Új Dunántúli Napló, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-02 / 102. szám
2 mmmmsmmmmm JEGYZET Nem csak buli és haverok tizenöt Éves koromban dolgoztam először Balatonon, Lellén, felszolgálótanoncként, az még egy másik világ volt, egyik utolsó éve annak, ami előtte volt. ‘92-ben napi 300 forintot dobtak össze nekem a jattjukból a pincérek, miközben hivatalosan a három hétre 700 forintot fizethettek legfeljebb. A tulajdonos örömmel számolta le a végén a maximumot, miközben kaptunk szállást és napi háromszori étkezést. Igaz, úgy zavartak el mindennap, hogy rég lejárt a munkaidő. A TECHNIKUMBAN Volt kötelező a gyakorlat, három hét minden nyáron, első utántól érettségiig. Év közben tankonyhán,étteremben időztünk hetente egyszer. Később az egyetem évei alatt jelentette ismét a Balaton a nyarakat, az utolsó vizsgától húszadika utánig. PRÓBÁLKOZTAM TIHANNYAL, Szárszóval is, de Siófokkal semmi sem vetekedhetett. Fontos volt, hogy legyen miből szórakozni és félretenni, és lehessen dolgozni, mert a sok munka nem volt ijesztő, szemben a sok üresjárat, a na lő ni lgjjgtrjggyének rémképével. na persze az sem tetszett, hogy a csillogó északi parti étterem dolgozói szállásán a zuhanyba nem mertem belépni, félve, hogy elkapok valamit, a szárszói büfében pedig egy penge napon közölte a tulaj, hogy a fizetésemből von le, ha megbüntet az ÁNTSZ, megtanultam, a nyári munkánál a legfontosabb, hogy mérjük fel, mit kaphatunk, és legyünk tisztában magunkkal. Aki a pörgést szereti, ilyen helyet, aki más típus, nyugodtabb munkakört keressen. Nem lesz milliomos, de lesz zsebpénze, és egész nyáron strandolhat. A PÉNZNÉL amúgy is fontosabb tengernyi tapasztalat, és a felnőtté válás sem árazható be. BABOS ATTILA BARANYA dél-dunántúl Bár az idegenforgalmi főszezonig még két hónap is hátravan, sokan - munkaadók és munkavállalók egyaránt - már most szervezik a nyári idénymunkát. Kaszás Endre Az idei foglalkoztatás még tartogat némi bizonytalanságot, ugyanis a vasárnapi boltbezárás a nagy idegenforgalmú térségekben - még a Balatonon is - érzékenyen érintheti az egyik legnagyobb munkaadó ágazatot, a kereskedelmet. Bár ebben a kérdésben még a napokban is folyik a kormányzati szintű egyeztetés, a munkavállalók részére kedvező fejlemény, hogy máris megjelentek a nyári szezonra szóló alkalmi álláshirdetések. Ezekben a napokban eladót, recepcióst, pincért keresnek. Sajnos a kínálatból immár évek óta hiányoznak a korábban jellemzően nagyobb cégek által igényelt 10-30 fős létszámok. A legtöbb érdeklődőt idén is az idegenforgalom és a vendéglátás „szívhatja fel”, de sokan bíznak az építőipar lassú újjáéledésében is. Az utóbbi években erősödött az az új trend, hogy jellemzően már nemcsak a fiatalok - a 16 éves kort betöltött középiskolások, egyetemisták - kerestek nagy számban nyári idénymunkát, nagyon sokan bíznak 310 lehetőségben az aktuális álláskeresők is. Bár a baranyai és régiós szőlő- és bortermelő vidékeken már január óta csattognak a metszőollók, rövidesen a gyümölcsösökben és az ültetvényes gazdaságokban is megindul a munka, ami helyenként százas nagyságrendben szívhat fel álláskeresőket. A mezőgazdaság egyébként május végétől szinte folyamatos foglalkoztató, egészen október végéig, a szüretek befejeződéséig lehet találni alkalmi munkalehetőséget a térségben. Ami a kereseti lehetőségeket illeti, a