Új Dunántúli Napló, 2007. november (18. évfolyam, 298-326. szám)
2007-11-02 / 298. szám
2 / ÍV * * I JEGYZET A puszta látszat már nem elég mindenképp hasznos a közgyűlés elé került szakértői anyag Pécs állapotáról és hosszú távú lehetőségeiről. Azt ugyan például mindenki tudhatta, aki egyszer tett már egy kört autóval Pécsett, hogy az utak siralmasak. Az sem meglepetés, hogy gyakorlatilag a rendszerváltozás óta alig települt ide termelőüzem. Az sem újdonság, hogy az idegenforgalom enyhén szólva sincs megtámogatva lehetőségekkel, nem megfelelőek a körülmények. De így egyben, egy szakértői anyagban, adatokkal, elemzéssel alátámasztva elgondolkodtató. AZ NAGYON FONTOS LENNE, hogy a városvezetés elfogadja: ez a valós helyzetkép. A jelek szerint ezt koalíciós és ellenzéki képviselők belátják. Jó lenne, mert innen lehetne továbblépni. A továbblépés persze nem egyszerű. Pécs elég mélyen van, a gyönyörű város vonzereje bizony megkopott. Toldozgatás-foltozgatás, látszattevékenység, felszínvakargatás nem lesz elég. Hogy egyszerűen megfogalmazzam: az utak jó részét már nem lehet, de nem is érdemes kátyúzni - új burkolat kell. Lehet, hogy irányváltás is szükséges: a multik helyett okos adópolitikával lehetne akár támogatni a kis- és középvállalkozásokat, ők öszszesen több embernek adnak kenyeret, mint a „nagyok”. Ezt persze egyszerű leírni - annál nehezebb megvalósítani. Tudom, de hogy mennyire nem éri meg látszatberuházásokkal, foltozgatással fenntartani a fejlődés illúzióját, arra jó példa van a tanulmányban. Azt írják - s így van -, hogy az Ágoston téren esőzések után nagy mennyiségű víz és hordalék marad, pedig A teret pár éve adták át, nagy csinnadratta közepette. a sík SZABOLCS BARANYAI TÜKÖR DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2007. NOVEMBER 2., PÉNTEK pogány-pécs Kedden kiengedték az előzetes letartóztatásból Toldi Zoltánt, a pogányi, megyei harmadosztályú focicsapat kapusát, akit emberöléssel gyanúsítottak. Máté Balázs Nyolc napot töltött bezárva előbb őrizetben a fogdában, majd előzetes letartóztatásban a pécsi börtönben Toldi Zoltán. A pécsi fiatalembert az egyik pogányi sörözőben két hete történt emberöléssel gyanúsították meg, ám azután, hogy a rendőrök hétfőn egy másik férfit őrizetbe vettek, az ügyészség kedden elrendelte a szabadon bocsátását , szabadulásáig azonban történt egy, s más. - Két hete szombaton Székelyszabarban játszottunk bajnoki mérkőzést - idézte fel emlékeit Toldi Zoltán, a megyei harmadosztályban szereplő pogányi focicsapat kapusa. - A döntetlenre végződött meccs után személykocsikkal indultunk haza. Egy volt játékostársunk pincebulijára voltunk hivatalosak, aki gyermeke születését ünnepelte, ezért Pécsett vásároltunk néhány dolgot, majd Pogányban betértünk a pálya melletti sörözőbe. ■ A kapus attól félt, hogy sosem derül ki, mi is az igazság Toldi Zoltán szerint akkor este, fél hét tájban közel negyvenen lehettek a helyiségben, köztük csapattársai, és néhány fiatalabb játékos is. Kezdetben semmiféle gond nem volt, békésen sörözgettek, beszélgettek. A kapus szerint ugyan megittak néhány sört, de nem voltak részegek, ő legalábbis biztosan nem. A hangulat akkor vált feszültté, amikor egy másik, számukra idegen társaság is megjelent a sörözőben. - Közülük az