Új Dunántúli Napló, 2005. április (16. évfolyam, 88-117. szám)
2005-04-01 / 88. szám
2 Magyar Bálint szerint a PTE behozza a lemaradást Dunai I. PéCS Pedagógusfórumon a digitális kultúráról tartott előadást tegnap a Pécs Plazában Magyar Bálint oktatási miniszter, aki baranyai programja zárásaként az egyetem vezetőivel találkozott. A miniszter a Pécsi Tudományegyetem infrastrukturális fejlesztéseiről érdeklődött. Mint kérdésünkre elmondta, az előző időszakban a pécsi a többi nagy vidéki egyetemhez képest kevesebb fejlesztési forráshoz jutott. Most a 13 milliárd forint magántőkét megmozgató beruházási tömeggel sikerülhet a lemaradást behozni. Nagyon örvendetesnek minősítette, hogy a kollégiumfelújítási programban nagymértékben vesz részt a PTE, hiszen a Magasházon kívül mintegy négyezer kollégiumi hely felújítására is sor kerül két éven belül. A találkozón az egyetem vezetői felemlítették a kötelező fizetésemelés által kiváltott helyzetet, az esetleges leépítések ügyét Dr. Lénárd László rektor segítséget kért a bölcsészettudományi és a művészeti kar működéséhez, amit a normacsökkentések nehezítettek el. A mintatérrel készült online kitértünk: www.dunantullnaplo.lui BARANYAI TÜKÖR Pécs Egyéves születésnapját ünnepelte tegnap az Árkád Pécs bevásárlóközpont. Ez idő alatt magyarországnyian fordultak meg az üzletházban, akik között feltűnően sok fiatalt látni nap mint nap. Babos Attila Az elégedett vásárlók egyre gyarapodó számát, bizalmuk megnyerését tartja az elmúlt esztendő egyik legfontosabb eredményének Galyas André, az Árkád Pécs tegnap leköszönő igazgatója. A vezetőt Beledi Rita váltotta, aki a nyitást követő első hónapban segítette a bérlőkkel való kapcsolattartást. Galyas André a budapesti Árkádot fogja igazgatni a jövőben. Az egyéves születésnapját ünneplő áruház vezetése büszke sikereire. A közel százharminc üzletből mindössze öt cserélődött, és jelenleg is minden helyiséget bérelnek. A bevásárlóközpontokra jellemző harmados arány él Pécsett is: a helyi, GőSi Judit (21) Havonta csak néhány alkalommal látogatok el az Árkádba, mivel szekszárdi vagyok Ha Pécsett járok, mindig bejövök ide, és három, négy órát is maradok Vásárolok ebédelek és persze sokat nézelődöm is. Gyakran csak azért utazunk Pécsre a barátnőimmel, hogy itt időzzünk Szekszárdon nincs ilyen kikapcsolódási lehetőség. Vásárolni ott is tudunk de ebben az áruházban egy helyen találunk meg mindent, amire szükségünk van, az országos és a külföldi bérlők nagyjából azonos számú üzletet visznek. A nyitás óta tízmillió látogatót fogadott az Árkád. Sokak számára feltűnt (a már Magyarországon sem ismeretlen jelenség), hogy rengeteg a fiatal, iskoláskorú „vendég”. Egy részük már a tanítási idő lejárta előtt, a délelőtti órákban a fényesre csiszolt folyosókon lézeng, egy gyorsétteremben ül, vagy a műszaki áruházban található ingyenesen használható játékprogramokon irtja a szörnyeket. Több üzlet dolgozója is arról beszélt, hogy érdekes módon az ifjak legtöbbje elsősorban nem vásárolni, hanem ismerkedni, nézelődni jár a házba, az üzletekbe szinte be sem teszi a lábát. Nagy Mariannt, a Csokonai Általános Iskola és Szakiskola nevelési igazgatóhelyettese is megerősítette, hogy nagyon népszerű a gyerekek körében az üzletközpont. Mint mondta, az iskolák nehezen tudnak versenyezni a csillogó, a fiatalokat elvarázsoló világgal. A LAKATOS GÉZA (18) Szinte mindennap megfordulok itt Pécsett lakom, jelenleg munkanélküli vagyok Általában csak nézelődöm, ilyenkor csak egy fél órára ugrok be ide. Ha összetalálkozom barátokkal, akkor viszont két-három órát is eltöltök az Árkádban. Szeretem ezt az áruházat, mert mindig van valami újdonság, amit érdemes megnézni. Ha van rá pénzem, akkor szívesen fogyasztok is valamit az