Új Dunántúli Napló, 2007. május (18. évfolyam, 118-146. szám)
2007-05-02 / 118. szám
2 Többletórák haladóknak szeptembertől takarékossági megfontolásokból iskolaközpontokat alakít ki a pécsi önkormányzat. Ugyancsak gazdasági okok miatt kétszázmillió forintot elvon, amit eddig a többletórák megtartására biztosított. A többletórákat aztán tervei szerint a 2008-ban kezdődő tanévben megint finanszírozná, az egy év kiesés viszont megmagyarázhatatlan és értelmetlen az EKF felvezető évében, amely éppen a tanulás és tanítás jegyében zajlik/ a napokban levelet írt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Pécs város polgármesterének, alpolgármestereinek és frakcióvezetőinek, azt kérik az érdekegyeztető fórum, a két pedagógus szakszervezet, a tanárok és a szülők nevében, hogy a közgyűlés most csütörtökön, az idei költségvetési rendelet módosításánál vegye figyelembe véleményüket. Tegye lehetővé a többletóraszámokat folyamatosan, idén szeptembertől is, ellenkező esetben szakmai és gazdasági szempontból irracionális helyzet áll elő: lehetetlenné válik, hogy idegen nyelvi, számítástechnikai és egyéb csoportbontásokra, a már bevezetett második idegen nyelv további tanítására, emelt óraszámú úszásoktatásra elegendő óraszám és elegendő pedagógus álljon rendelkezésre. Ha szeptembertől elbocsátják azokat a pedagógusokat, akik eddig a többletórákat biztosították, 2008-tól egészen biztosan hiányozni fognak, ha egyáltalán komolyan vehető, hogy az önkormányzat egy tanév kihagyása után újból vissza kívánja állítani a korábbi rendszert, ha mégsem, akkor könnyen előfordulhat, hogy Pécsett a minőségromlás a tanításban elkerülhetetlenné válik, s ezzel nem mást gyengítünk, mint a jövő alapját. 4* KVI CSERI LÁSZLÓ BARANYAI TÜKÖR DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2007. MÁJUS 2., SZERDA Csak ígérte a fizetős melót csalás Közel hetven ember dőlt be az egyszerű hirdetésnek siklós-pécs Vádemelési javaslattal zárták le a nyomozást egy férfi ügyében, aki a gyanú szerint pénzért cserébe külföldi munkát ígért, ám állást senkinek sem szerzett. Máté Balázs A napokban vádemelési javaslattal zárt le egy két esztendővel ezelőtt, üzletszerűen elkövetett csalás gyanúja miatt indult nyomozást a Siklósi Városi Rendőrkapitányság. Bális Eszter, a megyei rendőrfőkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy egy reklámokra szakosodott, Budapesten bejegyzett betéti társaság 2005-ben Baranyában is megjelenő napilapokban, hirdetési újságokban külföldi munkára keresett jelentkezőket. A csalogató ajánlatok szerint nem számított akadálynak a szakképzetlenség, a nyelvtudás hiánya - de szakmunkások, például villanyszerelők érdeklődését is várták a jól fizető álláshelyekre. A hirdetésben megjelölt célország általában Ausztria volt Az érdeklődők egy telefonszámot hívhattak, ahol közölték, a munkahely megszerzésének előfeltétele az öt-, esetenként hatezer forintos regisztrációs díj befizetése, amit egy megadott postafiókra kellett csekken elküldeni. Ezután az állásra vágyóknak nem kellett mást tenniük, mint várniuk, ám az ígéretekből nem lett semmi. Az egyik siklósi jelentkező azután elunta a hiábavalónak bizonyult reménykedést, és feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozás során kiderült, hogy Baranyában, és az ország más megyéiben összesen hatvannyolc embert károsítottak meg ilyen módon. A rendőrség szerint bebizonyosodott