Új Dunántúli Napló, 2007. október (18. évfolyam, 268-297. szám)
2007-10-01 / 268. szám
2 j^^^^°^M§1Kg^WW9B8«W8aaM388^^8^ea8W6ÍB»88fflOtBni«IIBWIIWOOOC]CCOS: Családtagok és karrierek A TRANSPARENCY INTERNATIONAL a napokban tette közzé éves korrupciós listáját, amelyen Magyarország a 39-40. helyen áll. Komoly eredmény, hiszen 2004-ben még csak a 42. helyet foglaltuk el, fejlődésünk tehát egyértelmű, ha nem is rohamléptű. Legáltalánosabb definíció szerint a korrupció közhatalommal való visszaélést jelent privát haszonszerzés céljából, s ebbe a körbe tartozik az a sajátos jelenség is, amikor a hatalom birtokosa családját részesíti előnyben. TERMÉSZETESEN NINCS könnyű helyzetben egy polgármester akkor, amikor olyan ügyben kell döntést hoznia, amelynek valamilyen módon részese saját lánya is. Választania kell: vagy a népharag zúdul rá, amiért kiváltságban részesíti, vagy otthon vár rá családi perpatvar. Mivel a törvény nem csak megrögzött agglegények és aggszüzők számára biztosítja a lehetőséget a politikai karrier befutásához, ilyen helyzetek bármikor bekövetkezhetnek. TASNÁDI PÉTER POLGÁRMESTERT is megkísértette a sors, olyan légkörben kellett döntést hoznia, amelyet átszövik mind a Gyurcsány-, mind az Orbán-kormány idejéből megismert családtag-karriertörténetek. Emlékezzünk csak például Torgyán feleségére, fiára és számos rokonára, Mikola öccsére, Szilvásy két testvérére: kinevezésekre, kitüntetésekre, jutalmakra. TASNÁDI DÖNTÉSE politikai szemponból korrekt, lánya nézőpontjából igazságtalan. Azt pedig csak remélni tudjuk, hogy a polgármester minden döntése ebben a szellemben fogant, következésképpen szakmai megfontolások alapján mérlegelt, és nem részesítette előnyben sem barátait, sem ismerőseit. Megkezdődött a nemzetközi filmfesztivál Pécs Ünnepélyes keretek közt kezdődött meg tegnap délután a MOVEAST Nemzetközi Filmfesztivál, amelyet eddig Pécsi Nemzetközi Filmünnepként ismert a közönség. A rendezvény célja, hogy a kelet-közép európai régió elsőfilmes rendezői filmalkotásainak színvonalas bemutatkozási környezetet biztosítson. 2007-től kezdve Európában egyedülálló módon egy évben egyszer a régió valamennyi, a fesztivált megelőző évben készült friss nagyjátékfilmje megtekinthető lesz itt, így egy rendezvényen tekinthetők meg azok a filmek, amelyeket egyébként hosszas utánajárások árán lehetne csak megismerni. ■ Cs. L. B ARANYAS TÜKÖRr -rischi , . mm mm.DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2007. OKTÓBER 1.f HÉTFŐ „Azt hittem, meghalok" Moldova Két nap után hazament, mert senki nem segített neki Sellye Riportkönyvet szeretett volna írni Moldova György az Ormánságról. A több hónapra tervezett munka azonban csupán két napig tartott. Az író szerint teljesen magára hagyták. Cseri László Moldova György Kossuth-díjas író munkásságának jelentős részét teszik ki a riportkönyvek, olyan közismert munkái születtek ebben a műfajban, mint a Tisztelet Komlónak, Akit a mozdony füstje megcsapott, A szent tehén, Az Őrség panasza, a Ki ölte meg a Holttengert? vagy A Balaton elrablása. Az író úgy gondolta, hogy ideje volna az Ormánságról is írnia egy kötetet, ehhez azonban segítségre volt szüksége. Többen is munkálkodtak azon, hogy a kötethez szükséges anyagfelvétel körülményeit megteremtsék, s végül az író Gráf József földművelésügyi miniszter ajánlásával megérkezett Sellyére. Régi tervem megvalósításához hónapokkal előbb megkezd■ „Nem voltak kielégíthetetlen igényeim, akár busszal vagy gyalog is nekivágtam volna a vidéknek” Nem az előkészületeket- meséli az író. - Úgy gondoltam, hogy hónapokra leköltözöm Sellyére, és onnét