Új Dunántúli Napló, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-07 / 56. szám

2016. MÁRCIUS 7., HÉTFŐ Dr. Csornay Boldizsár régész a Janus Pannonius Múzeum igazgatója Új, tágas terek kellenek PÉCS Hosszú várakozás, többszöri eredménytelen pályáztatás után van végre igazgatója a Janus Pannoni­us Múzeumnak, februártól ötéves kinevezéssel dr. Csornay Boldizsár ré­gész, történész vezeti a ba­ranyai intézményt. Mészáros B. Endre endre.meszaros@mediaworks.hu - Miről szólt a pályázata, hi­szen információink szerint még az ellenzék is egyhangúan a ki­nevezése mellett volt? - Azt fogalmaztam meg, amit egy kívülálló, friss szemű szak­ember láthat a helyzetről. A leg­fontosabb probléma az, hogy na­gyon széttagolt, egymástól fizi­kailag is nagy távolságra lévő szervezeti egységekből és a mai kívánalmaknak kevéssé megfe­lelő kiállítóhelyekből áll a JPM. Több épület is jelentős felújítást igényelne, néhányat nem is sza­badna megtartani. - Nem elég nagy és hangulatos a Káptalan utca? - A „Múzeum utca” koncep­ció erősítéseként át kell gondol­ni a többi helyszín létjogosult­ságát. A Múzeum utcától je­lentős távolságban is találha­tók ugyanis olyan gyűjtemé­nyi és kiállítóhelyek, amelye­ket jelentős beruházással sem lehet megfelelően korszerűsí­teni. Nincs bennük elegendő tér sem az időszaki kiállítások, sem a közösségi foglalkozások rendezésére, nem beszélve a raktározás, gyűjteményfejlesz­tés megoldatlan gondjairól.­­ Első körben öt évre szól a mandátuma. Milyennek szeret­né látni 2021 februárjában a múzeumot? - Remélem, addigra a köz­ponti épület turistacsalogató helyen, vonzó kinézettel várja már a látogatókat. A tervek sze­rint a Széchenyi tér 12.-ben az új központi létesítmény város­kapuként indíthatná a múzeu­mi túrákat. - Híve az olyan populáris bemu­tatóknak, mint a Leonardo da Vinci-, vagy a Chagall-kiállítás volt, s melyekről a pécsiek úgy fogalmaznak, hogy több volt a füstjük, mint a lángjuk? - Ma is vita a hazai szakem­berek között, hogy a múzeu­mok milyen eszközökkel vonz­hatják be a látogatókat, Dis­neyland vagy a szentély jelleg megőrzése-e a jövő. Minden­képp nyitni szeretnék a fiata­lok felé, használni a mai tech­nika lehetőségeit. Ugyanakkor pontosan meg kell mondani, mit kap a látogató, és nem sza­bad a rendkívüliséggel kábíta­ni akkor, ha valami nem az. - Lesz idén csúcskiállítás? - Az éves program gerince már készen volt az év elején, nemsokára bejelentjük a terve­inket. A jövő év csemegéje a volt szépművészetis kollégáim­mal közösen felépítendő vonzó vendégkiállítás lesz. Az állan­dó kiállítások megújítása kap­csán szeretném láthatóvá tenni a Pécs területén megfordult né­pek, mai nemzetiségek hatásait. Azt a teljesítményt, aminek kö­szönhetően Pécs ma az ország egyik legizgalmasabb városa. Klasszikus vonat - Valóban olyan kiemelkedő a pécsi gyűjtemény? - A főváros után itt van a leg­színesebb, a legértékesebb és a legnagyobb múzeumi anyag. - Valóban veszélyben van a Va­sarely múzeum? - Zajlik még a Bányászati múzeumban a környező há­zigomba pusztításának felmé­rése és a kezelésre az áraján­­latok begyűjtése. A