az is, hogy a betéti társaság meg sem kísérelte a jelentkezőket álláshoz juttatni, sőt, ilyen tevékenységre semmiféle engedéllyel nem rendelkezett. Az üzletszerűen elkövetett csalással egy budapesti férfit gyanúsítanak, aki szabadlábon védekezhet. Külföldi munkavállalási ügyekben járatosak szerint az ilyen és ehhez hasonló hirdetésekben gyanút keltőek lehetnek a meglehetősen laza feltételek: ugyan előfordulhat, hogy szakképzettség nélkül is van mód a külföldi elhelyezkedésre, azonban a használható nyelvtudás szinte mindenütt feltétel - az pedig, hogy a kettő közül egyiket se kössék ki, szinte elképzelhetetlen. A megbízható munkaerő-közvetítők ritkán keresnek szakképzetlen, nyelvet sem beszélő embereket. A kettő közül valamelyik általában követelmény Gyakori az ítéletekben a felfüggesztett büntetés A csalás mindig szigorúbb megítélés alá esik, ha üzletszerűen követik el, vagyis az ügynek sok károsultja van. Ebben az esetben a tett bűntettnek minősül, és a legsúlyosabb ítélet akár öt évre szóló szabadságvesztés is lehet, ha az is bebizonyosodik, hogy a csalás elkövetője nagyobb kárt okozott Ugyanakkor az ilyen jellegű ügyekben az ítéletek szembeötlő szórást mutatnak: többmilliárdos kárértékben elkövetett, csalási ügy vádlottjait - például az Ybl Bank egykori vezetőit, vagy az Agrobank volt vezérét - kettő-négy évre ítélték, az ennél kisebb súlyú ügyekben sokszor ennél jóval enyhébb, néhány hónapos börtön vagy felfüggesztett szabadságvesztés a büntetés. A gyakorlat azt mutatja, enyhébb ítéletek születnek akkor is, ha a csalás és a határozat kihirdetése között hoszszabb idő telik el Hagyományteremtő térzene, a hosszú hétvégére elkészült Pécsett az Ágoston tér új díszburkolata. A megújult teret a pécsiek térzenével vehették birtokukba, első alkalommal az Ércbányász fúvószenekar lépett fel, Szabó Ferenc karnagy vezényletével. A tervek szerint vasárnap délelőttönként rendszeresen bemutatkoznak majd a baranyai zenekarok a bányászemlékmű szomszédságában. Engedély és bejelentés nélkül már Hollandiában is AZ UNIÓ RÉGI TAGÁLLAMAI közül már Hollandia is megnyitotta munkaerőpiacát a magyarok előtt Ezzel a döntéssel immár kilencre - Hollandia mellett Nagy- Britannia, Írország, Svédország, Spanyolország,Portugália, Finnország, Görögország, Izland - emelkedett azoknak a tagállamoknak a száma, amelyekben engedély- és bejelentési kötelezettség nélkül vállalhatnak munkát a Magyarországról érkezők. Továbbra is érvényben vannak a korlátozások ugyanakkor Ausztriában, Liechtensteinben, Németországban és Olaszországban. Itt csak engedély birtokában vállalhatnak munkát az újonnan csatlakozott államok polgárai Ausztria Burgenland tartományába hat hónapra szóló munkavállalási engedélyt kaphatnak az ingázók, azonban csak azok, akik Vas, Zala vagy Győr-Moson- Sopron megyében laknak. óta MINDEN ÉVBEN szánnak egy napot arra a helybéliek, hogy a horgász- és a vadásztársasággal közösen átfésüljék a falut és környékét, s összegyűjtsék a szemetet. A napokban újra sor került erre az akcióra, ám a tavalyi harminc helyett ezúttal csupán hat zsákkal sikerült összegyűjteni. Ha tiszta a falu, mondják, levesebben szemetelnek. (d) Bogád TÍZ MAGAS KŐRIST és négy gömbfát ültettek ki társadalmi munkában a Föld Napja alkalmától a bogádiak. A kőrisek a tavaly kivágott nyárfák helyére kerültek a sportpályán. A résztvevők több mint fele gyermek volt. Az