Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)
1995-12-24 / 351. szám
Guántúli Napló Óvás helyett aktív öregkor Egy berlini pszichológus, Margret Baltes éveken át az idősek otthonaiban végzett felméréseket. Arra a közvetkeztetésre jutott, hogy a gondozottak és a gondozók között olyan erős függőségi viszony jön létre, amely gyakran megrövidíti az öregek életét. Ezekben az esetekben nem arról van szó, hogy elhanyagolták volna az időseket. Éppen ellenkezőleg: túlságosan óvták őket. Az időseknek gyakran öltözködniük sem kell egyedül - úgyis ott van valaki, aki mindenben segít. A jó szándék tehát, hogy tehermentesítsék a beteg időseket, tehetetlenséghez és elgyengüléshez vezet. Pedig fontos lenne az önállóság és az aktivitás az otthonokban is. Ehelyett az ápolók és maguk a gondozottak is úgy vélik: aki nem szorul segítségre, az minek van az otthonban? Tehát valósággal támogatják az önállótlanságot. Baltes professzorasszony szerint egyértelmű, hogy a túlságosan sok segítség káros, mert csak az öregedést segíti. Fontos ezért, hogy a gondozók csak a legszükségesebb teendőket vállalják át. Aki aktív marad, nem válik kiszolgáltatottá és lelassíthatja az öregedés folyamatát. Folytatódik a Dinó-őrület! Amerikában hivatalosan is bejelentették a hírt: Steven Spielberg elvállalta a Jurassic Park második részének megrendezését! A film alapjául Michael Crichton új regénye (The Lost World, Az elveszett világ) szolgál, amely szeptember 28-i megjelenése óta egyfolytában a tengerentúli bestseller-lista élvonalába tartozik. Az eddig kétmillió példányban eladott regényből maga Crichton írja a forgatókönyvet. A forgatás kezdetét 1996 második felére tervezik, a tényleges bemutató valamikor 1997-ben várható. Egyelőre kétséges, hogy Spielberg képes-e túlszárnyalni a Jurassic Park sikerét, amely az elmúlt két évben 913 millió dollár hasznot hajtott, és a videopiac legkeresettebb kazettája. Bár ... ahogy őt ismerjük (minden idők húsz legjövedelmezőbb filmjéből nyolcat Spielberg rendezett), valószínűleg megbirkózik a feladattal. A Magazin Inkább otthon, mint a kórházban Úgy istenigazából a kórházban lettem beteg - mesélt ismerősöm, akit vakbélgyulladással szállítottak a sebészetre, s másnap már meg is operálták. Nem volt semmi gondja az orvosokkal („még éjszaka is jöttek érdeklődni hogylétem felől”), sem az ápolónőkkel, de a környezet, a mellette fekvő betegek nyűge-baja (négy nap alatt hárman haltak meg a kórteremben) miatt napról-napra roszszabb lett a hangulata. Végül saját kérésére hazaengedték, a megszokott környezetben, állandó orvosi ellenőrzés mellett gyorsan felépült. Aki már volt hosszabb ideig kórházban, regéket tudna mesélni élményeiről. S rendszerint az kerekedik ki az elbeszélésekből, hogy igazán attól a pillanattól kezdve romlott az állapota, miután a betegek közé került. A jelenség egyáltalán nincs összefüggésben sanyarú kórházi körülményeinkkel, vagy legalábbis alapvetően nem ez a magyarázata. Már csak azért sem, mert világjelenségről van szó, s nem véletlen, hogy az erről szóló, igaz humoros formában megírt, dokumentumregény Amerikában óriási sikert aratott. A szerző, Joan Hass-Unger műve most magyarul is megjelent „Hogyan éljük túl a kórházi kezelést” címmel. A népjóléti kormányzat egyik államtitkára a művet bemutató sajtótájékoztatón ugyan védte a mundér becsületét, szerinte Magyarországon nincs akkora bizalmatlanság a kórházi kezeléssel szemben, mint ahogy azt a