Új Dunántúli Napló, 2001. november (12. évfolyam, 298-326. szám)
2001-11-02 / 298. szám
i 2. OLDAL Hírek BUSH amerikai elnök csütörtökön - a Fehér Ház által kiadott nyilatkozatában - azt javasolta, hogy az államok nyilvánítsák bűncselekménynek a biológiai fegyverekkel kapcsolatos tiltott tevékenységet, és hozzanak létre olyan ENSZ-mechanizmusokat, amelyek baktériumfegyver alkalmazásának gyanúja esetén alkalmasak a szükséges vizsgálat lefolytatására. A SZÉLSŐSÉGESEN nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) sikertelen kísérlete után most az ellenzéki román Demokrata Párt (PD) kívánja törvénnyel tiltani Romániában a magyar státustörvényt. A PD elnöke, Traian Basescu bukaresti főpolgármester csütörtökön jelentette be, hogy pártja benyújtja a magyar jogszabályt tiltó törvény egyetlen cikkelyből álló tervezetét, amennyiben az év végéig a két kormány nem állapodik meg arról, hogy a státustörvényt nem alkalmazzák Romániában. A GRÚZ ELNÖK menesztette egész kormányát. Eduard Sevardnadze azután vált meg összes miniszterétől, hogy egy független televízió elleni akció kapcsán tüntetések robbantak ki. A grúz média függetlenségét sértő intézkedés miatt az állambiztonsági miniszter benyújtotta lemondását, ám Eduard Sevarnadze az összes miniszterét menesztette. Az új grúz kormány megalakulásáig az első miniszterhelyettesek irányítják a tárcákat. AZ ELŐZETES közlések szerint katonai stratégiai kérdések álltak Colin Powell amerikai és Igor Ivanov orosz külügyminiszter csütörtökön Washingtonban folytatott tárgyalásainak homlokterében. Putyin orosz elnök e hónap közepén látogat az Egyesült Államokba, nem csupán Washingtonba, hanem a jó viszony személyes szintjének hangsúlyozása jegyében George Bush amerikai elnök texasi, crawfordi birtokára is. ARIEL SARON izraeli kormányfő csütörtökön, Tony Blair brit miniszterelnökkel tartott megbeszélései után bejelentette: megalakította a palesztinokkal való tűzszüneti tárgyalásokon részt vevő izraeli küldöttséget. Mint Saron jeruzsálemi sajtókonferenciáján elmondta, a küldöttséget Simon Peresz külügyminiszterrel közösen vezetik. Úgy vélekedett, hogy „ha teljes nyugalom lesz, és megszűnik a terror, az erőszak és az ezekre való uszítás”, Izrael és a palesztinok megkezdhetik a béketárgyalásokat. „Először egy tűzszüneti megállapodásra van szükség, és utána jöhet a politikai megegyezés” - mondta az izraeli kormányfő. GERHARD SCHRÖDER né met kancellár csütörtökön Pekingben megígérte, hogy országa nem ad el tengeralattjárókat Tajvannak, amelyet Peking Kína szakadár tartományának tekint. Az AP jelentése szerint Schröder a pekingi egyetem diákjaival tartott találkozón kérdésekre válaszolva azt is hangsúlyozta, hogy Németország következetes politikát folytat Kína vonatkozásában. A tengeralattjáró-eladástól való tartózkodás ígérete nagy tetszést aratott a nemzeti érzelmű egyetemisták körében. NEM JAVULT Václav Havel egészségi állapota, ezért továbbra is kórházban marad. A cseh államfőt több mint egy hete hörghuruttal a prágai Központi Katonai Kórházban ápolják. Esetleges hazaengedéséről a pénteki orvosi konzílium ülése után születik döntés - jelentette be csütörtökön Martin Kraft, az elnöki iroda szóvivője.