akció során a Béla teret is rendbe tették a játszótérrel együtt. (bsi) MoháCS A BÉDÁBAN TÁJOLHATÓ, nemrég elkészült úgynevezett lábasház tiltáson át való megközelítésért - a környezetvédelmi igazgatóság döntése nyomán - ezentúl útdíjat kell szetniük az oda igyekvőknek. A személykocsik áta napi kétszáz, míg az autóbuszok ezer forint elenében használhatják az utat. A díjat a városházái, a Tourinform-irodában lehet befizetni. (mb) Mély fájdalommal adatjuk mindazokkal, akik imerték és szerették, hogy AUTH JÁNOSNÉ sz.: Amreináira életének 67 évébeniratlanul elhunyt temetése 207. május 3-án 16.00 órakor lsz a mecseknádasdi alsó temetőben. A gyászló család Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagymama és dédi. ÖZV. PELCZJAKABNÉ sz.: Grátz Borbála 79 éves korában hosszan tartó betegségben csendesen elhunyt. Temetőe 2007. május 3-án, csütörtökön 15.00 órakor lesz az edesmecskei temetőben. Elitte gyászmise. A gyászoló család Elérhetőbbek az intim szakrendelések beutaló nélkül A személyiségi jogok miatt tárult ki egyes rendelők ajtaja Baranya Még kevesen tudják, hogy áprilistól néhány szakrendelésre beutaló nélkül is be lehet kopogni, méghozzá dupla vizitdíj megfizetése nélkül. A megyében is szembeszökően megcsappant néhány szakorvosi rendelő forgalma. Főleg azoké, ahová egyes, intimnek mondott betegségek miatt amúgy sem lép be egykönnyen az ember. Az új rendszerben mégis arra van ítélve, hogy előbb mesélje el a gondját a családorvosának, kérjen tőle beutalót, s csak aztán mehet be a szakrendelőbe. Különben dupla vizitdíjat kellene fizetnie. Dr. Fodor László, a Pécsi Egyesített Egészségügyi Intézmények megbízott főigazgatója, aki az intézet pszichiátriai szakrendelésén dolgozik, a saját szakmájában is érzékelte, hogy kevesebben kopogtatnak az ajtón, miközben nyilvánvalóan nem lett hirtelenjében kevesebb a lelki panaszokkal élő. Nem egyedi jelenségről van szó: az ország sok szakrendelőjében és ambulanciáján hasonló a helyzet, ahol az intimszférába tartozó betegségcsoportokkal foglalkoznak. Ezek sorába tartozhatnak a nemi betegségek, az urológiai problémák, netán a szenvedélybetegségek, amelyeket inkább titokban tartanának az érintettek. Dr. Fodor László szerint éppen ezért módosult április 1-jétől a minisztériumi rendelkezés. A bőrgyógyászat, az urológia, az onkológiai nőgyógyászat, a bőrgyógyászat, a pszichiátria, az addiktológia, a sebészet és a fülorr-gégészet szakrendelései, illetve klinikai ambulanciái beutaló nélkül is kötelesek fogadni a betegeket. A betérőnek nem kell emelt vizitdíjat fizetnie, tehát hatszáz forint helyett elég a háromszáz ahhoz, hogy valaki szakorvos elé kerüljön. A szakember szerint ez még nem köztudott, hiszen sok változás érte a hazai egészségügyet, s olykor már az is jó, ha az emberek - és az orvosok - az alapinformációkkal tisztában vannak. Kozma Ferenc Az urológia elhagyta a Munkácsy utcát AZ ELMÚLT HÉT VÉGÉN adták át a Egyesített Egszségügy Intézmények (EEI) ú, urológiai járóbetei szakrendelőét Pécsett, az Irgalmasok utcáit 3-ban. Ez is azokhoz a rendeőintézetekhez tartozik, amelyekbe közvetlenül az ucáról, beutas nélkül be lehet menni Amint azt a szakrendelést irányító dr. Fábos Zoltán úgvezető igazgató lapunknak elmondta, a Munkácsy Mihály ucai rendelőintézetből költöztek, az egykori sebészeti klinika helyére annak a szándéknak a jegyében, hogy a Munkácsyt az EEI mielőbb elhagyja