ételudvarban, mert finomak az ételek és jó a kiszolgálás. diákok fokozott érdeklődése miatt fontosnak tartja, hogy mind több értelmes, nevelő célzatú program is várja az iskolásokat. Ambrus Zoltán rendőrőrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának osztályvezető-helyettese közölte, ifjúságvédelmi őrjáratokkal igyekeznek segíteni, hogy tanítási időben a gyerekek az iskolapadokban üljenek. A fiatalokat vonzó helyeket felkeresik, és ellenőrzik, „igazolt-e” a hiányzás. Az Árkád számokban Születésnapot tartott az Árkád életmód Egyre több fiatal és iskolás „shoppingol”, lézeng az áruházakban ezer látogató naponta 100 ezer látogató a kiemelt rendezvényeken millió látogató egy év alatt Forrás: PK Rt . Növekedési pályán a takarékszövetkezet K. E. Szigetvár - Büszkén mondhatom, hogy nincs olyan banki hiteltermék - beleértve a kormányzati konstrukciókat is -, amivel ne tudnánk az ügyfelek szolgálatába állni - emelte ki a tavalyi év sikerei közül dr. Kiss Endre elnök, a Szigetvári Takarékszövetkezet tegnapi évértékelő közgyűlése alkalmával. A hagyományosan legnagyobb hazai takarékszövetkezet a betétállomány és a hitelkihelyezés, valamint az eredményesség terén is tovább fejlődött tavaly. Tovább növekedett a bankkártyával rendelkező ügyfelek aránya, akik kiszolgálására a korábbi nyolc mellé újabb három automatát üzemeltet már a pénzintézet. Dr. Kiss Endre elmondta: komoly eredménynek tekinti, hogy a takarékszövetkezet ügyfeleinek több mint fele a számos bankot számláló megyeszékhelyen él. A pénzintézet különösen eredményesnek bizonyult az önkormányzati, illetőleg az agráriumhoz kötődő ügyfélkör tekintetében. Az idei év kiemelt feladataként az elektronikus banki ügyintézés erősítését említette az elnök, ennek elterjedéséhez megvannak a feltételek, adottságok. DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2005. ÁPRILIS 1. PÉNTEK A szőlőt nem vitte el a fagy Baranya A különösen kemény tél csak a mélyebb fekvésű, zárt területeken lévő szőlőültetvényeket tizedelte, s főleg ott, ahol korábban erősen megrabolták a tőkéket. Másutt egyelőre fagykárról még nem beszélhetünk. Kozma Ferenc Egybehangzóan állítják megyénk két borvidékén, hogy az ültetvények alig 10-15 százaléka sínylette meg a kemény telet, de ez nem okozhat további gondot. Legfeljebb azok húzzák a fogukat, akik tavaly a nagy termésmennyiség érdekében „megrabolták” a tőkéket, ami erősen legyengítette a növényt. Ez pedig azzal jár, hogy a szár kevesebb olyan erőt tudott gyűjteni, ami megvédte volna a tartós hidegtől, így az ilyen ültetvényeken érezhető leginkább a fagykár. Jekl Béla villányi termelő is úgy vélekedik, hogy az önkornáozó és a minőségi termelés felé menetelő borászok nem érezheik meg a tél kártevéseit. Még a mélyebb fekvésű területeken sem, ahol a fagy leginkább meggyötörte a tőkéket. Tiffán Ede hasonlóképpen vélekedett, mondván, az új telepítések is átvészelik a hideget, hiszen a hozzáértő gazdák fóliával védték a fiatal sövényt. Másrészt a különböző fajták telepítésekor is figyelni kell, hiszen a Merlot, Oportó és Kadarka kevésbé tűri a fagyot, mint mondjuk a Kékoportó és a Cabernet. S mivel ilyesmivel a helybeliek tisztában vannak, nemigen panaszkodik senki. Bakó Attila pécsi hegybíró úgy véli, hogy levegős hegyvidéken nem okozott említésre méltó károkat az elmúlt tél, ám még nem szabad a végeredményt elkiabálni. Ugyanis jöhetnek még fagyok bőven. Baranya ötödik alkalommal rendezik meg idén a Vendégváró Baranya turisztikai konferenciát. Az ágazat szereplői által hagyományosan élénk érdeklődéssel kísért szakmai fórumot a Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ a Baranya Megyei Közgyűlés közreműködésével rendezi, az előzetes regisztrációval már megkezdődtek az április 12-én tartandó