Új Dunántúli Napló, 2005. szeptember (16. évfolyam, 239-268. szám)
2005-09-01 / 239. szám
2 Kiállítás a megújult palotában Pécs A Pécsi Postapalota kívülijeiül megújulva ünnepli immár százegyedik születésnapját Július végén befejeződött a tetőszerkezet teljes cseréje, s a törött vagy hiányzó cserepeket a Zsolnay-gyár által újragyártott darabokkal pótolták. A 218 milliós beruházás során a külső homlokzatot az eredeti színtervek alapján színezték újra, így régi fényéljen áll előttünk. A posta előterében kiállítás nyílt meg, bemutatja az elmúlt évszázad postatörténeti emlékeit, mely október végéig látogatható. A kiállításon szereplő Zsolnay-levelesládát először tárták a nagyközönség elé. A megnyitón Kovács Gergelyné, a Postamúzeum igazgatója beszélt az épület alapítójának, Opris Péternek munkásságáról. A PTE Babits Mihály Gimnázium postaforgalmi képzésen tanuló diákjai az emlékfalon ttallérkoszorút helyeztek el. ■ G. V.-V. D. Fájó szívvel tudatjuk, hogy KISS KÁROLY hoboli lakos hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése szeptember 2-án, 11 órakor lesz a szigetvári Kanizsai temetőben. Gyászoló élettársa és családja BARANYAI TÜKÖR DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2005. SZEPTEMBER 1., CSÜTÖRTÖK Ismét alkotmánybíró lehet, de még nem döntött Lábady Pécs-Budapest Még soha nem választottak újra egy idejét kiszolgált alkotmánybírót. Most esély nyílt rá. A pártok megegyeztek: a pécsi Lábady Tamás, valamint a jelenlegi elnök, Holló András újból a grémium tagja lehet Kozma Ferenc A pécsi Lábady Tamás egy teljes ciklust kitöltött az Alkotmánybíróságban: 1990-től kilenc évig dolgozhatott a független szervezetben. Hazatérve Pécsre egye-DR. HERCZEGH GÉZA (77) a Pécsi Tudományegyetem emeritus professzora a jogi karon a nemzetközi jogi tanszék vezetője mlt, 1990-től az Alkotmánybíróság tagja, 1990 júliusa és 1993 májusa között az Alkotmánybíróság helyettes elnöke. 1993 májusában nyolc évre a Hágai Nemzetközi Bíróság tagjává választották, mandátuma lejárt. térni oktatóként, és az újonnan létrehozott táblabíróságok szervezetében folytatta munkáját, a Pécsi Ítélőtábla elnöke lett. A neves szakembert a pártok ismételt jelölése meglepte, ám ennél jobban csak a tegnapi újságcikkeken kapta fel a fejét, ugyanis mjár felkérték az ismételt tagságra, a választ a hét végére ígérte, így bár Szili Katalin házelnök az alkotmánybírákat jelölő parlamenti testületi egyeztetés után tényként jelentette be, hogy szeptember 12-én újabb négy alkotmánybírát választ a Parlament - Bragyova Andrást, Holló Andrást, Kovács DR. KISS LÁSZLÓT (54) 1998 márciusábanálasztották az Alkotmánybíróság tagjává. Pécsett szerzett jogi diplomát. 1975-től a kar közigazgatási jogi tanszékének oktatója, 1993-tól tanszékvezetője. 1992-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 1982-ben kandidátusi, 1992-ben az állam- és jogtudomány doktori fokozatot szerzett. Pétert és lábady Tamást, utóbbi még nem bólintott rá a felkérésre. Lapunk kérdésére a pécsi jogtudós elmondta, hogy a jelölés szándéka nagyon megtisztelő számára, ám még végig kell gondolnia a döntését, s úgy illik, hogy először azokat értesítse arról, akik jelölték. A szakértők szerint nem akadály, hogy egy alkotmánybírót újólag megválasszon az Országgyűlés, hiszen a gyakorlat és az ügyek folyamatában való részvétel - a munkamenet ismerete - sohasem hátrány. A mandátum kilenc évre szól. DR. BAGI ISTVÁNT (63) 1997 júniusában választotta az Alkotmánybíróság tagjává. Pécsett szerzett jogi diplomát 1965-ben. Ügyvédjelölt, majd ügyvéd, 1983-tól a Pécsi Ügyvédi Kamara titkára. 