Új Dunántúli Napló, 2006. május (17. évfolyam, 118-147. szám)
2006-05-02 / 118. szám
2 ggjg ' > ' ' \ -*< Ml» ^ I BARANYÁBAN A-Z -1G Baranya Az Év erdésze című verseny első fordulóját - amelynek tétje a döntőbe jutás az erdészeti részvénytársaságok szervezik az Országos Erdészeti Egyesület helyi csoportjának együttműködésével. A lövészetet az Árpádtetői Erdészet lőterén (Rücker-akna) tartják holnap délután fél kettőkor, míg a többi versenyszám a Pécsváradi Erdészet területén (Pusztabánya) zajlik csütörtökön reggel nyolc órától. (bsa) Baranya A megyei lovas háziversenyen, Üszögpusztán kiemelkedő sikert értek el a siklósi Apró Patak Lovas Sportegyesület ifjai, akik közül Bohár Áron két első és egy második helyet ért el, Kajus Dániel pedig egy arany- és egy bronzérmet szerzett. A fiatal hölgyek közül Végi Csilla ötödik helyezett lett. A megmérettetésen a legeredményesebb a Vili névre hallgató póni is „siklósi” volt. (kJ) bogádmindszent A helyi általános iskola teljes felújítására több mint 111 millió forintot nyert az intézményfenntartó társulás három önkormányzata, Bogádmindszent, Hegyszentmárton és Ózdfalu. Nagy János bogádmindszenti polgármester elmondta, az iskolában ’65 óta nem volt erre pénz. Az összköltség 117 millió forint, ám a Belügyminisztérium önerő pályázatán nyert 4,2 millió forinthoz csak 1,8 milliót kellett a három településnek hozzátenni. (bsa) kétújpalti kétállomásos kiránduláson vehettek részt a közelmúltban a kisiskolások. Az alsósok előbb a pécsi Harmadik Színházban a Mese Európa című előadást tekintették meg, majd a siklósi panoptikumba látogattak. A kirándulás teljes költségét az iskola finanszírozta. (lsa) komló A városban a tegnap délelőtti zuhogó eső sem tudta kedvét szegni az Eszperantó téren megrendezett III. Európa Nap résztvevőinek, közönségének. A népművészek és kézművesek utcája mellett új színfolt volt a civil szervezetek utcája, ahol a résztvevőknek még főzni is volt kedvük. A színpadon először a Holló együttes szórakoztatta a gyermekeket, majd már több száz néző előtt a Ghymes együttes lépett fel. Az eső elálltával egyre sokasodó közönség előtt ördögbotos és foot bag bemutató volt, majd a Kispöndöly, a Hétrét és a Pöndöly együttesek szórakoztatták a közönséget. (dg) Kozármisleny Janikovszky Éva születésének nyolcvanadik évfordulóját ünnepelték a nagyközség Általános Művelődési Központjában (ÁMK) a múlt pénteken. A tavaly elhunyt népszerű írónő nevét nem sokkal halála után vette fel a kozármislenyi intézmény. A gálaműsor mellett prózamondó versenyt és rajzpályázatot is tartottak az óvodásoknak és az iskolásoknak. A témák, amellyel nevezni lehetett, minden esetben kapcsolódtak Janikovszky Éva munkásságához. (bsa) BARANYAI TÜKÖR Sólyom elfogadja a Tubest meglepetések A csúcsot védő civilek körében a döbbenet az új pécsvárad - Pécs A köztársasági elnök a múlt szombati Bazsarózsa túra előtt a sajtó tudomására hozta: a NATO-lokátor Tubesre telepítése nincs ellenére. Balogh Zoltán Pécsváradon április 29-én, szombaton délelőtt nem az lepte meg a sajtó képviselőit, hogy a köztársasági elnök részt vesz a Bazsarózsa túrán, hiszen Sólyom László, személyes jelenlétével, már korábban is letette a voksát a Zengő mellett. Illetve: akkori megjelenésével érzékeltette, nem ért egyet azzal, hogy ide telepítsék a NATO-lokátort. Sólyom ezúttal mindenki számára váratlanul váltott irányt. Ugyanis