Új Dunántúli Napló, 2008. szeptember (19. évfolyam, 239-268. szám)
2008-09-01 / 239. szám
2 JMMIMMMJKMBARANYAI TÜKÖR DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2008. SZEPTEMBER 1., HÉTFŐ JEGYZET Építési étlap: omlós házak AKIK AZ ÖNKORMÁNYZATTÓL korábban a komlói Hóvirág utca 1-be betették a lábukat, azt mondják, öt percig nem tudnának ott megmaradni, miközben a lakók évek óta attól rettegnek, mikor dől rájuk az egész. A JELENSÉG TERMÉSZETESEN nem rendkívüli, a hazai lakásviszonyok ismeretében számos hasonló példát lehetne felsorolni. Pécsett a rendszerváltás utáni években a Czerék-völgyben találhattunk többek között életveszélyes lakásokat, ahol persze egyéb gondok is voltak: két hónapig hevert az egyik ágyneműtartóban egy hulla. Györgytelepen is akadnak szép számmal szörnyű állapotban lévő lakások, az egyikben például patkányinvázióra ébredt néhány éve a család, volt, ahol a mennyezetet a csoda tartotta a helyén, de akadt egy ház, amely reggelre nyomtalanul eltűnt, csak az aljzatbeton maradt árván a helyén. Az eltűnést viszont senki sem tartotta csodának, többen azt is tudni vélték, ki bonttatta le az éjszaka leple alatt, s szállíttatta el a legnagyobb csendben. TÉVED, AKI AZT HISZI, hogy a rossz állagú épületek csak a nyomortelepeken lelhetőek fel, épültek ilyenek Pécsett IMS-szerkezettel az átkosban, most próbálkozik a városvezetés az országos vis maior keretből némi segítséget kunyerálni helyreállításuk érdekében. Pontosan nem lehet tudni számukról, eddig háromról bizonyosodott be, hogy életveszélyes, további tíz felmérése jelenleg is zajlik. De nem kell annyira visszakanyarodni az időben, az Expo Center csupán néhány éve épült, és máris több százmilliót kellett rákölteni, hogy ne omoljon össze. Az építkezési dömping pedig majd jövőre indul Pécsett. Jó lesz, ha vigyázunk magunkra. CSERI LÁSZLÓ Kezdődhet a fürdőépítés bontás Elbúcsúztak a fél évszázados strandtól a helybéliek siklós Ünnepélyes alapkőletétellel zárt be tegnap az ötvenéves strand, hogy majd helyet adjon egy 2,4 milliárdos beruházásnak, a vár- és termálfürdőnek. Cseh László délelőtt tíz órától várta tegnap a strandfürdő különböző programokkal a vendégeket, mindjárt egy érdekes programmal, a vízparti grillpartival, melynek során a kiragasztott ajánlat szerint bárki „hozott eszközökkel és anyagokkal megfőzheti és megsütheti saját ebédjét.” Ezzel nem sokan élhettek, mert délelőtt alig akadt vendég, késő délután kezdtek csak szállingózni. Ennek két oka is volt, magyarázták a szervezők. Az egyik, hogy eredetileg július 26- án rendezték volna a strandpartyt, de a rossz idő miatt az elmúlt hétvégére kellett halasztani, a másik pedig az volt, hogy tegnap délelőtt is és délután is iskolai évnyitó volt a városban. A gyerekek és a szülők tehát nem értek rá, vagyis több program, mint például a kora délutáni sportversenyek, gyér részvétellel zajlottak. Balázs Csaba, a siklósi nyári programsorozatok szervezője érdeklődésünkre elmondta, hogy a város életében komoly változást eredményez az, hogy megépül az új fürdő és a hozzá kapcsolódó szálloda. Siklós ugyanis ezek hiányában ez idáig nagyrészt csupán átmenő forgalmat bonyolít le, a nagyobb vonzerővel bíró Harkány és Villány közt félúton, hiszen nincs igazán vonzó látványossága és szállodakapacitása sem. A beruházás 2010 májusában lesz kész, s miután a térségbe jórészt a Budapest és vonzáskörzetéből jönnek turisták, külön öröm számukra, hogy addigra elkészül az M6-os autópálya, amely megkönnyíti az idejutást. Az viszont biztos, tette hozzá Balázs Csaba, hogy Harkánynak, Siklósnak és Villánynak nem rivalizálnia kell egymással, hanem összefogni, annál is inkább, mert igen közel fekszenek egymáshoz. Siklósról autóval tíz perc alatt el lehet érni Villányba, illetve Harkányba. Este Marenics János polgármester és György László, a beruházó cég ügyvezetője rakta le az alapkövet, s közben levetítették a leendő termálfürdő terveit. @ előzmények. bama.hu A festői környezetben fekvő siklósi strand jövő nyáron nem nyit ki. Az ígéretek szerint 2010 májusában lehet újra csobbanni a vadonatúj fürdőben Látványterv: a medencéken kívül lesz termálvizes és török fürdő is Médiaháznak alkalmas, képtárnak nem számítások Még nincs elöntés az Antal-Lusztig gyűjtemény épületéről Pécs A Pécsi Városi Képtár Rákóczi úti épületéből a nyáron visszavitték debreceni tulajdonosának az Antal-Lusztig gyűjteményt. Az épület önmagában megfelelt ugyan egy képtár igényeinek, de a szakma szerint mindig is alkalmatlan volt a turistaútvonaltól távol lévő helyszíne miatt képtárnak. Alkalmasnak látszik viszont médiaháznak, és