1989-től az Országos Ügyvédi Tanács Elnökségének tagja, dolgozott az Igazságügyi Minisztérium kodifikációs bizottságában. Egyetemen oktat. A négy jelölttel szemben a parlamenti pártoknak az SZDSZ-t kivéve nincs semmi kifogásuk, csupán az MDF részéről tett Herényi Károly egy megjegyzést. A fkaatikus a hazai jogásztársadalommal szemben tartja rossz üzenetnek a korábbi tagok újraválasztását, hiszen lenne elég alkotmánybírónak alkalmas jogászunk. Jegyezzük meg: évente 1200- 1300 új ügy kerül az Alkotmánybíróság asztalára, s ugyanennyi az előző időszakról áthúzódó is. Jelenleg nyolc bíró munkálkodik és a hírek szerint alig várják az új kollégákat. DR. ADAM ANTAL (75) 1989 novemberétől 9 évig az Alkotmánybíróság tagja. Pécsett szerzett 1953- ban jogi diplomát, 1967-től egyetemi tanár az alkotmányjogi tanszéken. Kutatási területe az alkotmányosság, az emberi jogok és a társadalmi szervezetek. 1991-től tagja a Nemzetközi Alkotmányjogi Társaság végrehajtó tanácsának. DR. LÁBADY tamás (61) 1990 júniusa és 1999 júliusa között az Alkotmánybíróság tagja, 1998 novemberétől az Alkotmánybíróság helyettes elnöke. A Pécsi Ítélőtábla elnöke. 1968-ban a Pécsi Tudományegyetem jogi karán szerzett diplomát. DR. SÓLYOM lászló (63) jelenlegi köztársasági elnök 1989 novemberétől az Alkotmánybíróság tagja, majd elnöke. 1965-ben végzett Pécsett a jogon, 1966tól a jénai egyetemen tanársegéd. 1969-től a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetében tudományos munkatárs, illene könyvtáros az Országgyűlési Könyvtárban. A gabona fele csak takarmánynak jó Baranya Az előzetes becsléseknek megfelelően a búza hektáronkénti hozama megközelítette az öt tonnát a megyében. A gabona betakarításának végleges adatiról a Baranya Megyei Földművelési Hivatal tájékoztatott. A 4,95 tonnyi hektáros baranyai termés a hagyományoknak megfelelően meghaladja az országos átlagot - mondta megkeresésünkre Andrics Antal, a hivatal munkatársa. A szakember ugyanakkor rámutatott, hogy megyénk gazdálkodói sem mentesültek attól az országos jelenségtől, hogy a betakarított búzatermés nagyobbik hányada nem üli meg az étkezési célú gabona nüncséként használható fel, illetve értékesíthető. Területi megoszlásiján meglehetősen nagy szórás mutatkozott a búza hozamában a megyében. Míg Boly és Mohács térségében több olyan táblát is vágtak, amelyiken a hat tonnát is jócskán meghaladta a hektáronkénti mennyiség, főként az ormánsági területen, de néhol a Hegyháton és a Kelet-Mecsek körzetélen is előfordult, hogy négy tonnát sem tudtak kinyerni egy hektárról. Ugyan a búza vágását csak nyomoklsan akadályozta a csajladékoos időjárás, az utóbbi napok esőzései nyomán a megye mélyen fekvő részein több helyen is jelentkezett a belvíz. A gazdák egyelőre nem számoltak be károkról, de a föld alatti, illetve földközeli termésű kultúrákban terméscsökkenésre lehet számítani. ■ K. F. Hova tesznek majd ennyi kukoricát? A baranyai agrárszakemberek egyik hangzó véleménye szerint ebben az évben megdőlhet a kukoricatermésrekord. Az aszályos 2003 4,5 tonna/hektáros átlaga után tavaly született a 7,6 tonna/hektáros rekord. Az idei csatldékos időjárás kedvezett a kukorica fejlődésének, ha a betakarításig nem változik a helyzet, a termésátlag megközelítheti a nyolc tonnát hektáronként. A rekontrámkozás ismét előtérbe helyezi a gabonaraktározási nehézségeket. Egyes vidékeken