Új Dunántúli Napló, 2009. január (20. évfolyam, 1-30. szám)
2009-01-02 / 1. szám
. 2 Új kulturális fővárosi év szilveszterkor háromnapos örömünneppel indult a város összes éttermében, kocsmájában és bárjában zajló közös visszaszámlálással a Linz09 programsorozat, vagyis az osztrák város, Linz kulturális fővárosi éve. számos fantasztikus létesítmény készült el, köztük új strandok, vízi színház, kiállítótermek, hogy helyet biztosítsanak a 120 hivatalos programnak, köztük például annak a sorozatnak, amelynek keretében minden hónapban bemutatják az Unió egy-egy új tagállamának zenei életét A Linz09 művészeti vezetője egy kiváló svájci szakember, Martin Heller, akit furcsa módon egyszer sem váltott le a politikai hatalom, s tevékenységét nem próbálták különböző eszközökkel korlátok közé szorítani. VILNIUSBAN, 2009 másik kulturális fővárosában is szilveszterkor kezdődtek meg a programok: közel ezer kulturális eseménnyel várják az érdeklődőket, méghozzá több mint hárommilliót. A nyitó produkció Csajkovszkij A Diótörő című balettjének előadása volt 150 zenész és táncos közreműködésével, és a világ egyik legjelentősebb fényművésze, a német Gert Hof gigantikus fény- és pirotechnikai installációjával. A vilniusi program vezetője ugyancsak ismert kulturális szakember, Elena Bajoriniene. A politika Litvániában sem telepedett tehát rá teljes súlyával az EKF- projektre, így tehát ott is sikerült január elsejével beindulni. Pécsett, a 2010-es kulturális fővárosban ma már senki sem állítja hivatalosan, hogy jövő év januárjára elkészülnek a színterek, vagy azt, hogy a megújult Széchenyi téren búcsúztatják majd a 2009-es évet Háromnapos örömünnepre egyelőre nincs kilátás. Sem 2010-ben, sem a későbbiekben. BARANYAI TÜKÖR Hó az Ormánságban. A gyerekek nagy örömére az új év első napja havazást hozott a megye déli területein. A két-három centiméteres hó a reggeli órákban hullott le és komoly fennakadást, balesetet nem okozott. A meteorológusok szerint az elkövetkező napokban további havazásra is számíthatunk Egyre többen munka nélkül statisztika Drasztikusan visszaesett a bejelentett új álláshelyek száma Baranya Növekvő munkanélküliség fémjelezte a tavalyi év végét, s az előjelek az új évre sem kedvezőbbek, jóval kevesebb ugyanis az új álláshely. Nyakó Szabolcs A napokban jelent meg a Központi Statisztikai Hivatal, illetve az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb kimutatása a munkanélküliség alakulásáról. Utóbbi szerv november végén lezárt adatai szerint országosan 5 százalékkal emelkedett a nyilvántartott álláskeresők száma egyetlen hónap alatt. A Dél-Dunántúl tökéletesen illeszkedik az országos trendbe, ugyanis régiónkban pontosan az országos átlag szerint növekedett ez a mutató. Baranya némiképp jobb helyzetben van - bár ez valószínűleg sovány vigasz annak, aki a múlt év utolsó hónapjaiban vesztette el állását, itt ugyanis csak 2,9 százalékos az emelkedés. A jövőre nézve nem sok jó mutatkozik. Főleg azért, mert nagyon visszaesett az új álláshelyek kínálata, azaz aki most lett munkanélküli, még nehezebben találhat új beosztást. Miután az adatok szerint tavaly novemberben mindössze 277 új állást jelentettek be a megyénkben, ez azt jelenti, hogy Baranyában az előző hónaphoz viszonyítva csaknem nyolcszázzal kevesebb új, az állam által nem támogatott munkahelyet létesítettek. A válság miatt a késő őszi hónapokban az ország több pontjáról számoltak be jelentős, olykor sok százas nagyságrendű csoportos létszámleépítésről. A szakemberek szerint ez Baranyát kevésbé érintheti, hiszen térségünk kevésbé iparosodott, nem itt vannak például a nagy autógyárak - azaz nincs honnan elküldeni az embereket. De azért Baranyát sem kerülte el a tömeges elbocsátás, az Állami Foglalkoztatási Szolgálathoz e kategóriában tavaly novemberben 50 fő elküldését jelentették be. @ háttér bama.hu DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2009. JANUÁR 2., PÉNTEK Irány külföld? MÉG mindig sokan keresnek lehetőséget külföldön. A foglalkoztatási szolgálat lehetőségei között most is szerepel angliai munka, illetve több német lehetőség is, például bajor földön vendéglátós állások vagy szállodai feladatok. A szakemberek szerint ugyanakkor a magyarok által kedvelt Nagy- Britanniát, illetve Németországot is súlyosan érinti a gazdasági válság, utóbbi országban jelentős visszaesést jósolnak, így elképzelhető, hogy még a kevesebb bérért dolgozó keletközépeurópai munkaerő körében is lehet