a délelőtti mise után, a túra indítása előtt, nagy sajtóérdeklődés mellett azt mondta: számára elfogadható, hogy a Zengő helyett a Tubesen épüljön meg az eredetileg a Mecsek legmagasabb pontjára tervezett radarállomás. - Olyan alku volt, amely képviselhető - jelentette ki a köztársasági elnök, utalva ezzel arra, hogy konkrétumokról tárgyalt Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és a környezetvédelmi miniszterrel lokátorügyben. Pécs polgármestere, dr. Toller László a köztársasági elnök állásfoglalását lapunknak annyiban kommentálta: ha a köztársasági elnök ezt mondta, akkor jó. A honvédelmi tárca hétfői sajtóügyeletese, Kiss Dezső sem kívánt bővebben állást foglalni, megismételte: a Tubes csak egy helyszín a lehetségesek közül, amíg a vizsgálatok tartanak, és nincs döntés, nincs érdemben miről beszélni. Vincze Csilla, a Civilek a Mecsekért Mozgalom aktivistája azt fejtegette: nem tudja, milyen alku lehet a háttérben, mindenesetre megdöbbentette őket Sólyom László bejelentése. Különösen annak a tükrében, hogy még húsvétkor levelet küldtek a köztársasági elnöknek a Tubes védelmében, amire máig nem érkezett válasz. Sólyom László köztársasági elnököt mintegy háromszáz lelkes természetvédő kísérte fel a Zengőre a szombati pécsváradi Bazsarózsa túrán Sorra dőlnek az alap nélküli házak falai csapdában A vert falú épületeket egyszerűen elmossa a tavaszi eső ág Bő másfél hete, hogy a főutcára dőlt ki a hegyháti kisfalu, Ág egyik családi házának az oromfala. A lakói azóta is benne élnek, hiszen nincs hová menniük. Az eset nem egyedülálló: az utóbbi két hónapban három további ház tűzfala omlott le, számos többinél már be lehet látni, van, ahol a tenyér is befér. Mindez az elődök, illetve az időjárás számlájára írható. A hatvanházaság otthonait ugyanis egykor alap nélkül építették, vert fallal, így nem csoda, hogy az idő és a huzamos eső megtette a magáét. Baj a bajban, hogy a zsáktelepülésen a családok legfőbb bevétele általában a szociális segély. Szekeres Istvánné polgármester elkeseredett, mert a fentiekből következően saját pénz nincs sem a helyreállításra, sem a kármegelőzésre, úgyhogy egyelőre csak az „égiekben” bízik. Páva Zoltán komlói polgármester, a térség országgyűlési képviselője ismeri az ágiak gondját, de azt mondja: amíg nem biztos egy bizonyos államtitkári szék, addig nem lehet beszélni arról, hogy kaphat-e a falu támogatást az esélyegyenlőségi alapból. Lászlóné dr. Kovács Ilona megyei főjegyző segítségével tovább jutunk: a megyei területfejlesztési tanács munkatársa, Tóth Simon arra biztatja a falut, hogy ne adják fel, írják meg - nem reménytelen - kérelmüket a vis maior alapra. ■ Balogh Z. Nem ázik tovább a múzeum és a könyvtár gyűjteménye komló Rossz idő esetén a padlástérben áll a víz, a közgyűjtemények, a könyvállomány is gyakorta vannak veszélynek kitéve. Egy komolyabb beázás jelentős károkat okozhat mindkét gyűjteményben. A város évek óta igyekszik a bajt elhárítani, ám eddig a volt pártház, a jelenlegi Helytörténeti Múzeum és Városi Könyvtár tetőzetének felújítására nem volt fedezet. - A Pénzügyminisztérium a központi költségvetés tartalékkeretére pályázatot írt ki, melyből huszonötmillió forintot a napokban elnyertünk - közölte Páva Zoltán polgármester. - A pénz a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától érkezik hozzánk. A számítások szerint a beruházás