városveze­tés megígérte, hogy biztosítani fogja a munkák elvégzéséhez szükséges fedezetet. A Vasa­rely Múzeum egyáltalán nincs veszélyben. Dr. Csornay Boldizsár Budapes­ten született 1960-ban. Az EL­­TE-n diplomázott régészet-tör­ténelem szakon, itt szerzett PhD-fokozatot is. Húsz évig dol­gozott a Szépművészeti Múze­umban, szakterülete a klasszi­ka archeológia, a mediterrán régészet. Egyik irányítója volt a Magyar Képzőművészeti Fő­iskola egyetemmé alakításá­nak. 2006-ban a későbbi Nem­zeti Örökségvédelmi Központ­hoz került, melynek 2012-től a vezetője volt, egyben a Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese lett. Felesége fővárosi egyetem nemzetközi irodáját vezeti, két gyerekük van: Annamária (22) és Benedek (19). PROGRAMSOROLÓ FILM APOLLÓ: Ave, Cézár! (15.45), Bro­oklyn (17.45), A kígyó ölelése (18.00), A szoba (20.00), Menla hagyatéka (20.00). URÁNIA MOZI: Zootropolis 3D (13.30) , Ave, Cézár! (15.30), Carol (17.45), Mad Max - A harag útja 3D (20.00). CINEMA CITY: Zootropolis 3D (13.15, 15.30, 17.45, 20.00), Zo­otropolis (14.30, 16.45, 19.00), Egyiptom istenei 3D (17.30, 20.00), Egyiptom istenei (15.00), Deadpool (13.30, 15.45, 18.00, 20.15), A fiú (17.30), A nagy do­bás (17.00), Nagyfater elszabadul (17.20,19.30) , Alvin és a mókusok - A mókás menet (15.20), A visz­­szatérő (feb­r., 16.40,19.45), Star Wars: Az ébredő erő 3D (14.15), Megjött apuci (13.50), Barbie: Tit­kos ügynökök (14.00), Hogyan legyünk szinglik (13.00, 16.00, 18.10, 20.20), Norm, az észa­ki (13.20), Spotlight - Egy nyo­mozás részletei (15.40, 19.40), Ave Cézár! (15.15, 19.30, 20.20), Agyas és agyatlan (14.30,16.30, 18.30, 20.30), Nagyon vadon - Bolondos vadászigény (13.00), Saul fia (18.10). SZÍNHÁZ PÉCSI HARMADIK SZÍNHÁZ (Haj­nóczy u. 41.): Komámasszony, hol a stukker? - abszurd komédia Görgei Gábor művéből (Örkény bérlet, C sorozat, 19.00). PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ (Szín­ház tér 1.): Parasztbecsület/Egy pohár víz - két egyfelvonásos ope­ra (Radnóti Miklós/A bérlet, Rad­nóti Miklós/B bérlet, 19.00). TURMIX MŰVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA (Széchenyi tér 7-8.): Sha­kespeare Marathon Filmklub -Shakespeare minden drámája fil­men. William Shakespeare szüle­tésének 450. évfordulóját ünne­peltük 2014-ben, halálának 400. évfordulója pedig 2016-ban lesz. A jubileumok kapcsán 3 éven át havonta egy-egy drámavetítés vár­ja a közönséget 2016 decemberé­ig, a drámák keletkezési sorrend­jében. A vetítések előtt rövid beve­zető hangzik el, mely az adott drá­mához, illetve annak filmes vagy színházi feldolgozásához kapcso­lódik. A vetítések és bevezetők magyar vagy angol nyelvűek, az angol nyelvű feldolgozások között feliratosak és felirat nélküliek egy­aránt helyet kapnak. Mai műsor: Szeget szeggel (18.00). PTE MIK (Boszorkány u. 2., föld­szint, 2007-es terem). A boszniai piramisokról mérnöki tárgyilagos­sággal. Előadó: dr. Orbán József professzor emeritus PTE MIK. Né­hány izgalmas kérdés, amelyekre az előadásban keresik a választ: Nevezhetjük-e valódi „piramisok­nak” a Visoko város melletti he­gyeket? Épülhettek-e