Új Dunántúli Napló, 2006. december (17. évfolyam, 327-355. szám)
2006-12-01 / 327. szám
2 Az utolsó utáni ígéret nem tudni, megvan-e még az a hordó bor, amit négy esztendeje Csillag István szabad demokrata miniszter jelenlétében ajánlottak fel arra az eshetőségre a Bolyban összesereglett polgármesterek, ha megépül 2006-ig az új 6-os út. Ha meg is van, az alkalomra még kicsit őrizgetni kell, hiszen ma már tudjuk, legkorábban 2009-ben fejeződhet be a még igazából el sem kezdett beruházás. A települések vezetői anno azt is felajánlották, maguk gurítják el a hordót Budapestig az avatás napján. Nekik már nincs miért aggódniuk, hogy ne adj’ isten nem bírják erővel. Való igaz, azóta már Csillagnak sincs min idegeskednie, hiszen régen megbukott mint miniszter, csakúgy, mint útügyekben az ő ígéreteit is überelő főnöke, Medgyessy Péter. VEDEZNIE most legfeljebb Kóka Jánosnak, és persze Gyurcsánynak lenne oka, hiszen szintén nem voltak képesek (hogy „politikailag korrekt legyek”, korábban a fideszesek sem) megépíteni a Pécsnek és Baranyának régóta megjáró utat, de ők nem igazán ijedősek: lazán módosítják a sztrádákról szóló, maguk fogalmazta törvényt, és kitolják az átadás határidejét 2007-ről 2009-re, ha másért nem, hát azért, nehogy mulasztásos törvénysértésen érjék őket Mert azt talán ők sem gondolják komolyan, hogy 2009-re valóban meglesz az ÚS A szakértők szerint ez maga lenne a csoda, mert az addig hátralévő két évből csaknem egyet elvisz a közbeszerzési eljárás, így valójában csak egy év marad a munkákra. Aztán pedig máris itt a nyakunkon a 2010- es EKF - ha azzal amúgy még minden rendben is lenne, egyszerűen közröhej tárgya lenne a város, ha addigra sem lehetne normális úton Pécsre utazni. Ha másért nem, már csak ezért is illene betartani a valóban utolsó utáni, de így sem komolyan vehető ígéretet BARANYAI TÜKÖR DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2006. DECEMBER 1., PÉNTEK EKF: viharos egyezkedés pécsi közgyűlés Megvan a program építészeti igazgatója Pécs Hosszú, vitákkal tarkított közgyűlést tartott tegnap a város. A legizgalmasabb kérdések a kilenc, a kulturális főváros programmal kapcsolatos napirendi pont körül hangzottak el. Cseh László A korábbi háromnál lényegesen jobb EKF irányítási struktúrát sikerült kialakítani a városnak, állapította meg még az ellenzék is, de az eljárásmódot már minősíthetetlennek nevezte Gáspár Gabriella (Fidesz). Hiszen az érintett bizottságok csak az összevont bizottsági ülést megelőző napon kapták meg a kilenc határozati javaslatot, így alaposan senki sem tudta azokat áttanulmányozni. A frakcióvezetők értekezletére pedig sem a polgármester, sem az alpolgármester nem ment el, így az teljes kudarcba fulladt, magyarázta Révész Mária (Fidesz) frakcióvezető. Ugyancsak értetlenségét fejezte ki az ellenzék a város és a minisztérium között kötendő, 3,6 milliárdot eredményező együttműködési megállapodással kapcsolatban. Az ugyanis az elvileg nagy szabadsággal bíró art direktort az Európa Centrum Kht. „művészeti igazgatója” néven szerepelteti, aki ráadásul a kulturális miniszter részére elfogadásra át kell hogy adja a kulturális programokhoz kapcsolódó tervét A miniszter hatvan napon belül hoz döntést arról, mely programokat részesíti támogatásban: „a mindenkori költségvetési törvényben biztosított források függvényében”. Mindez pedig igencsak komoly korlátozást jelent, érvelt az ellenzék. Gonda Tibor alpolgármester szerint nincs ok aggodalomra, eddig a kormány valamennyi ígéretét betartotta, feltehetően így lesz ez a jövőben is. Tasnádi Péter polgármester pedig úgy vélekedett, hogy a miniszternek jogában áll ellenőrizni, miként használják fel az általa adott keretet A közgyűlés érvénytelenítette a korábbi, művészeti igazgatói posztra kiírt pályázatot, bár Gáspár Gabriella