legtöbb helyen a minimálbér - idén 105 ezer forint -, illetőleg a munkaidővel arányos összege az irányadó. Több helyen alkalmaznak teljesítménybért is, amivel akár 50 százalékkal növelhető a bér. Keresik az idénymunkásokat jön a szezon Vonzó az idegenforgalom, a vendéglátás, a mezőgazdaság Munka egy lángossütőben - az idegenforgalom, a vendéglátás szezonban sok embert foglalkoztat Ellenőrizni fogják A nyári idénymunka kapcsán minden évben a figyelem középpontjába kerül a szabályoknak megfelelő foglalkoztatás. Amennyiben valakit diákszövetkezet közvetít ki, mindenképpen szem előtt van a legális munkaszerződések megléte, de érdemes erre figyelni a személyes munkavállalás esetében is. Legyen a munkaadó nagy cég vagy kisvállalkozás, mindenképpen ajánlott rögzíteni a megállapodást, abban különös tekintettel a munkafeltételeket, a juttatásokat. A munkaszerződés megléte és a munkabiztonság idén is a hatósági NAV, Munkabiztonsági Hivatal - ellenőrzések figyelmének középpontjába kerül. "ISM: Eperföld, narancsliget, spárgaültetvény angliai a mezőgazdasági munkalehetőségeken kívül a felszolgálótól, bébiszittertől az orvosig számos munkalehetőség van még most is, a minimális kereset 600-700 font (225-265 ezer forint). Németország: a korlátozás megszüntetése után az idénymunka - főként mezőgazdasági és építőipari - mellett kelendő a jó szakember, esztergályos, kőműves, ápolónő (1200-2000 euró, 370-620 ezer forint). Dánia: az ország is megnyitotta munkaerőpiacát a magyar álláskeresők előtt, most főként az agrárszektor eperültetvényekre, spárgázásra - keres dolgozókat. Norvégia: a kvalifikált munkaerő mellett szívesen látnak alkalmi munkára is embereket (például eperültetvényen). Ausztria: az éves kvóta már a múlté, a mezőgazdasági idénymunka lehetőségének megnyitása óta nagyon sokan járnak ki (1100-1300 euró, 340-400 ezer forint). Spanyolország: elsősorban a mezőgazdasági idénymunka (narancsszüret) jelentett pénzkereseti lehetőséget a külföldiek számára, azonban a válság miatt a hazai álláskeresőket irányítják a területre. Franciaország: számos munkalehetőség akad külföldiek számára, ám a nyelvismeret hiánya miatt Magyarországról csak kevesen tudnak munkát vállalni. Javasolták, de Komló nem közösködik börtönügyben Komló Nyílt levelet írt a Tisztelet Komlónak Egyesület és a Komlói Vállalkozók Klubja Polics Józsefnek a börtönpályázattal kapcsolatban. A szervezetek elnökei ebben arra kérik a polgármestert, kezdeményezzen megbeszélést Pécs polgármesterével, hogy a komlói helyszín visszavonásával a pécsi pályázatot közösen valósítsák meg. Most ugyanis, hogy kiderült, a megyeszékhely is pályázik a beruházásra, úgy vélik, Komló esélyei jelentősen lecsökkentek. Pécs közelsége miatt a munkavállalók ugyanúgy álláshoz juthatnának, és közös pályázat esetén nem lenne szükség a helyi népszavazásra sem, hiszen az ellenzők csak a helyszínt kifogásolják - vélik a levél szerzői. Polics József kérésünkre reagált a levélben elhangzottakra. Elsőként rámutatott, hogy ki nyer, azt majd a pályázat kiírója dönti el. Komló nem fogja feltenni a kezét és meghátrálni, azaz nem vonja vissza pályázatát (amit utólag módosítani egyébként nem lehet). Másodsorban hangsúlyozta, a munkahelyeken túl a beruházás sok más előnnyel is jár, ami a pécsi helyszínnel elveszne. Komló gondjai akkor kezdődtek, amikor minden átkerült Pécsre, ezt a hibát nem szabad még egyszer elkövetni - tette hozzá. ■ K. E. I. Elballagtak a középiskolások. A hosszú hétvége miatt a legtöbb baranyai középiskolában már csütörtökön megtartották az idei ballagásokat. A pécsi Janus Pannonius Gimnázium 121 végzős diákja (képünkön) a hagyományokhoz híven idén is az iskolából indulva, a Széchenyi téren keresztülvonulva a Barbakán-kertben, a Janus-szobornál búcsúztatta az alma matert. 