egyik hangoskodott, durván beszélt, és az egyik fiatal gyereket meg is rángatta - mondta Toldi Zoltán. - Ekkor én utóbbi védelmére keltem, dulakodni kezdtünk, több szék, asztal is felborult. Végül megnyugodtak a kedélyek, a férfi, aki egyébként nem a későbbi áldozat volt, kiment a kocsmából. Akkorra el is ment a kedvem a bulitól, mondtam is a többieknek, hogy én inkább nem megyek. Nem sokkal később berontott az ajtón az a férfi, akit később megszúrtak. Én a pultnál álltam, azt még láttam, hogy felkapott egy széket, és kitört a tömegverekedés. Valaki hátulról lenyomta a nyakamat, így fogalmam sincs, mi történt utána. Mikor minden elcsendesedett, arra lettem figyelmes, hogy a teraszon fekszik valaki. Vérzett, láttam, hogy nagy a baj, levettem a kabátomat, s mondtam a körülötte állóknak, tegyék a feje alá, de elzavartak. Azt mondták, tudják, hogy nem én voltam, de nem kérnek a segítségemből. Toldi Zoltán csak másnap értesült arról, hogy a teraszon fekvő, megszúrt férfi életét veszítette. Aznap tanúként, másnap már gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, és őrizetbe is vették. - Azt sem tudtam, hol vagyok, csak a zárkában eszméltem rá, mi történt velem - mondta a kapus. - A cellatársaktól tudtam, hogy azért, amivel gyanúsítanak, 10-15 évet, de akár életfogytig tartó büntetést is kaphatok, és iszonyúan féltem attól, hogy nem derül ki az igazság. Fogalmam sem volt, mit tehetnék, tehetetlennek éreztem magam. Éppen ezért hihetetlen megkönnyebbülést éreztem, amikor megtudtam az ügyvédemtől, hogy fordulat történt a nyomozásban, és így kikerülhetek - mondta végül a kapus, aki azt is megjegyezte, sosem felejti el, hogy családja mellett kiálltak érte a barátai, és a pogányi sportegyesület tagjai is. „Rettegtem a zárkámban" szabadon A meggyanúsított kapus állítja, nem is látta, mi történt Toldi Zoltán, azaz „Köpi” kedden kora délután lépett ki a Papnövelde utcai büntetés-végrehajtási intézet kapuján Gazdara falait a fődíj. A Dunántúli Napló hűséges előfizetői között lezajlott nyereményjátékunk fődíjának nyertese Lengyel László (középen) lett, akinek Joszifek Tamás, a Quaestor Utazási Iroda pécsi vezetője és Tóth Ákos, kiadónk munkatársa adta át a 260 000 forintos jutalmat. Nem mondtak igazat A rendőrség tájékoztatása szerint a múlt héten elölről kezdték az ügy elemzését, s előbb kiderült, hogy a tanúk - akik vallomása alapján őrizetbe vették a focistát - nem mondtak igazat, majd a gyanú a hétfőn elfogott, negyvennégy éves férfira terelődött Az orvos szakértői vizsgálat tisztázta azt is, hogy késsel, vagyis nem törött üveggel szúrták meg az áldozatot Dr. Visegrády Zoltán, Toldi Zoltán ügyvédje szerint az ügyészség mérlegelte az új fejleményeket, majd úgy döntött, hogy nem állnak fel ügyfelével szemben az előzetes letartóztatás feltételei, így gyakorlatilag azonnal elrendelték szabadlábra helyezését Babarc legutóbbi ülésükön a jövő esztendőre szóló költségvetési kilátásokról is tárgyaltak a képviselők. Vezérfonalként a biztonságos működés feltételeinek megteremtését tekintették, ami mellett várhatóan csak kisebb beruházásokra futhatja majd. Ezek sorában az intézmények fűtésének korszerűsítése, illetve egyes járdaszakaszok felújítása jöhet majd szóba. (mb) Geresdlak AZ egyik finn önkormányzati szövetség