Új Dunántúli Napló, 2005. február (16. évfolyam, 31-58. szám)
2005-02-01 / 31. szám
2 Forintmilliók a dunai hajózásra K. E. Budapest-Mohács A Duna baranyai szakaszát is érinti az Európai Unió közlekedési bizottságának döntése, amely szerint 50 százalékos támogatásban részesíti a folyó hajózhatóságának javítására irányuló tanulmányok elkészítését. Az EU szakbizottsága 1,1 millió euró, mintegy 280 millió forint támogatást nyújt a folyó jelenlegi szűk hajózási pontjainak felmérésére, a jobb hajózhatóságot célzó projekt kidolgozására. Az átfogó program befejezésének határideje 2007 szeptembere. Ausztriával együttműködésben készülhet a másik Duna-tanulmány, amelynek tárgya a veszélyes anyagok szállításának uniós elvárások szerinti nyomon követésének, ellenőrzésének kialakítása. Utóbbi, magyar részre 150 millió forintos támogatást hozó, 2006 áprilisi határidejű tanulmány hasonló rendszerek létrehozásának mintaprojektje lehet a csatlakozó országok számára. Falura megy a gyógytornász, a logopédus B. A. Sásd Rendkívüli elnökségi ülésen döntöttek a napokban arról, hogy a Baranya-Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás foglalkoztatja február 15-től az általános iskola szakszolgálati csoportjához tartozó logopédust és gyógytornászt A 27 településen a társulás - a szülők és gyermekek számára is kedvezőbb feltételekkel - szeretné biztosítani a szakszolgáltatást a továbbiakban, tájékoztatta lapunkat Bimbó István elnök. A két szakember munkája után - a többcélú társulásokra vonatkozó törvény értelmében - többletnormatívát tudnak a kötelező feladatra lehívni, az igénylését már eljuttatták a megyei közigazgatási hivatalhoz, mondta Bimbó István. Az alapfinanszírozás egyelőre marad a megyei közgyűlésnél, és az ellátási terület sem változik a hónap közepe után. A logopédus és a gyógytornász viszont a tervek szerint már nem csak Sásdon látja el feladatát, de bizonyos időközönként a falvakba is ellátogat majd. BARANYAI TÜKÖR DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2005. FEBRUÁR 1. KEDD Alrokkantakra hajtó ellenőrzés igazolvány Speciális műszerrel próbálják leleplezni a csalókat Pécs Január elsejétől mostanáig már számos hamis, új típusú mozgáskorlátozott-igazolványt fedeztek fel a megyeszékhelyen. A városi rendőrkapitányságon négy eljárás folyik az év elejétől ilyen ügyben. Balogh Z. Jannuár elsejétől csak az új, az EU-előírásoknak megfelelő mozgáskorlátozott-igazolványok jogosítanak föl ingyen parkolásra és egyéb, a KRESZ-ben foglalt kedvezményre, a régieket nem lehet használni. A statisztikák szerint Magyarországon tavaly 690 ezer mozgáskorlátozottat tartottak nyitván és hivatalosan 700 ezer igazolványt adtak ki. Nem hivatalos becslések szerint 1 millió volt forgalomban, rendre röppentek fel a visszaélésekről szóló hírek. Untig ismert, hogy a belvárosban, a legdrágább zónákban a kocsik 25-30 százalékának a szélvédője mögött van ilyen irat A közterület-felügyelet, a PV Rt és a parkolókat működtető Rerident Kft tavaly novembertől megkezdte a felkészülést, hogy módszeresen vizsgálják a mozgáskorlátozott-igazolványokat Az új, hologramos, karton alapú, de műanyag borítású igazolványt - elvileg - nem lehet másolni. Ennek ellenére nem egy hamisítványt találtak az elmúlt hetekben Pécsett, csak az utóbbi cég emberei 7-et fedeztek fel január elseje óta. Egyszerű fénymásolatok voltak, mondja Mayerné Hancz Lídia, már a színük elárulta, hogy nem igaziakról van szó. Akadt olyan is, amelyiknek a hátoldalát üresen hagyták. A csábítás nagy, hiszen egy többzónás éves bérlet 220 ezer forint, és az csak parkolásra jogosít fel. Ám a „megtakarításért” nagy árat kell fizetni: a mozgáskorlátozott-igazolvány közokirat, hamisítása bűncselekmény, és a Btk. szerint 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Bális Eszter