2015. MÁJUS 2., SZOMBAT TV-AJÁNLÓ Megmentés, harmadszor is A PÓKEMBER 3-ban Peter Parker boldogan éldegél, fülig szerelemes Marylane-be, néhanapján pókemberjelmezben megmenti az egész világot a teljes pusztulástól. Ám szinte percek alatt összeomlik ez a fene nagy nyugalom: megjelenik egy rakás új gonosz, a szerelem rogyadozik, ráadásul Pókember is meghasonul egy, az űrből érkezett, és beleköltöző titokzatos parazita miatt. A film legjobb részei ezek, amikor a csendes, magának való Péterből a sötét oldal kihozza a középagresszív idiótát, aki beleköt mindenbe és mindenkibe. Ha ezen lenne a hangsúly, s kicsit kevesebb a szupergonoszokon, akkor lehetett volna ez egy igazi tudathasadásos képregényfilm - így megmaradt sima harmadik résznek. Igaz, könnyed vasárnap délutáni kikapcsolódásnak talán ennyi is elég. ■ F. Z. (PÓKEMBER 3., DIGIFILM, 15.10) HÍREK PÉCS HAMAROSAN TÁRGYALHAT arról a T. Ház, hogy januártól 16-ról 15 százalékra csökkentik a személyi jövedelemadó mértékét, közölte csütörtökön Pécsett, sajtótájékoztatón Páva Zsolt. Mindemellett tervezik, hogy a kétgyermekes családok esetében gyermekenként 10 ezerről 20 ezer forintra emeljék az adókedvezmény mértékét. A polgármester elmondta, hogy Pécsett az elmúlt két évben 300-300 millióval csökkentették a helyi adókat. (bsa) Pécs A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM gazdálkodást vizsgáló Állami Számvevőszék jelentése szerint összesen 8,2 milliárdos beszerzések ügyében 79 eljárás indult, s 16,2 milliós közbeszerzési bírságot szabott ki az illetékes hatóság. Információink szerint ugyanakkor ez a döntés még nem jogerős, ugyanis a PTE a határozatokkal szemben jogorvoslattal élt. (fz) Páva Zsolt: nem lesz döntés a pécsiek nélkül Pécs Sajtóközleményt adott ki Páva Zsolt a budai atomtemetővel kapcsolatban. Pécs polgármestere ebben hangsúlyozza, az atomhulladék-tároló ügye még nem eldöntött tény, hiába próbáltak az elmúlt hetekben ellenzéki politikai pártok és különféle csoportosulások „atomügyet kreálni” - fogalmazott. Hozzátette, örül annak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is megerősítette őket abban, hogy a pécsiek véleménye és megkérdezése nélkül nem épülhet a jövőben semmiféle atomhulladék-tároló a Mecsekben. Lázár János miniszter szavaiból ugyanez derült ki: „huszonhárom éve folyik egy elemző munka, most annyi történt, hogy újabb vizsgálatokat rendelt meg az állam 2018-ig bezárólag” - áll a közleményben. Páva Zsolt elmondta, már felvették a kapcsolatot az illetékes szakmai szervezettel annak érdekében, hogy hitelesen tudják tájékoztatni a helyieket a kutatásokról és a legfrissebb információkról. 2018-ban pedig, amikor lezárul a következő szakasz, és minden információ birtokában lesznek a pécsiek, megvizsgálják majd a Pécsett élők véleményét és álláspontját, hogy közvetíthessék azt a kormánynak. Ahogy arról lapunk is beszámolt, az MSZP népszavazást szeretne az ügyben. ■ K. E. I.