képviselői érkeznek hétfőn a faluba azzal a céllal, hogy szerződésben is rögzítsék az északi állam településeinek, és Geresdlak partnerségét. A látogatók természetesen felkeresik a faluban élő tizennyolc finn családot, valamint többek között a megyei önkormányzat vezetőivel is találkoznak. (mb) A megyei elnök összefogást kér a vasútvonalakért Baranya A vasúti szárnyvonalak megszüntetése kapcsán felhívást tett közzé Hargitai János, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, KDNP-s országgyűlési képviselő. A lapunkhoz is eljuttatott dokumentum arra kéri a szocialista országgyűlési képviselőket, a megyei képviselőket és az érintett települések polgármestereit, tegyenek együtt a vasútvonalak megtartásáért, s ezzel az ott élőknek adják meg az esélyt a megye vérkeringésébe való visszatérésre vagy megmaradásra. Az elnök emlékeztet rá: márciustól szünetel a forgalom a Pécsvárad-Bátaszék és a Középrigóc-Villány vonalon, a legújabb hírek alapján a szaktárca szerint nem indokolt a személyszállítás további fenntartása a Godisa-Komló, a Pécs-Pécsvárad és a Villány-Mohács vonalakon. A közgyűlési elnök indoklása szerint ez több szempontból is elfogadhatatlan, s közösen kell megakadályozni Baranya falvainak elnéptelenedését - ez ugyanis oda vezethet. ■ Ny. Sz. Szent Jánosra keresztelik a Csele Hotelt zarándokok Ötvenhárom szobával nyitják meg novemberben a létesítményt mohács November közepéig megnyílhat az átépített Dunaparti Csele Hotel. Wolf Gyula, a Pécsi Egyházmegye vagyonkezelője lapunknak elmondta, hogy az építkezés befejeződött, és már csak a belső műszaki utósimítások folynak, a megfelelő áramellátáson dolgoznak a szakemberek. Ezek után az okozhat majd fejtörést, hogy vajon hány év múlva térülnek meg a kivitelezési költségek. Hiszen nem volt olcsó a szálló átépítése, mivel nemcsak teljesen felújították, hanem emeletekkel és szobákkal bővítették, több szolgáltatással egészítették ki az egykori Duna-parti Csele Hotelt, amely nemcsak megújult külsővel, hanem új névvel, Szent János Hotelként fogadja majd a betérőket. Nepomuki Szent János a hajósok és az úton lévők védőszentje, akinek Mohácson meg■ A háromcsillagos színvonal mellett döntöttek, hogy ne szaladjonak el az árak a főként zarándokokat váró hotelben lehetősen nagy a kultusza, ráadásul a hoteltől pár lépésre áll a szent szobra is. Wolf Gyula szerint az építmény mindenki előtt nyitottan, ám főleg az egyházi zarándokturizmus szállásközpontja lesz, különösen a házai, máriakéméndi és a máriagyűdi zarándokhelyek bázisaként. Minősítését illetően három csillagot kap, hogy ne legyen túl drága. Ötvenhárom szobájához és száztíz ágyához wellnessrészleg, étterem, fodrászat, kozmetika, ajándéküzlet és két konferenciaterem is csatlakozik, minden szobában lesz internetelérhetőség, tetőtéri teraszáról pedig csodálatos kilátás nyílik a Dunára és a városra egyaránt. A vagyonkezelő mindehhez hozzátette, ha lesz a hotelnek nyeresége, valószínűleg sokféle egyházi célra használják majd. Mint arról beszámoltunk, 2004 júniusában döntöttek úgy a városatyák, hogy lemondanak a több éve üresen álló hotelről, illetve az elővásárlási jogról, és a megvásárlás lehetőségét átadják az egyháznak. A lerobbant hotel ára ugyanis százmillió forint lett volna. ■ Kozma Ferenc