Új Dunántúli Napló, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)

1991-11-19 / 317. szám

Pontosak voltak a baranyai HB lll-asok Sikeres bajnoki körük volt vasárnap a baranyai NB lll-as labdarúgócsapatoknak. A leg­nagyobb sikert a hazai pálya előnyeit élvező Komló könyvel­hette el, a tabelláin mögötte „hajító" Paksi SE ellenében. A bányászok nem hagytak sem­­imlit a véletlenre, mindjárt a mérkőzés elején­­bevarrtak két igést a vendégeknek, és azt követően a „lazítást” is meg­engedhették maguiknak, így javíthattak­­bizonyítványukon a Bonyhádon elszenvedett vere­­sség miatt. S, miivel a Rákóczi pontot hagyott Bagla­dellén, ismét az éllovas nyomaiba eredhetnek. A komlóiak bonyhádi vere­­­ségéért a másik baranyai együttes, a PVSK vett elégté­telt. A Vasutasok „dupla” ér­tékű győzelmet arattak, mert ezen két pontjukkal éppen a tolnaiaktól sikerült megugrani­­uk két ponttal. A másik há­rom­­baranyai együttes közül a hazai pályán játszó bályiaik kesereghetnek, hiszen őket a másik ponttól a nagyszerűen védő nagykanizsai kapus fosz­totta meg. Örülhetnek viszont az egyetemistáik, mert Kisdoro­gon sikerült két gólt rúgniuk, minthogy siker az is, hogy a Siklósi Tenkes — múlt heti ki­siklásuk után — a jó közép­csapatna­k számító Marcali ott­honából sikerült „ellopnia” egy pontot. - kapu - A komlói Storm­er (sötét­­mezben balról) végig nagy harcot vívott a paksi párjával, végül is a bányászjátékos lett a mérkőzés egyik főszereplője azzal, hogy gólt is lőtt a vendégeknek. Fotó: Proksza László Csak triplákkal nem megy A legutóbbi NB I-es bajno­ki kosárlabda-forduló megle­petését a PVSK-Co-Order szol­gáltatta azzal, hogy kikap­ott Budapesten a sereghajtó BEAC-GÉPVSZEV-tőll. Ez az, amire­­mlég véletlenül­­sem szá­mítottunk. Iglez, a Vasutas já­tékosok sem. Rosszul jött a csapatnak a kéthetes szünet a bajnokság­ban, meg aztán a BEAC stílusa sem fekszik ne­kik. Döntőnek bizonyult, hogy Veres sérülés­e miiatt­i nem tudott egy percet sem­­játszani. Rá­adásul a játékvezetőik a máso­dik fé­lidő­ben 9 személyi hibát ítéltek a pécsiek, mindössze kettőt­­pedig az egyetemisták ellen. Ennyi smár túl so­k volt ahhoz, hogy a vasutasok nyer­hessenek. Viszont nyert Szombathelyen, a Falco SE ellen, és ezzel őrzi eső hely­ét a férfi B-csoport­­­bam a PVSK. A szom­bathelyiek torra­­hivatkoztak, más lett vol­­na az eredmény, ha legjobb­juk, a jugoszláv Krivacsevics nem sérült, és játszhat. A­­PVSK azonban most van olyan sjó, hogy vele is győzni tudott voln­a Ott. Ritkaság: a szerzett 92 pontjából 60-tolt triplából do­bott a PPTSE, ám ez is kevés volt rá győzelemhez idegenben a Dantali Koalidj ellen. - Még szerencsénk sincs — sóhajtozott Röbl József, a postások edzője. — Végre jól játszottunk, szórtuk a hárma­sokat, a végén viszont akadt az ellenfélnek egy, addig nem sok vizet zavart peremembere, aki hatból 6 büntetőt bedo­bott, emiatt kikaptunk. Pedig félidőben még mi vezettünk, és állt is nekünk a meccs. H. L. Elszalasztott lehetőség ? Nagy lehetőséget szalasztot­ta­k el a PMSC M­B I-es női­­kézilabdázói az elmúlt héten, amikor hazai pályán szenved­tek vereséget a Dunaújváros együttesétől. A­ttól a Du­naferr­­­től kaptak rá simán, amelyiket jó bajnoki rajtnál éppen saját otthonukban verték biztosan. A pécsi piros-feketék a cso­­portküzdelmek első fordulójá­ban — s nem számítva a sokkal esélyesebb Hargitát és­­Békés­csa­bát — szinte önmagukat múlták felül, amikor a Szeged,­­a Lehel, a Bp. Spartacus, a­­Borsodi Bányász és a Duna­­ferr legyőzésével gyűjtöttek össze annyi pontot, hogy reá­lis esélyü­k­­lehetett a legjobb megy­e közé kerülésre. Szinte­­érthetetlennek tűnt, hogy az előzően stabil, húzó emberek­nek számító szélsőik egyszerre mondtak csődöt a Dunaújváros ellen. Sajnos