megjegyezte, hogy ez a döntés úgy születik, hogy a pályamunkákat mindössze két kormánypárti és két ellenzéki képviselő olvasta, következésképpen képviselőtársai nem tudhatják, miről szavaznak. Az építész igazgatót viszont negyven igen szavazattal, egyhangúlag megválasztották, ami üde kivételként, élénk tapsot váltott ki a sorokban. ■ Egyedül a szabad demokraták mondták három nappal a választások előtt, hogy ki kell nevezni a művészeti igazgatót, a Fidesz ennek egyáltalán nem volt élharcosa. A közgyűlésen nem feltétlenül bizottsági munkát kellene végezni csak azért, mert az előterjesztések teljesen előkészítetlenek, ez minősíthetetlen eljárásmód. Gáspár Gabriella (Fidesz) Gonda Tibor MSZP Révész Mária (Fidesz) Bretter Zoltán (SZDSZ) -Nem csak a 35 milliárdos beruházások a fontosak, hanem az is, hogy miként vonzanak majd egyéb beruházókat, hiszen a versenyképesség a legfontosabb. Nem dicsérem meg azt, aki a város részéről tárgyalt, de megdicsérem azt, aki a minisztérium részéről tárgyalt, mert az ő érdekeik érvényesülnek a szerződésben. Három dolog kell: pénz, pénz és pénz RÉVÉSZ MÁRIA szerint a kormányzó pártok értelmezésében az egész EKF-projekt nem szól másról, mint a pénzről. Ezt az állítást Gonda Tibor visszautasította, hiszen minden szabályos közbeszerzési eljárás keretében zajlik majd, érvelt. Tasnádi Péter polgármester szerint elképzelhető, hogy a képviselő asszonyt a pénz mozgatja, de az EKF feladatokról és fejlesztésekről szól. AZ EREDETI ELKÉPZELÉSHEZ KÉPEST máris csökkentették az építész igazgató juttatását, 900 ezer forint plusz áfa lesz a fizetése havonta. Ellenzéki aggodalmakra Gonda Tibor elmondta, hogy szponzorpénzek kérdésében nincs ok félelemre. A Nemzeti Kulturális Alap kétszer 500 milliót ígért, az Uniótól 400 millió várható, egy cég 100-150 milliót adna, vagyis összejönni látszik az elvárt 2,5 milliárd. Az idő nagy úr, olykor gátat szab az ésszerűségnek a beruházások szoros határidejével kapcsolatban Bretter Zoltán (SZDSZ) arra figyelmeztette az ellenzéket, hogy nem lehet úgy tenni, mintha nem múlt volna el másfél év, tudomásul kell venni az ez idő alatt elmulasztottakat, bármennyire is fájdalmas. Tasnádi Péter polgármester is hivatkozott az idő szorítására: nem írható ki még meghívásos pályázat sem a művészeti igazgatói munkakörre, miként azt Kővári János (ÖPE) javasolta. S bár egyetértett Páva Zsolt (FIDESZ) álláspontjával, hogy az EKF projektjeinek jogi minőségbiztosítására jobb lenne pécsi ügyvédi irodát felkérni, az idő azt diktálja, hogy azt egy fővárosi ügyvéd végezze el, 20 millió körüli összegért. Idő már arra sincs, hogy a Nagy Kiállítóteret más helyszínre képzeljék el, bár aggályos hatósági jóváhagyása. Tolvajt fogott a házában, ezért pórul járt testi sértés Ritka, amikor a bűnelkövető vádolja meg az őt tetten érőt Pécs Még szeptember elején a saját otthona alagsorában ért tetten egy besurranó tolvajt a pécsi K. úr. Az illető röviddel előtte még a kőműveseknek segédkezett a ház körül, majd két nővel letelepedett a közeli bolt előtt. Valószínűleg ott várt az alkalmas pillanatra, majd becsöngetett, és amikor nem látott mozgást, lépett. A tolvaj már kifelé igyekezett volna egy új, 130 ezer forintot érő motoros fűrésszel, de K. úr elcsípte a grabancát az udvaron. Vagy tíz percen át dulakodtak, a „bandita” - ahogy K. úr fogalmaz - ütött, rúgott, harapott, amikor vissza akarta tartani, persze ő sem maradt tétlen, mondja. Végül is kijött két rendőrjárőr, mint kiderült, a tolvaj nőismerősének a hívására. Hogy mit mondhatott a telefonba, nem tudni, a lényeg: a „banditával” együtt őt is bevitték a kapitányságra. Négy órát töltött bent, mire kikerült, közben, mint állítja, az egyenruhások gyanúsítottként kezelték. K. úr nem tartott igényt arra, hogy orvosi látlelet készüljön a sérüléseiről, a