leépítés. Kozármisleny csaknem ezer ember kapott a városban az önkormányzattól ajándékcsomagot karácsonyra. Negyven nagycsalád mellett hétszázötven nyugdíjasnak is nagy örömet szereztek az ünnepek előtt a meglepetéssel. (bsa) Pécs IDÉN A BIOKOM KFT. gyűjti be a karácsonyfákat. A fenyőfákat a kommunális járattal szedik össze, ugyanis a fában lévő magas savtartalom, az ott maradó dekorpapírok, fémakasztók, egyszer használatos díszek és drótok megakadályozzák a komposztálási folyamatot. Arra kérik a lakosságot, hogy a fákat a háztartási hulladékot gyűjtő kukák mellé helyezzék ki, lecsupaszítva, illetve, hogy a 1,5 méternél nagyobb fákat az elszállítás érdekében kettévágva helyezzék az edények mellé. (bsa) Egy árok miatt romba dőlhet a költségvetés is nagydobsza Beperelték az önkormányzatot egy vízelvezető árok miatt. A valamikor mindenféle engedély híján készült, csaknem nyolcvan méter hoszszú létesítmény a szakértői vélemény szerint súlyosan veszélyeztet egy ingatlant. Olyannyira, hogy a határoló épületek falán már hosszú repedések húzódnak. A falu főutcájáról levezető ároknak ugyanis nincs lefolyása, egyfajta gyűjtő, így a víz idővel alámosta a szomszédot. A perbe bevont építési szakértő úgy nyilatkozott, hogy az egyetlen lehetséges megoldás, ha az árkot betemetik. Emiatt a faluban - amennyiben elfogadja a szakértői véleményt a bíróság - körülbelül két kilométer hosszan ki kell mélyíteni az összes árkot, és feltehetően át kell építeni az átereszeket is. Mindez több millió forint nem tervezett kiadással terheli meg az önkormányzatot, amelyik eddig nem hajlott semmiféle egyezségre. A perben a víz miatt károsult birtokháborítás címén is fellép, miután a mérések szerint az árok a magánterületből is elvesz egy részt. ■ B. Z. Hetvenezer forintot gyűjtöttek össze a beteg fiú családjának jótékonyság Karácsonykor, a kapuban adták át az adományt a meglepett édesanyának a segíteni akaró városlakók sásd Nem mindennapi meglepetés várta a sásdi Sz. Erzsébetet, amikor kinyitotta az ajtót karácsonykor. A ház előtt néhány városlakó és a Sásdi Vegyeskar karnagya, Lakatos Judit állt, kezében egy bankjegyekkel teli zacskóval. A hetvenezer forint mindössze másfél óra - az ünnepi hangverseny ideje - alatt gyűlt össze a város lakóinak önkéntes hozzájárulásával. A hangverseny hallgatói így szerettek volna segíteni a családon, és főként a súlyos beteg fiún. - Nyáron vettük észre Rolandon, hogy valami nagy baj van - mondja Sz. Erzsébet, a 18 éves fiú édesanyja. - Bejött hozzám a boltba, ahol dolgozom, és azt mondta, fáradt, szeretne hazamenni. Másnap ugyanez megismétlődött, akkor odaadtam neki az autót, menjen azzal, este pedig majd visszajön értem. De hiába vártam, nem érkezett meg, nem emlékezett rá, hogy beszéltünk. Az ehhez hasonló esetek egyre sűrűsödtek, végül Rolandot elvitték a háziorvoshoz, aki azonnal a kórházba küldte a megrémült családot. A vizsgálatok hamarosan kimutatták, hogy Rolandnak agyvelőgyulladása van, és ez okozza a folyamatos emlékezetkiesést. - Az orvosok sem tudják, hogy került a szervezetébe a gyulladást okozó baktérium vagy vírus, de azt igen, hogy nincs rá gyógyszer. Volt, hogy engem sem ismert meg - meséli a megtört édesanya. - Két hónapig feküdt a kórházban, többször volt lázas, az ujjai zsibbadtak, és ezek még a legenyhébb tünetek voltak. Attól féltünk, elveszítjük őt, de szerencsére ma már otthon van velünk. Roland édesapja feladta a munkáját, hogy valaki mindig legyen otthon, hiszen nem hagyhatják magára a memóriazavaros beteget. Emiatt egy keresetből élnek négyen. Tudtuk, hogy Roland fél éve súlyos beteg, és gondoltuk, hogy a családnak most nagyon nehéz lehet. Ezért kértük meg a templomi hangverseny látogatóit, hogy amennyivel tudják, támogassák őket - mondja Lakatos Judit karnagy, aki büszke a hangverseny alatt összegyűlt pénz adományozóira. - Csodálatosak a sásdi emberek, hogy még az ünnepek előtt, amikor otthon is szükség lenne a pénzre, ilyen önzetlenek voltak. Ezzel Roland édesanyja is egyetért, aki a mai napig meghatódik, ha arra az estére gondol. - El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok nekik, és mennyire meghatott, amit értünk tettek. Nem tudom, van-e esély arra, hogy a fiam meggyógyuljon, de mindent meg fogunk tenni érte. Most hallottunk egy új szerkezetről, ami talán segíthet, ezért úgy gondolom, erre fogjuk költeni a sásdiak ajándékát. ■ K. E. I. A Sásdi Vegyeskar ünnepi koncertjén sikerült összegyűjteni a pénzt