piramisok a balkánon az utolsó jégkorszak előtti időszakban? A jól látható be­avatkozásokat kik és mikor végez­hették? A boszniai piramisok „be­tonelemeit” helyszíni betonozás­sal készítették-e? (16.00). VOKE VASUTAS MŰVELŐDÉSI HÁZ (Váradi A. u. 7/2.), Vagabond Világjáró Klub. Előadás címe: Báli - avagy a babigulingtól a ke­­csak-táncig, előadó: Gruber Lász­ló (18.30). A világjáró földrajztanár, a bonyhádi Gruber László ezút­tal Báliról beszél Érdekeset látott, hallott? 06-80/200-088 FOTÓJÁT, OLVASÓI LEVELÉT, INFORMÁCIÓJÁT VÁRJA WALD KATA! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Dunántúli Napló, 7601 Pécs, Pf. 134 E-mail: katalin.wald@mediaworks.hu SMS: 30/35-11111 Telefon: 06-80/200-088, hétköznap 8.00-10.00-ig díjmentesen hívható. Hírszerkesztő: Babos Attila. Telefon: 72/505-000, fax: 72/505-068. Hírügyeletes 16.00-tól 19.00 óráig: Babos Attila. POSTABONTÁS Segítségért kiált a szanatórium A DN 2016. január 18-i számában cikk mutat­ta be a Mecseki Tüdő­gyógyintézet (szanatórium) szo­morú állapotát. Az intézmény 1964. március 7-én kezdte meg működését. A hivatalos megnyi­tó ünnepségen az akkori egész­ségügy miniszter, dr. Doleschall Frigyes tartott beszédet. Méltat­ta a tervezők, építők összehan­golt munkáját. Köszöntötte az intézmény akkori, mintegy 15 fő dolgozóját, valamint az akkor már beutaltként jelen lévő egy fő beteget Balogh Sándor szemé­lyében. Én az élelmezésnél kap­tam feladatot, ahol a teljes be­teglétszám esetén 300 fő, és 150 dolgozó napi ellátása volt a fel­adat. Kiváló csapat voltunk az akkor 16 fő konyhai és 4 fő fel­szolgáló személyzettel. Nagy tisztelettel gondolok a kiváló or­vosokra, ápolókra, a műszaki és technikai személyzetre, akik nélkül nem működhetett volna és nem tölthette volna be a ren­deltetését ez az akkor pompás, impozáns építmény. Később, a 2000-es évek kö­zepétől betegkísérőként gyak­ran voltam az épületben és döb­benten tapasztaltam a pusztu­lás-rombolás tényét. És jó érzés­sel töltött el azzal szembesül­ni, hogy az ott dolgozó orvosok, ápolók, a takarító személyzet milyen alázattal végzik a nem könnyű és felelősségteljes mun­kájukat, a mostoha, korszerűt­len körülmények között. Az egykor szebb napokat lá­tott óriási épület a város fölé magasodva kiált segítségért, or­voslásért, hogy újra betölthes­se eredeti hivatásába betegek, rászorultak gyógyítását a kivá­ló erdei környezetben, mint 52 évvel ezelőtt. Ha még nem késő! K. L. Veszélyes gyerekruhák I­tt a tavasz, ki a játszótérre, elő a biciklit! Természetesen ilyenkor még nem pólóban, rövidnadrágban, hanem kapuc­nis dzsekiben, bélelt nadrágban viszik ki a kicsiket a szabad le­vegőre. Sajnos ezek között a ru­hadarabok között is vannak ve­szélyesnek minősülők, mint az a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Ha­tóság ellenőrzése során kide­rült. A veszélyt a nyakrészen, a kapucniban, a derék, bokaré­szen alkalmazott összehúzó zsi­nórok, szalagok okozhatják. A nyakrészen és a kapucni szegé­lyében hosszabban kilógó zsinó­rok rejthetnek fojtásveszélyt, be­akadva a csúszdába, hintába, vagy más játszótéri eszközbe. A