______ . .. .. • 2001. November 2., péntekVILÁG TÜROR__________________________________________ Folytatódnak a légicsapások Japán 1945 óta először vesz részt külföldi katonai akcióban Az amerikai légierő csütörtök hajnalban folytatta a tálib vonalak bombázását az északkelet-afganisztáni fronton, a tádzsik határ közelében. Ez a hullám már a harmadik volt a kabuli rendszer ellen küzdő Északi Szövetség főerejével szembeni tálib vonalakra vasárnap és kedden mért csapások után. Ez a harmadik hullám még pusztítóbbnak tűnt, mint az előző kettő, a robbanások még a fronttól 25 kilométernyire lévő Hvadzsa Bahuddinban is megremegtették az ablakokat. Az Északi Szövetség védelmi miniszterhelyettese, Barialaj tábornok kijelentette, hogy az amerikai légierő ezúttal B-52-es nehézbombázókat is alkalmaz. A légicsapások súlyos károkat okoztak az ország legnagyobb áramtermelő erőművében és a legfőbb gátrendszerben - jelentette az országot uraló tálib rezsimhez közel állónak tekintett afgán iszlám sajtóügynökség csütörtökön. A Hilmend tartományban álló Kadzsakai erőművet szerdán délután érték találatok, és leállása miatt az ország déli részében található Kandahárban, valamint Laskargáhban megszűnt az áramellátás. A szintén Kadzsakai nevű völgyzáró gát ugyancsak súlyosan megrongálódott. A víz még nem öntött ki, de egy újabb találat nyomán a gát teljesen összeomolhat, és emberek ezreinek élete kerülhet veszélybe - állította a hírügynökségnek Amir Han Motaki tálib oktatási miniszter. A tálibok csütörtökön azt állították, hogy visszaverték az afgán fegyveres ellenzék egyik offenzíváját az északi országrészben. A tálibok szerint a tálibellenes Északi Szövetség erői szerda éjfél után indítottak offenzívát a Mazari- Sariftól 70 kilométernyire délre lévő stratégiai jelentőségű Dera-Szúf völgyben. Egy tálib tisztségviselő azt mondta, hogy a támadás megindítása előtt amerikai repülőgépek bombázták a frontvonalat. Japán rombolókat és ellátó hajókat szándékozik az Indiai-óceánra küldeni, hogy támogassák az afganisztáni tálibok ellen folytatott amerikai hadműveleteket. Tokió mintegy ezer katona, 3-4 romboló, köztük egy ultramodern Aegis romboló, valamint szállító hajók, köztük legalább egy tartályhajó kivezénylésére készül. A japán kormány olyan terrorellenes törvényeket vitt sebtében keresztül a parlamenten, amelyek lehetővé teszik a hadseregnek, hogy - a második világháború óta első ízben - külföldi katonai akciókban vegyen részt. A japán katonaság azonban nem vehet részt harci cselekményekben, hanem csak logisztikai támogatást nyújthat az amerikai és szövetséges csapatoknak a hadszíntéren kívül. A szeptember 11-i amerikai terrorcselekmények kíméletlensége megnövelte a nukleáris terrorizmus valószínűségét a világban - jelentette ki csütörtökön Bécsben Mohamed el Barnáéi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója. Kifejtette, hogy az orvosi, ipari, kutatási és mezőgazdasági célokat szolgáló radioaktív forrásokat, valamint a Szovjetunió széthullása óta ott nem megfelelően védett radioaktív anyagokat a terroristák „könnyen felhasználhatják”, s követelte a szovjet utódállamokban érvényben lévő biztonsági normák szigorítását. Végül a főigazgató hangsúlyozta: meggyőződése, hogy Pakisztánban nagyon jól őrzik a nukleáris fegyvereket, kódokkal védik és életleníteni is tudják, úgyhogy még akkor is nagyon nehéz lenne felhasználni azokat, ha terroristák kezébe kerülnének. A pakisztáni menekülttáborokban sok az éhező gyermek FOTÓ: EUROPRESS/EPA A turizmus az igazi vesztes Elemzők szerint a terrortámadások után kialakult helyzet legnagyobb gazdasági vesztese az idegenforgalom. A visszaesés máris érezteti hatását hazánkban is, a szomszédban is. Budapest - Bécs Szinte kizárólag a magasabb kategóriájú fővárosi szállodákat érinti az Egyesült Államokban történt terrortámadás miatt bekövetkezett forgalomkiesés - hangsúlyozza Budai Zoltán, a Gazdasági Minisztérium (GM) turisztikáért felelős helyettes államtitkára. Az elmúlt néhány hétben két nagyobb konferenciát mondtak le: a szállodások nemzetközi marketingszervezetének európai ülését, valamint az izraeli utazási irodák 2002. évi konferenciáját. Az amerikai eseményeket követően ugyanakkor két nemzetközi