sajtóreferens arról is tájékoztatta lapunkat, hogy a Pécsi Rendőrkapitányságon január elseje óta négy eljárás folyik, több elkövető ellen. A következő napoktól az igazolványokat ellenőrzők nemcsak „megérzésre mennek”, hanem speciális műszereket is bevetnek, miután az eredeti okmányokon szabad szemmel láthatatlan azonosítók is vannak. így kell kinéznie A parkolási igazolványról szóló kormányrendeletből: „Anyaga karton, műanyag borítással. Mérete 106 mm x 148 mm. Színe világoskék, kivéve a sötétkék hátterű fehér kerekesszék szimbólumot. Elő- és hátlapja függőlegesen két részre osztott. Az előlap bal oldalán a következők szerepelnek: kerekesszékszimbólum, fehér színnel, sötétkék háttérrel, az igazolvány sorszáma, az érvényesség lejáratának dátuma, az igazolványt kiállító hatóság neve. Az előlap jobb oldalán a következők szerepelnek::PARKOLÁSI IGAZOLVÁNY A MOZGÁSÁBAN KORLÁTOZOTT SZEMÉLY RÉSZÉRE’ szöveg magyar nyelven, alatta kisbetűvel a parkolókártya szó angol, német és francia nyelven feltüntetve stb. ” A most megtalált hamis rokkantigazisszolványok egyszerű fénymásolatok Hétszáz új munkahely Minőségi munkaerő foglalkoztatását tervezi az Elcoteq Budapest-Pécs Az Elcoteq hosszú távon tervezi magyarországi, azon belül pécsi jelenlétét. Erre utal, hogy rövid időn belül második budapesti látogatásán egy 2008-ig tartó program keretében 54 millió eurós saját gépi beruházást jelentett be Antti Piippo (képünkön), a finn cég elnöke. Kaszás Endre Antti Piippo Kóka János gazdasági miniszterrel folytatott megbeszélése után jelentette be a társaság fejlesztési terveit. A részletekről érdeklődve megtudtuk, hogy a beruházási program már rövidesen elindul, míg a foglalkoztatotti létszámra gyakorolt kedvező hatása 2006- 2007-ben várható. Az Elcoteq tavaly 17, tavalyelőtt 16 millió eurót fordított magyar fejlesztéseinek finanszírozására. A tegnapi bejelentés súlyát jól mutatja, hogy az 54 millió eurós fejlesztés kizárólag a gyártósori, gépi beruházásokra irányul, nem tartalmazza az egyéb területeken tervezett invesztíciókat. Mint dr. Krippl Zoltán, az Elcoteq Magyarország Kft. kommunikációs és jogi ügyekért felelős igazgatója elmondta, a fejlesztés kapcsán - ami 700 fő felvételét teszi lehetővé - keletkező új munkahelyeken jól képzett, minőségi munkaerő saját alkalmazottként történő foglalkoztatását tervezi a cég. A két pécsi gyárban jelenleg 4800- an dolgoznak - tavaly év végén 5300 fő volt a maximális létszám - akik közül mintegy 2500-an állnak a cég alkalmazásában. Központi szerepben - Tárcaközi bizottságot állítunk fel annak érdekében, hogy megteremtse a feltételeit az európai részvénytársasággá alakuló Elcoteq több központi funkciója magyarországi letelepítésének - nyilatkozta lapunknak Garamhegyi Ábel, a gazdasági tárca befektetési ügyekért felelős helyettes államtitkára. A helyettes államtitkár úgy véli, jó esély mutatkozik a kutatás-fejlesztési és a központi menedzsment tevékenység idevonzására. Lapunk információja szerint a harmadik ilyen kiemelt szerep az európai cégközpont cím elnyerése lehet Az Elcoteq képviselői egyelőre korainak tartják a kérdést, hogy Magyarország kiválasztása esetén Budapestre vagy Pécsre vinnék az adott központi funkciókat. Mától az iskolapadban K. Siklós Ismét 50 ember kezdi meg tanulmányait mától a Küzdelem a munka világából való kirekesztődés ellen elnevezésű program keretében, melyet a Siklós és Vidéke Cigányokért Érdekvédelmi Szervezet másodszor is sikeres uniós pályázata tesz lehetővé. Kosztics József elnök tájékoztatása szerint az 1997-ben alakult szervezet immár közel félezer ember megélhetését segítette vagy segíti ily módon. Kosztics József elmondta, külön sikernek számít, hogy már több tanuló is ajánlatot kapott azoktól az intézményektől, ahol a szakmai gyakorlatukat végezték. Reményei