Új Dunántúli Napló, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)

Vasárnapi Dunántúli Napló, 2014-06-01 / 21. szám

2014. JÚNIUS 1., VASÁRNAP PANORÁMA Fél évvel ezelőtt aligha gondolta volna bárki, hogy Ukrajna élére egy olyan­­oli­garcha kerül, aki csokoládé­gyártásból szerezte vagyo­nát. Pedig Petro Porosenko, aki nagy fölénnyel nyerte meg az egy héttel ezelőtti el­nökválasztást, nem kezdő a politika világában. A 48 éves üzletember karrierje kezde­tén nemcsak az üzletelésre kapott rá, de hamar helyet követelt magának az ország vezetésében is. Az­ összeállítás Petro Porosenkónak távolról sem volt egyenes útja szülővá­rosából, a moldáv határ mellett található Bolhrádból a hatalom­ba. Apja egy agrárüzemben volt mérnök, később pedig két évet töltött börtönben a közva­gyon elsikkasztása miatt. Petro már gyerekkorában kitűnt tár­sai közül - igaz, nem annyira üzleti érzékével vagy eszével, mint mozgékonyságával és rossz magaviseletével. A küz­dősportokkal nemcsak az edző­teremben foglalkozott: miután négy kadéttal összeverekedett, Kazahsztánba küldték katonai szolgálatra. Kazahsztánból Kijevbe ve­zetett az útja, ahol nemzetközi kapcsolatokat és nemzetközi jogot tanult. A kollégiumban ismerkedett meg későbbi fele­ségével, Marinával, aki négy gyermeket szült neki. Mire 1989-ben megkapta a diplo­máját, már egy kisfiú apjaként próbálta fenntartani a család­ját. Kakaóbabbal kezdett keres­kedni, és az üzlet bejött neki: a kilencvenes években már cso­koládégyárak privatizációjánál mozgolódott. A kisebb cégek­ből alakult a Rosen - amely­nek neve Porosenko nevének a közepe -, amely mára nem csak Ukrajnában piacvezető, de Magyarországon is aktív, a budapesti Bonbonetti tartozik a csoporthoz. A Rosen a jó minőségű cso­koládék szinonimája Ukrajná­ban, még Porosenko riválisa, Julija Timosenko is elismerte az elnökválasztási kampány­ban, hogy családjának az ő édességeit vásárolja. A termé­kek korábban igen kelendőek voltak Oroszországban is, a Ro­sen bevételének 40 százaléka származott az országból, most azonban ottani gyárait lefoglal­ta Moszkva. Az üzletembert azonban nem kell félteni: időközben a jármű­­gyártásban is komoly érdekelt­ségeket szerzett, sőt, szert tett egy tévécsatornára is. Érde­keltségeit az Ukrprominveszt kötötte össze, az 1993-ban ala­pított holdingot korábban apja vezette. Kézenfekvő volt, hogy a szép lassan oligarchaként számon tartott Porosenko, akinek va­gyonát most 1,3 milliárd dol­lárra becsüli a Forbes magazin, beszáll a politikába is. Miután két évet eltöltött az akkori el­nököt, Leonyid Kucsmát támo­gató szociáldemokratáknál, 2000-ben saját pártot alapított. A Szolidaritásból lett később a Régiók Pártja. 2001 végén Porosenko hí­veivel továbblépett. Viktor Juscsenko - aki mellesleg ikerlányai keresztapja - Mi Ukrajnánk szövetségéhez csat­lakozott, amelynek a képvise­letében 2002-től a parlament költségvetési bizottságának elnökévé választották. Ekkor pártja ellenzékből politizált, a 2004 végén kirobbant naran­csos forradalom után azonban Juscsenko, frissen kinevezett államfőként már a nemzet­­biztonsági tanács titkárának nevezte ki. 2005 végén korrup­ciós vádakkal illették Porosen­­kót, amelyek alól tisztázni tud­ta magát, ám egy időre háttérbe húzódott. Csak hogy 2007-ben az Uk­rán Nemzeti Bank igazgató­­tanácsának elnökeként térjen vissza a porondra. A jegybank­ból 2009 októberében Julija Timosenko kormányának kül­ügyminiszteri posztjára távo­zott. A 2010-es hatalomváltás sem akasztotta meg