kiindulva beutazom az’ Ormánságot. Kértem, hogy adjanak mellém valakit, főleg az időszak elején, aki kalauzolni tud. Anyagi kérdések nem merültek fel, szállást kaptam a helyi szakiskolában. Moldova Györgyöt Nagy Attila polgármester várta az állomáson, elkísérte az iskola vendégszobájába. Nem volt befűtve, panaszolja az író, pedig aznap igen hűvös volt, és a szobában fázott, de ez véleménye szerint még elfogadható, apró hiányosságként értelmezhető. Másnap azonban kiderült, teszi hozzá, hogy semmi sem volt előkészítve. Pedig, hangsúlyozza, nem voltak kielégíthetetlen igényei, akár busszal vagy gyalog is nekivágott volna a vidéknek, ha ebben valaki segítségére van. De csupán rögtönzésekkel szembesült. Azt mondta neki a polgármester, hogy menjenek be az állatorvoshoz, aki viszont csak a következő héten ért rá, később kiderült, hogy a falugazdász sem tud időt szakítani rá. - A falugazdász nem ért rá, ezért a polgármester elvitt az idősek klubjába. Nővérek és öregasszonyok kínlódtak ott velem, ötvenéves rutinom kellett ahhoz, hogy a másfél órás beszélgetést végül szakmai bravúrnak könyvelhettem el, de egyáltalán nem voltam ettől boldog. Visszamentem az iskolába, ahol ígéretet kaptam, hogy fél négyre az igazgatóhelyettes érkezik, de több mint egy órát késett, majd közölte, hogy a kukoricásból jött, csupa por a haja, inkább máskor visszajön. Késő délután már nem tudtam, mit csináljak, végigmentem a város főutcáján, de még a kocsmákban sem találtam senkit, beláttam, értelmetlen ott maradnom, hiszen a következő hétre sem ígértek semmit. Éjszaka idegrohamot kaptam, azt hittem, meghalok. Gatyára vetkőztem, kimentem az udvarra, ott ültem három órát. ■ „Éjszaka idegrohamot kaptam, azt hittem, meghalok. Gatyára vetkőztem, kimentem az udvarra” Reggel aztán megérkezett a polgármester, Moldova György pedig közölte vele, hogy hazautazik, mert nincs megelégedve a fogadtatással. Tizennyolc riportkönyvet írt eddig, magyarázta a polgármesternek, s mindig akadt valaki, aki segített. Most azonban fel kell adnia tervét, és hazautazik. - Sajnálom, hogy így történt - magyarázza pedig alaposan felkészültem az Ormánságból. Jellemző, hogy ottani magányomban kértem Ormánsággal kapcsolatos könyveket. Kettőt is küldött nekem a könyvtárosnő. Móricz Pillangóját és az Árvácskát. Bár e műveknek semmi közük az Ormánsághoz, rá nem haragszom. Azt azért hozzáteszem, hogy amikor Nyíregyházára mentem, akkor a megyei közgyűlés elnökhelyettese segített, mindent biztosított a munkámhoz, amit csak kívántam. Pedig ő MDF- es volt - hangsúlyozza a közismerten baloldali író. Egyelőre nem tudni, sikerül-e kiengesztelni Moldova Györgyöt A polgármester kiengesztelné az elmenekült írót nagy attila, Sellye polgármestere nagyon sajnálja, hogy ilyen balszerencsésen alakultak a dolgok az íróval kapcsolatban. Pedig igyekeztek mindent megadni számára, hiszen biztosítottak szállást, étkezést ott, ahol a város vezetése is étkezni szokott, de Moldova kijelentette: ott akkor sem eszik, ha az élete múlik rajta. Gráf József ajánlását maga a polgármester járta ki a miniszternél, két ízben is beszélt vele erről Az első napon azért nem tudott Moldovaival lenni, magyarázza Nagy Attila, mert egy olyan önkormányzati ülésen vett részt, amelynek előadója volt Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is. Az ülésen való jelenlét pedig a polgármester és a település számára is igen nagy fontossággal bírt Hazautazása után pedig felvette a kapcsolatot az íróval azzal a szándékkal, hogy újra megpróbálják elindítani a folyamatot, amely a riportkötet megszületéséhez vezet Nagy Attila reméli, hogy sikerül ezen a szerencsétlenül induló történeten alakítani, s Moldova Györgyöt valahogyan kiengesztelni. Valósághű szimulátor. A Dunántúlon egyedüliként az Autós Kft.