Mészáros és Szabó mellé „elszürkült" Suga is, és ha nem véd olyan káp­rázatosam Braxatórisz, bizony katasztrofális vereséggel kellett volna elhagyniuk a pályát. A vereség persze­­még nem je­lentheti azt, hogy minden veszve van Bényeséikinek. Csakhogy az is igaz: a még visszalérő mérkőzések mind ,nehezebbek lesznek, mint a Dunaferr elleni volt. K. L. Doppingolásért olimpiai Súlyos büntetéssel sújtja Né­metország Olimpiai Bizottsága a doppingoláson ért sportoló­ikat. A tiltott teljesítménynö­­velő szerek használatán rajta­vesztett versenyzőiket egy Olim­pián való­­indulástól eltiltják. Azokra az edzőkre, orvosokra és más fun­kcionárisusokra, akik a doppingolásiban segítséget nyújtottak, életre szóló bünte­tés vár, sohra többé egyetlen olimpián sem vehetnek részt. Ezt a határozatot a testület közgyűlése 4 órás tanácskozás után, 5 tartózkodás mellett, 135 igennel fogadta el. Will'll Daulme elnök szerint a német sport ezzel az intéz­ke­déssel elszántságát a­karja je­lezni. Az állásfoglalás túlnő a­­Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a legtöbb nemzetközi szak­­szövetség szigorán is. A hatá­rozat ezzel együtt nem leány­­ínyen született meg: voltak, akik a sportolók számára is örökös olimpiai eltiltást akar­­ta­k kiharcolni, mások viszont eseten­kénti kivizsgálás mellett kardoskodtak. A végleges döntés szerint, aki doppingolt, illetve a nem­zetközi, vagy nemzeti sportági szövetség által büntetés­ben­­ré­szesült, a soron következő öt­karikás játékokon nem verse­ eltiltás ínyerhet. A határozat az 1991. január 1-­je után doppingolá­son ért versenyzőikre vonatko­zik, csapa­tkí­séráik esetében azonban nincs időkorlátozás, s náluk az eltil­tás is örö­kre szól. A németek olimpiai bizott­sága a súlyos ítélet meghoza­tala előtt egyébként konkrét bizonyítékokat alkar szerezni, világosan alkar látói. A­­spor­tolók ellen felmerült puszta gyanúsításokra nem óhajt rea­gálni. Megbíznak a dopping­­ellenőrző „gépezetben”, amely évente 4000, részben előre ide­­nem jelentett kontrollt végez. M­árton a PMSC ellen A Kispest-Honvéd FC által leigazolt Márton, a­­PMSC volt labdarúgója Belgiumból való visszatérése után szombaton, éppen a pécsiek elleni bajno­ki mérkőzésen mutatkozik be új csapatában. Pécsi kosarasok a válogatott keretben Kijelölték a májusi olimpiai világselejtezőre készülő ma­gyar női kosárlabda válogatott keretét. Ebben a PVSK-Co-Or­­derből Halász, Horváth, Papp és Sztojkovics kapott helyet. A keret 30-as létszámú. Egészségügyi intézmények tenisz­bajnoksága A pécsi POTE-csarnok­ban rendezik meg november 23— 24-én a pécsi egészségügyi in­tézmények tenisz terem­bajnok­­ságát. Mindkét nap reggel 8-kor kezdődnek a mérkőzések. Csak férfi egyes lesz, két nyert játszmáig játszanak. Nevezni november 18-tól már lehet, iR­ugiásfi Endréménél. (Telefon: 24-122/1432-es vagy 1583-as mellék.) TEKE Pécsi BTC— Csorna 6­2 NB II-es női mérkőzés, Pécs, 50 néző. A pécsi pontszerzők: Horváthné 394, Engelsbachné 386, Rubinszki 379 és Csetneki 373 fával. Hivatalos totónyeremények A Szerencse­játék­­Rt. tájé­koztatása­iszeriimt a totó 46. játékhetére 3 229 311 dar­ab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz 1 talála­tos szel­vény 4 darab, nyereményük egyenként 1 322 519 forint; 13 találatos szelvény 6 da­­rrab, nyereményük egyéniként 569 185 forint; 12 találatos szelvény 311 darab, nyereményük egyéniként 12201 forint; 11 találatos szelvény 4138 darab, nyereményük egyenként 917 forint; 10 találatos szelvény 30 535 dok­told, nyereményük egyéniként 186 forint.