Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)

2002-04-16 / 103. szám

12. OLDALSzabadfogásK­RIMI Hírek TÖMEGVEREKEDÉS. Össze­verekedtek a hétvégén a meződi faluházban a helybeliekkel a bál­ba érkező, jágónoki fiatalok. Az előzmény, hogy a szomszédos fa­luban élők között vita támadt, ez­zel megzavarták a rendezvényt és a meződiek egy csoportban kites­sékelték őket a teremből. A meg­sértett rágónokiak azonban meg­erősítve visszatértek és nekiestek a bálozóknak. A verekedés során a berendezésben is kár keletke­zett. A rendőrség kiérkezéséig a dulakodás véget ért és a tettesek is elszivárogtak. A hatóság két meződi fiatal ellen indított eljá­rást, hivatalból, csoportosan­ elkö­vetett garázdaság miatt. (sn) TÉGLÁT DOBOTT. Súlyos testi sértés kísérletének alapos gya­núja miatt állítottak elő egy fér­fit a Komlói Rendőrkapitánysá­gon, mert az illető egy téglát vá­gott az ismerőse fejéhez heves vita közben. Megdobott férfi szerencséje, hogy csak kisebb sérülést szenvedett. (sn) VÉSZFÉKEZÉS. Felborult egy hidrogénpalackokat szállító kami­on a 7-es főút kápolnásnyéki ke­reszteződésénél; a légnemű anyag kiengedéséig szünetelt a közúti és a vasúti közlekedés. A kamion vezetőjét egy szabálytala­nul előző személyautó kénysz­erítette vészfékezésre és irányvál­tásra, ennek következtében a te­herjármű az úttest és a közeli vas­úti pálya közötti területre borult. A karambolt okozó személyautó vezetőjét a rendőrség elfogta. LÖVÖLDÖZÉS. Életét vesztette egy 38 éves férfi egy abdai disz­kóban tegnap hajnalban. A szórakozóhelyen szóváltásba keveredtek az ittas vendégek, aminek az lett a vége, hogy egyikük lövöldözni kezdett. Szigorítana a minisztérium a közlekedési pontrendszeren Eddig még egyetlen jogosítványt sem vontak be büntetőpontok miatt Lapértesülések szerint a Belügyminisztérium szakemberei rövidesen megkezdik a közleke­dési büntetőpontrendszer eddigi tapasztalata­inak összegzését. Nem kizárt, hogy akár 2002 második félévében szigorítás várható, és az egypontos szabálysértések némelyikét a jövő­ben három ponttal szankcionálják. Budapest-Pécs Múlt év januárja, vagyis a közlekedési előéleti pontrendszer bevezetése óta összesen 163 ezer gépkocsivezető 183 ezer pontja került a Bel­ügyminisztérium országos nyilvántartásába. A jogosítvány bevonásával járó 18 pontot eddig még senki sem érte el, a rekordernek 10 pontja van. Ennek következtében egyelőre még egyet­len figyelmeztető levelet sem kellett postáznia a minisztériumnak azért, mert a begyűjtött büntetőpontok miatt bárkinek is veszélybe ke­rült volna a jogosítványa. Gróf Aranka, a BM közlekedési nyilvántartá­si osztályának főtanácsosa egy nyilatkozatá­ban elmondta, hogy a renitens autóvezetők kö­zül 143 ezer férfi és 20 ezer nő került nyilván­tartásba. 147 ezer vezető neve mellé egy pontot jegyeztek be, míg 13 ezer visszaeső már két pontra tett szert. Ez év március végéig mind­össze egyetlen autósnak sikerült begyűjtenie 10 pontot, egy másik vezetőnek 9 pontja van. Hárman vannak a 8 pontosok, ám 7 úgyneve­zett előéleti ponttal már 87 vezető büszkélked­het. A legtöbb autós a sebességmérésen akadt fenn. A megengedett tempót egynegyedével csaknem A BŰNCSELEKMÉNYEKET IS PONTOZZÁK Segítségnyújtás elmulasztása (közúti közlekedés körében) Közúti veszélyeztetés Közúti baleset okozása Járművezetés ittas vagy bódult állapotban Járművezetés tiltott átengedése • Cserbenhagyás • ••• 4 pont százezren lépték túl. Ennél na­gyobb ará­nyú sebes­ségtúllé­pésért 19 ezer sofőr kapott feke­te pontot. Az elsőbb­ség és az előzés szabályainak megsértése köz­ben 30 ezren akadtak fenn az ellenőrzésen. 