tolvajt viszont elvitték az ügyeletes kórházba. A doktor akkor 8 napon belül gyógyuló sérüléseket állapított meg. A fordulat az egy hónappal későbbi szembesítéskor következett be. Ekkor a tolvaj egy másik látleletet mutatott be, és azt állította, K. úr egy vasrúddal eltörte két bordáját. A fogás bejött, K. úr aktája már az ügyészségen van, súlyos testi sértés gyanújával. A Pécsi Rendőrkapitányság munkatársa azt mondja: a tettes visszatartható a helyszínen, de annál súlyosabb erőszakot, mint amit ő követ el, nem szabad alkalmazni vele szemben. A pofonra egy gyomorütés még elmegy, de karóval már nem szabad válaszolni. Amúgy igencsak ritka, amikor a bűnöző feljelenti az őt tetten érőt. A „bandita” nyilván képzett lehet a téren, hogy mivel mit érhet el - hiszen többszörösen büntetett előéletű. ■ Balogh Z. Ezt a fűrésztvédte” a pécsi K. úr HÍREK A ZIG Baranya őszi nagytakarítás mottóval szemétgyűjtést szervezett holnapra a Mecsek déli oldalára a pécsi Katonabogarak Hegyikerékpáros Egyesület. A Tettye, a Mandulás, a Nagy-Tubes és a tv-torony területén gyűjtik majd a szemetet. Arra kérnek mindenkit, aki csatlakozna hozzájuk, hogy szemeteszsákot és gumikesztyűt hozzon magával. (bsa) Bogád MEGTERVEZTETI AZ ÖNKORMÁNYZAT a település nyugati buszmegállóit, közölte Pfeffer József polgármester. A harmadik buszmegállópár igénye évekkel ezelőtt vetődött fel, tervek azonban eddig még nem készültek a kivitelezésre. A két megálló tervezési költsége 192 ezer forint. (bsa) Hosszúhetény illegális szemétlerakót számoltak fel a Kelet-Mecsek tájvédelmi körzetben, a 6-os út mellett, a völgyhidak közelében, az apátvarasdi elágazásnál a Mecsek Rally szervezőbizottsága és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság segítségével a napokban. Nem sokkal korábban szintén ők Hosszúhetény és Püspökszentlászló környékén tartottak szemétgyűjtési akciót, amelyhez a helyiek is csatlakoztak. (bsa) Az idősebbeket is várja az Ifjúsági Információs Iroda szigetvár A várossal kötött közművelődési megállapodás keretében sikeresen működteti a Vigadó épületét a Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület. A szervezet által az épületben létrehozott Ifjúsági Információs Irodában 13 számítógép, nyomtatók és fénymásolók állnak a lakossági ügyfelek rendelkezésére. Használatuk elsősorban a 30 év alatti generáció tagjaira vár, de nem zárják ki az idősebb korosztály fogadását sem. Az irodát havonta ezernél is több betérő keresi fel. Az érdeklődők az aktuális kulturális és közművelődési programok mellett álláslehetőségekről, pályázati kiírásokról tájékozódhatnak. ■ K. E. Három-négy műszakban 7500 ember dolgozik Pécs Novemberben 7540 fővel tetőzött az Elcoteq dolgozói létszáma. Az Elcoteq gyárhálózatban is rekordnak számító létszámmal kimagaslóan a legnagyobb foglalkoztató a megyében a finn társaság. Mint dr. Krippl Zoltán jogi és kommunikációs ügyekért felelős igazgatótól megtudtuk, a cég jelenleg csak a távozók pótlására vesz fel új dolgozót betanított termelői munkakörbe. Továbbra is folyamatos a mérnökök, jól képzett műszerész szakemberek, technikusok felvétele. Újdonság a cég életében, hogy a megnövekedett megrendelésállomány teljesítése érdekében a Finn és Szilva utcai, valamint az idén becsatlakozó cserkúti gyár mellett átmenetileg a pellérdi raktár egy részében is termelőmunkát végeznek. A karácsony előtti, december 20-ig tartó csúcsidőszakban három, illetve négy műszakban folyik a termelés a cég gyáraiban. Mobiltelefonok, telekommunikációs hálózati rendszerek, illetve azokhoz csatlakozó egységek, digitális tvkészülékek jelfogó és átalakító egységei, illetőleg autóba kerülő elektronikus vezérlőegységek készülnek Pécsett. ■ K. E. ■ A Pro Communitate díjjal járó egymillió forintot a Pannon Filharmonikusoknak ajánlotta fel a cég