­­ A közölt adtatok­­nem vég­legesek, a szelvények ellen­őrzése még tart. új Dunántúli napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS­M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapel­látási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, félévre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9133 200 ezer márka asztaliteniszre Érdemes Kikindán ütni a labdát Amikor Bátar­i Csilla, a legjobb magyar asztaliteni­szező Jugoszláviába, azon be­lül is­­Kikindára szerződött, mindenki csa­k csóválta fejét. Miért pont oda? Miért nem mondjuk Ausztriába, vagy még inkább Németországba, ahol nagy pénzeket lehet ke­resni? Azóta kiderült, Kikindán sem kell éhezni annak, aki ott pingpongozik. Láttam a múltkor egy pár perces riportműsort, amit az újvidéki tv sugárzott. Ebben a kikindai asztalitenisz-életről volt szó. Megszólalt ott a szponzor és több versenyző is. Aki a pénzt adja, az nem más, mint egy viszonylag fia­tal ember, Sanyi Kelemennek hívják. A mi fogalmaink sze­rint vállalkozó. Többféle üz­letben érdekelt, volt, hogy egyszerre 33 bolttal rendelke­zett szerte Jugoszláviában, abból most már csak 3-at tar­tott meg, a többit eladta. Százhúsz dolgozót foglalkoz­tató üzeme és K Press néven saját kiadású újságja is van. Évente 200 ezer márkába jön neki, hogy támogatja ezt a sportágat. Ennyit öl bele az Interagent név alatt futó ki­kindó­ csapatba. Arra a ripor­teri kérdésre, hogy ez megté­rülhet-e, határozott igen volt a válasza. Persze, hozzátette azt is, hogy nem most, a pol­gárháború idején. Merthogy ezekben a zavaros időkben a nemzetközi szövetség döntése alapján nem játszhatják Ju­goszláviában a mérkőzéseiket, pedig alkalmanként 1000 szurkolóra számítottak előze­tesen. Szerinte a sport jó biz­nisz, érdemes arra áldozni, mert ki is lehet jócskán ven­ni­­belőle. A legjobbak játszanak ki­kindai színekben. Bátorfi sok­szoros magyar, Perkucsin, Pólyák és Harcsa pedig jugo­szláv válogatott. Bátorfi csak a meccsekre jár le Kikindára, otthon, Bu­dapesten edz. Németország­ba azért nem szerződött, mert ott is kellett volna élnie, mi­vel hogy az ottani klub elő­írta volna a kinti edzéseket, helyi szakmai irányítás alatt. " Nagyon erős csapat va­gyunk, Európa egyik legerő­sebbje. Ezt be is bizonyítjuk - nyilatkozta a tv-ben Bá­torfi. H. L. Kovács túljutott amerikai riválisán Soka­n előrehozott döntőnek titulálták a Sydneyben zajló ölb­ölví­vó vi­lágbajnokságon az 51­­kg-os kategória magyar— amerikai ütközetét. A piros-fehér-zöld színekért szurkolók némileg ítéltették is az idén Göteborgban Európa­­bajnokságot nyert Kovács Ist­vánt a fürge l­ábú, nagyokat és jól ütő, rendkívül­­képzett Ti­mothy Austintól. Szerencsére,­­nem az aggodalmaskodóknak lett igazuk. Ha nagy csatá­ban is, de a Vasas kitűnősége felülkerekedett ellenfelén, akit 29-23-as pontozással elbúcsúz­tatott a további küzdelmeiktől. Győzelmével Kovács a legjobb nyolc közé­­jutott, s a folyta­­tásban az ausztrál Robert Pe­­dennel lép a kötelek közé. Ha­­ott is nyer,­­már vb-fénmes. Austin mellett a nagy re­ményeikkel érkezett ameri­kaiak több más képviselője is a kiesés sorsára jutott, 12 ö­k­­lözőj­ük közül immár csak né­gyen vannak versenyben. Ki­tűnően állmaik ugyanakkor a kubaiak, akik nem is titkol­tan a 12 világ­ba­jnoki arany­éremnek legalább a felét ha­za kívánják vinni. A szigetor­szág bokszolói eddigi 19 fel­lépésük közül 18-at meg is nyertek. Kovács súlycsoportja­iban például Jose Ma­tineznek nem tudott ellenállni a szov­jet Alef és Zam­dr Tyem­irov, mi­­ként a nehézsúly világbajnoki címvédője, Felix Savon is gond nélkül elbánt a kanadai Kirk Johnssonnal. SZALEX-SPED 72-33-097 (18165) Sallai 32-ben Fortuna Üzletházban kiadó még 1 db 22m2 1 db 32mz üzlethelyiség (telefon, gázfűtés) az üzletek azonnal elfoglalhatók. Tel.:30-428 v \ szer­int egy négyen ! \ qSHART \és f MIT A V \ \ ’ üzembehelyezés, garancia, kellékek és import másolópap SHARP festékkazetta felújítás a másolás nem pr

Next