politikai karrierjét: a nagy ellenlábas Régiók Pártja választási győ­zelme után Mikola Azarov kor­mányában 2012-ben a gazda­ságfejlesztési és kereskedelmi tárcát vezette, később pedig a parlament európai integrációs bizottságát. Miután világossá vált, hogy Viktor Janukovics nem akarja aláírni az EU-val azt a társulási szerződést, amelynek előkészí­tésében az integrációs bizott­ság elnökeként Porosenko is szerepet vállalt, az üzletember aktívan kezdte támogatni a nyugatbarát kijevi tüntetőket. Tévécsatornája pedig élőben közvetített a Függetlenség tér­ről, ő maga azonban ritkán tűnt fel azt követően, hogy szél­sőségesek kifütyülték. Egészen addig a háttérben maradt, amíg nem változott meg a széljárás. Ez pedig március végén követ­kezett be, amikor az ellenzék egyik vezéreként kitűnt egyko­ri bokszbajnok, Vitalij Klicsko megérezte, aligha tudja meg­nyerni a május 25-re kiírt előre hozott elnökválasztást. Ekkor adta át helyét Porosenkónak - igaz, az egyezség körülmé­nyei máig tisztázatlanok. Azt mindenesetre feltételezni le­het, hogy több oligarcha, így a magyarországi érdekeltségek­kel is rendelkező, mellesleg az Egyesült Államokban körözött Dmitro Firtas is támogathatta. Nyilvánvalóan amiatt, mert Ju­lija Timosenko azt ígérte, meg­választása esetén harcot indít ellenük. Hogy mi lesz Porosenko va­gyonával, egyelőre kérdés. A kampányban mindenesetre úgy nyilatkozott, megválasztá­sa esetén megválik gazdasági érdekeltségeitől. Államfő lett a csokikirályból Ukrajna Érzékenyen érinti Porosenko üzleteit az oroszokkal fennálló konfliktus Porosenko apja agrármérnök volt, fia az élelmiszeriparban szerezte vagyonát, amelyet aztán a politikai életben is kamatoztatni tudott Vasököl Kijev élén korábban még a legesélyesebb elnökjelöltnek tartották, végül álma teljesült Vitalij Klicskó­­nak: a bokszbajnokot egy hete az ukrán főváros első emberé­nek választották meg pártja, az Ütés (UDAR) képviseletében. A NEGYVENKÉT ÉVES, Vasököl­­nek becézett Klicsko a profi ökölvívás mellett már fiatalon fogorvosi képesítést szerzett. Az aktív politizálást 2004 vé­gén kezdte el: a narancsos for­radalom idején öccsével, Vla­­gyimirrel együtt támogatták Viktor Juscsenko jelölését. 2005-ös visszavonulása után politikai pártot alapított, en­nek színeiben 2006-tól több­ször próbálta megszerezni a kijevi főpolgármesteri címet. A választáson mindig alulma­radt, 2012-ben­­ Ukrán De­mokrata Reformpárti Szövet­ség (UDAR) névre keresztelt pártja színeiben azonban kép­viselőként bejutott a parla­mentbe. A 2013 végén kitört tiltakozás egyik kulcsfigurájá­vá vált a Majdanon, ám már ezt megelőzően bejelentette, hogy indulni kíván az akkor még 2015-re tervezett elnökvá­lasztáson. Angela Merkel a legbefolyásosabb forbes Politikusok és üzletasszonyok a vezető nők között Ismét Angela Merkelt válasz­totta a világ legbefolyásosabb asszonyának az amerikai For­bes magazin. A német kancel­lár negyedszer került a 100 nevet tartalmazó lista élére, megelőzve Janet Yellent, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed év elején kinevezett elnökét. A harmadik helyre Bill Gates Microsoft-alapító fe­lesége, Melinda Gates került, aki az utóbbi években férjével együtt jótékonyságáról vált hí­ressé. A negyedik is egy poli­tikus: Dilma Rousseff, Brazília elnöke, őt Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap francia vezérigazgatója követi. Hilla­ry Clinton volt amerikai kül­ügyminiszter eggyel hátrébb, a hatodik helyre csúszott, őt követi Mary Barra, a