harmincmillió körüli összegbe kerül, ezért, mivel testületi döntés nélkül volt lehetőségem a pénzügyi tárcához pályázni, az önkormányzat utólag, májusi ülésén fogadja majd el a saját öszszeg előteremtésére vonatkozó előterjesztést. Az elodázhatatlan beruházás minden valószínűség szerint még a nyár folyamán megvalósul, a komlói városképet is meghatározó épületre új tetőzet kerül, de a vízelvezető csatornákat, ereszeket is felújítják, kicserélik. ■ D. G. DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2006. MÁJUS 2., KEDD megújult az ÓRIÁSKERÉK Az elmúlt évi felújítás után ismét használható a pécsi vidámpark kedvelt játéka. Az óriáskereket másfél méterrel magasabbra építették át, így jobb kilátás nyílik belőle, a fülkéket átfestették és biztonságosabbá tették. A tervek szerint egy mozgássérültek fogadására is alkalmas gondolát is elhelyeznek majd a játékon. Mégsem építenek parkolókat a várfal melletti füves sétányra Pécs Módosította az önkormányzat a 1,5 milliárdos világörökségi pályázat tartalmát, részben azért, mert a régészeti munkák a vártnál több pénzt emésztettek fel. A pályázatban a város - amely a Pécs-Sopianae Örökség Kht. partnerségével nyert - 38,5 millió önerőt biztosított az elmúlt évi költségvetése terhére. Az eredetileg jóváhagyott tartalmak között szerepelt a Cella Septichora bemutathatóvá tétele, a már látogatható sírkamrák színvonalának emelése, egy fogadóház kialakítása a Káptalan utca 4. szám alatt, az északi várfalsétány megújítása, a Civil Közösségek Háza felújítása, a barokk pa■ A sétány beépítése a menedzsment szerint túl nagy társadalmi ellenállásba ütközött volna vilán örökségturizmus szolgálatába állítása, továbbá gyalogosfelületek és a közvilágítás fejlesztése az érintett területen. Azt is vállalták, hogy 40 parkolót kialakítanak, amelyek a Civil Közösség Háza és a Cella Septichora szükséges parkolóigényét fedezik. A várakozóhelyek az Aradi vértanúk útján, a déli oldalon, a sétány területén lettek volna. A menedzsment javaslatára azonban a parkolókat mégsem itt, hanem a Lánc utcai rendelőintézet előtt alakítják ki. Ennek előnye, hogy kevesebbe kerülnek, a felszabaduló pénzt pedig az örökséghelyszínek helyreállítására fordíthatják. Hátránya viszont többek között az, hogy ez a beruházás nem segít azon a parkolóhiányon, ami a turisztikai szempontból legfontosabb helyszíneken jelentkezik. A Civil Közösségek Háza tetőtér-beépítésére nem pénzhiány, hanem statikai, illetve műemlékvédelmi okok miatt nem kerül sor, mondja Újvári Jenő, a kht. ügyvezető igazgatója. Az autóbuszos turisták számára a Barbakán-parkoló ajánlható úgy, hogy a buszok ott leteszik a látogatókat, majd hívásra később visszajönnek. ■ Cseh László Önként vállalták, hogy megtisztítják a Mecsek útjait PÉCS Partizánakcióra szánta el magát a pécsi Ösvény Alapítvány: megunva a mecseki sétautak környékén felgyűlt szemetet, a múlt szombaton tisztításra hívta az aktívistáit Ugyan a vártnál kevesebben járták az erdőt, de a Lászlópihenő környékét így is rendbe tették: csak onnan négy nagy zsák szemetet cipeltek el. A hulladékban a cipőtől a szőnyegig minden akadt. Csonka Donát, az alapítvány szóvivője júniusra ígéri a következő látványos megmozdulást. Úgy tervezik, hogy a mecseki szemétgyűjtés után, a Széchenyi téren, transzparensek alatt kupacolják fel a hulladékot, hogy így figyelmeztessenek a környezet védelmére. ■ B. Z.