Új Dunántúli Napló, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-10 / 133. szám

EGY PERCBEN Kapitális hal akadt horogra MEREM­­E Három horgász (Lukács Zol­tán, Szíjas Dániel és Szíjas Zsolt) biz­tosan nem felejtik el július hetedikét, mikor a merenyei horgásztavon ki­emelték életük legnagyobb fogását. A ponty, ami horgukra akadt 38,25 kilós volt. ► 4 Már várják a kérdéseket PÉCSVÁRAD Rendkívüli lakossági fórumot tartanak a művelődési köz­pontban, június 15-én délután öt órától, a városközpont rehabilitáci­ós munkáinak előkészítésével kap­csolatban. A téma fontossága miatt írásban és telefonon is várják a kér­déseket a városházán. ► 4 2017. JÚNIUS 10., SZOMBAT • XXVIII. ÉVFOLYAM, 133. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT • Újj Dunántúli Naplód Járási katonaszázadok toborzását kezdték meg BARANYAI KÖRKÉP Megújít­ja önkéntes tartalékos rend­szerét a honvédség, amely­nek keretében új szolgálati formát hoznak létre. Olya­nok jelentkezését várják, akik a civil foglalkozásuk mellett szánnának időt és energiát a haza védelmére. Az önkéntes területvédel­mi tartalékos egységekbe járásonként százan tartoz­nak majd. Ennek megfele­lően Baranyában is várják a jelentkezőket, az intenzív toborzás az év második felé­től indul. Kérdésünkre a miniszté­rium közölte, járásonként egy századnyi erőt tervez­nek felállítani, összességé­ben a közel húszezer terü­letvédelmi tartalékos kato­nával számolnak. A tervek szerint a baranyai járások­ban az intenzív toborzást a lehetséges jelentkezők fel­mérése előzi meg. ► 4 A toborzáson érdeklődő fiatalok és civil szakmával rendelkezők jelentkezését egyaránt várják. Fotó: MW Kötelez is az új elnevezés HARKÁNY A Gyógyfürdőkórház új lo­góján tegnaptól már a HTRC rövidí­tés szerepel, mostantól ugyanis Har­kányi Termál Rehabilitációs Cent­rum a neve az intézménynek. Nem egyszerű névváltozásról van szó, a létesítmény 190 éves történetének igen fontos mérföldköve ez. ► 6 A diákmunka is adóköteles MAGYARORSZÁG Mivel több ezer diák vállal munkát a nyár folyamán, na­gyon fontos tudni, hogy az ilyen for­mában létesített munkaviszony is adóköteles jövedelemszerző forrás­nak minősül - tájékoztatott a témá­ban a NAV központja. Például R­eggel csörög a mobil, újabb nap, újabb feladatok. Tisztál­kodás, öltözködés, és végre az első kávén is túl vagyok, indulás a munkába. Hét óra, az utcán egy­re több ember bandukol Pécs belvá­rosban. Sokan érkeznek a kora haj­nali távolsági buszokkal. Zöldre vált a lámpa, áthaladok a Nagy Lajos ki­rály úti útkereszteződésen, majd a Rákóczin. Egy fiatal srác halad előt­tem, csörög a mobilja, kiveszi a zse­béből és valami leesik a földre. Nem látom tisztán, mi lehet az, de egy úri­ember, aki mellette elhalad, észreve­szi. Kiderül, egy kétezres, felveszi. És láss csodát, visszafordul, utánasza­lad, és a még mindig mobilon beszé­lő fiúnak megütögeti a vállát, és át­adja a pénzt. Becsületből jeles. Zs. J. Elűzik a pimasz házi galambokat SZIGETVÁR Évek óta visszaté­rő problémát jelentenek a ga­lambok az egyik társasház­nál. A felhalmozódó ürülék esztétikailag és egészség­­ügyi szempontból is megol­dásért kiált. Hiábavalónak bizonyult azonban eddig a város minden próbálkozása: a terület lezárása, a riasz­tó folyadék kihelyezése sem vezetett eredményre. ► 2 Zenével telt meg a Balokány PÉCS Egy rendhagyó mű­vészeti akcióval rendeztek medencés partit az egyko­ri Balokányfürdőben. A PTE elektronikus zenei média­művész hallgatói az évtize­dek óta üresen álló terület­re koncertet és vetítést szer­veztek péntek estére, a ma­guk módján irányítva figyel­met a kulturális intézmé­nyekkel gazdagodott város­rész közepén maradt lepusz­tult foltra. A műemléki véde­lem alatt álló, omladozó épü­letekkel teli terület megúju­lására az igény nyilvánva­ló, de egyelőre nem utal arra jel, hogy akár eredeti funk­ciójában, akár más hasznosí­tásban megtörténhetne a to­vábblépés. ► 6 HÍP1 A?OLVA £^ Vádlottak padján ül a faluvezetés GILVÁNFA Ritka, hogy a polgár­­mester és egy falu egész kép­­viselő-testülete a vádlottak padjára kerüljön. Ez történt a dél-baranyai faluban, ügyü­ket kedden tárgyalják. ► 2 lA nyár legjobb üzlete a jégkrém MAGYARORSZÁG Továbbra is meghatározó szerepet tölt be az élelmiszer-kiskereskedel­men belül a jégkrémek ér­tékesítése. Különösen látvá­nyos a szektor térnyerése a meleg nyári hónapokban. Nem véletlen, hogy a 26 mil­liárdosra tehető hazai jég­­krémpiac kapcsán a termé­ket a top 20-ba pozícionálják a gazdaságkutatók. ► 7 Újra Sétatér Fesztivál PÉCS Megkezdődtek az idei Sétatér Fesztivál színes szórakoztató programjai. Várhatóan a jövő hét vasárnap estéjéig mindennap benépesül a tér, ebben az évben két színpadon is helyet kapnak a programok, sokan töltik majd az estéjüket a finom borokat és jó falatokat kínáló pavilonok előt­ti padokon. Fotó: Laufer László Napelempark épül a bánya örökségén KOMLÓ Minden várakozást fe­lülmúlva, a licit induló bérle­ti díjának többszöröséért ta­láltak befektetőre a budafai meddőhányó és a szomszéd­ságában lévő önkormányza­ti területek - a telkeken nap­elemparkok épülnek. Mint ismeretes, napelemparkok épülnének a budafai meddő­hányó és a szomszédságában lévő összesen mintegy 52 hek­tárnyi önkormányzati tulaj­donban lévő területen - a vá­ros a bérlők kiválasztására a napokban tartott licitet. Az in­gatlant a megközelíthetőség és a telekalakítás szempontja­it szem előtt tartva hat részre bontva hirdették meg: a legna­gyobb mintegy 16, a legkisebb 1,2 hektáros telek. ► 3 SZERKESZTŐSÉG E-mail: c­a@bama.hu , OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-10 óráig­­ a vonal végén Wald Kata 80/200-088 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS 72 505-079 MA HOLNAP w 30 27 * Ma a meleg ellenére ismét számítani kell záporok, zivatarok kialakulására. Hatásukra pár fokot vis­­­szaeshet a hőmérséklet. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Margit és Gréta nevű olvasóinknak!

Next