rendezvény szervezője is úgy döntött, hogy Ukrajna, illetve Isztambul helyett Magyarországot választja - fűzte hozzá a helyettes államtitkár. Kezdetben úgy látszott, idén rekordteljesítményt nyújthat a bécsi idegenforgalom. (Egyébként mindig a turizmus kifejezést használják, mondván, nem idegenek, hanem szívesen látott vendégek forognak...) Az első nyolc hónapban 5 millió 161 ezer vendégéjszakát töltöttek el kereskedelmi szálláshelyeken, a bevétel 2 milliárd 642 millió schilling volt, 5,5 százalékkal több, mint az előző év hasonló szakában - jelenti a Compress. Szeptember az ismert események miatt az egy évvel korábbihoz viszonyítva 5,7 százalékos visszaesést hozott, az amerikai turisták száma 31, a japánoké 8 százalékkal esett vissza. Jelenleg a szeptemberi visszaeséssel együtt még mindig jobb az éves mérleg mint tavaly, de a folytatás kérdéses. Különösen a kongresszusi turizmust illetően, hiszen Bécs e tekintetben a negyedik a világon, s az összes bevételek egytizede ebből származik. Mindenesetre jelentős marketingoffenzívába kezdtek a régi szlogent idézve: „Nálunk mindig történik valami”. ■ Gyerekek börtönben Csak egy nap a világ a rács mögött Példátlanul súlyos döntés született Hollandiában, igaz, éppen a példátlanul súlyos bűnügyi helyzetre, s azon belül is az ifjúkori, főként pedig az iskolai bűnözés viharos sebességű terjedésére hivatkozva: diákokat, akiket iskolai lopáson érnek, a jövőben letöltendő börtönbüntetésre ítélnek. Csak egyetlen nap a büntetés mindenki számára, de mégiscsak börtön... Amszterdam Ki is tört a vihar. Az újonnan életbe léptetett jogszabály helyeslői között elsőként jelentkezett Haltinga Verschure, az egyik legnagyobb holland fegyház igazgatója. „A szóban forgó rendelkezés eszményi megoldás az elrettentésre! A diákok számára villámgyorsan világossá válik, mit jelent rács mögé kerülni. A legfontosabb azonban az, hogy rádöbbennek, mit lesz a következménye annak, hogy ha további bűnügyekbe keverednek, s ez minden bizonnyal csökkenti a visszaesők számát” - állítja a fegyházigazgató élet- és szakmai tapasztalataira hivatkozva. - De mégiscsak gyerekekről van szó! - száll szembe felháborodottan a döntéssel és az érveléssel Amo Bock a holland gyermek- és anyavédők egyesületének nevében. „A döntés semmiféle eredménnyel sem jár! Sokkal jobb volna, ha rászorítanák a tolvaj diákokat arra, hogy beszéljék meg magukkal az áldozatokkal, mit tettek, s hogyan tehetnék jóvá az okozott kárt. Hogy valóban belássák, mire vetemedtek társukkal szemben. Attól kell megjavulniuk, hogy ráébrednek, rossz dolgot cselekedtek, nem pedig attól, hogy félnek a büntetéstől” - hangzik az ellenvélemény. Eközben persze - ahogy a jogállamokban általában - felmerült egy közbülső megoldás gondolata is: legyen ugyan börtönbüntetés, de a szülők számára! Elvégre jog és erkölcs szerint a szülők mindenképpen felelősek kiskorú gyermekeik tetteiért. Anyagi szempontból nem kevésbé. Ha van tehát miért, bűnhődjenek helyettük ők, legyen ez is része a szülői felelősségnek. No meg a gyerekeikkel nem törődő szülők nevelésének - akikből nem csak Hollandiában találhatók egyre többen... KOCSIS TAMÁS ÁLLÁSPONT BÓKA RÓBERT Költségvetés ! Ezek a fiúk hányszor is viszik vásárra a bőrüket évente? Egyszer? Ötször? Tízszer? Csak az ő életük a tét vagy másoké is? Jó lenne kiszámítgatni, mielőtt - besorozva a kiöregedett bokszolók közé - végleg kiszámolnák őket. Igen, ha leülünk, ha osztunk és szorzunk - ennyi meg ennyi avartűz, villámcsapás, leégett istálló, kiégő épület, emberhalál -, nem is hat olyan soknak. Ennyi sürgölődő emberrel számolva. Meg a víz, meg a hab ára. A tűzoltókocsik, meg még a benzin is. A sisakokon a fekete festék. Hát persze, a láng lovagjairól