könyvben beállították. Azt azonban elismerte, az utóbbi időben hazánkban is módosulni látszik az az évtizedek óta megcsontosodott vélemény, miszerint a gyógyulás legbiztosabb helye a kórház. A társadalom védelmét két dolog biztosítja: a nyilvánosság és az akkreditáció. Ez utóbbi szerint a kórházak csak bizonyos tevékenységet láthatnának el, olyan területen dolgozhatnának, amelyekhez adottak a szakmai és technikai feltételek. A már említett könyvben részletesen foglalkozik a szerző az otthoni betegellátással kapcsolatos előnyökkel. A hírek szerint a már készülőfélben lévő betegjogi törvény az ehhez szükséges feltételekről is rendelkezik. Szakemberek megállapítása szerint a költségmegtakarítás mellett ez a gyógyítás leghumánusabb módja. B. G. A házi ápolás hazánkban is kezd elterjedni fotó: Tóth Csak kozmetikusoknál lehet hozzájutni A szépítő Oxygén Szenzációnak minősülő találmány Szerencsénk van, nekünk nőknek, hogy az újabb biológiai kutatási eredmények, a vegyipari technológiák fejlődése a kozmetikai iparban is jelentkeznek. Ennek köszönhetően egyre hatékonyabb szépségápoló szerek között válogathatunk. Az izraeli Gigi kozmetikai cég, magyar származású vegyészmérnökének köszönhetően már eddig is több újdonsággal rukkolt ki. (Ő készített először a Holt-tengerből kivont ásványi anyagokkal dúsított arckrémeket.) Most újabb hatékony bőr-vitalizáló termékkel jelentkeznek. Ha igaz, hogy oxygén nélkül nincs élet, hogy testünk sejtjeinek működéséhez oxygénre van szükség, akkor ugyanez igaz a bőrünk sejtjeire is. A bőr oxygénnel való ellátása két úton történik, a hajszálereken keresztül a vérrel belülről és bőrlégzés során a levegőből. Mindkét úton való oxygénellátás az évek múlásával csökken. S ha a hámsejtek nem jutnak hozzá a szükséges oxygénmennyiséghez, a működésük lelassul, a bőr ezáltal rugalmatlanná válik, elveszti puhaságát, kiszárad (vagyis ronda és öreg lesz). A Gigi laboratóriumban kikísérleteztek olyan anyagot, amely jól oldja és tárolja a gázokat, így az oxygént is. Ez a „levegőszállító” anyag rendkívül jó felszívódó képességgel is rendelkezik, így a bőr mély rétegeibe is bejuttatja az éltető oxygént. (Szakmai körökben kozmetikai szenzációnak minősül a találmány.) Ez az új termék különösen a már nem anynyira fiatal bőrűeknek ajánlott. A Vitalizáló Oxygén termékcsaládhoz csak kozmetikusok útján lehet hozzájutni, a megye mintegy 60 kozmetikájában. Bővebb információt a Gigi dél-dunántúli képviseleténél lehet kapni a 72/310-218-as telefonon. S. Zs. A női vonzalom jelei Miről ismeri fel a férfi, ha a nő bolondul érte? Mindenekelőtt arról, hogy a hölgy tartózkodóan reagál az első közeledési kísérletekre. De néhány árulkodó jel tanúsítja, hogy a hölgy a látszat ellenére mégsem elutasító. A nő soha nem hívja fel a férfit, ugyanis csak akkor telefonál, ha tudja, hogy a másik csakugyan érdeklődik iránta. Legtöbbször csak ürügyről van szó, mert egy kicsit meg akarja nehezíteni az illető dolgát. A nő mindig csak „talánt” mond. Bármiben reménykedhet a férfi anélkül, hogy biztos lehetne benne. A nő mindig késik. Túl sokáig áll a tükör előtt, hogy az alkalomhoz illően öltözzön, vagy csak hogy egyszerűen fokozza az érdeklődést maga iránt. Erősen kirúzsozza a száját, és parfümöt is használ. A férfira erotikusan akar hatni. Semmit nem eszik, ugyanis túl izgatott ahhoz, hogy bármit is legyűrjön. Rendszeresen beletúr a hajába, igazgatja a hajkoronáját. A legjobb barátnője „egészen véletlenül” megjelenik ugyanabban az étteremben, ugyanis a nő tudni akarja a barátnő véleményét. Kritizálja a férfit, aztán mégis együtt akar vele maradni. Ha nem ezt tenné, nem is érdeklődne az erősebb nem képviselője iránt. A sálját, kesztyűjét a kocsiban felejti, hisz ez egy jó ürügy arra, hogy ismét találkozzon a férfival. Nem engedi magát rögtön az első alkalommal megcsókolni, nem akar könnyű prédának látszani. Charles, a környezetvédő Károly brit herceg a környezetvédelem bajnokaként a jövőben nem vadászik sörétes puskával a madarakra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy pusztán szemléli a kacsákat, fácánokat és vadkakasokat. A királyi vadász „zöld” golyókkal tölti meg fegyverét: a vörösesfehér nehézfémből, a bizmutból készült golyók ugyanis környezetbarátok. Ha a golyó nem talál és a földre hull, a madarak gond nélkül megeszik és meg is emésztik, míg a sörét elfogyasztása sok esetben ólommérgezéssel jár. A szakértők szerint évente sokezer vad madár keserves véget ér, mert lőszert fogyaszt. A herceg nem sajnálja a pénzt a környezetkímélő munícióra: 25 golyó ára ugyanis - átszámítva - 2500 forint. Károly szóvivője szerint mindent megér neki a környezet védelme. Nem biztos, hogy a madarak is méltányolják ezt a gondoskodást. A herceg ugyanis hetente négyszer jár vadászni, kitűnő céllövő és vadász körökben a „halál hercege” gúnynevet kapta ... VDN-Divat: BÚÉK 1996! Köszönti partnereit az Origó Divatstúdió Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván minden kedves partnerének Balog Nándor, e rovat szerkesztője és a Renault Origó Divatstúdió csapata! VDN-Divat rovatunkba továbbra is várjuk a szépségszakmával összefüggő vállalkozások jelentkezését a 06-20-454-511-es telefonon, melyen információkkal szolgálunk a rovatban való megjelenés lehetőségeiről. E számon adunk információt divatstúdiónkról, divatbemutatóinkról, modelljeink közreműködésével reklámfilmek készítéséről és hostess-szolgálatunkról. Partnereinkkel éves szerződések megkötésére törekszünk, s az e körbe kerülőknek kedvezményes lehetőségeket kínálunk. Ugyancsak részletes tájékoztatással szolgálhatunk a február 15-18 között Pécsett megrendezendő Szépség-Elegancia-Egészség Expóról és Fesztiválról. Divatstúdiónk őszi-téli manökentanfolyamának gálaműsorát egy hete rendeztük meg a Kamara Színházban. Köszönet a ruhákat biztosító NOGA Kft.nek, a H-Rózsa Braut Esküvői Stúdiónak, a Baba-Centernek, a SIR Kft.-nek, a Terranova Divatháznak, a DIHORK Kft.nek, a Szimona Lines Italy-nak és támogatóinknak. Következő tanfolyamunkra is a fenti telefonszámon várjuk a jelentkezőket. (x) t 1995. december 24., vasárnap Miről árulkodik az ajándék? Az ajándékok - akár születésvagy névnapra, akár karácsonyra szánják őket - nemcsak az ajándékozó fantáziájáról és pénztárcájáról, hanem a személyiségéről is árulkodnak. Ezt állítják legalábbis a pszichológusok. Egyik olasz képviselőjük, Maria Malucelli csoportosította az ajándékokat és ezek alapján különböző típusokat állított fel. A praktikus típus olyan dolgokkal halmozza el szeretteit, amelyekben csak egy a közös: az, hogy hasznosak. Ajándékjellegük sokszor nincs is, de ez az illetőt egyáltalán nem zavarja, így például a megajándékozott akár sértésnek is veheti a szépen becsomagolt szappant, az olvasószemüveget, vagy a konyharuhát. Az extravagáns típus egyetlen célja, hogy feltűnést keltsen. Az ő számára az ajándékozás verseny, igazi kihívás.Nem