nagyon kevés búza termett el szintjét, és csak takarmány Sem bűnügy, sem vizsgálat Pécs-Komló - A Baranya Megyei Rendőrfőkapitányság bűncselekmény hiánya miatt elutasította a megyei katasztrófavédelmi igazgató, Pfeiffer Márton ezredes hivatalos személy elleni erőszak miatt, dr. Vaskó Ernő komlói jegyző ellen tett feljelentését - közölte tegnap a megyei főkapitányság sajtóreferense, dr. Kékesné Gyimóthy Mariann. A feljelentő az ügy lezártáról nem tudott, így nem nyilatkozott. Páva Zoltán komlói folgármester elmondta, a megkérdezett ügyvédek szerint komoly jogi válaszlépéseket tehetnének, ám mivel a rendőrség az ügyet lezárta, a kérdéssel tovább nem foglalkoznak. Az előzmény a polgári védelem komlói sabiója ísérleti jogviszonyának felmondása volt. Vaskó Ernő jegyző augusztus 16-án a katasztófavédelmiseket nem engedte be a helyiségbe. ■!).(>. Nincs készültség a Dráván Pécs Megszüntette az árvízvédelmi készültséget a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Dráván. György Béla, az igazgatóság vezetője tegnap arról értesítette lapunkat, hogy az apadó vízállás miatt tegnap reggel megszüntették az árvízvédelmi készültséget az Igazgatósághoz tartozó drávaszabolcsi szakaszon. Ez azt jelenti többek között, hogy szeptember 3-tól, azaz szombattól a folyónak ezt a szakaszát ismét használhatják a vízi túrázók. ■ K. F. Baranya átszervezték a védőnői körzetet Mázán és Szászváron, mert nyolcszáz fő alatti a tizennyolc évesnél fiatalabb gyerekek száma a mikrotérség hét településén, közölte Havasiné Szokoly Zsuzsa szászvári jegyző. A továbbiakban a két nagyközség lakosainak egy része közös védőnői körzetbe tartozik, az öt kisebb településen élőkkel együtt. A feladatot három védőnő látna el. (bsa) Bogdás a KÉSZÜLŐBEN az ormánsági kistelepülés rendezési terve, amelyet a jövő héten tárnak a testület elé. A programban a védett épített és természeti értékek külön szerepelnek, s ez határozza meg majd a falu jövőbeni fejlődését is. (a) Boldogasszonyfa a település központjában lévő vízelvezető BÁRÁNYÁBAN A Z IG árokrendszer rendbetételét végzik a héten a közmunkások. Mintegy 250 méter hosszon betonlapokkal erősítik meg a partfalakat. A beruházás a cementtel együtt jelenleg 360 ezer forintjában, van az önkormányzatnak. (a) Gyöngyösmellék a világháborús emlékműveket, valamint a faluban található református és katolikus templomot is díszkivilágítással látják el, a munkálatok hétfőn kezdődnek önkormányzati támogatással, tudtuk meg Balás István polgármestertől. (bt) Harkány az üdülőtelepülés legnagyobb magán képzőművészeti galériája és múzeuma újabb alkotásáél gazdagodott, így most már nyolcvan térhatású, sokdimenziós munka tekinthető meg. A tulajdonos, dr. Futó László Pál új műve Európa hegy- és vízrajzát érzékelteti, tea) Helesfa a település amatőr futballközössége szépen szerepelt az utóbbi időszakban, hsz korábban Bodán húsz csapat közül lettek elsők, legutóbb pedig a Dinnyeberkiben tartott találkozón tíz közül nyerték el a területi kupát, fest Kisdér A SIKLÓSI csirkepapukásfesztiválon több mint negyven helybéli vett részt A rendezvény egyik alapítótelepüléséről idén is négy csapat érkezett (wd) Kisármárton negyvenhárom helybéli fíneket üdültet a Balatonnál augeztusból héten át a Kőszentmártonért Elönsület A terv megvalósításához pályázati támogatást * nyertek, de támogatáshoz kának a jótékonysági bál bevételével . (ca) Hegyszentmárton NÉPSZERŰ A fiatalok körében a PALYHÁz, ahol a helybeliek ingyen internetezhetnek.