van szó, akik november 8-án nagygyűlésre, négynapos demonstrációra készülnek a veszélyességi pótlékot megvonó rendelet miatt. Fura egy emberfajta. Röstellve állítaná kirakatba magát, akit hivatása arra nevelt, hogy a leghangosabb szónál is több a lélekjelenlét, a felelősök keresgélésénél, a mutogatásnál az azonnali cselekvés. Most mégis demonstrációra készül, és önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy a biztonságára kényes polgárnak - aki a létrán tornászó tűzoltót filmekből ismeri, ahol jól fésült szuperhősök veszik magukra a lángba borult világ terhét - milyen fogalmai lehetnek erről a szakmáról? A készenlét mindennapjairól, s arról, mennyit is keresnek fölkapaszkodva ajándékul kapott, kiszuperált járműveikre? Kiégett autókkal, bujdokló erdőtüzekkel, szénné égett embertársainkkal nem számolva, tényleg mi dolguk? Miután az önkormányzatok nyakába varrták a tűzoltóság fenntartásának terheit, amely intézményeit sem tudja tisztességesen működtetni, még kormányrendelet is született a pótlék megvonásáról, amit mintha ez a mosolyogtató tudatlanság kreált volna. Vagy a füstölgő romoknál megjelenő politikusok más módon nem tudtak meggyőződni munkájukról, csak a veszély elmúltával? Mi más okot találni, hogy a költségvetésben a tűzoltóké az ismeretlen rubrikák közé tartozik? EGYETÉRTEK: 06-90430-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90430-304 NYEMCSOK LÁSZLÓ Majdcsak lesz valahogy A majdcsak lesz valahogy „elképzeléssel” sokan léptek a sorozóbizottság elé Békés megyében is. Már akik egyáltalán vették a fáradságot, és méltóztattak megjelenni az értesítésre. Akik ott voltak, azok többségében sem buzgott túl a honfiúi lelkesedés. Mindezt manapság már nem is várják el tőlük, az viszont elgondolkodtató, hogy alapvető jogaikkal és kötelezettségeikkel sincsenek tisztában a fiatalok. Azt sem tudják például, hogy milyen szolgálati formák közül választhatnak. Arra az alapkérdésre, hogy vállalják-e a fegyveres szolgálatot, visszakérdeztek: miért, van másmilyen is? Amikor a fiatalokat katonai nyilvántartásba veszik, megküldik nekik a Tudnivalók a sorkötelesek számára című kiadványt. Ez egy Kossuth-idézettel kezdődik: „Szeretett hazánk szent földjének, népünknek és javainak védelme minden hazafinak legfőbb kötelessége.” Utána az olvasható, hogy „az Alkotmány a Magyarországon élő 17-50 év közötti férfi állampolgárok részére általános hadkötelezettséget ír elő. A hadkötelezettségből adódó feladatok közül a legnagyobb áldozatot az Ön számára a sorkatonai szolgálat teljesítése jelenti.” Gondolom arra senki nem számított a vezérkarnál, hogy a fiatalok a füzetecske bogarászásával töltik idejüket, még ha ezáltal a jogaikkal is jobban képben lennének. A „probléma” csak ott kezdődik, hogy akiket a sorozáson alkalmasnak minősítettek, hamarosan a laktanyákban találhatják magukat akár fegyverrel a kezükben, nagyjából hasonló felkészültséggel. Békésben a sorozásra behívottak több mint 40 százalékának egyelőre nem kell ilyen „rémálmokkal” küzdeni, mert ideiglenesen vagy véglegesen alkalmatlanok a sorkatonai szolgálatra. Hogy a sorozásokon korábban kiszűrtek, megvilágosodva, egyszer csak szerződéses katonának jelentkeznek? No, itt azért még némi gátja van a haderőreformnak. EGYETÉRTEK: 06-90430422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90430423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. NAGY DOBÁS. George W. Bush nyitotta meg az amerikai baseballbajnokság harmadik fordulójának egyik mérkőzését a New York Yankee stadion 50 ezres közönsége előtt. Egybehangzó sajtóvélemények szerint a nagy baseballrajongó hírében álló Bush ezzel a fellépésével a félelem ellen demonstrált.___________________ fotó: epa ie