szerint nem lesz ez másként a most induló, másfél éves kurzus esetében sem, amelynek elvégzésével parkgondozói, építőipari szakmunkási és szociális gondozói végzettséget lehet szerezni. A munka mellett tanulók másfél évig biztos jövedelemmel számolhatnak. Módosuló építési szabályzat K. J. Villány A város önkormányzata módosítani kívánja a helyi építési szabályzatot. Ennek keretében pontosítják a telekszélesség és a szőlőművelési birtoktest fogalmát, és korlátozzák a szint alatti beépítések mértékét. A tervezet - amelyről a lakók 30 napig nyilváníthatnak véleményt - a kertes mezőgazdasági és a falusias lakóterület esetében szigorítást tartalmaz, hatása kiterjed a Kőbánya utcától nyugatra fekvő területre is. A város önkormányzata az észrevételeket írásban várja, amelyeket a jegyzőnek kell eljuttatni. A testület a vélemények figyelembevételével februárban dönt, s a módosított helyi szabályzat várhatóan március végén lép életbe. Alsómocsolád a közbeszerzési ELJÁRÁS BEFEJEZTÉVEL a decemberben SAPARD-pályázaton nyert hatmillió forintból most tizenegy új számítógépet és egy hálózati nyomtatót vásárolt a település, melyek a teleházban már használhatók, mondta el Dicső László polgármester. Az eszközöket egyelőre ingyenesen használhatják a lakosok, a szélessávú internetelérést tavasszal szeretnék megoldani. A rendszer működéséért egy egyházaskozári cég felel. (szó) Baranya a Kelet-mecsek EGYESÜLET idei kistérségi katalógusa február közepére készül el. A huszonnégy oldalas, színes katalógusban az olvasók a szálláslehetőségekről és a helyi programokról informálódhatnak majd. (zsj) BARANYÁBAN A Z IG Csebény négy település összefogása valósult meg a csebényi önkormányzat segítségével. A csebényiek traktora Horváthertelenden, Ibafán és Almamelléken is tisztította és kérésre a továbbiakban is tisztítja a beltéri utakat a hótól, Kántor Lajos traktoros irányításával. (bl) Egerág AZ IDÉN a második alkalommal rendezték meg nagy sikerrel a soknemzetiségű településen a magyar bált, amelyre nemcsak a szomszéd településekről, hanem Csúzáról is érkeztek vendégek. A horvátországi partnertelepülésről fogadhatták a Csárdás Néptánccsoport fiataljait is. (a) Harkány a városban folytatódik a tavaly megkezdett játszótérépítési program. A Beremendi Cementgyár által a városnak ajándékozott faépítésű gyermekjátszó mellett több, elsősorban gyermekintézmények melletti játszóterek létesítését, illetőleg felújítását tervezik. (k) Hegyszentmárton munkahelyek TEREMTÉSÉHEZ kapcsolódó utak felújításához nyert pályázati pénzt a helyi önkormányzat. A több mint két és fél millió forintot folyamatosan kapja meg a település. (bl) Ibafa-Gyíírtífíí ökofalvak találkozóját TARTOTTÁK a napokban a településen. A több megyéből érkezett résztvevők megvitatták a dombvidéki gazdálkodás és építkezés lehetőségeit. Hamarosan újabb egyeztetésre kerül sor, tudtuk meg Kilián Imrétől, a Gyűrűfű Egyesület elnökétől. (bl) KŐvágÓSZŐlŐS A RADIOAKTÍV HULLADÉKELHELYEZÉSRŐL tárgyaltak Wekler Ferenc kormánymegbízottal tegnap a Nyugat-mecseki Társadalmi Információs Társulás polgármesterei Kővágószőlősön, mondta Kovács Győző elnök. A kilenc vezető is egyetértene az atomtörvény módosításával, ha a későbbiekben szabadon felhasználhatóak lennének azok a pénzek, melyek segítségével megismertetik az emberekkel a hulladéklerakóval kapcsolatos kutatások eredményeit. (bsa) Nagyharsány hagyományteremtő JELLEGGEL február 8-án húshagyókeddi borversenyt kíván rendezni a település hegyközsége a helyi és környékbeli gazdák számára. A verseny eredményhirdetését az Ősi pincében rendezik meg. (kj) Bícsérd TÉLEN IS SZÉP a település parkja. Bár most a horgásztó használaton kívül van, a partján lévő területet és a kis szigetet rendszeresen használják a falu gyerekei, hógolyóznak, szánkóznak a parkban. (II)