rugalmas zsinór a végzáróként használt fém vagy kemény mű­anyagelem szembe, arcba való visszacsapódásával okozhat sé­rülést. A derékrészen, esetleg bo­karészen elhelyezett összehúzó zsinórok rögzítetlenségük miatt jelentenek balesetveszélyt, mert egy autó- vagy autóbuszajtóba, biciklikerék küllői közé akad­hatnak. (A rögzítésre rövidítő elemeket szoktak használni, me­lyek nem engedik hosszan kilóg­ni a zsinórt.) Ilyen hibák egyéb­ként lányka bikinifelsőnél, fiú úszónadrágnál is előfordultak. Több mint százféle ilyen termé­ket talált a hatóság, köztük már­kásakat is, úgyhogy a szülők­nek fokozottan oda kell figyel­ni, mert a hatalmas választékot a hatóság sem tudja állandóan, teljes körűen ellenőrizni. Folkmann Miklós, nyugalma­zott fogyasztóvédelmi felügyelő KORZÓ . „REMÉNYVESZTETT”: A Postabon­tásban megjelent, „Kukák a parkoló helyén” című olvasói levélhez: az Endresz György u. 11 sz. háznál nem csak a parkolót foglalják el a szelek­tív gyűjtők, hanem az ablak alá is tették őket, azoktól kb. 1,5 m-re. Bűzös, zajos, zavar­ja a pihenést és nem lehet szellőztetni azon az oldalon. Ráadásul a betörőknek is takarást biztosít, amit azok a közelmúltban sajnos ki is használtak. Más helyet kelle­ne találni a kukáknak! „SÖTÉTSÉG”: Az utcák sötétsé­ge példátlan. Nem lehet látni­­ a gyalogosokat. „VASASI”: Vajon a keleti város­részben lesz-e konzultáció? Mert a hírek szerint Kertvá­rosban és Uránvárosban meg­kérdezik az ott élőket, miről mit gondolnak. Vasas, So­­onogy, Hird - méltánytalanul elhanyagolt városrészei ezek Pécsnek. Van például egy ha­talmas Szeméthegyünk, amit el kellene tüntetni végre. Hirdre pedig faluház kellene. És még hosszasan sorolhat­nám. Remélem, ezúttal nem felejtenek el minket, és ve­lünk is konzultálnak! „CELEB”: Én is szeretnék celeb lenni! Az eszem megvan hoz­zá! Azért a pénzért eltűrném a kritikát, hang és szó nélkül. „FOGYASZTÓ”: Én még január­ban korrektül elszámoltam az E.ON-nal. Most március van, és az új gázszolgáltatótól még mindig nem kaptam meg a csekket. Nagyon re­mélem, hogy nem kell már sokáig várnom! „BEZÁRÁS”: Vevővel teljesen egyetértek.Iitt e­gy újabb példa a bezárás, megszün­tetés témával kap­csolato­­san. A Málomi úti hiper­market bezárt. Már megint egy olyan bolt szűnt meg, amely normálisan műkö­dött. Ezért van az ország a béka feneke alatt. ! „NYUGDÍJAS”: Felháborító az 5 milliós fizetés! Az én nyugdíjemelésem 750 forint. Megalázó! „B. L. V.": A II-es Belklinika diabetológiai osztályán kezel­tek ismét huzamosabb ideig. Úgy az orvosok, mind a nővé­rek munkája fáradhatatlan, kedvességük példátlan. Fára­­dozásaikért hálás köszönet! (A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött SMS-ek közül válogasson, a leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. Az itt megjelenő írá­sok nem a szerkesztőség véleményét tükrözik. Az írásokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.) VÍZÁLLÁS TRAFFIPAX Moha________455 cm, áradó, 6,9 fok Ortilos________103 cm, apadó, 6,5 fok Barcs________145 cm, áradó, 6,2 fok Szentborbás 230 cm, áradó, 6,1 fok Drávaszabolcs 298 cm, áradó, 5,6 fok

Next