikai McEnroe és a tizennegyedik helyezett, a svéd Wilander. Az amerikai színeket végül hatan képviselik, három játé­kos érkezik Svédországból, kettő pedig Franciaországból, s lesz a mezőnyben egy-egy csehszlovák, ecuadori, jugo­szláv, osztrák és szovjet játé­kos is. Tartalékként szintén egy francia versenyző (Thierry Champion) áll beugrásra ké­szen. A résztvevők között hatmil­lió dollárt osztanak szét. A győztes kétmillió dollárral­­lesz gazdagabb, de a második he­lyezett is szokatlanul magas pénzdíjat, egymilliót könyvel­het el. Nem járnak rosszul az első forduló vesztesei sem, hi­szen őket 100—100 ezer dol­lár illeti meg. Sőt, még a tar­talék Thierry Champion néző­ként is, vagyis abban az eset­ben is, ha nem kerül sor já­tékára, 50 000 dollárt tehet zsebre. ú­j Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, negyedévre 435 forint, egy évre 1740 forint. ISSN 0865-9133 Dunántúli napló__ MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Szeget szeggel (este 7 órakor). Mendelényi-bérlet. FILM (Szellem-szerelem, Uránia: Ghost 15, hn7, 9). Kossuth: Ghost (Szellem-szerelem, f 10, hn12), A kis hableány (2, 14), Vissza a jövőbe II. (fó, Apolló terem: Mesék a járdán 18) Park: Ghost (Szellem-szerelem, hn 6, 8). Komló: A gyanúsított (5, 7). Kács: Erotikus fantáziák (6, Siklós: Ifjú Einstein (7). Szigetvár: A postás mindig kétszer csenget (6, 8). f8). (f6. f 4, Mo-8). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: Hírek. Időjárás. Útköz­ben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle 8.20: Válogatott per­ceink. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. Közben 9.53: Te­­lelottó-sorsolás. 10.00: URH-n: Or­szággyűlés. 11.10: Népdalcsokor. 14.40: Börtönről álmodom. Rádiójá­ték. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Intermikrofon. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Minden versek titkai. 14.35: Dzsessz­­melódiák. 15.05: A Rádiójáték-Szín bemutatója a Pinceszínházban. Va­dászat. 15.50: Az MRT gyermekkó­rusa énekel. 16.00: Délutáni Króni­ka. 16.15: A mi utcánk. 16.35: Or­szág—város—híres emberek. 17.05: A tudomány határán. 17.25: A Szabó család. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt. 19.41: Vég­vári Rezső. Inaktelki muzsika. 19.50: Hajszálgyökerek. 20.05: A magyar zene estje. 22.30: Késő esti Króni­ka. 24.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Rival­dafényben. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.05: Társalgó­k irodalomkedvelők­nek. 10.00: Operettkedvelőknek. 10.50: Népi ajándékok. 11.00: Hí­rek. Időjárás. 11.03: Helykereső. 11.20: Apró-cseprő­s gyerekekről. 11.40: Valamikor réges-régen. 12.00: Asztali muzsika. 13.00: Hírek. Idő­járás. 13.03: Popzene sztereóban. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Tea hármasban. 15.00: Hí­rek. Időjárás. 15.05: Csúcsforgalom. 17.00: RádióMa. Benne. 17.00: Hí­rek. Időjárás. 17.30: Helykereső. Közben 17.50: A­B/CD. 19.00: Hí­rek. Időjárás. 19.03: Táncházi mu­zsika. 19.30: Popregiszter. 20.00: Összjáték. — Korhatár. 1999. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.03: A nemzet napszámosai. 21.30: Nóta­kedvelőknek. 