General Motors elnöke. Ő a múlt évben még egyáltalán nem szerepelt a listán. Nyolcadik az ameri­kai first lady, Michelle Obama, aki tavaly még a negyedik volt. A legfiatalabb az első tíz között 44 évével Sheryl Sandberg, a Facebook főnöke, akit Virginia Rometty, az IBM elnöke követ. A 20 nő közül, akik a Forbes szerint a világ legbefolyáso­sabb asszonyai, 14 amerikai. A 20 közül 10 vállalatvezető, hét politikus. Ketten - Oprah Winfrey és Beyonce Knowles - a kulturális életben tevékeny­kednek. ■ Angela Merkel 2005 óta áll Németország élén 3 A buszon D. arcán kiütközött a döb­benet, ahogy nézte a képet. Pedig a fotós semmilyen hatásvadász eszközzel nem élt: nem volt a képen vér, se könnyek, egy lány ült a bu­szon, nézett az utcára, mint­ha szólt volna valakihez. CSAK ÉPPEN FEKETE VOLT. És katonák őrizték a buszt, amelyen egy fehér férfi előtt ült­­ azért, hogy bizonyítsa, az Egyesült Államokban eh­hez joga van. Bruce David­son Alabamában készült ké­pe egy faji megkülönbözte­tés elleni akciót mutatott be. Azt a híres buszutat, ame­lyen feketék és fehérek közö­sen indultak el Washington­ból az USA déli államai felé tiltakozásul az ellen, hogy ott ezeken a járatokon a feke­ték nem foglalhattak helyett a fehérek között. „ÉS EZ A HATVANAS ÉVEKBEN, Amerikában!” - szólalt meg D., még mindig a kép hatása alatt. Egy budapesti mú­zeum steril környezetében, azon a héten, amely egy vitától volt hangos: veszélyt jelentenek-e a homoszexuá­lisok a színészekre, a társa­dalomra. És ez ma, Európában! - mondhatnánk. Mert azt megszoktuk, hogy nálunk nincsenek civil megmozdu­lások szélsőséges ellentünte­tők ellen. Azt is megszoktuk, hogy a nyugati keresztény társadalmakkal szembemen­­ve még mindig beszédtéma a szexuális másság stigma­­tizálása. Na de az, hogy ma­gukat értelmiséginek nevező színészek teszik egészen primitív vitatémává ezt? Ez már valahol azt az észjárást idézi, amelyik a feketéket a busz hátuljába száműzte, egy hete az európaiak csak­nem fele nyilvánított poli­tikai véleményt az európai parlamenti választásokon, és ötödük idegengyűlölő, rasz­­szista eszméket is hangozta­tó pártokra adta szavazatát. Rossz belegondolni, hogy ennyien élnek közöttünk, akik 2014-ben is száműznék arról a buszról a nekik nem tetsző embereket. Örömlányok és dílerek nyomják a gazdaságot GDP Akár öt százalékkal is megdobhatja Nagy-Britannia gazdasági teljesítményét, hogy szeptembertől a prostitúciót és a kábítószer-kereskedelmet is bevonják a GDP kiszámításába. Ezt csütörtökön jelentette be a szigetország statisztikai hiva­tala. Az új számítások nyomán a 2009-es nemzeti össztermék 33 milliárd fonttal lesz maga­sabb az eddig számoltnál, ebből a prostitúció 4,4 milliárdot, a drogok kereskedelme pedig 5,3 milliárd fontot ad. (A háztartá­si segítők, például jótékonysági szervezetek munkájának ér­téke ennél jóval magasabb, 24 milliárd font.) A számokat az il­­legállis tevékenységeknél csak becslésekre tudták alapozni, figyelembe vették például az óvszerforgalmazást vagy a hollandiai, pontosabban mért prostitúció adatait is. Az illegális gazdaság mé­résében nem áll egyedül Nagy-Britannia. Egy héttel ko­rábban az olasz statisztikai hivatal jelentett be hasonló lé­pést. Az Economist szerint az olaszoknál még komolyabb ha­tással lehet a nemzeti számlák­ra a prostitúció és a drogcsem­pészet bevonása. A londoni lap emlékeztet: amikor 1987-ben az árnyékgazdaságot is be­vonták a GDP kiszámításába, egyik napról a másikra 18 szá­zalékkal nőtt a gazdaság. ■

Next