rendezvény előkészületei. (k) Bicsérd közművelődési célul eszközöket szerez be az önkormányzat 150 ezer forint értékben a Nemzeti Kulturális Alap program keretében, így például vásárolnak lézernyomtatót DVD-lejátszót, digitális kamerát és fényképezőgépet. A technikai újdonságok révén könynyebb lesz a képújságszerkesztés és a rendezvények rögzítése is. (cs) Bikai NÉMETORSZÁGI TAVAKBA ad el méretes pontyot egy helyi kft, tudtuk meg Wohlschein Ferenc ügyvezetőtől. Egy regensburgi kereskedő harminc tonna halat rendelt Az első szállítmány a jövő héten indul, az áttelepítés tizennégy napig tart. A hegyháti pontyokat három horgász-, illetve erőművi tóban helyezik el. (cs) Boda RÖVIDESEN MEGKEZDŐDHET a sportpálya létesítményeinek teljes felújítása, amely során nemcsak az öltözőket-fürdőket teszik rendbe, hanem száz fő számára ülőalkalmatosságot is biztosítanak a pálya szélén. A munkálatok során a mozgáskorlátozottak közlekedési lehetőségeire is figelemmel lesznek mind az öltözők, mind pedig a fürdők és illemhelyek kialakításánál. A beruházáshoz 2,9 millió forintot nyertek pályázati úton, a teljes költség 3,4 millió lesz. (a) Bükkösd TEMETŐK rendbetételét vállalta a Bükkösd Holnapjáért Egyesület tagsága. A bükkösdi, megyefai és szentdomjáni sírkerteknél autóparkolókat kavicsoztak le, s még idén rendbehozzák a ravatalozók előtti betonutat is. A hajdani Jeszenszky-vadászkastély kerti sírköveit is felújítják. (cs) DIÓSVISZLÓ TAVASZI NAGYTAKARÍTÁST végez a helyi romák érdekvédelmi szervezete a faluban. A munkálatok megkezdődtek, a házak udvaraiban kerül sor a takarításra, mindenki mindenkinek segít, tudtuk meg Dörörömböző Gyula szervezeti elnöktől. (bl) Drávacsepely játszótér felújítására kapott támogatást pályázati pénzekből a település. A falu önrészszel is hozzájárul ahhoz, hogy játékok beszerzésére sor kerülhessen. (bl) Hosszúhetény két közösség és két magánszemély is indul a faluból a Pécsett április 2-án tartandó országos és térségi népdalkari minősítő rendezvényen. Fellép Füzi Gyula és Varga Jánosné szólóénekes, valamint a daloskor és a népdalkor. Megyénkből a legtöbb nevező innen van. Egyházaskozárt Nyisztor Erika és Nyisztor Judit énekes, valamint a Domokos Pál Péter Csángómagyar Hagyományőrző Együttes képviseli. Dalosok érkeznek még Bonyhádról, Egerágról, Kozármislenyből, Pécsről, Sellyéről és Szászvárról, (cs) Kétújfalu TÖBB, MINT FÉLMILLIÓ forintot fordíthatnak az óvoda bővítésére, saját erőből. A pályázaton nyert összegből az épület felújítása mellett berendezések vásárlására is lesz pénz. (bl) lúzsok MEGKEZDŐDÖTT a járdaépítés a tervezett belvíztározó tó és a hozzá tartozó park körül. A hárommillió forintos, TEKI-pályázatból támogatott beruházás várhatóan a nyár közepére fejeződik be. (bp) Nagybudmér a belterületi járdák felújítását tűzte ki célul a település a 2005-ös évre. A fejlesztés megvalósítása érdekében pályázatot nyújt be az önkormányzat a Céljellegű Decentralizált (CÉDE) pályázati alaphoz. (sza) Balkonya a településen átmenő kamionforgalom megszüntetését sürgették a lakók a napokban tartott közmeghallgatáson. A hajnali és délutáni órákban legsúlyosabb a helyzet, melynek orvoslásában az önkormányzat tehetetlen. Becker Leonóra polgármester elmondta, a tehergépkocsik annak ellenére sem kerülik el ezt az útszakaszt, hogy Villánytól Palkonyáig jogszabály tiltja a 16 tonna feletti súlyú járművek forgalmát. (sza) Pécs AZ ELSŐ MAGYAR ŰRHAJÓS, Farkas Bertalan Föld körüli útjának 25. évfordulója alkalmából Komáromi István kővágószőlősi lakos, az Országgyűlés gazdasági bizottságának közlekedésügyi szakértője emlékünnepséget szervez Pécsett és Komlón. A májusi eseményeken részt vesz Farkas Bertalan dandártábornok és környezetvédelmi mérnök is. (cs) BARANYÁBAN AZ IG