22.20: Miért nem ked­velem Móricz Zsigmond: Betyár cí­mű novelláját. 23.00: Hírek. Időjá­rás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Hiánypótló. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel 9.10: Az MRT szimfonikus zenekara játszik. 10.20: A magyar nyelv századai. 10.35: Assisi Szent Ferenc. Novella. 10.47: Orosz szerzők műveiből. 11.26: Kalmár Magda énekel. 12.00: Hírek. Időjárás. 12.50: Rádiószín­ház. Veszelovits Anna: Vészi Endre drámája. 14.02: Svéd barokk feszti­vál. 1989. 14.42: XIV. debreceni Bartók Béla kórusverseny. 7. rész. 15.16: Csajkovszkij műveiből. Köz­ben 16.00: Hírek. Időjárás. 16.36: Schoeck: Penthesilea. Egyfelvoná­sos opera. 18.00: Az MR szlovák nyelvű műsora. 18.20: Az MR ro­mán nyelvű műsora. 18.40: Az MR szerbhorvát nyelvű műsora. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Német nyel­vű műsor. 19.25: A Göschingi kama­rakórus és a stuttgarti Bach-Colle­­gium kamarazenekar hangversenye. 20.45: Társadalom és iskola. 21.06: Leonard Bernstein műveiből. 23.03: A szerencse mostohafia. Rádiójá­ték. 111/1. rész. 24.00: Hírek. Idő­járás. PÉCSI RADIO 5.55: Hajnaltól reggelig Dél-Du­nántúlon. *1 6.15: Dél-dunántúli króni­ka — Lapszemle — Jelentés az utakról — 7.15: Dél-dunántúli kró­nika — Időjárás. 7.55: Programaján­lat.­ 8.00: Műsorzárás. 13.00: Szerb­horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00: Hírek (Petőfi). 15.05: A Pécsi Stúdió háromnyelvű szol­gáltató és kereskedelmi műsora (közben hírek: 15.00, 16.00, 18.00 regionális, 16.30 német és szerbhor­vát nyelvű). 18.30: Magyar nyelvű krónika. 18.40: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 19.25: Műsorzá­rás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1. 8.23: Műsorismertetés. 8.25: Tévé­torna nyugdíjasoknak. 8.30: A tár­lat. Szöveg nélküli csehszlovák té­vékomédia. 9.00: Szvanyetyija télen. 9.10: Indiánok, lappok, beduinok kö­zött. NDK dokumentumfilm. 9.35: Mozgató. Torna mozgáskorlátozottak­nak. 9.45: Képújság. 9.50: Telelottó. 9.55: Parlamenti Napló. Közvetítés az Országgyűlés ülésszakáról. 16.45: Képújság. 16.53: Műsorismertetés. 16.55: Pannon Krónika. 17.05: Hí­rek németül. 17.10: Román nyelvű nemzetiségi magazin. 17.40: Gazda­sági negyedóra. 18.00: Új Reflektor Magazin. Érdekvédelmi riportműsor. 18.45: Műsorajánlat. 18.50: Az utó­dok reménysége. A magyarországi zsidóság műsora. 19.10: Svéd gye­­rekversek. 19.25: Közlemények. Mű­sorajánlat. 19.30: Híradó. 20.05: örökölt szerelem. Francia—amerikai tévéfilmsorozat. 4. rész. 21.05: Stú­dió '90. 22.05: Egy hét svédasztal. Északi tények. 22.55: Parlamenti Napló. Országgyűlési tények, érvek, viták ?3.25 • Híradó 3. 22.40 BBC- híradó. TV2. 17.00: Képújság. 17.15- !•/?. Benne: Riportok — Időjárás Zene. 17.45: BUMM!!! Telefonos játék. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. A Jetson család. Amerikai rajzfilmso­rozat. 18.47: Tv2. 19.00: Az ,.öreg". NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. Két gyilkos. 19.59: Tv2. 20.10: Popko­rong. 20.30: Útmutató. Egyházi fél­óra. 21.00: Híradó 2. 21.20: Van egy története? Aki elmondja: Kása Pál berendező. 21.30: Gondolkodó. A Televízió tudományos folyóirata. 