268 balesetet okozó autós 1070 pontot gyűjtött be, míg 81 ittasan közlekedő 570 pontja bánja a szondás ellenőrzést. A Dunántúli Napló érdeklődésére a szaktár­ca illetékese megerősítette a hírt, miszerint a minisztérium szakemberei 199 a terveknek megfelelően rövidesen összegzik az elő­életi pontrendszer eddigi tapasztalatait. A változta­tásra vonatkozó elképzelé­seiket ezt követően fogal­mazzák meg. Valószínű, hogy némi szigorítás mel­lett döntenek, amely után néhány egypontos szabály­­sértésért a jövőben három pontot adnának a hatósá­gok, de hogy mely szabály­sértési magatartások bün­tetését szigorítanák, az egyelőre még nem tisztá­zott. A módosításához - amely nyilvánvalóan növelné a rengeteg adminisztrációval járó rendszer hatékonyságát, visszatartó erejét - azonban a parlament jóváhagyására is szükség van. 2002. ÁPRILIS 16., KEDD HHZ TAROLT A MONSTRUM PÉCSETT. Eddig még ismeretlen okból ütközött személyautónak, utánfutónak és döntött ki forgalomirányí­tó lámpát és közlekedési táblákat egy aszfaltozógépet szállító tréler. A 6-os út és a Mohácsi út kereszteződésében történt balesetnél sze­rencsére személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős, a környéken akadozott a forgalom.____________ fotó: laufer László Hármas ütközés - áldozattal PÉTERVÁSÁRA Hétfőn reggel három személy­­gépkocsi ütközött össze a 23-as főúton. A szerencsétlenség Nóg­­rád és Heves megye határán kö­vetkezett be, nógrádi területen. Az egyik gépkocsiból az úttestre folyt az üzemanyag, szerencse, hogy nem robbant be. Az úttest mellett két gázpalack is hevert. A három jármű közül kettő műkö­dött gázzal, ám csak az egyik sza­bályosan, a másik szabálytalanul használta a palackos gázt üzem­anyagként. Hét - hat súlyos, egy könnyű­­ sérültje és egy halálos áldozata van a balesetnek. Egy Lada Niva gépkocsi egy enyhén jobbra íve­lő kanyarban előzni kezdte az előtte haladó Lada személygép­kocsit. Eközben azonban össze­ütközött az érkező Alfa Rómeó­val. Ez a jármű az árokba vágó­dott, és vezetője, egy 54 éves borsodnádasdi férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Majd a La­da Niva nekivágódott az előtte haladó Lada hátsó részének, s a Nivát felbontotta, így az több tízméteres csúszás után állt csak meg. A Ladában ülő két sze­mélyt és a Lada Niva öt utasát az egri megyei kórházba szállítot­ták a mentők. PÁDÁR ANDRÁS Választás 2­002: magyar FZ­/71 POLGARI @ MDF A Fidesz - Magyar Polgári Párt tájékoztatja a Baranya megyei 6-os számú választókerület polgárait az alábbi tényről: Kékki Baranya Megye 6. Számú Országgyűlési Egyéni Választókerület Választási Bizottsága Elnökének P­e­r­c­s­y Éva Asszonynak Siklós Tisztelt Elnök Asszony! Alulírott, Túrós László a Baranya megyei 6-os számú választókerület jobboldali érzelmű, polgári értékrendet tisztelő, független képviselő­jelöltje ezúton bejelentem visszalépésemet. Kívánok a továbbiakban kulturált, nemzethez méltó választást. A győztesnek üzenem: „Addig éljen mig a honnak él! De szakadjon élte pillanatra, Melyben attól elpártolni kél.*’ Vajszló, 2002. április Fidesz-MDF képviselőjelöltje Tisztelettel: "Túrós László független jelölt Ne felejtsék: Túrós László is a polgári jövőt választotta! 1 magyar m­z1 Polgári tó párt MDF Választási Nagygyűlés O­rbán Viktor miniszterelnök úr részvételével április 17-én (szerdán) S­zigetvár, Zrínyi tér 12.30 órakor Siklós, Bp.- étterem 15.30 órakor Szekszárd, Béla tér 19.00 órakor Vasárnap menjen el választani! Ön is hozzon magával még egy embert, hogy április 21-én elmondhassuk: nem csak sokan vagyunk, de éppen elegen is! *

Next