-nél találkozhatunk személygépkocsis szimulátorral, amely segíti a gépjárművezetők, szakemberek felkészítését. A berendezés valós közlekedési helyzeteket tár elénk, akár egy balesetet is átélhetünk. Az utólagos kiértékelés segíthet a közlekedési morál javításában. A szimulátornak a járművezetési képzésben is nagy hasznát vehetik a tanulók a Pécs több száz résztvevő jelenlétében zajlott le szombaton a Siketek Világnapja alkalmából megszervezett baranyai találkozó, amelyen előadások, színes műsorok fogadták a vendégeket (b) Tótszentgyörgy beiskolázási segélyt kaptak az általános iskolások. Tizenhat diák iskolakezdését segítették füzetcsomaggal, tankönyvtámogatással. A középiskolások között a napokban osztották szét a fejenként ötezer forintot. A 118 ezer forintos támogatást önkormányzati pénzből, és a cigány kisebbségi önkormányzat által felajánlott ötvenezer forintból teremtették elő. (bér) Egy „sólyom” és sok „veréb” a baksai légtérben BAKSA Mint arról korábban hírt adtunk, a testület feloszlását kezdeményezte a képviselőt többsége, mert elégedetlenek a polgármester tevékenységével. Egy ideig azonban nem sikerült ebben a kérdéskörben rendkívüli ülést megszervezniük, mert vagy a polgármester nem vette figyelembe kérésüket, vagy külföldi elfoglaltsága miatt hiányzott az a képviselő, akinek a szavazata nélkül patthelyzet alakulhatott volna ki. A napokban azonban rendes ülésen javasolták a képviselők a feloszlás napirendi pontba való felvételét, és a polgármesteren kívül valamennyien igennel szavaztak, így időközi választásra kerül sor, amelyet minden valószínűség szerint november végén, december elején tartanak majd meg. A képviselők és a háziorvosként is a településen tevékenykedő polgármester közti konfliktus az orvosi rendelő eladásának ügyében csúcsosodott ki. A testület tagjai ugyanis nem értettek egyet azzal, hogy a polgármester megvásárolja a létesítményt. A polgármester lapunknak nemrégiben azt mondta: úgy gondolta korábban, hogy jó csapattal van dolga, amellyel együtt lehetne dolgozni. De nyilvánvaló, tette hozzá, hogy a verebek nem tudnak a sólyommal kötelékben repülni. ■ Cs. L. A KIES célja: történjen már valami Komlón! Komló Hiánypótlás céljával alapították meg tavaly a Komlói Ifjúságsegítő Egyesületet többségében ifjúságsegítő végzettségű fiatalok. A közhasznú szervezet tagjai azért döntöttek az egyesület létrehozásáról, mert úgy érezték, a városban nincsen megfelelő érdekképviselete és érdekvédelme a fiataloknak, nem is beszélve a programok hiányáról. Hideg Judit, az egyesület elnöke szerint azóta sokat javult a helyzet. - Nyáron korrepetálásban, felzárkóztatásban segítjük a fiatalokat, de fotóklubot, filmklubot és kerekasztal-beszélgetéseket is vezetünk. A programok egyre sikeresebbek, legutóbb, a II. Komlói Ifjúsági Napok rendezvényén több mint kétszáz fiatal vett részt, és a rendszeres összejöveteleinken is folyamatosan nő az érdeklődők száma. A sport- és szabadidős tevékenységek mellett megpróbáljuk felhívni a gyerekek figyelmét a drogfogyasztás veszélyeire és bűnmegelőzési oktatást is tartunk. Emellett tanfolyamokat és táboroztatást szervezünk, felméréseket végzünk, valamint megpróbáljuk javítani a fiatalok és a különböző szervezetek közti kommunikációt. Bár a taglétszámunk elég kicsi és egy emberre sok feladat jut, az önkormányzatnak, különböző cégeknek és a civil szervezeteknek köszönhetően eddig minden elképzelésünket sikerült megvalósítani. «Katus E.