22.15: Tv2. Benne: Nulladik típusú találkozások. Kb. 22.50: Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.45: Műsorismertetés. 9.50: Tévé­naptár. 10.00: Tanuljunk nyelveket. 11.00: Hírek. 11.05: Nyári szabadsá­gon. 13.30: Premier. 15.05: Gyermek­magazin. 15.35: Hírek, műsorismer­tetés. 16.30: Magyar híradó. 18.20: Bűvös számok, betűk. 19.45: Delta. 19.30: Tévénapló II. 20.00: Lottóhú­zás. 20.05: Kék álom. 22.10: Tévé­napló III. 22.30: Hírek­­ turisták­nak. 22.35: Zene szárnyán. 0.45: Hírek. 0.50: Az új nap műsora. 2. MŰSOR 19.30: Tévéhíradó. 20.05: Ha kedd, akkor . . . 21.05: Ellesett pillanat. 22.05: A függöny felgördül. 23.20: Kulturális csatorna. 0.10: Határtalan álom. 0.50: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 9.10: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 13.30: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Élő videó­­show. 18.30: Kék éj — magazin. 19.30: Nemzetközi hírek. 19.45: Idő­­lánc — tévénosztalgia. 20.00: Ultra sport. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.15: Ultra­sport. 0.15: Nemzetközi hí­rek. 0.30: Kék éj a magazin. MUSIC TV 17.30: A legjobbak. 18.30: MTV slá­gerlista. 19.30: Újdonságok a mozi­ban. 20.00: Ray Cokes. 23.00: Szom­bat éjjel. 23.30: Riport. 23.45: Új­donságok. 24.00: MTV slágerlista. 1. 00: Maiken Wexo. 3.00: Éjszakai videók. SKY EUROSPORT 10.00: Műkorcsolya. 11.00: Nemzet­közi motorsport. 12.00: Biliárd. 13.00: Eurobic. 13.30: Biliárd. 15.30: Golf. 18.00: Amerikai labdarúgás. 19.00: Labdarúgás — spanyol liga. 19.30: Eurosport hírek. 20.00: Birkózás. 21.00: Ökölvívás. 22.00: Sí­k férfi műlesiklás VB. 23.00: Négyes bob VB. 24.00: Eurosport hírek. 0.30: Bi­liárd. RTL 6.00: Halló, Európa — jó reggelt. Németország! 8.35: Telebutik. 9.10: A Springfield-sztori (ism.). 10.00: Szerelmi történetek (sor.). 10.55: Mű­vészet és küldetés. 11.00: Telebutik. II. 25: Játssz velünk (ism.). 11.35: Rizikó (ism.). 12.05: Forró nyere­mény (ism.). 12.35: Rendőrségi be­számoló (sor.). 13.00: Gazdag és szép (am. sor.). 13.25: Kalifornia klán (am. sor.). 14.10: A Spring­field-sztori (sor.). 14.55: A vad Ró­zsa (am. sor.). 15.43: Nettó — a gazdaság ma. 15.55: Buck Rogers (am. sci-fi sor.). 16.45: Rizikó — já­ték. 17.15: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: Kalifornia klán (ism.). 18.45: Híradó, időjárás. 19.15: Knight Rider (am. sor.). 20.15: Casablanca-misszió (olasz— francia film). 21.55: Robbanékony­­ magazin. 22.45: L. A. Law (am. sor.). 23.45: Mint egy tank (am. akciófilm). 1.20: Aerobic. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35: Szomszédok (ism.). 9.05: Szerelem­hajó (ism.). 9.50: Teletipp (ism.). Horoszkóp. 10.05: Teleüzlet. 10.30: Via Mala (ism.). 12.15: Szerencse­kerék (ism.). 13.00: Telebörze. 14.00: Sport — tenisz. 18.20: Híradó, idő­járás. 18.40: Sport — tenisz. 0.40: Látogatók az űrből (am. sci-fi soro­zat). 1.30: Műsorismertetés. A karácsonyi bevásárlást kezdje a GA-MA-nál! Ajándéktárgyak szálas választékát kínáljuk! Újdonság! TAMIYA Japán makett játék élethikivitelben, 20-féle változatosan, nemcsak gyermekeknek! GA-MA Pécs, Rókus u. 7/C. Nyitva: 9-17 óráig. (5791)

Next