sajnálja a fáradtságot, hogy a lehető legeredetibb és legmeghökkentőbb holmival rukkoljon elő. "Az ilyen emberek magamutogatók és fiúk, akik csak önmagukat szeretik" - vélekedik a pszichológus. A gyűjtő külön típust képvisel az ajándékozók között. Ő tiszteletben tartja a másik hobbiját, érdeklődését és tudja, hogy semmivel nem tudna nagyobb örömöt szerezni a másiknak, mintha az gyarapíthatja gyűjteményét. A személyes sőt személyeskedő ajándékával azt akarja megmutatni, hogy milyen jól ismeri a másikat, hogy még a legtitkosabb gondolatait is kitalálja. A kis csomagot üzenetnek használja, legyen az szerelmi célzás, vagy csak a barátság megnyilvánulása. Nyúljak és az A-vitamin Túl sok A-vitamin a magzat súlyos fejlődési rendellenességét okozhatja. Erre a következtetésre jutott a bostoni egyetem vizsgálata, amely során 22 ezer terhes nőt figyeltek meg 1984 és 1987 között. Azoknál a nőknél, akik naponta több mint tízezer egység A-vitamint szedtek, 1:60 arányú a valószínűsége annak, hogy újszülöttjük fejlődési rendellenességgel jön a világra. Szív- és agyi elváltozások mellett az ajak deformációját és nyulaikat figyelték meg. Miután az A-vitamin a zsírsejtekben tárolódik, a veszélyek akkor is fennállnak, ha túlszedése nem a terhesség idejére esik, hanem azt megelőzően történt. A vitaminból a tízezer egység négyszer több az ajánlott értéknél. A gyógyszertárakban kapható készítmények gyakran az ajánlott értéknek a többszörösét tartalmazzák. A vitaminok hatását kutató tudósok hangsúlyozzák, hogy felismerésük nem a béta-karotinra vonatkozik, amelyet a sárgarépa és a paradicsom tartalmaz. A bétakarotin az A-vitamin egyik elővitaminja. Vissza Ibrahim Moussához A 34 éves Nastassja Kinski visszatért egyiptomi férjéhez, a 48 éves Ibrahim Moussához, otthagyta tehát Quincy Jonest, a 64 esztendős zenészt és producert. A filmszínésznő a jelek szerint elfelejtette azt az időt, amikor Moussa ráuszította a rendőrséget és azzal vádolta, hogy ellopta a gyerekeit. Nastassja 1984-ben ment hozzá Moussához, tőle született 11 éves Aljosha fia és 9 éves Sonja lánya. Nem is vált el a férjétől, mert hiányoztak az ehhez szükséges iratok. A most két éves kislánynak - Kenyának - viszont Quincy Jones az apja. Nastassja nem először hagyta ott szeretőjét, Quincy Jonest a férjéért, Moussáért. Egyszer már átköltözött az egyiktől a másikhoz. Négy éve találkozott Quincyvel, és azóta sűrűn civakodtak, sőt Nastassja alig négy hónappal kislánya születése után faképnél is hagyta. KELLEMES ÜNNEPEKET és eredményekben gazdag BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN minden eddigi és leendő partnerének a pécsi R.F.B. Bt. Ruházati és Cipő Nagykereskedés Jacko nincs csődben A világlapok tele vannak Michael Jackson újabb botrányával. Most azonban nem magánéletét vették górcső alá, hanem produceri tevékenységét. Egyes médiák állítása szerint Jacko 600 millió dollárért eladta a Beatles-dalok szerzői jogát a Sony cégnek, emiatt viszonya is megromlott a dalok zeneszerzőjével, Paul McCartney-val. A cikkekre Jacko az USA Today hasábjain válaszolt: „Nem adtam el a jogokat - utasította vissza a vádakat -, a jogok felét megtartottam és a szerződést sem azért kötöttem, mert csőd előtt állnék. Én inkább nyereséget várok tőle. Igaz viszont, hogy Paul McCartney háromszor is érdeklődött a szerződés iránt. Mindent elmondtam neki, a személyes találkozásra pedig akkor fog sor kerülni, ha visszajövök Németországból.”