ezt a lehetőséget vizsgálja a város. Itt kapna helyet a Pécs Tv Kft. és az általa működtetett Mediterrán Rádió, a Pécsi Hírek, az EMET 2000 Kft. - amely a tervek szerint a Pécs Holding részévé válik - és a Filmünnep Kft., mondja a holding vezérigazgatója, Varga Péter. Természetesen, teszi hozzá, mindehhez szükség lesz átalakítási munkálatokra, de az előzetes számítások szerint a ráfordítás összegét az összevonás eredményeként gazdaságosabb működtetés során egy év alatt vissza lehetne nyerni. Döntés még nincs, magyarázza a vezérigazgató, az amúgy is a közgyűlés feladata, de ésszerűnek tűnik ez a megoldás. Az épület jelenleg üresen áll, az pedig leromlásához vezet, miközben évi 30 milliós törlesztőrészletet kell kifizetni a felújítását hitelező banknak, és fizetni kell a rezsiköltséget, amely használaton kívüli állapotában is elkerülhetetlen. ■ Cs. L. Kötvénykibocsátás kötvénykibocsátással kívánja finanszírozni a siklósi önkormányzat a 2,4 milliárdos költséggel 2010-re felépülő termálfürdőt A kivitelező, amely 25 évre vállalta az üzemelést, 800 millió forintot fizet majd üzemelési díjként a városnak. A 850 főt befogadó létesítményben a fedett és nyitott gyermekmedencéken és élménymedencéken kívül lesz termálvizes és török erdő, wellnessrészleg, szaunák. A kapcsolódó négycsillagos, 44 szobás termálhotel magában foglalja az átalakított jelenlegi régi malomépületet is. A hotelt a beruházó kivitelező finanszírozza, költségei 1,1 milliárdra rúgnak. HÍREK AZIG Baranyahídvég európai uniós segélycsomagokat osztottak ki a település lakói között a múlt hétvégén Baranyahídvégen. A Baptista Szeretetszolgálattal már évek óta jó kapcsolata van a falunak, amelynek köszönhetően évente két alkalommal kapnak tartós élelmiszerekből álló csomagot az itt élők. A kétszáztizennégy lelkes faluba 930 kiló liszt, 300 kiló száraztészta és 87 kiló aprósütemény érkezett ezúttal. (bsa) Boldogasszonyfa forgalmirend-változást léptetnek érvénybe mától a faluban, amely azonban alapvetően csak az itt élőket, illetve a helyi szőlősgazdákat érinti. A Kossuth és a Petőfi utcát összekötő utca e hónapban zsákutca lesz, ahová csak az ott élők hajthatnak be. Egy árok felett átívelő híd felújítása, megerősítése miatt van szükség a változtatásra. E munkához 2,1 millió forintot nyertek LEKI-pályázaton, amelyhez félmillió forintot tettek hozzá. (bsa) Bóly testvértelepülések találkozójára készülnek Bolyban. A város szeptember 4. és 9. között fogadja a testvértelepüléseiről érkező küldöttségeket, így a németországi heroldsbergieket, az erdélyi csernátoniakat, illetve a felvidéki negyedieket, összesen mintegy száz vendéget. (bsa) MOGOCS LEHETŐSÉGEIKNEK megfelelően sokat áldoznak a községben a helyi közlekedési infrastruktúra fejlesztésére. Szélesítik például a temető felé vezető utat, és felújítják a József Attila utcát is, az útburkolat megerősítése mellett parkolót is kialakítanak. A fejlesztésekhez mintegy 17 millió forint öszszegben TEUT-, CÉDE- és LEKI-pályázati forrásokat vettek igénybe a saját rész mellett. (bsa) Magyaregregy hamarosan folytatódik a faluban egy két éve megkezdett munka, amit a csapadékvíz jobb elvezetése érdekében fejtenek ki. Amint azt Pillér Tibor polgármestertől megtudtuk, a beruházás összértéke eléri majd az 1,7 millió forintot is. (bsa) Balesettől tartanak, mert hetek óta nincs világítás komló Sötétben tapogatóznak a lakók, miután a köztéri lámpák hetek óta nem működnek a város bizonyos pontjain. Panasz érkezett az Arany János és a Köztársaság utcából is; az ott élők szerint hiába jelentették be a hibát, semmi változás nem történt. A lakók attól félnek, az éjszaka közlekedők könnyen balesetet szenvedhetnek, az útszakaszokon ugyanis lépcsők is vannak, a járda pedig nem a legjobb állapotú. Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. tájékoztatása szerint mindeddig azért nem javították meg a lámpákat, mert nem tudtak a meghibásodásukról. Ugyan mindkét helyszínről érkeztek korábban bejelentések, ám ezeket aznap vagy másnap orvosolták, azóta pedig nem jelezte senki, hogy újra probléma lenne a világítással. A szolgáltató mindamellett ígéretet tett, hogy az elkövetkező héten mindkét említett utca világítását ellenőrzik, és szükség szerint gondoskodnak annak javításáról. Az E.ON jelenleg 520 ezer lámpatest karbantartását és üzemeltetését végzi, a leggyakoribb problémát a fényforrások, illetve a lámpatestek belsejében található berendezések, vezetékek meghibásodása jelenti. A szolgáltató kéri a lakókat, amennyiben hibát tapasztalnak, hívják az éjjel-nappal elérhető 06-80/205020-as telefonszámot ■ K. E. I.